Volt egyszer egy beatkorszak


Késszúrások, narkomániások és a premier, ami utat nyitott a könnyűzenének a színház felé

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról könyvben, színpadon és lemezen

2024. január 05. - beatkorSzaki

Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című műve először a Kortárs folyóirat hasábjain volt olvasható, de nem kell avatott esztétának lenni ahhoz, hogy érezzük: a kisregény megírásakor a nyolcvanhoz közelítő mester aligha folytatott a kortárs könnyűzene bugyraiban mélyfúrásokat, és…

Tovább

Vissza a városba '73 ‒ Az első Szuperkoncert a miskolci sportcsarnokban

1973-ban nemcsak a legendássá vált júniusi Diósgyőri (pop)fesztivál hozta lázba a fiatalokat Miskolcon, hanem a november első hétvégéjén, a sportcsarnokban megtartott „Szuper koncert” is, amin négy ismert és népszerű magyar zenekar lépett fel. A felfokozott érdeklődés nem véletlen, hiszen a…

Tovább

„Érezni kéne, a jót, a szépet” ‒ ötven éve rögzítették Zalatnay Sarolta Hadd mondjam el című nagylemezét

Zalatnay Sarolta negyedik, Hadd mondjam el című stúdiólemezét 1973 tavaszán, az épp alakulóban lévő Skorpio együttes kíséretében énekelte szalagra. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az e tény mögött meghúzódó érzelmi (szerelmi) szálat, ami Zalatnayt és Frenreisz Károlyt ezekben az években összekötötte.…

Tovább

„A fiatalok titokzatos gengje” és egy ritka LGT-boogie

Bán Róbert: Lányarcok tükörben (1973)

Bán Róbert Lányarcok tükörben című filmje két radikálisan eltérő emberi sorsot ábrázol: Vera (Egri Márta) és Borika (Bodnár Erika) között jószerivel a közös lakás jelenti az egyedüli kapcsolatot, utóbbi ugyanis előbbi szüleinél bérel szobát. A kirakatrendezőnek tanuló Vera elképesztően magabiztos…

Tovább

Ahol az első magyar szupergrupp bemutatkozott ‒ a Budai Parkszínpad

A Villányi út, a Bartók Béla út és a Tas vezér utca által határolt háromszögben, a Feneketlen-tó nyugati oldalán hajdan salakos futballpálya feküdt, amelyen Pető Bélának az 1959. május 3-ai Népsportban olvasható cikke szerint leggyakrabban a szomszédos tűzoltólaktanya legénysége, valamint a…

Tovább

„Ha a dobos megengedné” ‒ Laux Józsefre emlékezünk (Második rész)

A Locomotiv GT megalakulását sokan az Ifjúsági Magazin 1970-es Szerintetek és szerintünk ők a legjobbak szavazáshoz kötik, az olvasói és a szakmai listán is győztesként szerepelt a négy alapító tag neve, Laux József és Frenreisz Károly mindkettőn. Szó esett egy gálakoncertről is, amelyre próbákat is…

Tovább

Észveszejtő zenélés, őrült hatásfokon! ‒ Negyvenöt éve jelent meg a Skorpio Kelj fel! című nagylemeze

A Skorpio még 1975-ben felvett, de csak 1976-ban megjelent Ünnepnap című nagylemeze nagy sikernek örvendő korong lett – teljesen jogosan. Az együttes csodálatos formában muzsikált rajta, köszönhetően talán a mérhetetlenül sok élő előadásnak országhatárainkon innen és túl.

Tovább

Ringasd el magad? – Elmélkedés az elképzelt világsikerről

Hogy jövök én ahhoz, hogy az LGT-ről írjak? Már annyian és annyiszor vetettek papírra az első magyar szupergruppról mindenféle okos, elemző, érdekes dolgot, hogy ebben a témában nemigen van már több. Vagy talán mégis? A Mindenki! könyvbemutatóján megtudtuk, hogy készül egy abszolút illetékestől, egy…

Tovább

Volt 1x1 zenekar… ‒ Harminc éve búcsúzott a Loksi

A napokban múlt harminc éve, hogy (első ízben) búcsúzott a Locomotiv GT. A közönségtől és egymástól is. 1983-ban az EMI világcégnél készített Too Long nem úgy jött be, ahogy azt elképzelték (nem miattuk), aztán 1984-ben az Ellenfél nélkül című nagylemezük a korábbi eladási számokhoz képest egyenesen…

Tovább

Massachusetts nincs is olyan messze ‒ a Bee Gees és a magyar beat

A Bee Gees-t manapság a nyálas diszkódaloka ontó együttesek közé szokás sorolni, mely tévedésnek mindössze az az oka, hogy a Gibb-fivérek első, 1967 és 1973 között tartó sikerkorszaka a múlt ködébe veszett. Azok között, akik a hatvanas évek végén kedvelték a popzenét nyilván sokan emlékeznek…

Tovább
süti beállítások módosítása