Lázadó ifjúság - interjú Czippán Györggyel

2017. február 08. - beatkorSzaki

olympia-1976-os-felallas-ifjusagi-magazin-1981_junius.jpg

Czippán György újságíró, szerkesztő, könyvkiadó 1943-ban született egy Inke nevű somogyi faluban. Édesapját kétéves korában elvesztette, édesanyjával 1951-ben Csepelre költöztek. Itt végezte el az általános iskolát, és iratkozott be aztán a Jedlik Ányos Gimnáziumba. Írásai, versei először a Csepeli Munkásotthon lapjában jelentek meg, majd a Csepel újsághoz került, itt kezdte újságírói pályafutását. Ezt követően a Hétfői Hírek című lapnál, majd az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyettese lett. A magazinnál kezdett zenei újságírással, szerkesztéssel foglalkozni. 1984-ben elbocsátották az Ifjúsági Magazintól, ezt követően előbb a Vasárnapi Híreknél, majd a Népszabadságnál helyezkedett el. A nyolcvanas években előbb külsősként, majd főállásban a Magyar Televízió könnyűzenei osztályán dolgozott, így ismét zenével foglalkozhatott. 1989-től, bár a státusza megmaradt, tényleges munkát nem végzett a televízióban, és 1998-ban végképp búcsút mondott az újságírásnak, szerkesztésnek. Jelenleg könyvkiadót üzemeltet.

Czippán György:
Itthon én fogtam össze a szerkesztőséget, megterveztem a lapot, elkészíttettem az anyagokat, telefonon jeleztem Gábornak, hogy megvagyunk, ő pedig vagy azt mondta, hogy mehet, vagy ritkább esetben hazajött, és megnézte a lapot nyomdába küldés előtt. Nagy jelentősége ennek sem volt, mert keveset értett mindabból, amiről az Ifjúsági Magazin szólt, szóval, lehet mondani, hogy szinte teljesen szabad kezet kaptam.

Frank Iván:
Ami elég erőteljes változást hozott a lap tartalmában. Sokkal keményebb írások láttak például ettől fogva napvilágot. Hogy fogadták ezt azok, akik kézben tartották a magyar sajtót?

Czippán György:
Nem nézték jó szemmel. Nem nagyon szerették ugyanis, ha feltárták a tényeket. A hivatalos álláspont az volt, hogy Magyarországon nincsenek hátrányos helyzetűek, nincsenek szegények, nincsenek csövesek. Boldog úttörők vannak ehelyett, akik önfeledten éneklik, hogy „Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám…”. Mi viszont nem ilyeneket hoztunk le. Nálunk teret kapott az a csöves jelenség, ami nagyon jellemző volt a kor tinédzsereire. Akkoriban ez nem azt jelentette, hogy valaki munka nélkül, lakás nélkül az utcán lődörög, hanem a kor hivatalos ideológiájának hátat fordító, az iskola és a szülők ellen lázadó fiatalok életformáját, akik úgy érezték, elhanyagolják, emberszámba sem veszik őket. Teret kaptak a magazinban azok a zenekarok is, akik ezeknek a gyerekeknek zenéltek. Elsősorban a Beatrice, a P. Mobil és a Piramis.

Frank Iván:
Voltak retorziók? Érték elmarasztalások a szerkesztőséget?

Czippán György:
Volt idő, amikor sorra kaptuk a leszúrásokat. Jöttek a pártközpontból az intelmek, hogy ne foglalkozzunk a csövesekkel és egyéb társadalmi problémákkal, hiszen szép az élet, süt a nap, van olyan zenekar, amelyik azt énekli, hogy „Nyár van, alig fürdőruhában, égetem magam…”. Miért nem ilyenekről írunk? Jellemző volt a munkatársaim hozzáállására, hogy amikor a szerkesztőségi ülésen elmondtam, hogy „baszogatnak” bennünket például Szpirosz cikkei miatt, akkor Pécsi Gábor, a lap művészeti szerkesztője megszólalt a maga morózus módján, hogy „Ide figyelj, Szpirosz, menj már ki a Margitszigetre egy kicsit. Ott minden szép, süt a nap…” Szpirosznak felcsillant a szeme, és azt mondta: „De jó, tényleg… Ott is ismerem a csöveseket!”

Frank Iván:
Emlékezzünk meg Sebők Jánosról is, aki, bár zenei szakújságírónak is számított – ha van egyáltalán ilyen –, a zenészekről, együttesekről szóló cikkeiben igyekezett valamilyen korképet is adni.

Czippán György:
Ő sajnos nincs már közöttünk. Közgazdász végzettsége okán ő egy kategóriával feljebbről nézte ezt a jelenséget. Kemény kritikát fogalmazott meg, de nagyon tájékozottnak számított a zene, és a zenéhez tartozó társadalmi jelenségek világában is.

Frank Iván:
A rock and rollt – ami nemcsak zenét, hanem bizonyos fokig életszemléletet is jelent – még manapság is hajlamosak sokan szubkulturális jelenségnek tekinteni. Pedig annak a korszaknak jellemző vonása szerintem, hogy egyre inkább a mainstream kultúra részévé kezdett válni. Nemcsak a zenében, hanem irodalomban, képzőművészetben, a drámairodalomban. Érzékeltétek ezt a lapnál?

Czippán György:
Olyannyira, hogy volt egy irodalmi rovatunk, amely sokat foglalkozott a beatirodalom nagyjaival, Ginsberggel és Kerouac-kal. Az ő nyomdokaikon haladtunk tovább, főleg fiatal, kezdő írók, költők kaptak megjelenési lehetőséget a rovat hasábjain. Amit korábban Baranyi Ferenc, később pedig Papp Márió gondozott. Ők nemcsak szerkesztették a rovatot, hanem foglakoztak is azokkal, akiknek nálunk jelentek meg az első írásaik, később pedig jelentős költővé, íróvá váltak. A mai újságírók közül is sokan indultak innen. Sok évvel később Érden laktam és valamiért fel kellett hívnom a polgármestert. Mondtam a nevemet, mire azt mondta, ha én vagyok az a Czippán, aki az Ifjúsági Magazinnál dolgozott, akkor mi ismerjük egymást. Mint kiderült, nálunk jelentek meg az első versei.

Fotó: Vörös István hivatalos oldala.

Készítette: Frank Iván.

A teljes interjú szövege itt olvasható

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2812052773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.