Az underground melegágya - Fekete Lyuk

2017. május 05. - beatkorSzaki

feketelyuk.jpg

A Golgota utcai várszerű épülettömböt a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára (Ganz-MÁVAG) építtette 1910-ben, a gyár munkásai számára, Dr. Lipták Pál tervei alapján. A telepen a lakóházak mellett közfürdő, víztorony, étterem és kultúrház is helyet kapott, bálteremmel, kaszinóval. A Ganz-Mávag Művelődési Házat 1945 után a Vasas Szakszervezet felügyelte, és Vörösmarty Művelődési Ház lett a neve. 1988-tól megszűnt a szakszervezeti támogatás, a hellyel kezdeni kellett valamit. Az üres, lepusztult pincehelyiségből a rendszerváltás időszakának legfontosabb underground szórakozóhelye lett, a Fekete Lyuk.

A klub ötlete Nagy Gyulától származott, a kidolgozásában és megvalósításában pedig a Balkan FuTourist mellett számos művész is részt vett. A Balkan adta itt az első koncertet 1988. február 26-án, akik a kezdetekkor még személyzetként dolgoztak a Lyukban. Idővel problémák adódtak a büfé üzemeltetéséből - felírásos alapon működött a rendszer, s a banda összeveszett a művház vezetésével is, így távozniuk kellett. Ekkor már itt próbált számos zenekar, köztük a Sziámi és  a Kampec Dolores is. A klub, illetve vezetője jókor volt jó helyen. A budapesti klubélet hanyatlott, új zenekar viszont egyre több lett. A Lyuk felvállalt mindent és mindenkit, ami és aki alternatív volt. Jártak ide punkok, rockerek, Cure-osok, alternatívok, gruftik, néha még skinheadek is.

feketelyuk3.jpg

Volt is miért: fellépett itt a teljes magyar undergound mezőny az Aurórától a VHK-ig. A Lyukból indult az F.O. System és az AMD, de innen futott be a Tankcsapda, a Pál Utcai Fiúk vagy a Kispál és a Borz is. Ráadásul az árak is jók voltak, és hajnalig lehetett lázadni. A klub hírnevének köszönhetően akadt pár neves külföldi fellépő is, például a No Means No, a Fugazi, vagy a Chumbawamba. A Lyuknak idővel lett próbaterme, saját stúdiója, és újságja. Kazettákat adtak ki, s még Ruszt József Független Színpadának is jutott itt hely. Reklámra sem kellett költeni: a klub állandóan szerepelt a médiában, gyakran persze negatív előjellel.

1994 körül Nagy Gyula és a művelődési ház vezetése összebalhézott, erre jött még egy késelés is a ház előtt (valami nőügy miatt, igazából nem volt köze a helyhez). Nagy Gyulát mindenesetre kirúgták és a Lyuknak befellegzett. Addigra a punk/alternatív hullám kifulladt, a hely is sokat vesztett varázsából, nyílt sok új klub a belvárosban, egyre kevesebben bumliztak ki a Golgota utcába. Mások még próbáltak életet lehelni a helybe, III/III-as, illetve VMK klub néven, aztán 1999-ben Nagy Gyula is újra próbálkozott – de a Lyukat feltámasztani már nem lehetett.

Fotók: Fekete Lyuk facebook-csoport.

Szerző: Fábián Titusz

Köszönjük Nagy Gyulának a pontosítást!

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr1511834071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.