Volt egyszer egy beatkorszak

Ilyen is volt – A magyar beat titkos sztárzenekarai - Ferm

2017. november 16. - beatkorSzaki

ferm.jpg

Azt gondolnánk, ha egy zenekar bejön a közönségnek, mindenki mellé áll, hiszen lemezt lehet eladni, sikeres koncerteket lehet szervezni. Magyarországon ez nem mindig volt ilyen egyértelmű.

Volt legalább két együttes, a Ferm és a Generál, akikben jóval több volt, de fel kellett adniuk, mert az egyetlen hazai lemezkiadó nem akart foglalkozni velük. Más és más a történet, a végül elért siker foka is, de az együttesek feloszlása mindkét esetben a lemezkiadó vonakodása volt.

Ferm

Ha bizonyítani akarjuk, hogy a Ferm együttes sikerre volt teremtve, csak meg kell néznünk a tagok névsorát. Karácsony János (LGT), Szikora Róbert (Hungaria, R-GO), Menyhárt János (V’Moto-Rock), Környei Attila (R-GO) és testvére Környei Csaba, Gerdesits Ferenc (Magyar Állami Operaház), Csurgai Attila (Zorán, Apostol), Szűcs Judith, Delhusa Gjon, Koncz Zsuzsa, és a tagcserék miatt még sok zenész, mint rövid ideig Kékes Zoltán, Sziszi (Gemini, Hungaria, Dolly Roll).

A Ferm szlogenné vált meghatározása a „legprofibb amatőr együttes” volt, aminek első része nem is csoda, hiszen ennyi tehetséges, színpadra termett zenésszel sikerre voltak ítélve. A második része már nem rajtuk múlott, azért maradtak amatőrök, mert az őket kísérő hisztérikus siker ellenére sem jutottak lemezszerződéshez, de még hangfelvételt sem készíthettek.

A Ferm tagjai szemtelenül fiatalok voltak, a közönségükkel egyidősek, Környei Attila tizenkilenc éves 1967 telén, az alapítás évében; Szikora Róbert tizenhat éves, amikor csatlakozik; Karácsony János pedig szintén tizenhat évesen kezdett a zenekarnál. Nem véletlen a másik ragadványnév, a „sztárgyár” sem, hiszen a tagok közül később szinte mindenki meghatározó egyénisége lett a magyar popzenének. Ilyen fiatalon főleg feldolgozásokat játszottak, de később saját dalokat is kezdtek írni, amivel kirobbanó sikerük volt. Környei Attila már akkor is hatalmas tehetséget árult el a menedzsment terén, az együttes fellépéseit, arculatát megtervezte, szórólapokkal népszerűsítette a koncerteket, és a Corvin moziban a 100 perc beat néven futó exkluzív rendezvényen már két saját számmalléptek fel, a közönség pedig majdnem szétverte a házat.

Ezek után azt várnánk, hogy a lemezkiadó lecsapott rájuk, és szerződést kötött velük, de nem ez történt. Lemezt nem adhattak ki, de még a Magyar Rádióban sem készíthettek felvételt, így nem maradt fenn daluk, a Ferm megmaradt azok emlékeiben, akik látták őket a koncerteken. A legenda szerint azért voltak tiltólistán, mert a Környei testvérek édesapja híradós őrnagyként részt vállalt Vácott az 1956-os forradalomban, és börtönbe is került. 1974-ben aztán az elmaradt felvételek és a lemezkiadó érdektelensége miatt végleg felbomlott a Ferm, és mindenki a maga útján ment tovább. Környei Attila hatvanadik születésnapját ünnepelve a Margitszigeten adtak egy emlékkoncertet, és ebből az alkalomból egy könyv is megjelent, ami a magyar popzene egyik legfontosabb menedzseréről és a Ferm zenekarról szól. A többi, ahogy mondani szokták, már történelem.

A cikk folytatása (Ilyen is volt – A magyar beat titkos sztárzenekarai - Generál) következik!

Fotó: retronom.hu.

Szerző: Réz György

A blog a Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr6713114486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása