Könnyűzene testközelből – interjú Németh Gyulával

2018. november 05. - beatkorSzaki

ifipark_3.jpg

Ifipark, 1977

Németh Gyula (1945) a magyar rocktörténet fontos szereplője: a Budai Ifjúsági Park igazgatóhelyettese (1977–1979), majd igazgatója (1979–1982) volt, később pedig az Ifjúsági Rendező Iroda (IRI) igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. Budapest egyik legfontosabb szórakozóhelyének vezetőjeként fontos információk és érdekes történetek birtokosa, akinek élettörténetét, a kádári időkben a könnyűzenei életben szerzett tapasztalatait rögzítettük interjúnkban.

Csatári Bence:
A mindenki mástól erősen különböző stílusú GM49 is az igazgatóságod alatt lépett fel először az Ifiparkban. Ők hogy kerültek képbe?

Németh Gyula:
Nem ismertem személyesen Galla Miklóst, a zenekar vezetőjét, bár a híre megelőzte. Egyszer csak hallom ám, hogy mindenféle kopogás nélkül bejön valaki fapofával az ajtómon, és csak annyit kérdez: „Baráth?”. Miután nem kapott választ, mert annyira megrökönyödtem, pár óra múlva megint bejött, ugyanazzal a faarccal, „természetesen” kopogás nélkül és ugyanazzal a kérdéssel. Ekkor már nem tudtam magam türtőztetni, felpattantam a székemből, megfogtam a fickót, kivezettem a szobámból, és megmondtam neki, hogy ha megtanul kopogni az ajtómon, köszön, és nem valami büdös bunkó módjára viselkedik, akkor talán szóba állok vele. Ezek után eljátszottuk újra a jelenetet, de immáron jól: kopogott, köszönt, és egész mondatban megkérdezte, hol van Baráth László igazgató. Miután felvilágosítottam, hogy helyette már én vagyok a főnök, előadta magát, elmondta, hogy van egy zenekara és szeretnének fellépni az Ifiparkban. Érdekes módon sikerült vele zöld ágra vergődni, megállapodtunk, és aztán 1981-ben már be is mutatkozhattak nálunk. Úgy ezer ember körül volt a hallgatóságuk, de miután leszerződtünk, szinte havonta jöttek játszani.

Csatári Bence:
A sok sztárbanda mellett viszont szembetűnő, hogy az igazgatóságod alatt az Omega és a Fonográf egyáltalán nem lépett fel, illetve az Új Illés és az LGT is csak egyszer. Mi volt ennek az oka? Nem volt kihívás és presztízskérdés ezeknek az együtteseknek az, hogy felléphettek nálatok?

Németh Gyula:
Az LGT túlnyomórészt megelégedett a május 1-ji Tabán-beli fellépésekkel, a fővárosban nagyon ritkán koncerteztek, inkább vidéken és külföldön. Az Omega egyenesen kijelentette, hogy kevésnek tartják a befogadóképességünket, ettől függetlenül jóban voltam velük mindvégig. A Fonográf távolmaradásának oka az volt, hogy Szörényi Leventével nem jöttünk ki, talán ő volt az egyetlen, akivel nem értettünk szót. Igaz, az Új Illés is idetartozott, Illés Lajossal sem igazán tudtam közös hullámhosszra kerülni, ő kevesellte a nézőszámot, még azzal is meggyanúsított, hogy direkt nem engedjük be az embereket, és sokallta a jegyárat is, amit meg nem mi határoztunk meg, hanem a fővárosi tanács.

Csatári Bence:
Ha már annyit emlegettük a május 1-jéket, emeljük ki közülük az 1978-ast, amelyik külön jelentőséggel bír az Ifipark történetében! Sokan sokfélét mondanak erről, egyáltalán: lehet tisztázni mi is történt valójában? 

Németh Gyula:
Nagy tömeg volt, az igaz, több mint tízezer ember zsúfolódott be, és még a fővárosi tanács Pipásnak becézett elnökhelyettese is ott volt az elején, aztán elmenekült, sok szerencsét kívánva nekem. Ő egyébként csak az ilyenkor szokásos körútját végezte, és nyilván érezte, hogy ebből akár rosszul is ki lehet jönni, mindenesetre jelezte, hogy hívjam fel nyugodtan telefonon, ha valami baj van. Végül nem kellett hívnom. Igazi presztízsharc folyt a Piramis és a P. Mobil között arról, hogy ki legyen a második fellépő, egymásnak feszült a két banda, s ezt a vitát én zártam le azzal, hogy Som Lajost és Schuster Lórántot is behívtam magamhoz, és megmondtam nekik: a P. Mobil kezd. Azt is kértem, hogy ha ez nem tetszik valamelyik félnek, rögtön jelezze nekem. Ezzel még nem volt senkinek baja, azzal azonban már Schuster vitatkozott, hogy miért csak egy cucc van fenn a színpadon. Kérte, hogy lehessen fenn az övék is, és azon csak ők játszhassanak. Egyértelmű volt számomra, hogy le akarta mosni hangerővel a Piramist, ami bizonyos szempontból érthető volt, de nem lehetett műszakilag megoldani a két felszerelést. Úgy ítéltem meg, hogy a Piramis akkor népszerűbb volt, azért tettem őket a második helyre, bár vitathatatlan, hogy a P. Mobilnak is volt jó néhány remek száma, és nagyon nagy volt nekik is a rajongótáboruk. Biztos vannak, akik ezt másként értékelik, de én így látom, ráadásul szerintem a színpadi show is erősebb volt a Piramisnál.

hit.jpg

A színpadon a HIT együttes, Ifipark, 1980

Csatári Bence:
A kábel viszont a P. Mobilnál szakadt el, és a Piramis – mit ad isten – nem segítette ki őket. 

Németh Gyula:
Hogy konkrétan kábelszakadás volt-e, azt igazából nem lehet biztosan tudni, én úgy vélem, inkább csak egy csatlakozás mehetett szét, talán amikor behozták a büfébe a sört a tartályokban. Akkora volt a zsúfoltság, mindenki a másik sarkán állt, hogy nem lehetett megítélni, vajon hol mehetett el az áram, de az biztos volt, hogy a P. Mobil nem tudott megszólalni, és ezzel úgy lett vége a koncertjüknek, hogy el sem kezdődött. Ez iszonyú nagy csapás volt számukra, mert a helyzetet nem lehetett kezelni, nem parancsolhattam rá Som Lajosra, hogy azonnal segítse ki a legnagyobb rivális bandát. Vikidál Gyulát annyira megviselte az eset, hogy sokkot kapott és elvitte a mentő. Azt nem tehettük meg, hogy egyből felmegy a Piramis játszani, mert este tízig nem tudták volna kitölteni az időt. Megkértem a technikusaikat, hogy kezdjék el imitálni, mintha a cuccot próbálnák, holott már rég be volt minden állítva. Megtették, ahogy Révész Sándor is belement a játékba, és kamuból „beénekelte” magát egy negyed dal erejéig a színpadon. Egyszóval ment az időhúzás, és amikor eljött az idejük, a húrok közé csaptak. Óriási sikert arattak, sokak szerint ez pecsételte meg a két zenekar közötti verseny végső kimenetelét.

Csatári Bence:
A másik balhés szituáció a nevezetes kőkorlátleomlás volt 1980. május 27-én 19 óra 5 perckor az Edda-koncert közben. Ez hogy történt? 

Németh Gyula:
Az ilyenkor immáron szokásos módon iszonyatosan nagy tömeg gyűlt össze már a koncert kezdete előtt. Nekem a fenntartó utasításba adta, hogy 17 óránál hamarabb nem nyithatok, és 22 órakor zárnom kellett. Ez azért volt érdekes, mert a térmikrofonokat akkor kapcsoltuk be, illetve ki az Ifipark területén, amivel egyrészt saját magunkat akartuk lefedni, ha balhé volt, másrészt nyilván ezeket elkérhette az állambiztonság is. Itt persze a legfontosabb a zenekarok fellépéseinek összekötő szövege volt, mert arra lehettek kíváncsiak, hogy nem lázítottak-e a zenészek a rendszer ellen. Megtartottuk ezeket a felvételeket két hétig, aztán új koncerteket vettünk fel a szalagokra. Persze, azért nem egyetlen szalagunk volt, hanem úgy harminc-negyven körül. Hogy ezekkel később mi történt, az a magyar rocktörténet egyik nagy talánya, mindenesetre kár volt ebek harmincadjára ezeket elsinkófálni. Erről az Edda-koncertről viszont maradt fenn felvétel.

Az történt, hogy a sok ember a feljáratnál megnyomta a kőkorlátot, ami ennek következtében mintegy húsz méter hosszan ledőlt. Összesen öt embernek lett baja, de senki nem halt meg, nem volt súlyos sérült sem, de ezt az esetet hivatalból jelentenem kellett a rendőrségnek. Azon nyomban ki is jött a készenléti ezred, miközben már ment az Edda-koncert. Kértem is tőlük, hogy a bejáratnál sorakozzanak fel, hogy itt ne engedjék ki a látogatókat, akiket mi bentről a hátsó kijárat felé terelünk. Amikor véget ért a koncert, és már vittem volna a napi bevételt feladni a postára, a készenlétisek vezetője, egy fiatal srác mondta, hogy menjek velük, mert tömegbalesetet okoztam, és emiatt le akarnak csukni. Én meg erre megkérdeztem, hogy miért akarnak elvinni, amikor nem is az én intézményemben történt a baleset, hanem a kapunkon kívül egy közterületen. Nagy nehezen meggyőztem, de azért azt hozzátette, hogy ne hagyjam el az országot. Ezt nem volt nehéz megígérnem. Eltelt két év, mire kaptam egy hivatalos levelet, hogy bizonyítottság hiányában felmentettek. Abszurd történet, mert még ki sem hallgattak. De ezzel együtt kiépítettem a védőfalat, és lecsökkentettem a maximális nézőszámot tizenkét ezerről hatezerre. Ennek megfelelően kellett tervezni a bevételt is a következő évekre.

Csatári Bence:
Milyen intézkedéseket kellett tenned a baleset után? 

Németh Gyula:
Készíttettem egy gyors statikai vizsgálatot, ez azt jelentette, hogy három helyen megfúrták a tartószerkezetet az arra illetékes hivatal kirendelt emberei. Azt írták elő, hogy a Duna-part felőli feljáró részt, ahol az oroszlánok vannak, le kell zárni, tehát ott megszűnt a bejárat és a pénztár. A hátsó kijárathoz, az Orvostudományi Múzeum felőli oldalra helyeztük át a pénztárat, ott lehetett bejönni és kimenni, és a teljes támfalrésztől három méterre egy vastag csőkorlátot állítottunk fel. Ezzel elejét vettük egy esetleges újabb balesetnek, mert nem érhette nyomás a falat. Ilyen viszonyok között még abban az évben újraindítottuk a koncerteket, ha jól emlékszem, csak két hetet kellett kihagynunk.

Csatári Bence:
Más típusú meleg helyzet, de mégiscsak ide tartozik, amikor a Karthago együttesnek volt egy kis stiklije nálatok. 

Németh Gyula:
Ma már ezen mosolygunk, de akkor ez rosszul is elsülhetett volna. Szigeti Feri zenekarvezető csak úgy mellékesen odaszólt nekem koncert előtt, hogy egy kis meglepetéssel készülnek, de ne aggódjak, nem lesz belőle balhé. Végül is ez utóbbiban igaza lett, mert a fővárosi tanácstól nem volt jelen senki, aki feljelenthetett volna bennünket közszeméremsértés miatt. Az történt ugyanis, hogy zenélés közben, a Keleti éj című számuk koreográfiájaként egy ládából előpattant egy tüzes menyecske, ám felül elfelejtett felöltözni, a közönség nagy ovációja közepette. Én az irodámban voltam, amikor hallom ám, hogy a srácok egy emberként hördülnek fel. Kiszaladtam, azt hittem, hogy megint valami nagy baj történt, de legalábbis minimum egy embert megöltek, amikor elém tárult a látvány. Nem mondom, egyik szemem sírt, a másik nevetett: megkönnyebbültem, hogy nincs nagyobb baj, viszont mérgelődtem is egy sort, mert rettegtem, hogy ezt valamelyik főelvtárs megtudja. Szerencsémre ez nem következett be. Meg kell jegyezni: Szigeti Ferit nem ejtették a fejére, mert vizuális élményt nyújtott, amiről sejthette, hogy a belügyesek nem veszik fel, hiszen csak a hangot rögzítették, nem kameráztak. Ezzel valamelyest lefedte magát. A másik botrányos helyzet abból fakadt, hogy Gidófalvy Attilát többször halálos fenyegetés érte – persze csak szóban –, amiért ott merte hagyni a Beatricét és átigazolt a Karthagóba. Ilyenkor közbeléptek a rendezőink, és megmutatták, ki az úr a háznál: megmondták a Ricse-rajongóknak, hogy ezt azonnal hagyják abba, különben kipenderítik őket. Erre abbamaradt a fenyegetőzés.

Fotók: Fortepan/Urbán Tamás, Fortepan/Kováts Lajos.

Az interjút Csatári Bence készítette.

A teljes interjú szövege ide kattintva érhető el.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr8914353749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.