"Szó sincs arról, hogy a beat marginális műfaj lett volna" - interjú Neményi Bélával

2017. április 24. - beatkorSzaki

nemenyibela2.jpg

Bár mindössze egy évtizedet töltött el a magyar populáris zenei életben, Neményi Béla, az Atlantis együttes alapító tagja és énekese mégis meghatározó alakja a hazai beatzene történetének. Míg az Atlantis zenekar zenei vezetője Sankó László volt, Neményi a szervezési, menedzselési feladatokat látta el egyszemélyben, és kapcsolatai révén az együttes az 1960-as évek egyik legsikeresebb, legtöbb nyilvánosságot kiérdemlő alakulatává vált.

Ignácz Ádám:
Ha jól értem, akkor az Atlantis-koncertek nem is igényeltek külön promóciót?

Neményi Béla:
A világon semmit. Hamar híre ment, hogy van egy ilyen zenekar, és hogy mennyien kíváncsiak ránk, így nem is én kerestem a lehetőségeket, hanem mások kezdtek el megkeresni minket. Folyton odajöttek hozzánk a koncertek előtt és után, és mivel én voltam a zenekarvezető és én intéztem a szervezési dolgokat, én tárgyaltam velük. Említetted például a plakátot, amely az Egyetemi Színpad szervezésében megvalósuló 1964-es fellépésünkhöz kapcsolódik. Annak csupán annyi volt a története, hogy előtte szerepeltünk 1963-ban Balatonbogláron az áttörést jelentő „hippitalálkozón” és a sikert követően megkerülhetetlenné vált, hogy találjunk magunknak egy jól megjegyezhető nevet. Azt sejtettük, hogy az angol név nem lenne szerencsés, mert annyit azért tudtunk – és azt hiszem ez volt a hatalom részéről a legfőbb megszorítás –, hogy az angol kifejezéseket nem szívesen veszik. Példaként leginkább a Metro, Omega és Illés névválasztása lebegett előttünk, de tőlük eltérően mi olyat akartunk találni, ami nem is angol, de nem is magyar. A „Sankóéknál” sem akartunk ugyanakkor megmaradni. Ekkor találtuk ki az Atlantis nevet. Amikor ez megvolt, elkezdtük hirdetni az Egyetemi Színpados koncertet, ami egyáltalán nem volt olyan nehéz, mert akkor már eléggé ismertek voltunk, folyamatosan hívtak minket játszani.

Ignácz Ádám:
Mondhatjuk azt, hogy a beatzenekarokra nemcsak a közönség volt kíváncsi, de a művelődési házak, zenés klubok vezetői is láttak bennük fantáziát?

Neményi Béla:
Igen. Szó sincs arról, hogy a beat marginális műfaj lett volna, a kezdetektől beépült a magyar zenei életbe. 

Ignácz Ádám:
Pedig sokan szeretik az ellenkezőjét állítani.

Neményi Béla:
Valóban, de nem mondanak igazat. Minden szombaton valamilyen gimnáziumi bálon játszottunk. Az iskolák például egymással versengtek, hogy a szalagavatón vagy az évzárón a három zenekar a Metro, az Illés és a Sankó – az Omega akkor még nem volt ugyanis jelentős – egyike lépjen fel, mert az ténylegesen nagy dobásnak számított. Vasárnaponként pedig az állandó helyünkön játszottunk. Az Egyetemi Színpados koncert mérföldkőnek számított a zenekar történetében. Egyetértek Sankó Lászlóval abban, hogy ez volt az első igazi beatkoncert Magyarországon. Ezen az esten nemcsak plakátokkal, hanem kinyomtatott műsorral is készültünk, és hihetetlen tömeg gyűlt össze. Azt mesélték – bár lehet, hogy ez csak egy legenda –, hogy Zorán eladta az orkánkabátját, hogy bejuthasson. A büszkesége először visszatartotta, de végül már olyan feketepiaci jegyárak voltak, hogy nem tudott volna másképp bejönni. Mindez persze csak érdekesség. A lényeg, hogy a koncert szünetében jött oda hozzám Juhász István, aki a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak volt a hangmérnöke. Amikor azt mondta, hogy lemezt akarnak csinálni velünk, először elküldtem a fenébe. Mondtam neki, hogy ne hülyéskedjen, pont most zavar ilyen képtelenséggel, amikor koncertezünk? De elővette az igazolványát, és azt mondta, komolyan beszél.

nemenyibela.jpg

Ignácz Ádám:
Valóban hihetetlennek tűnt?

Neményi Béla:
Abszolút. Úgyhogy nem is vettem a fáradságot, hogy udvarias legyek vele. Mit szórakozik egy felnőtt ember a fiatalokkal? Voltunk vagy húsz évesek! De nem viccelődött. Megbeszéltünk vele tehát egy időpontot, és bementünk a lemezgyárba felvenni az első kislemezt. Ez 1965 elején történt, ekkor készült az első beatlemez Magyarországon. Persze akkor még csak kislemezek jelentek meg, amikor az első nagylemezt megcsinálták, akkor én már abbahagytam a zenélést.

Ignácz Ádám:
Az Ezek a fiatalok című film zenéjét már 1967-ben kiadták. Az Omega Trombitás Frédi című nagylemeze pedig 1968-ban.

Neményi Béla:
1968-ban még mi is voltunk, és állítom, nem volt nagylemez. A Trombitás Frédit az Omega „rakta át” kislemezről nagylemezre, mert volt addigra annyi slágerük.

Fotó: Passzio.hu.

Készítette: Ignácz Ádám.

A teljes interjú szövege itt olvasható

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr811935609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.