A soul magyar hangjai - Decca

2017. június 10. - beatkorSzaki

decca.jpg

A Decca 1967 elején alakult Horváth Charlie énekes és trombitás, Molnár György „Elefánt” gitáros, Bálint István dobos és Fábry Zoltán basszusgitáros tagsággal. A legenda szerint azért választották ezt a nevet, hogy ha az angol Decca lemezkiadó tudomására jut a színre lépésük, talán lemezszerződést ajánlanak majd nekik. Végül egészen másként történt.

1967 nyarán Balatonszemesen léptek fel, közel a balatonföldvári Express Táborban játszó Omegához. A nyári idény végén a két zenekar gitárost cserélt, Kovacsics Öcsi a Deccába, Elefánt pedig az Omegához került.

Charlie a nyár végén megkereste az akkor már a Benkó Dixiland Bandben nevet szerzett Winkelmayer Józsefet, hogy a segítségével előbbre lépjen a zenekar. Winkelmayer szeptember 1-jén csatlakozott a bandához, mint pozanista és zeneszerző-hangszerelő. Az így már két rézfúvóssal felálló Decca a kor divatos TOP 20 slágerei mellett – építve Charlie hangjára – az akkoriban világhódító útra indult souldalokat is elkezdte játszani. Budapesten a Hajnal Gábor által vezetett Könyvklubban mutatkoztak be, itt és a Kőbányai Ifjúsági Házban lett állandó fellépési lehetőségük.

A Decca annak rendje és módja szerint megírta levelét az angol lemezkiadónak, akik válaszukban a zenekarnév megváltoztatására szólították fel őket. Winkelmayer Pubi 1967 végén megkereste az Ifjúsági Magazint, az újság riportot készített a zenekarról, amelyben az olvasók segítségét kérték egy új név kiválasztásában. A beérkezett javaslatok egyike sem nyerte meg tetszésüket, végük Keszler Pál, az Országos Rendező Iroda vezetője tanácsára az Olympia név mellett döntöttek, hiszen 1968-ben olimpiát rendeztek. Így 1968 januárjától kezdődően tehát a Decca helyett először rendszertelenül, majd egy idő után következetesen az Olympia nevet használták.

Fotó: Passzio.hu.

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr4512582939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.