Tánczenei koktél péntektől péntekig - interjú Csiba Lajossal

2017. május 03. - beatkorSzaki

Csiba Lajos 1943-ban született a Nógrád megyei Szirákon. 1969-től dolgozott a Magyar Rádióban, először külsősként, majd 1971-től főállású könnyűzenei szerkesztőként, később pedig rovatvezetőként. A rendszerváltozás után 2003-as nyugdíjazásig a Petőfi adó Zenei Szerkesztőségének vezetője volt. A rádió életmű nívódíjasa, illetve eMeRTon-díjas. Nevéhez fűződik számos nagysikerű könnyűzenei műsor, mint a Zeneközelben, a Tánczenei koktél, Slágerlista, A rock mesterei, a Zenerulett, Szieszta és az Ahogy mi zenélünk, valamint a Péntektől péntekig című kulturális ajánlóműsor.

Csatári Bence:
A koncertek közvetítésénél, illetve a könnyűzenei műsorok szerkesztésénél miként működött a cenzúra, milyen szempontokat kellett figyelembe venni?

Csiba Lajos:
Faludi Rezső, a Zenei Főosztály vezetője rendszerint ragaszkodott ahhoz, hogy ő maga meghallgassa adásba kerülése előtt a műsorokat, és ezzel a jogával általában élt is, még akkor is, ha pusztán konferálások hangzottak el a számok között. Ezeket hívtuk – talán ma már kicsit furcsán hangzó módon – lehallgatásoknak. A lehallgatásokra persze meghívták a szerkesztőség több munkatársát is, így a zenei rendezőket, valamint ott voltak a zeneszerzők is, mint például Bágya András vagy Körmendi Vilmos, továbbá a Stúdió 11 két vezetője, Zsoldos Imre és Dobsa Sándor. Heti rendszerességgel zajlottak ezek a programok, mégpedig két napon keresztül úgy, hogy első nap a rádió műhelyében újonnan készült felvételeket, második nap pedig az adásba szerkesztett műsorokat hallgatták meg. Egy ilyen alkalommal szegezte nekünk a kérdést Faludi Rezső egy Fonográf-koncert kapcsán, hogy milyen jó ez a felvétel, nem lehetséges, hogy lemezről kerültek fel a számok a hangszalagra? Mi ezt cáfoltuk, és mondtuk neki, hogy ez a csapat olyan jól tud megszólalni élőben is, mintha a stúdióban készült lemezüket hallgatnánk, tehát élőben játszottak stúdióminőségben! Ez elmondható volt egyébként az LGT-ről és az Express együttesről is.

A saját készítésű felvételeknél előfordult, hogy Faludi Rezső azt kérte tőlünk, keverjük újra az énekhangot a hangszerekkel, mert nem volt elégedett az arányokkal, a hangminőséggel, így a zenei felvételt illetően is övé volt az utolsó szó. Volt egy bevett praktikus módszer ezeknél a lehallgatásoknál, mégpedig az, hogy ne csak óriási, kiváló minőségű hangfalakon hallgassuk meg ezeket a felvételeket, hanem egy kisrádión, amin általában a hétköznapi emberek is hallgatják ezeket a műsorokat. Igazából így kaptunk valós képet arról, hogyan szól egy-egy műsor a háztartásokban.

A cenzúra árnyéka ott lebegett sokszor a szerkesztők feje felett, nem beszélve arról, hogy a nagy számok törvénye alapján előfordulhatott néhányszor konfrontáció is. (Egyszer kiszámoltam, volt olyan hét, amikor 850 perc zenei műsort szerkesztettem a rádió három csatornájára.) Azt azonban én sem vállaltam fel, hogy a királynő halálát kívánó Sex Pistols számot vagy ehhez hasonlókat betegyek a műsorba, mert abból egészen biztosan diplomáciai botrány kerekedett volna, ahogy Che Guevaráról szóló számot sem igen tettünk a hangtárba Fidel Castróra való tekintettel. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy Bródy János vagy Sztevanovity Dusán zseniális szövegei leginkább a kommunista rendszerben ültek, de annyira finoman fogalmazták meg azokat, hogy sokszor nem lehetett belekötni, így adásba kerülhettek.

A nagy pártállami ünnepek előtti napokon a könnyű- és a komolyzenét is módszeresen végighallgatták Szentkuti Pál vezetésével, nehogy valami alkalomhoz nem illő zene kerüljön a repertoárba, és arra volt is példa, hogy kivetettek egy-egy számot a műsorból. Erre már csak azért is volt idő, mert az adások egy héttel a leadás előtt elkészültek (a Reggeli krónikát azonban papíron már négy héttel korábban is elkészítettük), ezután vehettük csak ki – gondos adminisztráció mellett – a hangszalagot a hangtárból. Ez utóbbi műsort különben nagyon sok kritika érte a hallgatók részéről, amelyekben erősen sérelmezték az „üvöltöző zenét”, de voltak olyanok is, akik a külföldi dalok arányát sokallták. Mások a munkásmozgalmi dalokat, a fúvós indulókat hiányolták, és érte kifogás a falurádiót is, mert abban a műsorban sok nótát és táncházi muzsikát adtunk, mire a kötözködő hallgatók azt vetették a szemünkre, hogy lenézzük a falusi embereket, mert nem kezeljük őket zeneileg azonos módon a többi társadalmi réteggel, holott mi csak a kedvükben akartunk járni. Az ilyen és ehhez hasonló, sokszor lehetetlen helyzeteket úgy oldottuk meg, hogy igen sokszor adtunk instrumentális könnyűzenét. Még maga Hárs István, a Magyar Rádió elnöke is szóvá tette, hogy milyen sok kritika érte ezt a reggeli műsort, és amikor ezzel kapcsolatban megjegyeztük neki, hogy ezen csak a krónikus emberhiány enyhítésével tudunk segíteni, azonnal intézkedett, és nyolc zenei szerkesztői állást biztosított a Reggeli krónika számára az addigi öt helyett.

Egy félreértés adott okot arra, hogy sokáig azt hittem, retorzió jár a Napfényes Hispánia című műsoromért. Az történt ugyanis, hogy a Magyar Rádió spanyol szekciójából megkért egy kolléganőm, hogy szerkesszek egy műsort a spanyol lemezeiből, amibe beleegyeztem, és meg is csináltam, ám az addigiaktól eltérően Faludi Rezső ezt nem hallgatta meg előzetesen, nyilván nem tartotta annyira fontosnak. A műsor elhangzása után másnap, amikor bementem a rádióba, mindenki úgy nézett rám, mint a gyilkosra. Döbbenten néztek, de egyúttal sajnálkozva is, mondván, hogy miért nem hallgattattam meg adás előtt Faludival a műsoromat. Közben a spanyol szekcióban dolgozó kolléganőm lelkesen felhívott megköszönni az adást, és nagy örömmel újságolta, hogy őt még Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke is felhívta gratulálni, mondván, hogy ifjúkori emlékeket ébresztett benne a műsor, amikor a spanyol polgárháborúban partizánként harcolt. A baj csak azzal volt, hogy Tömpe István először Faludit hívta közvetlenül az adás után, és amikor afelől érdeklődött, hogy ki szerkesztette a műsort, Faludi nem tudott rá válaszolni, s emiatt lelkiismeret-furdalása lehetett, sőt, azt hitte, valami baj volt a műsorral. Aztán, amikor Tömpe megdicsérte a Napfényes Hispániát, minden tisztázódott.

Egy másik alkalommal a Reggeli krónika rejtett magában időzített bombát. Koncz Zsuzsa Sajnálom szegényt, a következőt című dalát szerkesztettük be a műsorba, ám reggel rendkívüli közleményben hírül adta a rádió, hogy meghalt Ho Si Minh, a pártállami Vietnam vezetője. A műsorhoz tartozó számokat egyenként más-más magnetofonra készítették elő, tehát külön készüléken volt az első, külön a második hír után bejátszandó zene, és így tovább, ezáltal pedig egy adott szöveghez csak egy adott zene kapcsolódhatott. Azt azonban már nem lehetett megtenni, hogy a dalok sorrendjét megváltoztassuk, mert az adóstúdióban dolgozó személyzet ragaszkodott az előre megszerkesztett zenék sorrendjéhez. Ha közben lekevertük volna a számot, az még inkább gyanús lett volna, emiatt ebből óriási botrány kerekedett. A monitor személyzet, amelynek kifejezetten az volt a dolga, hogy hallgassa az adásainkat a nap huszonnégy órájában, beszámolt erről az esetről a vezetőségnek, ugyanis nekik napi jelentéseket is kellett írniuk. A malőr szóbakerült aztán a műsorülésen, ahol az előző nap eseményeit tárgyalták, és választ vártak a kérdéses problémára. A kínos helyzetet fokozhatta, hogy a súlyos hibák szankciókkal jártak. Ide tartozott, hogy bizonyos időtartamra eltiltották az adott típusú műsor szerkesztésétől a vétkezőt, vagy megvonták a prémiumát. Amikor ez az eset konkrétan szóba került, lehetett azzal védekezni, hogy a technikus figyelhetett volna jobban. Ő viszont azzal tudott hárítani, hogy neki nem volt dolga, hogy az elhangzó szöveges műsort is figyelje, csak a zene sorrendiségéről kellett gondoskodnia. Elviekben persze megtehette volna, hogy felcseréli a zeneszámok játszási sorrendjét, de ezt az illető nem vállalta el.

Voltak viszont nagyobb volumenű, az aznapi egész műsorstruktúrát érintő változások is. Ide tartozott az 1972-es müncheni olimpián az izraeli sportolók ellen történt arab terrortámadás vagy a Challenger amerikai űrrepülőgép 1986-os katasztrófája, amikor nekem szóltak, hogy teljesen új alapokról hirtelen készítsek zenei műsort aznapra a felmerült vis major miatt. Ilyenkor gyorsan kellett dönteni, hogy miket adjunk adásba, akár komolyzenéből is válogatva. Talán az ilyen esetekben is megnyilvánuló megbízhatóságom jelenthetett arra garanciát, hogy jó döntést hozott a rádió vezetése akkor, amikor a nyolcvanas években – a Gyártási Osztályon eltöltött rövid vargabetű után – kineveztek könnyűzenei rovatvezetőnek.

Készítette: Csatári Bence

A teljes interjú szövege itt olvasható

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr10011934931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.