Volt egyszer egy beatkorszak

„Ez az az ország, ahol minden kapható”

A korai Első Emelet a Neue Deutsche Welle és az újromantika között

2017. október 29. - beatkorSzaki

elsoemelet_1.jpg

Egy, az Első Emelet együttesről készült dokumentumfilmben a zenekar szövegírója, Geszti Péter olyképpen fogalmazott, hogy az általuk követett – a Duran Duran, Kajagoogoo, Frankie Goes to Hollywood stb. zenekarokhoz köthető – New Romanticism nevű stílusnak az volt a problémája az 1980-as évek végén, hogy nem kapcsolódott semmilyen társadalmi mozgáshoz, mozgalomhoz. Nemcsak itthon nem volt nemzedéki-politikai mondanivalója, hanem Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban sem nagyon, így a hidegháború végével gyorsan semmivé vált, jelentősége, érvényessége hirtelen elenyészett.

Az, hogy a popzene megél mozgalom nélkül, ma már teljesen egyértelmű, a könnyűzene javarészt szórakoztatóipari termék, melyet éppúgy el kell adni, mint a folyékony mosószert vagy a fogselymet. Ez azonban az 1950-es évek második felétől, a rock and roll megjelenésétől talán egészen az 1970-es évek végéig, a punkokig önmagában szentségtörés lett volna; és pont azért lett volna az, mert ezek a mégoly eltérő stílusú zenék kapcsolódtak egyfajta generációs mozgalomhoz, megjelenéshez, legyen annak középpontjában a szülők életmódjával való szembeszegülés, a társadalomból való romantikus kivonulás vagy éppen a barkácsoláson (DIY) alapuló punk esztétika. Ha van olyan közös élmény vagy feltett életcél, imagináció, mely – igaz, hogy csak ideig-óráig, de mégis – összekapcsolja a zene nyelvezetén keresztül a korszak fiatalságának jelentős részét, akkor maga a termék anyagisága, annak előállítása és promotálása másodlagossá válik. Ezért van az, hogy mondjuk Budapesten 1965-ben egy beatkoncertet nem kellett különösebben hirdetni, mert a közönség úgyis mindig eljött. Ez azonban a punk szubkultúra kifulladásával egyre kevésbé tűnt reálisnak, a popzenei szcéna hallgatósága pedig egyre inkább kisebb színterekre aprózódott fel. A Music Television (1981) megjelenésével pedig egyre nagyobb hangsúlyt kapott a vizualitás, mely nemcsak a klipeket, de a színpadi megjelenést is meghatározta. A New Romanticism vizuálisan éppúgy kapcsolódott a punk által fellazított esztétikához, mint a David Bowie fémjelezte glam rockhoz (színes, díszes ruhák, rövidre vágott, festett vagy melírozott haj), ugyanakkor zenéjének dallamossága révén a punknál sokkal jobban illeszkedett a maintsreamhez, a zenekar hangzásvilágában pedig kulcsszerepet kapott a szintetizátor.

Ezek ez az újromantikus trendre vonatkozó megállapítások Magyarországon csak részben érvényesek. Bárhogyan is van, a hazai könnyűzenei szcénát nagyon erősen meghatározta az a nemzedék, mely közvetlenül a második világháború utáni években született; ez a megállapítás nemcsak a hatvanas évek beatzenéjére vonatkozik, hanem még a hetvenes évek kemény rockjára is. 1980-ra azonban az „alapító atyák” felett kicsit eljárt az idő annyiban, amennyiben az akkori tinédzsereket érdeklő újabb irányzatokat már nem ismerték vagy nem kedvelték. (Az 1981-es tatai zenésztanácskozás ebben az értelemben nemcsak a politikai hatalom és a zenészek képviselői között játszódott le, hanem két korcsoport között is.) Nem véletlen, hogy az újromantikus stílust megjelenítő Első Emelet zenekar szövegírója, Geszti Péter saját nemzedéke kapcsán láthatatlan „kis generációról” beszél. Amíg az Egyesült Államokban vagy Európa nyugati felén a könnyűzenei szcénát egyre erősebben átszőtte a marketing, addig Magyarországon a fentebbi nemzedéki megkésettségnek köszönhetően egy olyan együttes, mint az úgynevezett szintipopra építő Első Emelet – saját bevallásuk szerint is – meglepően gyorsan népszerűvé vált. Ennek okai a szintetizátorra építő dallamos hangzás, a biztos hangszeres tudás, valamint a kezdetben punkos hatást mutató társadalomkritikus szövegek voltak.

elso_emelet2.jpg

Talán kevésbé köztudott, hogy a zenekarnak két korszaka különböztethető meg. Az első igen rövid ideig tartott, 1982–1983 körül működött Cser György, Kisszabó Gábor, Bogdán Csaba, Rausch Ferenc, Berkes Gábor és Tereh István részvételével. Zenei forrásvidékük ugyan kapcsolódott az elektronikus zenéhez, de ekkoriban a Neue Deutsche Welle (NDW) zenekarai (Kraftwerk, DAF, Das Trio) határozták meg a hangzást, a szövegek pedig nyersebbek, társadalomkritikusabbak voltak. Néhány cím az egyik első, 1982. december 18-i, E-Klubban tartott koncertről: Lopok, csalok, hazudok, Hol kapható?, Pszichopata I–II., Töröm a fejem. Ebben a felállásban készült az 1983-as kislemez, melyen az Amerika és a Noteszember is található. 1983 telén azonban belső feszültségek miatt a zenekar megvált Cser Györgytől, helyére a Kiki néven fellépő Patkó Béla került – ezzel azonban zenei, szövegbeli váltás is történt az együttesben. (Ekkoriban került be Szentmihályi Gábor dobos is, s így alakult ki a klasszikus felállás.) A Bogdán Csaba és Cser György által hozott punkosabb, szövegeiben talán a Nagy Feró fémjelezte korai Bikinihez hasonló Első Emelet a Pulzus című televíziós magazinban pódium elé vitt Töröm a fejem című száma előadásakor Berkes Gábor csíkos nadrágot, a kezén pedig selyemkendőt viselt, Kisszabó Gábor orvosi homloktükröt tett a fejére, Bogdán Csaba kimódolt mozgása pedig a robotszerű, poszthumán Kraftwerket idézte. Mivel Bogdán játszott a Beatricében, így ez a hatás korántsem írható a véletlen számlájára, annál is kevésbé, merthogy a zenekar neve is Nagy Ferótól származik.

A kislemezen megjelent dal, az Amerika azért érdekes, mert a korai időszak számait, hangzását a váltás után kevésbé favorizálta az Első Emelet, de ez a dal nemhogy repertoáron maradt, de Kiki hangjával fel is került a zenekar bemutatkozó LP-jére 1984-ben. A két verzió között azonban az énekes hangja és a hangszerelés megítélésem szerint lényeges különbséget okoz. Cser hangja érdesebb, többször használ magas, disszonáns fejhangokat, mozgása is többször idézi a robotember alakját, szemben Kiki klasszicizáló, selymesebb énekével, visszafogottabb, poposabb mozgásával. Ez a különbség felfedezhető a zenekar öltözködésében is: az 1982–83-ban még előszeretettel használt csíkos és sárga nadrágok, élénk türkiz színű pólók még utoljára feltűnnek az Első Emelet I. című lemez borítójón, de aztán fokozatosan kiszorulnak, helyüket átveszik az újromantikára jellemzőbb anyagok, ruhadarabok és hajviseletek (bár a finom androgün utalások megmaradnak). Ugyanígy a hangzásból is kiszorult a NDW-re oly jellemző „prüntyögő” szintetizátorhang, mely emfatikussá tette a megszólalás szintetikus, gépi jellegét, s az újromantikára jellemző sodróbb, dallamosabb lesz a hangzás, a disszonáns szintetizátorhangokat pedig mellőzni kezdik. Kevés olyan felvételünk van, amelyen a zenekar két korszaka közötti különbség annyira kitapintható, mint az Amerika cím dal esetében, melynek szövegét is Hajas György jegyzi, nem Geszti Péter.

A NDW hatása alatt készült korai változatban, a zenei megszólalás övező kontextus miatt szerintem hangsúlyosabban jelenik meg a dal társadalomkritikai jellege. Cser Györgynek már-már a paródiákhoz hasonuló intonálása mintegy gúny tárgyává teszi azt az Amerikát, ahol „minden eladó” és „minden kapható”, ahol „dollárért árulják a boldogság kék madarát”. Az „üvöltő reklám” hatása alatt az ember szinte tehetetlennek tűnik: a dal jól adja vissza azt az érzést, ahogyan a marketing megszólítja és „vásárlóvá” formálja a gyanútlan járókelőt. A Cser György énekelte változatban a szöveg tartalma, nevezetesen a reklámoknak kitett szubjektum tehetetlensége, valamint a zene poszthumán gépiessége között szimbiózis alakul ki. Az újromantikus, Kiki-féle változatban szerintem a dal kritikai potenciálja csökken, s ezzel a dal némileg jelentést vált. A disszonáns hangokat mellőző, poposabb szintetizátor és ének miatt a dalt talán úgy is lehet érteni, mint a nyolcvanas évek elejének Nyugat-képét, ahol a vásárlás („minden kapható”) és a reklámok özöne pozitív jelentést hordoz. A korszakban ugyanis a fogyasztásnak szimbolikus jelentősége volt: a márkás farmer, sportcipő, farmerdzseki és más az ifjúság vágyának tárgyát képező kereskedelmi jószág uralta a társadalmi képzeletet. Dvořák IX., „Új világ” szimfóniája zárótételének hangjai is patetikusabban szólalnak meg az első LP-n. Nem akarom túlfeszíteni a két változat közötti különbségeket, de dacára annak, hogy a szöveg és a dallam azonos, a kontextus, melyben megszólal a dal, mégis mintha különbséget képezne. Nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más atmoszférát teremt elvben ugyanaz a dal.

1984-ben, mint említettük, megjelenik a zenekar bemutatkozó lemeze, melynek borítóján a Gerbeaud-cukrászdában ülő zenekar egyik tagjának képzeletben meghosszabbított lába épp elgáncsolja a pincérnőt. Ez a pimasz, csibészes attitűd aztán végigvonul a lemezen, a Geszti Péter által írt szövegvilág tovább viszi a nemzedéki hangot. Az 1985-ben megjelenő második lemez borítójáról már eltűnnek a színes maskarák. Egy tacskó sétál át az épp festés alatt álló zebrán. Jóllehet ebben is van valami a fentebbi kedves szemtelenségből, ugyanakkor mintha a kép azt is sugallná, hogy a kiskutya a zebrán, vagyis az előre kijelölt átkelőn lépdel. A zenekar beérkezett és a „kitaposott úton” halad tovább.

Fotók: YouTube, zeneszöveg.hu.

Szerző: K. Horváth Zsolt

Felhasznált irodalom:

Andy Bennett, The post-subcultural turn: some reflections 10 years on, Journal of Youth Studies, 14:5 (2011), 493-506.
Alan Durant, Rock Today: Facing the Music, in Conditions of Music, London, MacMillan, 1984, 167-233.
Dave Rimmer, Like Punk Never Happened: Culture Club and the New Pop, London, Faber and Faber, 1986.
Dave Rimmer, New Romantics: the Look, London, Omnibus Press, 2013, 2. kiadás.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr4512726404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása