„S onnantól kettesben mentek”

Bereményi Géza–Vető János: Antoine és Désiré – Fényképregény az 1970-es évekből

2018. június 01. - beatkorSzaki

fenykepregeny.jpg

Különleges kiadvány jelent meg a magyar könyvpiacon: az önmagát fényképregényként meghatározó kötet Cseh Tamás és Bereményi Géza második lemezéhez, az Antoine és Désiréhez kötődő, megkésett kiegészítés.

Az 1978-as lemez legfontosabb vonása az volt, hogy bevezette a két alteregófigurát, Antoine-t és Désirét. Itt szerepel többek közt az Antoine, Désiré és a szél, a Désiré apja, az Antoine és Désiré történelemkönyve, az Egy bogár, Az ócska cipő vagy az Amikor Désiré megérkezett Budapestre című dal. A két barát hányattatásai, humoros és keserű kalandjai a dalokban nem függtek össze annyira, hogy egységes történetet adjanak ki, mint Cseh Tamás első lemeze, a Levél nővéremnek. Ugyanakkor az Antoine és Désiré mégis megteremtett egy olyan, könnyen felismerhető, egyszerre hétköznapi és líraian elemelt világot, ami mindkét alkotó pályáját meghatározta.

Mindehhez pedig a dalokból kirajzolódó, illetve a lemezborítón is részletezett fiktív életutakon kívül képi megjelenítés is tartozott. Vető János költő, fotóművész (a Trabant zenekar alapítója) háromszáz fényképet készített egy nap alatt Antoine szerepében Méhes Lóránt Zuzu festőművészről és Désiré szerepében Gémes János Dixi experimentális költőről (utóbbiról egy időben azt hitték, hogy Bereményi féltestvére). Mellettük feltűnik a képeken Tamás „szerepében” Cseh Tamás; Géza, a vidéki rokon szerepében Bereményi Géza, illetve tucatnyi lány is Évaként.

Az egésznapos játszadozás végeredményéből a nagyközönség mindeddig csak 25+1 fotót ismerhetett: a lemez elülső borítóját, illetve a hátsó borítón látható huszonöt apró képet. Az új kötetben Vető és Bereményi arra vállalkozott, hogy a fennmaradó termésből is ízelítőt adjon, mégpedig úgy, hogy Bereményi a borító és a kisképek köré kronologikus történetet írt – minden eddig ismert képet rövid, néhány szavas magyarázat, illetve több hasonló beállítású fotó kísér. Kiegészítésként A vőlegény című fejezetben az egy évvel későbbi Fehér babák takarodója című lemezhez készült fényképsorozat darabjai ékelődnek be a regénybe. Mindebből jobban megismerhetjük Antoine és Désiré figuráját, az őket kigondoló Tamást, de a szerepek mögött magukat az alkotókat és a hetvenes évek Budapestjét is.

1antoine2.jpg

Az Antoine és Désiré-lemez külső megjelenését megismétlő könyv bevezetése olyan, mint egy színmű: szereposztás, instrukciók olvashatók, de később a képek melletti rövid szövegek is szerzői utasításoknak, kommentároknak tűnnek. Mintha a „színészek” ezekre improvizálnának a képeken; azaz tényleg fénykép-regényről beszélhetünk, amelyben a fotókból áll össze a lényegi történet, a szöveges rész csak asszociáció, kiegészítés. Így pedig akár a saját Antoine és Désiré-történetünket is összeállíthatjuk, ha a sokszor burleszk Vető-képekről és az enigmatikus Bereményi-mondatokról másfelé kalandoznak a gondolataink.

„Légy ma gyerek és játssz megint velem” – hangzik el a lemezen található Tangó című dalban, a kötet pedig ugyanezt kéri az olvasótól: feledkezzen bele a jellegzetesen hetvenes évekbeli utcaképekbe és presszóbelsőkbe, kövesse a boldog-szomorú bohócokként viselkedő Antoine-t és Désirét, mosolyogjon a mókázásukon, illetve Bereményi humoros megjegyzésein. Az Antoine és Désiré-szerepjáték mostanáig rengeteg kiaknázatlan lehetőséget tartogatott, a fényképregény pedig élvezettel bővíti a magánmitológiát.

Ugyanakkor az elbeszélői nézőpont egyszerre korhű és helyezi magát a jelenbe: Bereményi kiszólásai, utalásai, dalszöveg-idézetei, viccei és fricskái posztmodern játékként lebegnek az idősíkok között. Kései lenne negyven évvel az azóta klasszikussá nemesedett lemez után kiadni ezt a kötetet? Valójában nem, hiszen az azóta eltelt idő különös réteggel vonja be a látottakat. Az uralkodó érzés persze a nosztalgia, de a jelen szemüvege lehetővé teszi Bereményinek, hogy sajátos (ön)iróniával kommentálja a látottakat, barangoljon az akkori és a mai világ között (A vőlegény című fejezet például egészen a jelenig repít). Ennek a lebegő időnek köszönhető az is, ahogyan az anyag Cseh Tamás alakját kezeli: ahogyan minden szereplőt, őt is fiatalságában és szépségében, ereje teljében örökítették meg. És semmi nem utal arra, hogy ez azóta megváltozott volna.

Egyetlen furcsasága a műnek, hogy semmiféle magyarázatot nem kínál a fotók mellé – tehát vagy alapos háttérismereteket, vagy utánajárást vár el az olvasótól. Egy elő- vagy utószó segített volna kontextust adni a képeknek, amelyekről máskülönben a mai olvasó nem feltétlenül tudja, hogyan és miért keletkeztek, de első pillantásra a kötet szervezőelve, szerkesztésmódja és célkitűzése sem nyilvánvaló. Ez a koncepció nyilván szándékos volt, beszéljen önmagáért a produktum – az viszont már kevésbé védhető, hogy a Függelékben miért csak kilenc dalszöveg olvasható, amelyek ráadásul nem is mind szerepelnek a szóban forgó lemezen. Eme szerkesztési talányok ellenére az Antoine és Désirét öröm forgatni, újabb és újabb apróságokat felfedezni benne, egyre inkább a sajátunknak érezni.

Bereményi Géza–Vető János: Antoine és Désiré – Fényképregény az 1970-es évekből, Corvina Kiadó, 2017.

Fotó: Litera.hu

Szerző: Gyöngyösi Lilla

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9914016470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.