Bizony, így van ez, szívem! - interjú Bakacsi Bélával

2017. március 19. - beatkorSzaki

bakacsibela.jpg

Bakacsi Béla 1942. február 16-án született, az 1962-ben indult Ki mit tud?-on robbant be a köztudatba táncdalénekesként. Az első, 1966-os táncdalfesztiválon közönségdíjat nyert a Bizony így van ez szívem című számmal, ezt követően 1971-ig számos ORI-turnén vett részt. Ebben az időszakban nagy sikerrel lépett fel a Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, az NDK-ban, Jugoszláviában és Kubában is. 1970 decemberében először két hónapra hívták meg az NSZK-ba énekelni, majd 1978-ig folyamatosan meghosszabbított szerződésekkel szerepelt a Vasfüggönytől Nyugatra.

Csatári Bence:
A Ki mit tud?-ot mennyire nyerte meg simán?

Bakacsi Béla:
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy „szinte sétálva” szereztem meg az első helyet a saját kategóriámban. A végén a győztesek közül is választott egyet a zsűri, aki képviselhette hazánkat az 1962-es helsinki Világifjúsági Találkozón (VIT), és az én lettem az.

Csatári Bence:
Kik voltak még a delegációban?

Bakacsi Béla:
A több mint százfős delegációban szerepelt mások mellett az Állami Népi Együttes, a Tatabánya labdarúgó csapata, amelyben Grosics Gyula, a „fekete párduc” volt a kapus (oda igazolták büntetésből a Budapesti Honvédból, amiért disszidálni akart), illetve a Pécsi Balett. Egy kollégiumban helyeztek el bennünket, ahol emeletes ágyakon aludtunk. Ilosfalvy Róbert világhírű operaénekes aludt a mellettem lévő ágyon, felettem pedig Tóth Sándor a Pécsi Balett kitűnő táncosa. Az egész küldöttségnek csodaszép, világoskék egyenruhát szabtak. A ruhákat megkaptuk, így később a sajátunkként hordhattuk. Sajnálom, hogy már nincs meg, valamelyik költözéskor veszhetett el, de az is lehet, hogy valaki kölcsönkönyörögte tőlem, és nem adta vissza. Már nem tudom. A megnyitó ünnepséget az 1952-es helsinki olimpiai stadionban tartották.

Csatári Bence:
Voltak előzetesen vagy a helyszínen tett óvintézkedések a küldöttségben, amiért nem szocialista országban rendezték meg a VIT-et?

Bakacsi Béla:
Az utolsó eligazítást indulás előtt Marosán Györgytől kaptuk, aki akkoriban Kádár János helyettese volt. A mi Gyuri bácsink ordítva tartott kiselőadást a „rothadó kapitalizmusról,” szigorúan megtiltva nekünk, hogy nyugatiakkal barátkozzunk. A társaságban be voltak építve természetesen az „elvtársak”, nagyjából tudtuk, hogy kit hova tehetünk. Jöttek velünk a Belügyminisztériumból is, de ezt akkoriban nem tekintettük különösebb szenzációnak, jóformán magától értetődő volt, hogy vigyáztak ránk, nehogy disszidáljunk, de ezt végül senki nem tette meg. Életem során aztán többször léptem fel nemzetközi porondra küldött magyar művésztársaság tagjaként, 1966 őszén például a Szovjetunióban szerepeltem ilyen keretek között opera-, népdal- és táncdalénekesekkel, balett-táncosokkal, és ott is pontosan tudtuk, melyik elvtárs volt kirendelve a felügyeletünkre. Ugyanígy az Országos Rendező Iroda (ORI) ügyelői státuszban lévő munkatársai is gondosan őrködtek felettünk, olyannyira, hogy ezek az ORI-beosztottak éjszaka nem aludtak, hanem egy sámlin ültek a szálloda folyosójának végén, és vigyáztak a szocialista erkölcsre, nehogy átjárkáljunk egymáshoz. Ez ma már szinte hihetetlen, de ilyen viszonyok uralkodtak akkoriban.

Csatári Bence:
A VIT-en is az Ave Mariát adta elő?

Bakacsi Béla:
Igen, többek között azt is, de igyekeztem színesíteni a repertoáromat, és azokat a számokat is színpadra vittem, amelyeket újonnan tanultam. Balassa Tamás harmonikás – nem tévesztendő össze a táncdalfesztiválok karmestereként ismert Balassa P. Tamással – és tánczenekara kísért. Különböző színhelyeken, táncdélutánokon, művelődési házakban, nyitott pagodákban léptünk fel, és élveztük a finnek nagyon magas színvonalú vendégszeretetét. Volt, ahol grillpartin szerepeltem, előadás után pedig szaunáztunk egy jót, életünkben először. Furcsa, és a szocialista erkölcstől megint csak merőben eltérő volt a finneknek az a természetes szokásuk, hogy meztelenül léptek be a szaunába, mi magyarok pedig igen szégyelltük magunkat ebben a szituációban. A párt helyszínen lévő emberei azonban úgy látszik, nem voltak elég éberek, mert nem tiltották meg nekünk ezt a fajta kikapcsolódást.

Csatári Bence:
A hazaérkezés után aztán kisvártatva megkapta a szaunához járó hidegzuhanyt is.

Bakacsi Béla:
Igen, édesanyán nagyon empatikusan nem mondta meg nekem, hogy már kiutazásom előtt megjött a katonai behívóm, úgy döntött, legyen gondtalan az ottani létem. Ettől azonban még nem lehetett kikerülni az angyalbőrt, alig néhány napot maradtam otthon, és máris mehettem be a laktanyába. Az Újpesten lévő flottilához vonultam be, ahol más zenészek is szolgáltak már. Az volt a szerencsém, hogy a kultúrát felügyelő tiszt, Kovács István százados nagyon megértő és rendes volt velem.

Fotó: Bakacsi Béla hivatalos oldala.

Készítette: Csatári Bence.

A teljes interjú szövege itt olvasható

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr1611934739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.