Metro újratöltve - Árnyék és fény

2017. április 02. - beatkorSzaki

metro_1971.jpg

Az Árnyék és fény zenekart 1971 elején alapította Hanka Péter gitáros és Tóth Béla pozanos a Juventusból, Szigeti Béla dobos a Bajtala trióból, Elekes Zoltán szaxofonos a Metróból, valamint Tihanyi Gyula basszusgitáros és Novák István „Öcsi” a Szivárvány zenekarból. A fúvósokkal felálló formáció Chicago-dalokat játszott, de a Szivárvány örökségének is megfelelve a Black Sabbath, a Deep Purple és a Led Zeppelin slágereit is repertoáron tartották.

A Metro Klub lett a törzshelyük, itt nézte meg őket Zorán, akit a korábbi Metro-tag, Elekes Zoltán hívott el egy koncertre. Az idősebb Sztevanovity a beatkorszak Metróját már nem akarta folytatni, az új időknek megfelelő zenét szeretett volna játszani, ehhez keresett társakat, ezért egy rövid ideig Póka Egon basszusgitárossal és Mogyorósi László szólógitárossal állt össze Metro néven, de csak pár hónapig zenéltek együtt, mivel az említett felállás túl progresszívnak bizonyult.

Végül Zorán az Árnyék és fény zenekarhoz csatlakozott. A kezdeti tervek alapján Brunner Győző is az együttes tagja lett volna, két dobossal léptek volna színpadra, de Brunner végül egy vendéglátós meghívás mellett döntött.

A nevet – tekintettel Zorán jelenlétére és a név országosabb ismertségére – hamarosan Metróra cserélték (Zorán ebben a felállásban már nem gitározott, csak énekelt és kongázott), ez lett a legendás „fúvós Metro”. Hamarosan Novák Öcsinek el kellett hagynia a zenekart, így Árnyék és fény néven alig egy évig működött az együttes.

Fotó: Passzio.hu.

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr4312275427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.