Volt egyszer egy beatkorszak

„… elveszett a Somló…”

Somló Tamás emlékére

2017. július 19. - beatkorSzaki

lgt_1975_2.jpg

…Varsóban, még a hetvenes évek közepén, de akkor, és ott meglett. Egy évvel ezelőtt sajnos végleg elvesztettük.

dr. Somló Iván Tamás Budapesten, a józsefvárosi Práter utcai általános iskola zenei tagozatán tanult hegedülni, majd édesapja ismerőse, Heinemann Sándor, az egykori Orfeum tulajdonosának javaslatára az Állami Artistaképzőben folytatta a tanulmányait, ahol a szakmai tárgyak mellett klarinéton és a szaxofonon is megtanult játszani. (Többször említette interjúiban, hogy bár inkább zongorázni vagy gitározni tanult volna.) Mivel az általános tárgyakat együtt hallgatták a Balettintézet növendékeivel, megismerkedett és összebarátkozott Horváth Károly balett-táncos növendékkel, aki később Charlie néven az egyik legeredetibb hangú énekesünk lett.

Az Artistaképzőbe és a Balettintézetbe sem volt könnyű bekerülni, de elvégezni még nehezebb feladatnak bizonyult. A tanulmányok az amúgy is kivételes testi adottságokkal rendelkező tanulókra óriási fizikai terheket róttak és a több évig tartó, folyamatos szigorú napirend szerinti tanulás gyakorlatilag semmilyen szabadidőt nem hagyott az ott tanulóknak. Talán innen gyökerezik Somló Tamás hatalmas szabadságszeretete és elképesztő lazasága, mert amit a tanulóévei alatt nem tudott kiélni, azt később behozta. Alaposan.

somlo_molnar_artista_1.jpg

Tizennégy éves korában csapta meg a rock and roll szele. Barátaival, Flamm Ferenccel, Bíró Gáborral és Szabó Jánossal megalapították első zenekarukat, később ez lett az Atlasz együttes. Bill Haley és Little Richard jelentette számukra a rock and rollt, de a kis Somló Tomira Ray Charles gyakorolta a legnagyobb zenei hatást (ez markánsan felismerhető saját ének- és zeneszerzői stílusában).

A korai Atlasz mellett megfordult a kezdeti Futuráma együttesben, itt együtt játszott Laux Tiborral, akinek testvére, Laux József áthívta az Omegába, mert éppen lelépett a szaxofonosuk. Az első kör a zenében a diplomázásig, 1965-ig tartott, aztán társaival megalapította a Luxor artista együttest, akikkel bejárta a világot.

1971-ben – megunva a magyar hatóságok packázását a külföldi szerződéseket illetően, na meg az öttagú csoporton belüli, elsősorban az artistalányok miatt adódó feszültségeket –, úgy döntött, ismét zenélni kezd: belépett a Kex együttesbe, ahol Baksa-Soós Jánossal együtt muzsikált, akit a legzseniálisabb magyar előadóművészek egyikének tartott, viszont énekelni kevésbé tudott. Baksa művészetét nem nézte jó szemmel a kultúrpolitika, ezért távozott az országból. Ezt követően egy rövid ideig Somló Tamás lett a Kex énekese, majd a zenekar felosztott, Somló pedig átigazolt a Non-Stop zenekarba, akikkel hamarosan egy közös turnén szerepelt a Locomotiv GT-vel. Éppen akkor döntötte el Frenreisz Károly, hogy elhagyja az LGT-t, így Presser Gáborék azonnal leigazolták a helyére Somlót, egy feltétellel: ha megtanul basszusgitározni. Járt is Barta Tamáshoz órákra, de mivel nem szerette a négyhúrost, valójában soha nem tanult meg komoly szinten játszani rajta. (A Bummm! című Locomotiv GT-lemez basszusgitár szólamát Barta Tamás játszotta fel.)

lgt_fortepan_88003.jpg

Somló Tamás (és sokan mások) szerint a Locomotiv GT legjobb lemeze a Bummm! volt 1973-ból, kedvenc dala pedig a Ringasd el magad. Presser Gábor szerint a zenekar ezen az albumon találta meg a hangját, Jimmy Miller aki többek között a Rolling Stones, a Traffic, a Blind Faith, a Spooky Tooth és a Motörhead lemezeinek producere is volt (nem gyenge lista) egy 1973-as angliai LGT-fellépést követően a saját istállójába szerződtette a magyar csapatot és két angol nyelvű nagylemezt is felvett velük. Amikor meghallgatta a Bummm! albumot, csak annyit mondott: „Ezt az anyagot ugyanígy többé soha nem lehet feljátszani!” – és el akarta kérni a magyar mastert, csak az technikailag nem felelt meg az igényeinek.

Barta Tamás kiválása is megviselte a zenekart, de amikor Laux József is távozott, az már megrendítő csapásként érte a tagokat. Ezt a helyzetet Somló Tamás a maga hihetetlen lazaságával oldotta meg: egy televíziós felvételen a Generál akkori (egyik) dobosától, Solti Jánostól kérték kölcsön a felszerelést, majd a munkát követően Somló így szólt Jánoskához: „Te, a Generálnak két dobosa van, nekünk meg egy sem. Nem akarsz átjönni?” Mire a válasz: „De!” Így alakult ki a Locomotiv GT leghosszabb ideig együtt dolgozó felállása.

lgt_fortepan_40679.jpg

Abban az időszakban (1976–77) zenész berkekben az a hír járta, hogy a Bergendy együttest éppen elhagyó Demjén Ferenc lesz az LGT basszusgitáros-énekese, ami csak egy rosszindulatú pletykának bizonyult, ráadásul legendás volt Demjén Rózsi és Somló Tamás barátsága.

Somló Tomi teljesen egyéni, lenyűgözően gyönyörű hangja és szerzeményei örökre a magyar rockzene gyöngyszemei, amiket naponta ezrek hallgatnak és dúdolnak, gondoljunk csak az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress engem vagy az Annyi mindent nem szerettem még című dalokra. Ha Somló Tamásra gondolok, nekem a Holnap című dala jut eszembe, ami az egyik legszebb magyar dal, szerintem.

Az LGT leállását követően Dániában muzsikált, kiadott több szólólemezt is és aktív résztvevője volt a hazai zenei életnek. Betegségét türelemmel viselte, ám 2016. július 19-én elhunyt. Szeptember 4-én Karácsony János, Presser Gábor és Solti János hivatalosan bejelentették, hogy a Locomotiv GT nem folytatja működését.

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás.

Szerző: Rozsonits Tamás

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr7312673429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása