Volt egyszer egy beatkorszak

Akiknek a hangszerükben volt az erejük – Sámson zenekar

2018. január 28. - beatkorSzaki

Harmath Ádám, Elekes Zoltán, Debreczeni Csaba, Fábián Tibor, Tőkés János, Harmath Sándor, Gerdesits Ferenc A beatkorszak egyik legendás zenekara volt a Sámson, melyet 1962–63 körül alapított Harmath Sándor és testvére, Harmath Ádám. Az együttes tagja volt ekkor még Dévényi Levente szólógitáros, és…

Tovább

Egy nemzedék szószólója – Kovács Kati filmszerepei

 A fotó az Eltávozott nap című filmből származik Sok filmrendező számára fontosabb, hogy egy jellegzetes karakter szerepeljen a filmjében, mint az, hogy képzett és technikailag kifogástalan színészt alkalmazzon. Így gondolkodott például Federico Fellini is, aki Róma utcáit járta a különleges…

Tovább

A magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, minket!

A Generál angol nyelvű lengyel nagylemezei, 1. rész

Rockin’ and Rollin’ (Muza Polskie Nagrania, SX 1246, 1975.) A Generál együttes kétszer futott neki a Nagy Sikernek, két teljesen más felállásban, de két név mindig meghatározó maradt: Várkonyi Mátyás és Novai Gábor. Az is leszögezhető, hogy ritka az olyan zenekar, amelyben annyi tehetség…

Tovább

A továbbélő örökség – klasszikus magyar dalok modern feldolgozásai

A magyar zene legjobb darabjai számtalan előadót megihlettek belföldön és külföldön egyaránt – a legemlékezetesebb modern feldolgozásokat gyűjtöttük össze. Gyöngyhajú lány Presser Gábor és Adamis Anna szerzeménye, az 1969-es Gyöngyhajú lány szinte már a világ népdalkincsének része lett, annyi…

Tovább

Vihar Zalaegerszegen – Cyklon zenekar

A Cyklon nevű zalaegerszegi zenekarban olyan zenészek játszottak együtt, mint a később a Bergendyvel, majd a Hobo Blues Banddel hírnevet szerző Tóth János Rudolf, illetve a P. Mobil legendás énekese, Tunyogi Péter (Tunyó). Az együttes szaxofonosa pedig az a Horváth Péter Dörge volt, aki később az…

Tovább

A magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, minket!

A negyven éve alakult V’ Moto-Rock angol nyelvű albuma

Csalhatatlan jele annak, ha egy zenekarban megbomlik az egység, és tagcsere várható, ha válogatásalbumot jelentetnek meg, vagy az egyik tag szólólemezt készít. Így történt ez 1977-ben is, amikor sokak meglepetésére a Bergendy együttes ünnepelt sztárja, a basszusgitáros-énekes-zeneszerző-szövegíró…

Tovább

Bennszülött kultúrából építkezni – a népzenei revival kezdeteiről

Kassák Klub, a Sebő-együttes táncháza „Az a parasztfolklór, amelyre az én versekre kitalált zenéim épülnek, valamikor a falusi közösségben minden ember számára kifejezési formákat, kereteket adott. Mi ezeket szeretnénk megtanulni, és egy olyan városi népzenét teremteni, amely a városi közösségben,…

Tovább

„John Lennon meghalt, Johnny Rotten él!“

A hazai punkról

Ahogy minden korábbi (és későbbi) ifjúsági kezdeményezésre, úgy a punkra is igaz, hogy külföldi kezdeteihez képest néhány évvel később csapta meg a szele kis hazánkat. A hetvenes évek végén Nagy-Britanniából (mások szerint Amerikából – hivatkozva itt az olyan proto-punknak titulált zenekarokra, mint…

Tovább

Hold ragyog a Dunán – interjú Szántó Erzsivel

Szántó Erzsi 1939-ben született Budapesten. Iskoláit – ideértve a zenei iskolát is – Kőbányán végezte. 1958-ban sikeresen felvételizett a Magyar Rádió stúdióképzésére, ahova nem volt könnyű bejutni. Az énekesnő legnagyobb slágere is egy rádiós vizsgafelvételhez köthető, ugyanis Nádas Gábor…

Tovább
süti beállítások módosítása