Volt egyszer egy beatkorszak

Boldogság, gyere haza!

Cserháti Zsuzsa emlékére

2017. július 23. - beatkorSzaki

cserhatizsuzsa.png

Cserháti Zsuzsa gyermekkora idillien indult. Nagyapja a Kőbányai Sörgyár igazgatója volt, a család a gyár Gitár utcai villájában lakott. Az idill azonban nem tartott sokáig: a nagyapa nyugdíjba vonulásával a családnak egy – szintén a X. kerületben lévő – panellakásába kellett költöznie, időközben pedig Zsuzsa szülei is elváltak. A nehézségek ellenére édesanyja beíratja balettozni lányát, aki arról álmodik, hogy híres táncosnő lesz, de többszöri próbálkozása ellenére sem veszik fel a Balettintézetbe. Énektanárhoz is jár, a kereskedelmi iskola elvégzése után pedig a Divatcsarnokban kezd el dolgozni.

„A luxemburgi és a tiltott Szabad Európa Rádió »fekete zenéit« hallgatva döbbentem rá, hogy megtaláltam azt a muzsikát, amely közel áll hozzám” – emlékszik vissza a kezdetekre Cserháti Zsuzsa. Hamarosan ki is próbálja magát, s részt vesz a Ki mit tud?-on, ahol azonban nem jut tovább. Remek hangja miatt mégis kap kisebb fellépési ajánlatokat. Soltész Rezső zenekarával, a Rangersszel például építőtáborokban lép fel. A nyár végeztével az Országos Szórakoztatói Központban kezd éneket tanulni, s kisvártatva B-kategóriás működési engedélyt is szerez. Bárról bárra jár munkát keresni, végül a hírhedt Akácfa utcai Balaton étteremben köt ki: a helynek van egy revüműsorra, eredetileg erre szerződtetik táncos múltja miatt. Szerencsés véletlen, hogy éppen ezen a helyen dolgozik Szécsi Kati, Szécsi Pál húga is. Miután egy haknit követően Zsuzsa kikönyörgi, hogy énekelhessen valamit, a dalt hallván Kati rögtön értesíti testvérét: gyémántot talált. Szécsi Pál nehezen adja be a derekát, azt gondolja, húga csak azért hívja őt a munkahelyére, hogy dicsekedjen vele, azonban ahogy meghallja Cserháti Zsuzsa hangját, rögvest vokalistának hívja maga mellé. Payer Andrással közösen visznek egy országjáró show-t, ahol tehetségeket léptetnek fel, Zsuzsának pedig hatalmas sikere van, az Erkel színházbeli záró gálán kiszemeli magának az Országos Rendezői Iroda, a rádió és a televízió is. Cserháti karrierje felfelé ível, de amikor teherbe esik férjétől, Szirtes Károlytól, választás elé kényszerül magánélet és showbiznisz között. Rendhagyó módon, úgy döntenek, hogy – a magyar történelemben először – az apa marad otthon a gyerekkel. A közvélemény megbélyegzi az énekesnőt emiatt, amit nagyon nehezen visel. Főként akkor érik megjegyzések, amikor Bradányi Iván szerzeményét, az Édes kisfiamot énekli.

1978-ban Cserháti az Én leszek című dallal megnyeri a Tessék választani! című műsort, s önálló zenekart alapít Európa néven. Azonban magánélete nem alakul a legfényesebben: férjével tizenegy év házasság után a válás mellett döntenek, a gyermekelhelyezési perben pedig az apa nyer. Ugyanerre az időre tehető a legnagyobb szakmai törés is az életében. Erdős Péter behívja magához, hogy énekeljen vokált a Neotonban, Csepregi Éva mögött. A kérés (még inkább: utasítás) mélységesen sérti az énekesnőt, aki mögött ekkoriban már két sikeres nagylemez, illetve számos külföldi és hazai fellépés áll. Nemet mond, s ennek meg is lesz a következménye. Ezt követően ugyanis Erdős – ugyan nem nyíltan –, de keresztbe tesz az énekesnőnek. „Lokálénekesnek nem csinálok lemezt” – jelenti ki állítólag.

Ezután Cserháti Zsuzsa az Európa együttessel az NSZK-ba utazik, ahol füstös kis kocsmákban lép fel és munkásszállón alszik. Napi nyolc-kilenc órát zenél, gyakran mindössze öt-tíz perces szünetekkel. Később ismét kap egy-két fellépési lehetőséget Magyarországon, így hazajön. A nyolcvanas években ő lesz a budapesti Moulin Rouge vezető művésze, majd a debreceni Aranybikában énekel. Ex-férje akkorra súlyos betegségben szenved, hamarosan meg is hal, ez pedig nagyon megviseli az énekesnőt. Elhízik, s emiatt önértékelési zavara, mellyel évek óta küzd, egyre inkább elhatalmasodik rajta. Nem segítik a helyzetet további meghurcoltatásai sem: Újpesten talál egy lepukkant önkormányzati lakást, azonban valaki feljelenti, hogy jogosan nem illetné meg őt ingatlant, mert a bárokban szerzett jövedelme meghaladja az előírtat. Még a Népszabadság is cikkezik az esetről. Végül maradhat az albérletben, de az események súlyos depresszióba taszítják.

cstp_cserhatizsuzsa_kep2.jpg

A következő fontos figura az életében Paudits Béla akkori felesége, Mózes Mária, aki egy véletlen találkozás után meghívja a Nagymező utcai Piaf Művészklubjába. Cserháti ekkora már annyira elégedetlen a külsejével, hogy csak hosszú fekete ruhában és kalapban hajlandó fellépni. 1995-ben azonban felcsillan a remény: Charlie menedzsere felfigyel rá, készít neki egy lemezt (Hamu és gyémánt), 1996-ban pedig együtt koncertezhet a jellegzetes hangú zenésszel a Kisstadionban. Ezután telt házas koncerteket ad, lemezei nagyon sikeresek, s végre egy saját lakásra is futja keresetéből. Édesanyja azonban váratlanul gyógyíthatatlan beteg lesz. Cserháti a siker miatti növekvő nyomás, saját betegsége és édesanyja halála után összezuhan. 2003. július 23-án fia holtan találja meg ágya mellett.

A szöveg alapjául Kovács Violetta–Jámbor András Összetört szárnyak – Cserháti Zsuzsa élete című könyve szolgált.

Fotók: Fortepan/Erky-Nagy Tibor, Fortepan/MHSZ.

Szerző: Murzsa Tímea

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr1212681507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása