Volt egyszer egy beatkorszak

„Ez az az ország, ahol minden kapható”

A korai Első Emelet a Neue Deutsche Welle és az újromantika között

2017. október 29. - beatkorSzaki

Egy, az Első Emelet együttesről készült dokumentumfilmben a zenekar szövegírója, Geszti Péter olyképpen fogalmazott, hogy az általuk követett – a Duran Duran, Kajagoogoo, Frankie Goes to Hollywood stb. zenekarokhoz köthető – New Romanticism nevű stílusnak az volt a problémája az 1980-as évek végén,…

Tovább

A jazz doyenje – interjú Csányi Attilával

Csányi Attila zenekarvezető és jazzkutató, 1940-ben született Budapesten. 1946 és 1956 között Tarjáni Tóth Idánál és Hazai Györgynél tanult zongorázni, 1959 és 1961 között Pitó Tibor növendéke. Hazainál zeneszerzést is tanult. 1957-től 1961-ig Zilcz Györgynél tanult harsonát. Saját zenekart vezetett…

Tovább

Folytatódik az Extázis héttől tízig beattörténeti filmklub

Az NKA Hangfoglaló Program (egykori Cseh Tamás Program) és a Hangőr Egyesület közös rendezvénysorozata. Helyszín: Kino Cafe Mozi (1137 Budapest, Szent István krt. 16.) Folytatódik a Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös beattörténeti filmklubja. A vetítéssorozat továbbra is a popzene és…

Tovább

Csövesek a filmvásznon

„A Tobacco Roadból átmegyünk a Retek utcába. Lemegyünk kutyába, lemegyünk furkóba” – adta ki az ukázt a képzeletbeli Colorado együttes főnöke (Schuster Lóránt), és a korosodó zenészekből álló, „hamisítatlan brit szellemű”, tíz éve sikertelen rockzenekar (Hobo Blues…

Tovább

Most a múlt jelen: a Széttört álmok története röviden

1970-ben egy olyan zeneművet adott le a rádió, melyben egy magába roskadt, az élettől meggyötört ember poklának képei sejlettek fel; a jelenetek a végkifejletben feloldódnak, a szöveget követvén: a napfény elárulása ellenére mégis ragyog. Ez volt a Széttört álmok-szvit a Syriustól, amit a zenekar…

Tovább

A magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, minket!

2. rész: Fonográf

„Három éven belül világsztárunk lesz!” – nyilatkozta 1977-ben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat propaganda-igazgatója, dr. Erdős Péter. Ennek érdekében a franciaországi Cannes városában megrendezett MIDEM hanglemezfesztiválra és vásárra 1979-ben népes delegáció utazott Budapestről. A magyar esten…

Tovább

Csak a Kispest! – Kispesti Munkásotthon (KMO)

A Kispesti Munkásotthon több mint kilencvenéves múltra tekint vissza. Ez alatt az idő alatt alatt változó történelmi korszakok követték egymást, azonban egy valami állandó: a hely folyamatos igénye a megújulásra – kívülről és belülről egyaránt. A Kispesti Munkáskör 1893. december 1-jén alakult az…

Tovább

Szigeti Edit, a legmenőbb beatcsaj

A női beatsztárok története Koncz Zsuzsával, Zalatnay Cinivel és Kovács Katival indult, de a kései beatcsajok közül talán Szigeti Edit volt a legmenőbb. Az egyik első magyar lányzenekar alapítója, az első magyar női szólógitáros, a mai napig sikeres szövegíró és befutott festőművész: története igazi…

Tovább

A csillagok útját járó Omega technikai újításai

A hetvenes-nyolcvanas évek legnépszerűbb hazai rockzenekarának kétségkívül az Omega számított – a némi eufemizussal a „Kelet Rolling Stonesának” titulált kvintett nagylemezeit százezer számra vették, a csapat folyamatosan telt házak előtt turnézott itthon és külföldön egyaránt. Miközben a…

Tovább

Televíziós kultúra az 1960–1970-es években és a Táncdalfesztivál I–II.

Kéri Dániel: A kísérleti televízió adását nézik a járókelők, 1956. szeptember Bárhogyan is nézzük, a Magyar Televízió története összekapcsolódik a Kádár-rendszer születésével, s ez korántsem véletlen egybeesés. Jóllehet, 1953-ban Budapest környékén meglehetősen szűk hallgatóságnak megindultak a…

Tovább
süti beállítások módosítása