Elvesző illúziók – a Fonográf

2018. szeptember 07. - beatkorSzaki

fonograf.jpg

A Fonográf együttes: Tolcsvay László, Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Németh Oszkár, Móricz Mihály

Az Illés együttes romjain 1973 szilveszterén – más verziók szerint már újévkor – létrejövő Fonográf a várakozásokkal ellentétben nem vitte tovább az illési örökséget, inkább az akkoriban nemzetközileg is egyre népszerűbbé váló amerikai country rockot igyekezett idehaza meghonosítani. Zeneileg igényesen kidolgozott, de kor- és kultúrtörténeti szempontból súlytalanabb albumaikkal egészen az évtized végéig, a keményrockhullám mindent felülíró dominanciájáig népszerűek maradtak. Aztán a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján Szörényi és Bródy inkább saját szólóalbumaira, illetve közös színházi-filmes produkcióikra (mindenekelőtt a korszakalkotó István, a királyra) koncentrált. Amikor pedig Szörényi 1984 decemberében látványosan elbúcsúzott a színpadtól, a Budapest Sportcsarnokban adott hármas koncertjével óhatatlanul pontot tett a Fonográf pályafutásának a végére is.

Sokan Szörényi 1973-ban megjelent Utazás című albumát tekintik a nulladik Fonográf albumnak, hisz azon már együtt zenélt a későbbi zenekar: Szörényi Levente (gitár, ének), Bródy János (gitár, steelgitár, ének), Tolcsvay László (billentyűsök, ének), Móricz Mihály (gitár, ének), Szörényi Szabolcs (basszusgitár) és Németh Oszkár (dob). Az új formáció a nevét – Bródy javaslatára – az Illés klub Fonográf című újságja után kapta, és Szörényi kezdeti nyilatkozataiban ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy „olyan kifejező és frappáns névre van szükségünk, amely kifejezi zenei programunkat, azt, hogy tudatosan vállaljuk: Bartók és Kodály nevelte nemzedék tagjai vagyunk, zenénk egyik legfőbb ereje a folklórhoz kapcsolódó örökségben rejlik”.

fonograf_2.jpg

Szörényi Levente és Németh Oszkár a stúdióban, a Fonográf együttes lemezfelvételekor

Aztán a bemutatkozó koncerten kiderült, hogy az újabb dalokban Szörényi (átmenetileg) nem a magyar, illetve a délszláv és balkáni népzenékre támaszkodó, azokat a nemzetközi popzenével ötvöző kísérleteit folytatta, hanem társaival ugyanúgy „internacionalista” utakon indult tovább, mint azt tette korábban a Locomotiv GT vagy az Omega. Csak ők nem a rhythm and blues vagy a space rock irányában mozdultak el, hanem a korszak legnépszerűbb amerikai zenekarainak (Crosby, Stills, Nash & Young, Eagles) sikeres mintáit követték, és hozták létre a maguk többszólamú vokáléneklésre épülő, harmóniagazdag zenéjét.

Miként a beatkorszak első számú krónikása, Sebők János írta 1984-es könyvében (Magyarock 2.) „Az akkor készült Fonográf-albumokat sokszínű, ötletes, kellemesen szórakoztató zene jellemezte. S bár Bródyék megpróbálták – lásd Jelbeszéd ügy – dalokba titkolni a hétköznapi valóságot, de a szövegekből hiányzott az Illést nemzedéki zenekarrá avató szókimondás és bátor lendület. Hiába születtek új számok, a koncerteken továbbra is a régi dalok hatottak, az emlékezet a régi hangvételt őrizte és kérte rajtuk folyamatosan számon.”

A Fonográf a keményrockhullám 1977-es megjelenése után már egyre ritkábban lépett fel. A tagok önálló munkákba (lásd később) kezdtek, a zenekar pedig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat segédletével megpróbálta nemzetközi zenéjét („country and eastern” szlogennel) a nyugati piacon is eladni. 1978 őszén a United Artist Records amerikai lemezcég londoni leányvállalatánál angol nyelvű kislemezt készítettek (Greyhound/Lonesome Once Again), majd 1980-ban angol nyelvű nagylemezt dobtak piacra Hollandiában, Svédországban és Finnországban. Néhány kisebb promóciós fellépés után azonban a Fonográf gyakorlatilag felfüggesztette a közös munkát, és a következő években egyre inkább laza alkotói közösséggé alakult át.

Szörényi Levente és Bródy János szólóalbumokat (Hazatérés, Hungarian Blues – mindkettő 1980) jelentetett meg, Tolcsvay László Koncz Zsuzsának írt nagylemezeket (Valahol, 1979, Menetrend, 1981), majd jöttek a Szörényi–Bródy alkotópárosnak a Fonográf közreműködésével készült színházi és filmes munkái (Kőműves Kelemen, 1982, István, a király, 1983). Majd amikor Szörényi 1984 decemberében három estén a Budapest Sportcsarnokban – az amúgy legerősebb Fonográf-album, a Jelenkor bemutatóján – elbúcsúzott a közönségtől (mint később kiderült, nem végleg), a zenekar lényegében megszűnt létezni. Mégha a nosztalgia ezt a formációt sem kímélte: 2004 júniusában és 2018 februárjában a régi társak egy-egy nagyszabású koncert erejéig ismét összeálltak, mintegy demonstrálandó, hogy azért a Fonográf még nem járt teljesen le.

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás.

Szerző: Jávorszky Béla Szilárd

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr6314227201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.