Volt egyszer egy beatkorszak

Azért a beat az úr!

2016. december 07. - beatkorSzaki

Elhallgatott zenekarok-koncert, MOM Kulturális Központ, 2016. 12. 03.

elhallgatott-zenekarok-original-85986.jpg

„Liversing, Bajtala Trió, Atlas, Syrius, Kex Remake és a Taurus, Deák Bill Gyula, Balázs Fecó, Pataki László és Török Ádám, Homonnay Zsombor, Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre, a beatkorszak egykori hősei, akik közül többen (rock)történelmet írtak, még egyszer, talán utoljára idézik fel a nagy idők nagy dalait” - szólt az Elhallgatott zenekarok című koncert beharangozója. Valóban rendhagyó volt az alkalom, hiszen a beat fénykora után először léptek színpadra ilyen formában a Kádár-korszak elhallgattatott zenekarai közül hatan. Ezeknek a bandáknak a rendszer nemtetszése ellenére - vagy pont ezért -, óriási rajongótáboruk volt, rendre telt házas koncerteket adtak. A mostani tömegben az egykori Ifiparkereket és csöveseket kutatom. Egy Nashville Teens-es póló tűnik fel az orrom előtt, és sok hosszú, de már őszbe forduló sörény. Szép számmal gyűltek össze az emberek, teltház van most is. Jó látni, hogy ami egykor temérdek embert mozgatott, még ma is fontos tud lenni.

Kisfaludy András konferálása nagyon jól összefoglalta a bandák egykori helyzetét: „Ha lovat adnak a fenekük alá, akkor elszabadult volna a pokol”. Arra gondolok, lesz-e itt ma mennybemenetel vagy pokolrajutás? A lehetőségek mindenesetre korlátozottak, hiszen csendes-ülős koncertről van szó. A kérdésemet az est végére azonban megválaszolták: csak kibújtak a decens ruhákból a régi csibészek. De ne szaladjunk ennyire előre.

A Liversing, a Bajtala Trió, az Atlas, a Syrius, a Kex Remake és a Taurus mellett a hetedik zenekar a Scampolo lett volna, azonban – többek között – Danyi Attila sajnálatos halála megakadályozta ezt. Az eseményen részt vevő bandákban az volt a közös, hogy mindannyian a szabadságukért harcoltak, ha nem is minden esetben hangos fegyverropogással, de békés hadviseléssel. Ahogy a rendszer is hadat viselt ellenük – ki ellen nyilvánvalóan, mint a Kex zenekar és különösen Baksa-Soós János ellen, másokkal – így a Syrius-szal – szemben kevésbé nyilvánvalóan.

1963-ban mindenesetre az első számú közellenség a Liversing zenekar volt, akik az angolszász beatkultúrát meghonosították Magyarországon. Túry Árpád anno rendszeresen bevetette magát a közönségbe, míg Homonnay Zsombor a sörényét rázta a dobok mögött – emlékeznek vissza a műsorvezetők, Körtvélyessy Zsolt és Kiss Joe. S habár Zsombor ma már nem a jellegzetes mikrofonfejjel zenélt a színpadon, Túry Árpád azonban most is őrületes táncot nyomott le a közönségnek. A korszak megidézését retro fotók és videóbejátszások segítették, ahogy az est folyamán több ízben is.

liversing.jpg

A következő banda a Bajtala Trió volt, akik bluesos hangzásvilágukkal nyugisabb vizekre eveztek: főként a Ne menj el és Cigánylány című számaik arattak nagy sikert. Ezután a műsorvezetők visszacsatolva a magyar beatkorszakra elszavalták a talán kevéssé ismert beatopuszt, Juhász Sándor Korunk című versét, amelyet a Ginsberg-féle Üvöltés magyar megfelelőjeként aposztrofáltak.

bajtala.jpg

A beatszeánsz után az Atlas zenekar adta a harmadik koncertet. Megtudhattuk, hogy az együttes hangzásvilágára óriási hatással volt egy bizonyos szófiai koncert a hatvanas években, ahol egy finn zenekar is fellépett, melynek tagjai között több volt a fekete soul énekes, mint a szőke északi. A sajátos soul-hangzás így tetszett meg az Atlasnak. A banda egykorvolt legjobb számait játszotta: a Félek, hogy egyszer meghalokot és a Töröld le a könnyeidetet. Álomország című számukat pedig Fülöp Ervinnek, eltávozott társuknak ajánlották.

atlas.jpg

A Syrius koncertje egyértelműen az első szekció csúcsa volt. A zenekar történetéhez hozzátartozik, hogy Erdős Péter nem engedte itthon is felvenni az Ausztráliában rögzített első albumukat, a Devil’s Masquerade-et, annak ellenére, hogy Horváth Attila lefordította a szöveget magyarra. A fiúk fergeteges örömzenélést csaptak, A vámpír című számukba Török Ádám is becsatlakozott, aki még egy dal erejéig a színpadon maradt.

syrius_2.jpg

Hat zenekar, hat életút – szólt a konferálás. És valóban, a következő együttes – egyben a második szekció nyitó zenekara –, a Kex Remake megint csak teljesen új színt hozott az este palettájára. A banda azonban kiemelte, hogy ők nem egyenlőek a Kex zenekarral, már csak azért sem, mert annak szíve és lelke a külföldre disszidált Baksa-Soós János volt. Ezt az öndefiníciót dalba öntve is megkaptuk, az első produkció ötvözte a legnagyobb Kex-számok címét, egyúttal tudatta a hallgatókkal, hogy ez a Kex, nem az a Kex, de mégis csak a Kex. Ezek után a legnagyobb szerzeményeket hangszerelték át: a Zöld-sárgát, az Elszállt egy hajó a szélbent, A családot, és egy kevésbé ismert számot, a Kanapét, melyet Baksa Vera, az egykori énekes húga írt.

kex_remake.jpg

A szünet után Balázs Fecó aki többek között a Taurus egykori alapítója volt – állt a színpadra, aki egy szál szintetizátorral és éteri hangjával elvarázsolt mindenkit. Fecó felhívta a színpadra a már emlegetett Horváth Attila szövegírót is, aki a kezdetektől fogva együttműködött vele alkotóként és barátként is.

A hab a tortán az est záró koncertje, a Taurus színrelépése volt. Ők voltak az első magyar hard rock zenekar, akik ráadásul magyar nyelven énekeltek. A Budai Ifjúsági Park igazgatóságánál ki is verték a biztosítékot. A kőkemény zúzás csúcsa talán a Megátkozott ember, a megboldogult Radics Béla életrajzi ihletésű szerzeménye volt. Tovább emelte az est fényét, hogy Deák Bill Gyula is csatlakozott a zenekarhoz, aki színpadi karizmájával és öblös hangjával az egész termet uralni tudta.

taurus.jpg

Az Elhallgatott zenekarok-koncert egyértelmű siker volt. A Taurus dalai alatt a közönség egy része táncolt is: „Mi nagyon szeretünk titeket!” hallatszott az egyik sarokból, „Ezért élünk, nem?” – szólt a kérdés a másikból. A fellépő zenekarok és zenészek népszerűsége egyértelműen jelzi, hogy van igény az egykori magyar beatzenére. Mert ugyan azok az idők elmúltak, de nem nyomtalanul.

Fotó: Temesvári Gergely. 

Szerző: Murzsa Tímea

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2312029633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása