Az Edda szovjet turnéja (1981) – interjú Csapó Györggyel

2018. október 24. - beatkorSzaki

csapo.jpg

Csapó György

Csapó György Budapesten született 1955-ben, a bakancsos Edda dobosaként lett ismert. Élt Szegeden, Kecskeméten és Egerben, édesapjának köszönhetően, aki színész volt, és a nevezett helyekre szerződött. Kiskorától a színpad és a zenekari árok közelében sertepertélt, Egerben kezdte zeneiskolai tanulmányait. Ötödikesként került Miskolcra, ahol gyerekkori dobos példaképe, Praha József a Miskolci Nemzeti Színház zenészeként gyakorolt kitörölhetetlen hatást a kis Gyurikára. Itt, az új városban is folytatta zeneiskolai tanulmányait, klasszikus ütős szakon, ahol Szántó Béláné Marika volt a tanára, de privát órákat Praha Józseftől is vett. ORI-engedélyét a Regős-féle spirituálé zenekarral szerezte meg, de egy dokumentációs hiba révén énekesként kapott engedélyt, nem ütősként. Ezt követően dobolt a helyi Reflex zenekarban, majd Szepcsik József helyére került az akkor még két énekessel működő, külföldi dalokat játszó Eddába. Gyakorlatilag innen indult el a klasszikus – lemezes – Edda formálódása és 1978 szeptemberére alakult ki a legendás, ötös felállás – Pataky Attila, Slamovits István, Barta Alfonz, Zselencz László és Csapó György. Csapó a zenekar első két lemezén dobolt, majd egy korábbi balesetéből és a csapat rengeteg koncertből álló erős meneteléséből adódóan kiújultak a gerincproblémái, és ki is lépett a zenekarból. 1982-ben már Fortuna László dobolt a helyén.

Transzszibériai expressz

Hímer Bertalan Paya:
Mikor voltatok a turnén és mennyi időt töltöttetek kint? Illetve ez egyszeri alkalom volt az akkori Edda életében?

Csapó György:
1981. január elején indultunk és február végén jöttünk haza, szóval nem teljes két hónapot töltöttünk kint. Egyszeri alkalom, persze! Ugyanis, mire hazajöttünk, már ki is voltunk tiltva onnan. Az Interkoncertbe már megérkezett a levél, hogy mi ezentúl már turistaként sem léphetünk a Szovjetunió területére…

Hímer Bertalan Paya:
Büszkék lehettek! Rosszul viselkedtetek?

Csapó György:
Mikor kiküldtek, nagyon jól tudták, hogy az Edda nem egy olyan csapat, mint mondjuk a Stúdió 11 vagy az Express zenekar. Nem a nyugalom szigete ez a banda.

Hímer Bertalan Paya:
Hol jártatok, milyen távolságokat jártatok be?

Csapó György:
Legtávolabb az Urálnál jártunk, Ufában, az Magyarországról olyan 2,5 ezer kilométer. Állítólag onnan indultak el anno a magyarok! A helyiek, a baskírok állították, hogy ők az ősmagyarok, mi pedig az elvándoroltak leszármazottai vagyunk már. Amikor megtudták, hogy honnan jöttünk, rögtön a nyakunkba borultak. A szállodában, az emelet ügyeletes nénije – gyezsúrnaja – a tenyerén hordott minket. Orosz csajokat föl sem engedett hozzák, azt mondta, majd ő intéz baskírokat.

Hímer Bertalan Paya:
Ezek szerint jó volt a kiszolgálás ezen a területen…

Csapó György:
Igen. Egyébként Moszkvába érkeztünk meg január elején, de ott akkor nem volt koncertünk, egy éjszakát töltöttünk csak ott. Nem volt rossz idő, csak -24 fok! Onnan mentünk Asztrahánba, a Volga torkolatához, ott két-három napot dekkoltunk, mert nem érkezett meg a felszerelés, valamilyen oknál fogva. Mindezt természetesen pénz nélkül! Mondjuk a kaját, azt fizették a szervezők, de addig még nem kaptunk napidíjat. Egyébként meg, mire már kaptunk pénzt, szinte nem volt mire elkölteni! Ugyanaz volt, mint ’81-ben Lengyelországban, mikor kint voltunk. Tele volt a zsebünk, és üresek voltak a boltok. Bementünk egy nagyobb áruházba, lehetett kapni fehér csempét és sárga lavórt, más semmit! Kész!

Amerre jártunk, mindenütt legalább milliós lakosságú városokban, településeken koncerteztünk, de hát ott kint minden nagy. Elképesztő távolságok, méretek vannak mindenben. Mindenhol elvittek minket a helyi kapcsolattartók múzeumba. Rjazany, Kazany, Asztrahán, Volgográd… Mentünk sorban. Volgográd csodálatos hely volt!

Hímer Bertalan Paya:
Hány helyszínen járhattatok, léphettetek föl?

Csapó György:
Pontosan nem tudom, de olyan húsz körül. Mikor hazaértünk, térképen bekarikáztam a helyszíneket, hogy átlássam, hol is voltunk. Legtöbbször repülővel vittek minket, egyetlen egyszer utazunk vonattal, az is a transzszibériai expressz volt. Csodálatos volt, mi azt hittük, hogy tényleg expressz… Talán negyvennel ment is! Ott pont volt három nap pihenőidőnk és kértük, hogy akkor ne menjünk repülővel. Mert ott a belföldi repülőjárat istenkísértés volt. Egyébként az indulás előtti estén minden helyszínen csináltunk egy kis ünnepséget magunknak. Természetesen nem csak mi voltunk ott, hanem a hozzánk csapódó oroszok is. Barátkoztunk a helyiekkel, meg voltak kísérőink is. Alfonz „szótárból kiválóan beszélt” oroszul. De Slamó – Salamovits István – például, ha éhen hal, akkor sem lett volna hajlandó megszólalni. Még annyit sem, hogy „da” vagy „nyet”. Egyébként már az expresszen ültünk, mikor rájöttünk, hogy Talfit – Barta Alfonz – elhagytuk. A szállodában ragadt, és csak nagy nehézségek árán tudott utánunk jönni. Az expressz egyébként kényelmes volt, de a fülkékben széntüzelésű kályha működött, és ha zártad az ajtót, akkor fuldokoltál, ha kinyitottad, a tolvajok nyúlkáltak be az ajtórésen, és minden elérhetőt megpróbáltak elemelni. Nagyon figyelni kellett! Azt vettem észre, hogy egyszer csak nyúl be egy kéz a kabátom felé… Én mondjuk rárántottam az ajtót!

pataky4.jpg

Balról jobbra: Barta Alfonz, Zselencz László, Pataky Attila, Slamovits István, Csapó György

Helyszínek, színpadok, technika

Hímer Bertalan Paya:
Egy helyszínen több koncertet is kellett adnotok. Mennyire volt ez gyakori?

Csapó György:
Talán négy helyszín lehetett, ahol három koncertet kellett nyomnunk egymás után. A többi helyen csak egyet, kettőt. Kultúrházakban, stadionokban, több helyen pedig olyan épületkomplexumban léptünk föl, ahol koncerthely és mondjuk uszoda is volt. Négy-ötezres helyek voltak ezek leginkább, de akadt tízezres is. Logikusan nem csak a település lakói jöttek a koncertjeinkre, hanem a környékbeli településekről is, ami a nagy távolságokat tekintve, mondjuk ötszáz kilométer is lehetett! Kuriózum volt akkor ott kint egy ilyen rockbanda, meg mi azért elég távolra is elmentünk keletre. Hat-hét körül kezdtünk, ha két műsorunk volt mondjuk aznap este, és nyomtuk a kétórás programot, teljes energiával; egy óra szünet, addig kiterelték az addigi közönséget, majd beengedtek egy másik adagot. Szóval kettő-három koncert teljes intenzitással elég fárasztó tud lenni.

Hímer Bertalan Paya:
Mekkora színpadokon léptetek föl?

Csapó György:
Változó, de volt, ahol több száz ember befogadására is alkalmas volt a színpad, mert mondjuk ott a Mojszejev együttes is fellép, vagy az orosz hadsereg kórusa. No, itt mi megjelentünk öten! Kint a legkisebb színpad is nagyobb volt, mint Magyarországon bármelyik, amin mi valaha felléptünk.

Hímer Bertalan Paya:
Milyen felszerelést vittetek ki? Csak a színpadi cuccot, kézi hangszerekkel vagy komplett PA hangosítási rendszert is kellett?

Csapó György:
Mindent vinnünk kellett, amink volt. Tudtuk, hová megyünk, mekkora helyeken kell játszani – begyűjtöttük az infót más zenekaroktól, akik voltak már kint –, így kölcsön felszereléseket is kértünk más csapatoktól, hogy elegendő legyen a hangosítás az ottani helyekre.

A közönség

Hímer Bertalan Paya:
A koncerteken a nép hogy viselkedett, vagy hogy viselkedhetett?

Csapó György:
Voltak verekedések. Mármint a rendfenntartók ütöttek, ha valaki felállt vagy nem megfelelően viselkedett. Legtöbben civilben voltak… Egyébként mindenütt ülős koncertek voltak. Képzeld el, hogy rockkoncerten „vigyázzállásban kell ülni”!

Hímer Bertalan Paya:
Milyen műsort toltatok? Ha jól tudom, a második lemezetek akkorra jelent meg, mikor hazaértetek.

Csapó György:
Igen, akkor. Kint a két lemez anyagát játszottuk gyakorlatilag, ugyanazt a műsort, amit itthon is. A Vörös tigrist a második albumra sem engedték feljátszani, egy munkásnak – bányásznak – a feleségét ne érjék ilyen atrocitások egy magyar dalban!

Hímer Bertalan Paya:
A közönséggel vegyültetek, beszéltetek?

Csapó György:
Koncertek után előfordult, de nem nagyon tudtunk mi oroszul beszélni. Szóval, sok értelme nem volt. Bár én édesapám révén elég sok mindent tanultam, mivel ő több, mint négy évet húzott le kint, málenkij robotban… Pár hét után már jobban előjöttek nálam is a tanultak.

Hímer Bertalan Paya:
Ismerték a dalokat?

Csapó György:
Nem nagyon. Volt kint forgalmazva Edda-lemez, de isten tudja mennyit adtak el belőle, és milyen területen. Rádióban tudtommal nem játszottak, tévében igen. Mi játszani nem mentünk be stúdiófelvételre. Így nem készült felvétel, csak más jellegű, de azt a KGB forgatta.

pataky6.jpg

Zselencz László, Pataky Attila, Slamovits István

A KGB és a megfigyelés, meg egy kis konfliktus

Hímer Bertalan Paya:
Erről kérdezni is akartalak. Mindenhová mentek veletek?

Csapó György:
Igen. Már Moszkvában az érkezésünk után bemutatták nekünk Tolját, hogy ő lesz a kísérőnk. Ő úgy lett bemutatva, hogy a technikai felszerelések és a szállítás felelőse, koordinátora. A zenekari tagokon kívül itthonról jött velünk három technikus, ők próbáltak is vele egyeztetni, de kiderült, hogy nem hogy nem ért hozzá, de a közelébe sem ment a felszerelésnek. Viszont, ha valahol ketten vagy többen összeültünk beszélni, akkor ő rögtön odajött.

Hímer Bertalan Paya:
Akkor vélhetően tudott magyarul…

Csapó György:
Én többször kérdeztem tőle oroszul, hogy beszéli-e a nyelvünket. Nemleges volt a válasz, de érdekes módon mindent kihallgatott. Vacsoránál, szállodákban, mindenhol velünk volt, csak az ágyba nem jött be. A kiutasításunknak az egyik oka egyébként ő volt. Ez a történet a vonatozáshoz kapcsolódik, mikor elhagytuk Talfit. Kimentünk a vonathoz, jó kedvünk volt már nagyon. Szóval, be voltunk állva rendesen! Vodka, pezsgő… Kovács Attila Kicsi is, aki színpad- és dobtechnikus is volt egyben. Szóval ez a Tolja, nem tudni milyen indíttatásból, hátba rúgta Kicsit, mikor már éppen jött befelé a vonat, magyarul elé akarta lökni. Én álltam ott, reflexszerűen kaptam el a Kicsi ruháját, úgy sikerült meggátolni, hogy a sínek közé essen. Előtte mondhatott neki valamit, gondolom ebből volt ez a konfliktus. Fel sem ocsúdtunk, mert fel kellett szállni a vonatra, meg akkor jöttünk rá, hogy Talfit elhagytuk. Az új helyre megérkezve és kijózanodva elfoglaltuk a szállást, mikor Kicsi kérdezte, hogy mi történt, mert fáj a háta… Elmeséltem neki a sztorit... Felindulva ment a KGB-s szobájához, ahol az ajtóban próbálta számon kérni az esetet, de a pasi már rögtön ütött. Rossz emberbe kötött bele, mert Kicsi lerendezte hamar, én mentem közéjük, hogy szétválasszam őket, de mondanom sem kell, én kaptam a legtöbbet középen. Csupa vér volt a folyosó… Onnantól ez a megfigyelő el lett távolítva mellőlünk, és nem is tudtunk róla, hogy kaptunk e másikat, mert ilyen direkt módon senki nem volt onnantól a nyakunkon. Az eset után egyébként két órával Attila – Pataky – már a helyi pártbizottságon volt kihallgatáson az üggyel kapcsolatban! Haza nem küldtek minket, mert vélhetően az embernek ez egy magánakciója lehetett, nem hiszem, hogy ilyennel megbízták volna, hogy Kicsit intézze el. Bááár, neki sok volt a rovásán, mert ő volt az, aki a szállásokon minden szobában leszerelte az elrejtett lehallgatókat, de volt annyira pofátlan, hogy előtte beleszólt, bejelentkezett!   

Pénzkereset, seftelés

Hímer Bertalan Paya:
Büntetés vagy kitüntetés volt szovjet turnéra menni?

Csapó György:
Tulajdonképpen jutalom volt, egy jó lehetőség. Szóltak, hogy van rá mód, mentünk. Keresetben ez egy óriási lehetőség volt akkoriban, megalapozhattad magad anyagilag egy bizonyos időszakra. Koós János egy évben több hónapot is ott töltött, de az Express zenekar is, és még sorolhatnám. Ahogy egyesek nyugatra mentek vendéglátózni, pénzt keresni, úgy ez a vonal is kecsegtető volt ilyen szempontból. Meg mi azért itt is a saját dalainkat, műsorunkat játszottuk.

Hímer Bertalan Paya:
Zalatnayval is koncerteztetek…

Csapó György:
Igen, de az nem ez a turné volt! Máté Péterrel mentünk volna, már a betanulandó anyagot is megkaptuk, mikor jött a hír, hogy Péter éppen le van tiltva az ilyen lehetőségekről. Ő sem volt egy egyszerű arc, valamit csinálhatott akkor… Szóval Berlinbe küldtek ki Zalatnayval minket, megtanultuk a műsorát, mi csak ilyen töltelékek voltunk pár dalunkkal a programban. Cinivel – Zalatnay Sarolta – zeneileg és emberileg is nagyon jól kijöttünk. Tévéfelvételen szerepeltünk, megvolt a próba, minden pontosan percre be volt lőve, ugyanazt kellett volna élesben is produkálni, de Patakyval volt egy kis probléma. Ugyanis ő az Edda Művek feliratos kezeslábasában jött ki már a főpróbán. Amit a rendező rögtön meg is állított, nem akarta elhinni, hogy ez a fellépő ruhája. Ment a vitatkozás… Szóval, végül át kellett öltöznie. Bőrszerkó, lőszertartó öv volt keresztben rajta már az élő műsorban, így robban be a színpadra, és előre nyújtott karral üvöltözte, hogy „hejj!”. Ez persze a próbán nem így volt, egy pillanatra meg is dermedt a levegő, mert a németeknél sem szerencsés ez a mozdulat, ezzel a felkiáltással…

Hímer Bertalan Paya:
Van egy legendás fotótok is Zalatnayval, amikor ő egy csinos ruhában van, ti pedig öltönyben, nyakkendőben álltok mellette, és bámuljátok.

edda_zalatnay.jpg

Zalatnay Saroltával

Csapó György:
Ez a kép az Ez a Divat nevű újságnak készült anno, itt fotóztak minket Miskolctapolcán. Nekem még az újság is megvan valahol! Kaptunk ruhát a fotózkodáshoz, és komplett sorozat jelent meg ebből. Zalatnayval még Bulgáriában voltunk, ő a Szovjetunióba nem jött velünk, ott önállóan turnéztunk, saját műsorunkkal. Bulgária szenzációs volt, ott nyáron jártunk.

Hímer Bertalan Paya:
Eladni mit vittetek ki, illetve a keresett pénzből miket volt érdemes hazahozni?

Csapó György:
Trapper farmer, rágógumi, meg a végén a hangszerek is jól keltek el.

Hímer Bertalan Paya:
Milyen tételben, méretben tudtatok cuccot kivinni?

Csapó György:
Hangfal méretben! Az első pár koncertünk furcsán is szóltak a mélynyomók… A zenekarból egyébként nem is mindenki tudott erről a szállítmányról, a technikusok oldották meg a feladatot. A tételekről nem tudok részleteket, engem annyira nem érdekelt a dolog. Patakynak tudtam a dolgairól, meg Alfonznak! Alfonz beceneve odakint az volt, hogy: Megéri. Ő egy zsebszámológéppel közlekedett, és ha kinézett valamit, rögtön kalkulált. Leginkább technikai dolgokat vásárolt, nagyon ment a színes tévé, az megéri… Illetve volt egy kertész farmernadrágja, amit az első éjszakán, Moszkvában, a szállodában, zárt ajtónál kiloptak! Nagy kuriózum volt az akkor, valaki szemet vetett rá.

Hímer Bertalan Paya:
Hoztatok még valamit a televíziókon kívül is?

Csapó György:
Én egy könnyűbúvár-felszerelést hoztam volna… Ha Ferihegyen nem kerülök patthelyzetbe. Voltam olyan becsületes, hogy semmit nem akartam csempészni és mindent listáztam, amit hozok. Tudni kell, hogy a Szovjetunióban a sportfelszerelések fillérekbe kerülnek! Én könnyűbúvárkodtam, így gondoltam, behozok egy saját cuccot palackkal, ha ilyen áron van. Aztán itthon közölték a vám mértékét… Ha a technikai felszereléssel hozatom, akkor nincs ilyen probléma. A konténerekbe ott bepakoltunk, lepecsételték és ellenőrzés nélkül jött át a vámon. Úgy harminc-negyvenezer forint vámot kellett volna fizetnem, mert itt a magyar árat vették figyelembe, hiába vittem én a kinti számlát. Ez az összeg lényegében annyi volt, amennyiért itthon is megveszek egy felszerelést. Mondtam, hogy ezt én nem tudom, nem akarom kifizetni. Ezt hallva, egy vámtiszt rögtön ajánlatot tett, hogy megvásárolja. Eladtam neki, nem is jártam rosszul, viszont nekem a cucc kellett volna, nem a pénz.

A többiek két-három színes tévét hoztak, hűtőt, aranyat és féldrágakövet. Pataky súlyzókészletet! Rókaprémet… Egyébként, bárhol voltam külföldön, én leginkább pénzt hoztam haza, albérletben laktunk, két gyerekkel, kellett a pénz lakásra. Idővel sikerült is vennem.

Hímer Bertalan Paya:
Ezeket lehetett hozni, amiket felsoroltál?!

Csapó György:
Hogyne lehetett volna! Csak nem kellett mindent bevallani. Mondjuk a tévét eldugni nem lehetett. Repülővel jöttünk-mentünk, minden cucc bekonténerezve, az apróságokat el lehetett oda rejteni. Egyébként én a kiutazáskor vettem meg Herpai Sanyi (V’ Moto-Rock) dobkonténerét. Ő vett akkor egy másik dobot, ami nem fért ebbe bele.

Hímer Bertalan Paya:
Akkoriban vett ő fekete Gretsch cuccot.

Csapó György:
Így van. Jó konténer volt, közel arasznyi szivacs volt körben, az védte a felszerelést. Gumikerekek, vastag pántok, szóval ideális volt erre az útra. De, a Moszkvába érkezésünkkor a rakodók a repülőgépről körülbelül négy méter magasról dobták le… Amit két centimétertől magasabbról kellett volna lerakni, ők azt lazán ledobták. Meg is sérült a nagydob. Egyébként mindent így kezeltek.

Hímer Bertalan Paya:
Az ott tartózkodásotok alatt tudtatok bármit is vásárolni a hangszereitekhez? Mondjuk gitárhúrt, dobbőrt…

Csapó György:
Áááá! Mindenből föl kellett készülnünk, és vinnünk magunkkal, ott nem lehetett ilyen minőséget beszerezni. Érdekes sztori volt, hogy megmondták, hogy minden koncerten tizenöt perc kötelező dobszóló van! Bardóczi Gyula (Gemini, Neoton Família) nevét sűrűn emlegettem, mivel állítólag ő honosította meg ezt ott kint, utána már elvárás volt. Én nagyon utáltam, pláne ilyen hosszan.

Hímer Bertalan Paya:
Nézzük a gázsit! Azt ott kint fellépésenként kaptátok meg mindig?

Csapó György:
Valamennyit kaptunk fellépésenként, egy bizonyos százalékot. A többit küldték haza az Interkoncertnek, akik levettek huszonvalahány százalékot, meg a kötelező járulékok is lejöttek. Mi a gázsi felét kaptuk meg a végén összességében – hozzávetőleg. Amit kint kaptunk, abból mi császárok voltunk ott. De nem is nagyon tudtuk elkölteni. A végén a hangszerek egy része is eladásra került az utolsó koncert után. Talfi eladta a kis Korg szintetizátorát, én a Paiste cintányérkészletemet. Ez az utolsó koncert Moszkvában volt, zártkörűen, a kint élő magyaroknak adtuk. Na, ott végre tele tudtuk zabálni magunkat! Kint összesen háromszor laktunk jól. A legelső nap, illetve utána Volgográdban egy pártszállón voltunk elszállásolva, ott minden volt, még magyar almát is kaptunk! Kolbászt is, viszont az majdnem ehetetlen szilárdságú volt, a kés sem nagyon vitte, így a varjak jártak jól vele. A többi kaja viszont jó volt. Kaviár, lazac... Alkohol a legeldugottabb helyeken is volt. Vodka, pezsgő. A vodka kint védőitalnak számít gyakorlatilag! Persze nem mindegy milyen kiszerelést választasz vagy kapsz. Először valami sörösüveges verziót kaptunk, de az petróleum jellegű volt, és az csak tizennégy fokos. A későbbiekben Alfonzzal mindig egy bőrönddel mentünk bevásárolni, taxival. Ott kint nekünk fillérekbe került a minőségi pia is. Persze, volt, hogy Miskolc-Budapest távolságot kellett megtenni, hogy be tudjunk vásárolni jóféle vodkából! Amúgy, akkoriban a dollár és a rubel egy árszinten volt tartva, hogy elmondhassák, az ő valutájuk ugyanolyan erős. Szóval a megfelelő helyen sikerült általában Trojka vodkát venni – egy bőrönddel. A taxiban már kóstolgattuk is. Mire a sofőr megrökönyödve fordult hátra, hogy az méreg! Ők nem bírják az ilyen erőset. Negyvenöt fokos volt. Talán Pataky hozott ajándékba házi pálinkát, de arra is lecsaptak az oroszok, és csodálkoztak, hogy ilyen is van. Amúgy Grecskó Misi, a tolmácsunk, a technikusok, én, Pataky, meg Talfi ittunk leginkább – pedig Talfi sosem volt egy italozós fajta. Slamó és Zsöci odakint nem fogyasztottak, mert nagyon el voltak keseredve. Nekik ez Ázsia volt. Én úgy voltam vele, hogy tudok alkalmazkodni. A lehetetlen viszonyok miatt átlagban tizenkét kilót fogyott mindenki!

Tolmácsok, kaják, hideg

Hímer Bertalan Paya:
Kint kaptatok tolmácsot?

Csapó György:
Igen, de itthonról is vittünk egyet, Grecskó Misi volt a neve, de kint is kaptunk, Akkerman Mihály volt az illető, de kint már Mihail Akkerman. Magyar anyanyelvű volt, de kint született vegyes házasságban.

Hímer Bertalan Paya:
Mondtad, hogy három helyen laktatok jól…

Csapó György:
Igen, ez így volt. A legmenőbb sokcsillagos szállodákban sem lehetett normális kajához jutni. Az éttermekben már nem kértük azt, ami ingyen, alapszolgáltatásban járt nekünk, mert tapasztaltuk, hogy milyen. Próbáltunk az étlapról rendelni. Kihoztak egy pravdányi – orosz pártújság – étlapot, bogarásztam, bármire böktem, mondták, hogy ez sincs, az sincs… Nehezen sikerült valamit egyeztetni, de nem volt benne köszönet, faggyús birkahúsokba futottunk bele. A többiek nem is nagyon ették, nekem a dob mögött viszont kellett a kalória, megettem. Még Pataky volt, aki szintén próbálkozott, mert ő is sok kalóriát dolgozik le a színpadon. Ha nem volt más fogyasztható étel, ő kenyeret evett.

Hímer Bertalan Paya:
Milyen körülmények között léptetek föl, volt mondjuk fűtés a színpadon?

Csapó György:
Nem nagyon, az a párezer ember belehelte a termeket. Jól föl kellett öltözni a fellépésekre. A szállodákban voltak érdekességek. Kint -25 fok, a szállodában meg -5! Tényleg volt ilyen. Éjszaka érkeztünk a szállásra, általában ittasan, mert inni kellett, máshogy nem lehetett bírni. Egy idő után már külön szobákban laktunk, mert egyre nehezebben viseltük a helyzetet, meg egymást. Ezen a helyszínen én voltam, aki megkereste a folyosóügyeletes mamit, és kértem valami fűtést, mert majd megfagytam, hiába voltam kabátban. Előtte próbáltam zuhanyozni, de egyrészt majd megfagytam, ahogy vettem le a ruháimat, másrészt meg nem volt meleg víz sem. Többszöri kérésre előkerült a szálloda vezetője is, úgy került valami elektromos kandalló hozzám. Kis szobában voltam, mint egy másfeles panellakásnak a kicsi szobája. Később átnéztem a többiekhez is, hogy hogy vannak, fáznak-e. Mindenki magára húzott mindent, úgy feküdtek. Közöltem, hogy nekem sikerült fűtőtestet szereznem. Erre mindenki átvackolt hozzám, nyolcan voltunk, plusz egy orosz színésznő, aki művészeti kísérő volt, és ő konferált föl minket a koncertek előtt. Így már kilencen voltunk abban a kis szobában! Egymás hegyén-hátán. Ott akkor már volt 10-12 fok.

Hímer Bertalan Paya:
Ruházat terén föl voltatok készülve erre, vagy vásároltatok kint bundát, bármit?

Csapó György:
Nekem meg is volt tiltva, hogy vásároljak! Kimentem farmernadrágban, katonai surranóban – bakancs –, egy póló, egy vastag norvég pulóver, meg egy szarvasbőr kabát. Moszkvában volt egy tévériport velünk, a Kalinyin sugárúton, ott kiszúrtak a tévések, hogy kicsit alulöltözött vagyok. Kérdezgették, hogy tetszik a város, majd rátértek, hogy nem fázom-e véletlenül. Mondtam, semmi gond, minden ócseny harasó. Mivel ott nagy időeltolódások vannak, többször volt, hogy megérkeztünk valahová, és az ottani időzóna szerint akkor kerültünk adásba ezzel a sztorival. Pataky mondta is, hogy Buksi, te már ezzel híresség lettél a Szovjetunióban, így nem lehet a legendát lerombolni, nem vehettem fel magamra más ruházatot. Poénkodtam is, mi lett volna, ha Napóleonnak ilyen katonái lettek volna. Szóval Attila kiadta az utasítást, ha sapkát, sálat, kesztyűt lát meg rajtam, kitagad a zenekarból.

edda_orosz.jpg
Csapó György középen

Az interjút Hímer Bertalan Paya készítette.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr6514319285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.