Volt egyszer egy beatkorszak

„Hol van már a fény, ami színezte a zsúfolt termet" - Scampolo Klub

2016. november 23. - beatkorSzaki

scampolo_01-1964.jpg

A Földmunkát Gépesítő Vállalat Vigyázó Ferenc utcai KISZ-helyiségében 1962-ben az elsők között nyílt beatklub. A Scampolo volt a rezidens, Varga Tibor billentyűst leszámítva minden tag a Földgépnél dolgozott ugyanis. A klubban az alig húsz éves virtuóz gitáros, Faragó Judy István és a vele egykorú Komár László énekes volt a két legnagyobb sztár. A Scampolo elsőként játszott Magyarországon profin rock and rollt, a Shadows, Carl Perkins, Cliff Richard, Neil Sedaka és Paul Anka számai voltak a műsorukon. És persze Elvis Presley-dalok, amiket Komár olyan hitelesen énekelt, hogy néhányan azt hitték, magnóról megy az egész.

A klubestek vasárnap hattól-tízig tartottak, a rendezők is a földgépes munkások közül kerültek ki. A kis klub 150 nézőt tudott befogadni, az udvart is kinyitották, hogy többen férjenek be. A tömegigény persze jóval nagyobb volt, már az első klubesten lettek ebből problémák. „Olyan sokan jöttek, hogy a botrány szinte elkerülhetetlen volt. A tömeg bedöntötte a kaput, betörték az ablakokat, kész romhalmazt hagytak maguk után. A bulit idő előtt be kellett fejezni, mert a szervezők egyszerűen nem tudtak mit kezdeni ennyi emberrel. Az igazgató úgy oldotta meg a kérdést, hogy vasrácsokat szereltetett az ablakokra és megerősítette a nagy fakaput” – emlékezett vissza Komár László.

A közönséget így sem tudták megszűrni, ezért bevezették a tagsági igazolványokat. A klub és a Scampolo fénykora a hatvanas évek közepéig tartott. Aztán Faragó Judy-t berántották katonának, Komár pedig kilépett a zenekarból, közben feltörtek az új, már nem „koppintós”, hanem saját számokat játszó együttesek. 1966-ban már engedékenyebb volt a légkör, több új szórakozóhely nyílt, a Scampolótól és Vigyázó Ferenc utcától pedig elpártolt a közönség. A klub végül 1966-ban zárt be. „Hol van már a klub, a régi haverok merre mentek, / Hol van már a fény, ami színezte a zsúfolt termet,/ Hol van már a tánc, amit soha soha nem felejtek, / Elmúlt, más lett minden, a zene sem úgy szól, mint régen” – énekelte tizenöt évvel később Komár László, szólóénekesként Hol van már a klub című dalában.

Fotó: www.puskas.hu/Szép László.

Szerző: Fábián Titusz

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

 

Szerző: Fábián Titusz

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr3011934623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása