Bemutatkozó kislemezek – Korál: Van egy őszinte dal – Válaszra várva

2018. szeptember 03. - beatkorSzaki

koral_1978.jpg

A Korál 1978-ban

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentőségű, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba préselt anyag, még akkor is, ha csak kislemezen, 45-ös fordulaton történt. Sorozatunkban magyar zenekarok bemutatkozó kislemezeiből szemezget Rozsonits Tamás.

1978-ban már tombolt a hardrockláz az országban: igaz, hogy a P. Mobilt a hivatalok és a hatóságok minden módon akadályozták működésében, ám közönségük, a mobilosok kitartó támogatásával erre az évre a csúcsra jutott a csapat. Az egyeduralomért a másik rendkívül népszerű bandával, a csúcsokat ostromló Piramissal ütköztek meg az Ifipark nyitókoncertjén, és csatát vesztettek, a Piramis pedig állva hagyta a magyar mezőnyt. Másnap, 1978. május elsején ugyan azon a színpadon mutatkozott be Balázs Fecó újragondolt zenekara, a Korál, napra pontosan hat évvel a szellemi előd, a Taurus premierjét követően.

A Korál megalakulását Koncz Zsuzsa kezdeményezte, miután a KITT-egylet 1973-as feloszlása után kísérőzenekart keresett magának. A csapat 1974-ben alakult, tagjai Balázs Fecó (billentyűs, ének), Makrai Pál (gitár), Kozma András (basszusgitár) és Brunner Győző (dob) voltak. A következő évben Makrait Marschalkó Zoltán, Kozmát Kiss Zoltán váltották, majd 1976-ban Marschalkót Menyhárt János, Kiss Zoltánt Losó László, Brunnert Szeicher Tibor követte. Saját dalokat is írtak, a Hazafelé című slágerük országosan is népszerűvé vált. A Korál életének első szakasza 1976-ban lezárult. A rockkatalizátor szerepét az 1977. augusztus 20-án, a Kisstadionban tartott Piramis–Taurus–Tűzkerék koncert jelentette, akkor döntötte el Balázs Fecó, hogy a Taurus örökségét továbbviszi a Korállal.

Társai Fischer László gitáros, Scholler Zsolt basszusgitáros és Pados István dobos lettek. A „titkos csodafegyver”, Vikidál Gyula énekes a bemutatkozó koncert előtt hat nappal meggondolta magát és maradt a P. Mobilban, ám készült egy demo, ami őrzi a közös munkát egy hivatalos zenekari fotóval együtt. Élőben egy alkalommal, a Szakszervezeti Rockfesztiválon lépett fel Vikidál a Korál vendégeként 1981. augusztus 22-én a Hajógyári Szigeten, ahol az Anyám vigasztalj engem című dalt adták elő Fecóval duettben (akik ott voltak, máig fantasztikus élményként őrzik az emléket). Fecó nyíltan a Taurus örökségét vállalta fel, és a Korál pillanatok alatt hatalmas rajongótábort gyűjtött maga köré, ami nem véletlen: az ország egyik legjobb billentyűse és legérzékenyebb zeneszerzője (nem mellesleg kiváló énekes) egy kitűnő rockgitárossal és egy atombiztos dob-basszus alappal vágott neki az útnak, az egyik legtehetségesebb szövegíró-jó barát, Horváth Attila zseniális szövegeit énekelve. A Korál a jellegzetes Hammond orgona-szólógitár alapú hard rockot gyönyörű lírai szerzeményekkel vegyítette, így koncertjeik és lemezeik elképesztő népszerűségi magasságba emelték a zenekart az érzékeny lelkű, de keményrockrajongó „csöves nemzedék” körében.

koral_vikidal.jpg

Vikidál Gyulával

Fecó mint zenekarvezető is remekelt: kapcsolatait kihasználva már 1978-ban két felvételt rögzített a Korál a Magyar Rádió stúdiójában, ezek jelentek meg még abban az évben kislemezen, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyentasakjában. A Taurus egykori slágere (szövegében kicsit átdolgozva), a Válaszra várva a Korál előadásában korábban ugyan már megjelent kislemezen (1975), de az 1978-as változat a magyar rockzene egyik csúcsteljesítménye, ez a kislemez (SPS 70 351) B oldala, az A oldal pedig egy szintén Balázs Ferenc-Horváth Attila szerzemény, a Van egy őszinte dal, ami szintén a Korál koncertek elmaradhatatlan sikerdarabja. A Korál 1978-as felállása számomra a legkedvesebb, később a rendkívül tehetséges, de zeneileg más ízlésvilágot képviselő Dorozsmai Péter dobos elvitte a zenekart a hard rocktól a fúziós zene irányába, ám ez már egy másik történet.


Fotó: Fortepan és Korál archívum.

Szerző: Rozsonits Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9314218943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.