Volt egyszer egy beatkorszak

Akik napsugarat hoztak a télbe - Androméda

2017. február 15. - beatkorSzaki

andromeda-1971-nyar.jpg

Az Androméda 1971 nyarán

Bubics György és testvére, Bubics Tamás alapította zenekar a korábbi Concours tagságából jött létre, 1968 körül. A kor divatjának megfelelően egy csillagkép után kapta a nevét az együttes. A hetvenes évek elején a Bubics-testvérek mellett Bakó Jenő, Nagy Zoltán és Féder Tamás alkották az Andromédát, de a tagság nagyon sokszor változott. 1971-ben rádiófelvétel készült velük, a Napsugár a télben és a Nevet a holnap című dalukat vehették fel. Indultak az 1972-es Ki Mit Tud?-on, de mivel ez idő alatt kaptak OSZK működési engedélyt is, ezért a vetélkedőről – tekintettel arra, hogy ettől a pillanattól fogva már nem tekinthetők amatőröknek – kizárták őket.

A korszak szokásának megfelelően a jobbára korábban is feldolgozásokat játszó zenekar a koncertezés irányából a vendéglátóipar felé mozdult el, kísérték Korda Györgyöt és Ambrus Kyrit, közben pedig előzenekarként léptek fel a Skorpió előtt. A hetvenes évek közepén a zenekar tagja volt Szakács László, Gecse János és Kőrös József, akik később az Ikarus alapítói lettek, majd Földes Lászlóval a Hobo Blues Bandben zenéltek tovább.

A hetvenes évek második felében már három fúvóssal kiegészülve lépett fel az Androméda, Elek István, Rell Mihály és Szaniszló Lajos alkották a zenekar fúvósszekcióját ekkor. Osibisa-, Chicago- és Blood, Sweat and Tears-dalokat játszottak, a Magyar Ifjúságban méltató cikk is megjelent a zenekarról.

A nyolcvanas években Dániában, Norvégiában és Hollandiában a vendéglátóiparban dolgoztak tovább. 2015-ben Bubics György újrakezdte a zenélést, a Syconor tagja lett, majd 2016-ban új társakkal újraindította az Andromédát, jelenleg egy dunai hajón lehet őket meghallgatni.

Fotó: Passzio.hu.

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr8912262238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása