Mini–Illés-turné (1971) – interjú Török Ádámmal

2018. december 10. - beatkorSzaki

torok_adi.jpg

Török Ádám a hazai dzsessz-blues-rockélet legendája idén töltötte be hetvenedik életévét. A fuvolista-énekes-zeneszerző 1948. január 12-én született Budapesten. Gyerekként kezdett fuvolázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-tanszakának előkészítőjére járt. 1965-ben kezdett el zenekarozni, még gimnazistaként. 1968-ban alapította meg a progresszív dzsessz-rockot játszó Mini együttest, mely a magyar színtéren, ebben a kategóriában a legismertebb és legsikeresebb csapat lett. A zenekar 1971-ben teljesen megújult, Ádám mellett Papp Gyula billentyűs, Német „Nemecsek” Tamás dobos, és Nagy István basszusgitáros alkotta a Minit. Az új formáció tavasszal már az Illéssel koncertezett egy ORI-műsorban, és az újszerű, bonyolult zenéjük ellenére országosan ismertek lettek. 1971 nyarán, az Illés-turnét követően az LGT-vel léptek fel. 1972-ben sikerrel játszottak Keith Jarrett előtt a Videoton Interjazz Fesztiválon, és még ebben az évben a Hanglemezgyár megbízást adott nekik két kislemez elkészítésére, ezeken a Gőzhajó, Délelőtt, Halványkék gondolat és Ne félj című dalok szerepeltek. Nagylemez készítésére ebben az időszakban nem kaptak lehetőséget. A csapat ekkor a Syrius mellett a magyar rock legszínvonalasabb zenéit játszotta. 1973 elején újabb kislemezük jelent meg, ezen a Sirályok és a Kereszteslovag szerepelt. Ádámmal most ezt a korszakot idézzük fel.

46508039_341319373084701_2369045630522753024_n.jpg

Hímer Bertalan Paya:
Elsőre meglepőnek tűnhet, de 1971-ben volt egy nagy közös turnétok az Illés zenekarral. A tagokhoz, a zenéjükhöz milyen viszony fűzött téged?

Török Ádám:
Ők kezdtek el magyar szövegekkel először előállni itthon, így mi is figyeltünk rájuk, mert némileg előttünk jártak. Én már 1965-ben hallottam őket Verőcén, tetszett a műsor, de én más zenéket hallgattam akkoriban. Mi inkább a Scampolóra, Dogsra jártunk a belvárosba – a Dogsban egy rövid ideig zenéltem is –, az Illés külvárosi csapat volt akkoriban. 1966-ban már szerepeltek a Táncdalfesztiválon, a ’68-ast meg is nyerték, onnantól nagyon nagy volt a népszerűségük. Akkoriban én Animalst hallgattam, majd jöttek a legnagyobb királyok az életemben, a Cream és Hendrix, később a dzsessz-rock korszakom. Volt egy kisebb hibám, sokáig a magyar zenéket nem tartottam sokra, aztán meghallottam a Syriust. Azt már el kellett ismerni, mert szenzációs volt!  Mi 1970-től a Bem rakparton játszottunk minden vasárnap a Minivel, állandó telt házzal ment a műsor, szeptembertől május végéig. Decemberben megjelent az egyik koncertünkön Bródy és talán valamelyik Szörényi. Gondolom, hozzájuk is eljutott a hírünk. Bródy a buli után odajött hozzám és megkérdezte, hogy szeretnénk-e az ORI-turnéjukon előzenekar lenni. Már utánanézett, hogy nekünk van ORI-vizsgánk,  anélkül nem mehettünk volna a turnéra. Nagy örömmel mondtam igent, mert ez egy óriási lehetőség volt nekünk. A sors fintora, hogy két hétre rá, az akkori felállású  – Török–Závodi–Czipó–Román  – Mini feloszlott, Bródyék meg is rémültek, hogy mi lesz, de mire a turné indult, már összeszedtem a legendás, Papp Gyula–Nagy Pista–Német „Nemecsek” Tamás–Török Ádám négyest. Gyulával én már december elejétől tárgyaltam, vele képzeltem el a következő Mini-időszakot. Az Illésből páran le is jöttek az első koncertünkre  – ami 1971 januárjában volt a Corvin moziban –, hogy megnézzék, kivel fognak turnézni, milyen az új felállás. Nagyon nagy sikerünk volt már az első bulin, mindenki jött gratulálni, Bródyék is! Szakmai körökben a mai napig minden idők egyik legjobb hazai rockbandájának tartják az akkori Minit! A közös turnénak negyvenkét – egyes szakértők szerint negyvennégy – állomása volt! Ez akkoriban is óriási szám volt, az Erkel Színháztól kezdve, a Kisstadionon át sok vidéki helyszínen is felléptünk. Március 13-án kezdtük a turnét Kecskeméten a színházban. Két előadás volt, már az elsőnél feltűnt, hogy Bródy, meg a Szörényi testvérek megjelentek a zenekari árokban a mi koncertünk alatt, onnan néztek minket. Utána odajöttek hozzánk, veregették a vállunkat, hogy ez csodálatos, új zene született, sokkal jobb, mint az előző felállás volt. Leginkább hétfőn és kedden játszottunk a turnéban, legtöbbször két előadást minden helyszínen. Emlékszem, Kőszegen három előadást is lenyomtunk, ötkor, hétkor, meg kilenckor. Nagy érdeklődés volt mindenütt, telt házzal ment a koncertsorozatunk.  

46485319_354453195320549_612023747234234368_n.jpg

Fotó: Szexapó /Hendrei Tibor/ 

Hímer Bertalan Paya:
Hogyan fogadott titeket az Illés közönsége? Merőben más zenét játszottatok, mint ők.

Török Ádám:
Őszintén mondhatom, hogy óriási sikerünk volt. Akkoriban ez annyira újszerű zene volt Magyarországon, hogy csak kevesen hallhattak hasonlót, azok is külföldiek voltak, mint mondjuk az Emerson, Lake & Palmer. Ugye, a később megjelenő kislemezeink dalait még nem ismerhette ekkor a közönség, de a Bartók-feldolgozás, az Egy este a Székelyeknél egyből bejött nekik. Nemecsek dobszólója is páratlan volt akkoriban az I’m a Manben, amit a Spencer Davis Grouptól játszottunk. Az a hangzás, orgona-fuvola-dob-basszus, nagyon progresszív volt, csak néztek a népek, hogy miket játszunk. Nagyon fiatalok voltunk, én marha jól néztem ki, haha! Nagy haj, kalap, Nagy Pista, a szőke rőzséjével úgy nézett ki, mint Robert Plant, Nemecsek is nagy hippi volt, nagy fekete haj, mindenféle szalagokkal. Szóval elég egyedi volt a megjelenésünk is, a zenén túl. Nagy hippi brancs volt ez. Nem tudom, mennyit értett a közönség a zenénkből, elég bonyolult volt, rengeteg improvizációval, de azért tapsoltak nekünk is.  

46456375_303872420463290_8068585099102257152_n.jpg

Hímer Bertalan Paya:
Milyen hangulata volt a turnénak? Az Illés-tagok haverkodtak veletek, buliztatok?

Török Ádám:
Nagyon aranyosak voltak a fiúk, becsültek minket a zenénk miatt. Azt el kell árulnom, hogy ők egy nagyon fegyelmezett és józan életű társaság voltak hozzánk képest. Ők inkább beatzenekar voltak, mi meg rockerek, ez ki is ütközött a szórakozási szokásokon. Mi piáltunk, csajoztunk rendesen, ők ezt diszkrétebben művelték. Nemecseknek, Papp Gyuszinak óriási respektje volt előttük a hangszeres tudásuk miatt. Nagy Pista összehaverkodott Szörényi Szabolccsal, később is feljárt hozzájuk.

Hímer Bertalan Paya:
A turné után érezhető volt, hogy ismertebbek lettetek ennek köszönhetően?

Török Ádám:
Természetesen! Egy csapásra ismertek lettünk. A turnét követően az LGT is lecsapott ránk, utána náluk voltunk előzenekar, ami szintén komoly fegyvertény volt. Ők tavasszal alakultak és mi már a vidéki „belövő” – első – bulin is játszottunk előttük, valamint a júliusi pesti debütálásukon is fent voltunk a pódiumon a Budai Parkszínpadon. Nagy hálával tartozom az Illésnek és az LGT-nek is, mivel nekik köszönhetően futottunk be.

Egyébként ennek hatására be is hívtak a rádióba nyár végén! Azt sem tudtam hol van, mi, hogy működik, mi a saját kis világunkban éltünk, nem voltunk benne a zeneipar háttérrendszerében. Valami titkárnő hívott, hogy a könnyűzenei osztályra menjek be. Bementem őrült nagy hajjal, hippi szerelésben, alig akartak beengedni, mert személyi sem volt nálam. Aztán megtalálták a nevem a névsorban, így bemehettem. Akkor kaptunk felkérést rádiófelvétel készítésére. Nem is tudtam, hogy működik ez, de a Gőzhajót, meg a Délelőttöt följátszottuk ősszel, ebből lett 1972-ben kislemez. „Zésítették” az anyagot, és játszották is a rádióban! Nagyon jó szakemberek dolgoztak akkoriban ott, össze is szaladt ott ránk a szakma, mert azok is elájultak attól, amiket Papp Gyula játszott, meg a dalainktól is. Három kislemezünk jelent meg akkoriban, nagy siker lett a Gőzhajóból. Azt a kislemezt két borítóval is kiadták, mert az utánnyomásnál már egy másikkal jött ki. Nagyon jó időszakban jött ez a lehetőség is! A legenda szerint a dunai hajósok ordibálták is, hogy: „Hej-hej, jön a gőzhajó!” Ma is büszke vagyok arra a dalra, nem egyszerű, sok részből áll, de valamiért mégis sláger lett.  

46453213_270922810233637_3353952854938222592_n.jpg

Hímer Bertalan Paya:
Ezt követően, később, milyen volt a kapcsolatotok az Illés-tagokkal?

Török Ádám:
Pásztory Zolival sokat találkoztam később is, a halála előtt is pár hónappal. Mindig megittunk valamit, ha összefutottunk. Legutoljára a Nagymező utcában, délután kettőkor. Rögtön mondta, hogy: „Gyere, Ádikám, igyunk meg pár sört!” Harminc-negyven perc alatt négy korsót lenyomott, pedig már akkor szerintem nem lett volna szabad innia. A turnét követően Levente is felhívott magához a lakására, emlékeim szerint a fia, Örs, akkoriban születhetett. Előadta, hogy ő szeretne egy rockoperát írni. Nekem ez akkoriban merőben új terület volt, azt sem tudtam, miről beszél. Csak a saját dolgaimban gondolkodtam, a progresszív rockban. Tényleg lenéztem még minden más zenét. Ez persze hiba volt, később az Illés életművet is áttanulmányoztam, és rájöttem, hogy írtak ők nagyon jó dalokat is! Hozzáteszem, akkor nekem sem magnóm, sem lemezjátszóm nem volt, lakásom se, össze-vissza laktam csajoknál, haveroknál. Hippiskedtem nagyban, az volt az életem.

torok_adi_2db.jpg

Hímer Bertalan Paya:
Ez már az István, a király gondolata lehetett Leventénél?

Török Ádám:
Biztosra ma már nem tudnám megmondani, de nekem a Zrínyi rémlik, mintha arról beszélt volna…

Még egy emlékezetes momentum számomra, ami a későbbi kapcsolatunkat is jól jellemzi, hogy Levente 2000-ben, mikor a Kossuth-díjat megkapták, meghívott egy nagyon elegáns fogadásra, ami a díjátadó után volt. A Kárpátia étteremben volt ez, oda jártak ők fiatalon, az volt a törzshely. Össze is futottunk ott párszor. Szóval ez nagy megtiszteltetés volt nekem, hiszen politikusok, művészek, neves emberek voltak jelen, én felvettem egy régi zakómat, amibe már alig fértem bele, úgy mentem a bálba.

Egy utolsó adalék, a Glob Royalban volt egy Bartók-bemutatónk Papp Gyusziékkal, 2016 szeptemberében, ahol megjelent Szörényi Levente is! Nagy meglepetés volt ez nekünk, a koncert után beszélgettünk is, Levi azzal a kérdéssel nyitott, hogy: „Te még mindig ilyen jó vagy?!”Jól esett, ez is a megbecsülésének a megnyilvánulása volt, pedig szerintem már vagy harminc éve nem látott minket zenélni! Ahogy mondtam, később kezdtem az Illést becsülni, hallgatni, ennek jó példája az is, hogy idén, november 16-án a Miskolci Illés Emlékzenekar meghívott Miskolcra, az Ifiházba, ahol a műsor első részében beszélgettünk a régi, legendás időkről, majd három Illés számban felléptem a srácokkal, „beletilinkóztam” a dalaikba. Nagyon örültem a meghívásnak, ezzel én is kifejezhettem a tiszteletemet irántuk.

Fotók: Török Ádám archívuma.

Az interjút Hímer Bertalan Paya készítette. 

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr10014467752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.