A Gyár - Pécs

2016. november 20. - beatkorSzaki

agyar.jpg

Az Andy Warhol Factoryja által inspirált néven, a Czinderi utca 3–5. szám alatti használaton kívüli üzemcsarnokban, a Bázis Építőipari Vállalat lepusztult tulajdonát kibérelve 1991. november 1-én nyitotta meg kapuit Pécs első független rockzenei és alternatív művészeti centruma.

Az 1900-as évek elején felhúzott boltíves, fagerendás ipari csarnok a később hozzátoldott résszel az újabb funkció során is megőrizte indusztriális jellegét Borza Endre építész jóvoltából: csak a szerelőaknákat kellett lefedni, a kilógó vasakat levágni, a falakat világoskékre festeni, és az utcafrontra is ajtót nyitni. A belső tér egyik végén állt a színpad, a másik helyiségben működött a büfé, közöttük hatalmas traktorgumikra lehetett letelepedni. Később a falfelületeket rajzszakos hallgatók szórták tele dekorációval. A helyet Hoffmann Henrik üzemeltette, az első időkben programszervezőként Koszits Attila és Lovasi András segítettek neki. Sőt 1991–92 telén a Kispál és a Borz nagyrészt itt írta és próbálta második nagylemezének anyagát.

agyar2.jpg

Eleinte a hét öt napján élőzene szólt. A dzsessz (kedd), a blues és rock (szerda, csütörtök), valamint az alternatív műfajok (péntek, szombat) mellett technoklub (vasárnap) és táncház (hétfő) egészítette ki a kínálatot. A megnyitón a budapesti Aranyláz és a helyi Fehérlófia koncertezett, rákövetkező nap a Sex Action. Később is sorra érkeztek az ismert hazai formációk: AMD, Andersen, Auróra, Ápolók, Barbaro, Houdinis, Jugoszláv Tudósok, Karabély, Kézi Chopin, Kinopuskin, Leukémia, Másfél, PG Csoport, Rés, Sexepil, S.Modell, Sziámi, Tereskova, Trottel, Új Nem, VHK, stb. A pécsiek közül a Kispál és a Borz, a Klán, a Gruppensex, a HétköznaPI CSAlódások, a Millenniumi Földalatti Vasútvonal, az Öregek Otthona, a Coda, a PMD, a Sztoni Blues Band, a Fúzió Jazz Trió, a Va-Jazz, stb. A nemzetközi vérkeringésbe többek között az angol Archbishop Kebab, a holland Bug, a C.N.I. és a Spasmodique, a német Andy Vil Visions, a Dead, a Fleshcrawl és a The Cooks, valamint a svájci Lunacy révén kapcsolódtak be. A műfaji határokat tágítva performanszok, avantgárd divatbemutatók és olyan csemegék bővítették a választékot, mint például Lois Viktor zenélő szobrainak bemutatója. 1992-ben több nagyrendezvényt is ide szerveztek: Narancs Fesztivál, Rockfesztivál amatőr zenekarok számára, I. Pécsi „Cominfo” Rockfesztivál a régió zenekaraival, illetve OI! FESZTIVÁL az M.A. Skins, a Rohamosztag, a Tar Liliomok, stb. szereplésével.

Az első időszakot követően az anyagi nehézségek miatt távozott Hoffmann helyére Szebeni János érkezett, a koncepció az ő idején is változatlan maradt. 1996-ban a lassan bezárással küzdő helyet Vagyon Tibor vette át Az Gyár Kultúrkocsmára keresztelve. A szórakoztatóiparban érdekelt, diszkókat is üzemeltető vállalkozó meghagyta az addigi alter- és rockzenei kínálatot, hozzá dzsessz-, folk- és etnoesteket, rendszeres műtárgy- és kísérletifilmes bemutatókat is szervezett. Többek között a Palermo Boogie Gang, a Deák Bill Blues Band, Takáts Tamás, a Makám, a Dresch Quartet, a Tin-Tin és a Juhász–Baló–Benkő Trió is fellépett az ismert helyi zenekarok mellett. De már nem sikerült a kezdeti időszak pezsgését visszahozni, ami a hasonló profilú klubok erősödő konkurenciájának is köszönhető. Még nagyjából két évig elvegetált a hely, aztán jött a dózer… Ma a belvárosi Árkád bevásárlóközpont áll a helyén.

Fotó: Kálecz Rudolf.

Szerző: Koszits Attila

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr1411834097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.