Máté Péter 1947. február 4-én született. A szülők, a kis Péter bátyja, Pál és a nagymama nehéz körülmények között éltek Krisztina körúti lakásukban. Szerencsés véletlen, hogy a házban egy zongoratanárnő lakott alattuk, aki elkezdte tanítani a kisfiút, később pedig azt javasolta, küldjék zeneiskolába Pétert. Annak ellenére, hogy elsősöket a szabályok szerint nem vehettek volna még fel a zeneiskolába, vele abszolút hallása és szokatlan zenei érzéke miatt kivételt tettek. Tanárai csak „kis Gershwinnek” becézték, és szorgalmazták, hogy zenei középiskolában folytassa tanulmányait. Szülei azonban érzékeny lelkivilága miatt meg akarták óvni a művészvilágtól, így bátyja nyomdokaiba lépve külkeres mérnöknek szánták. El is végzett egy-két szemesztert, azonban a hatvanas évek közepén-végén visszatalált arra az útra, ahová mindig is tartozott: húszéves kora előtt Bergendy István felléptette a Budai Ifjúsági Parkban.
Bágya András ajánlására Vass Valéria lett Máté szövegírója, és a két alkotó remekül egymásra hangolódott. Úgy várom jössz-e már című első közös szerzeményük egyben Máté Péter első rádiófelvétele is lett, nem kisebb kísérőzenekarral, mint az Illés! A későbbiekben néha-néha maga a zenész is írt egy-egy dalszöveget, mint például a Hazám című dal esetében. Vass Vali után S. Nagy István lett aztán a szövegírója, akivel szintén termékeny szimbiózisban alkottak.
A korban számos előadónak megadatott siker Máté számára nehezebben érkezett meg, annak ellenére, hogy zenei-zeneszerzői őstehetségnek számított. Csakhát, kellett mögé egy zenekar! A Máté Együttes, később Főnix Együttes tagjai Mihály János basszeros, Hantó Ferenc gitáros, Csom Attila billentyűs és Csűri László dobos voltak. Ezzel a bandával készült el a zenész első nagylemeze, az Éjszakák és nappalok, egyfajta hommage-ként Szécsi Pálnak, akinek tragikus halála nagyon megrázta Máté Pétert. A lemez címadó dalát Szécsi Pál szövegére írta Máté. Üröm az örömben, hogy a nagylemez a pályatársakéhoz képest igen későn készülhetett el. Ez valószínűleg annak is köszönhető volt, hogy Máté Péter nem volt megalkuvó a zenében.
A koncerthelyszínek között ellenben sosem válogatott. Azt mondta, számára nincs méltatlan hely. Ahol élvezi a közönség a muzsikáját, ott zenélni fog. Alakja legendás volt abban a tekintetben is, hogy az örömzenélést sosem hagyta abba. Amíg a közönség tapsolt, ő játszott, néha órákat is ráhúzva a koncertek tervezett idejére. Azonban ez az állandó felfokozott állapot, a rengeteg túlóra és éjszakázás nem tett jót a szervezetének.
Máté Péter mindig is szeretett volna betörni az európai zenei életbe. Figyelte a közeg mozgásait, több külföldi fesztiválon is fellépett, azonban nem hitte, hogy előadóként befuthat. Zeneszerzőként sokkal inkább. Elmegyek című dala egészen Franciaországig jutott, ahol Sylvie Vartan énekesnő feldolgozta a slágert, Nicolas címmel. Beszélő eset, hogy mikor 1973-ban Máté Péter fellépett a stockholmi nagycirkuszban, a helyi élvonalbeli sajtó, a Dagens Nyheter azt mondta róla és a szintén fellépő Kovács Katiról, hogyha amerikainak születnek, már az egész világ ismerné őket.
Az itthoni fogadtatás azonban továbbra sem volt rózsás: Máté új (szám szerint az ötödik) lemeztervét visszautasította egy cég, mondván, a dalai eladhatatlanok. Az előadó mindig is szeretett volna megfelelni az embereknek, így ez a kritika, megfejelve a későn jött sikerrel, érzékenyen érintette. A zenész 1984. szeptember 9-én halt meg szívelégtelenségben. Temetésén a mára már kultikussá vált Elmegyek című nótája szólt. A sors igazságtalansága, hogy a vágyott elismerést csak halála után kapta meg.
A szöveg alapjául Máté Pál Máté Péter című könyve szolgált.
Fotók: Esti újság, Fortepan/UVATERV.
Szerző: Murzsa Tímea
A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.
