Tetőtől talpig művész – interjú Szigeti Edittel

2018. december 18. - beatkorSzaki

szigeti_edit_1.jpg

Fernbach Erika:
A Vadmacskák igazi koncertzenekar volt, nagyon sok helyen megfordultatok.

Szigeti Edit:
Igen, rengeteget mentünk, őrületesen sok fellépésünk volt. Ha ma egy zenekarnak annyi fellépése lenne, mint a hetvenes években nekünk, akkor már Bugattival vagy Lamborghinivel száguldoznának. De amikor mi játszottunk, akkor megszabott, pitiáner ORI-gázsik voltak, amiből nekünk a legalacsonyabb jutott. Röhejes volt sokszor az egész: tízezer ember előtt felléptünk, és filléreket kaptunk érte. De annyira fiatalok voltunk, ez akkora élmény volt, és olyan társaságba kerültem, ami azóta is meghatározó számomra. Mindez pótolhatatlan, pénzzel nem fölmérhető a hangulat, ami például a buszokban volt. Rengeteget viccelődtünk, hecceltük egymást. Volt olyan turné, ahol a turnézáráskor az utolsó állomáson megcsináltuk, hogy mindenki kiszúrt a másikkal: a dobos beleütött a dobba és liszt volt benne, vagy szigszalagot tekertünk a gitárra. Botrányos volt mindig az utolsó koncert (nevet).

Fernbach Erika:
Ezek a sokállomásos turnék az ORI-n keresztül szerveződtek. Hogy nézett ki egy-egy ilyen közös körút?

Szigeti Edit: 
Az ORI-n keresztül bonyolítottak le mindent, de akkor még nagyon másképp nézett ki egy turné. Egy óriásbusszal mentünk, mindenki együtt, a legnagyobb sztárok is. De velünk utazott egy ORI-ügyelő is, akinek az volt a feladata, hogy megfigyeljen mindent. Végül ő is igazodott a közeghez, szinte beilleszkedett, de azért mindnyájan tudtuk, hogy ő az ORI-ügyelő. Szóval minden koncertet, turnét az ORI szervezett, mi csak odamentünk és játszottunk a legnagyobb korabeli sztárokkal. 

Fernbach Erika:
A sikerek és a rengeteg koncert ellenére miért lett mégis vége a Vadmacskáknak? 

Szigeti Edit:
Igazából az volt a probléma, miután lement a [Liliomfi] musical is, hogy nagyon nehéz volt működtetni a zenekart. Nagyon nagy nehézségeink adódtak a felszerelés hiányából, nekem még volt valamennyi, de hatalmas hiányaink voltak ezen a területen, ami ahhoz vezetett, hogy már alig tudtunk működni. Én akkor már ismertem a Generálosokat, és elkezdtem velük játszani. 

Fernbach Erika:
Hogy történt meg ez a váltás? 

Szigeti Edit:
A dalszerzés kapcsán ismertem meg a Generált, ez akkoriban még teljesen másképp működött. Ma felhív engem egy énekes, átküld e-mailben egy mp3-mat – kapok egy zenei alapot, vak szöveggel, és én erre reagálok, digitális úton folyik a munka. De akkoriban nyekergő villamoson találkoztunk, ócska kazettákat adtunk egymásnak, személyesen odamentünk egymáshoz. Ennek is megvolt a varázsa, mert emberközelibb volt az egész. Így adott nekem Novai Gábor vagy Várkonyi Matyi egy-egy kazettát, amire egy szál gitárral rájátszott egy dalt, én pedig megírtam a szöveget. Utána két hónappal később, a dal megjelenésének első napján már nyolcvanezer darabot eladtak belőle. Visszatekintve hihetetlen volt, de ez persze annak is betudható, hogy ha bementél egy lemezboltba, akkor nem tudtál akármilyen lemezt megvenni. Az emberek egy Generál-albumnak is örültek, mert nem volt nagy választék, de ezek a számok most is nagyon jók, nagyon színvonalasak.

A lényeg az, hogy azért kértek fel engem, mert én szerzőként berobbantam a piacra, sikeresnek számítottam. A Vörösmarty téren a Gerbeaud-ház volt az ORI-ház, és volt ott egy ORI-büfé. Odamentek a művészek és mindent kitárgyaltak, ki hova megy éppen vagy kellene egy zongorista és hasonlók. A Generál akkor már nagymenő zenekarnak számított, és én ismertem őket, hiszen írtam nekik két dalhoz szöveget, és mindkettőből sláger lett. Szóval ott ült az ORI-büfében Ákos István, aki gitározott, ő volt a szervező és zenekarvezető is. Épp kávézott „Kis-elefánt” így hívtuk, egy kicsit raccsolt is: „gyerekek, a Várszegi Éva átment a Cini meg a Tinikbe, és pár nap múlva indulunk Lengyelországba, kéne valaki, aki beugrik a zenekarba”. Én pedig pont ott álltam, rögtön mondtam neki, hogy én bemennék a Generálba játszani. Rám nézett, és azt mondta, hogyjó, fel vagy véve”. Ennyi volt az egész felvétel. Nyilván akkor már tudták, hogy tudok gitározni meg énekelni, ismertek engem. Nagyon jól jött ki az egész, éppen a megfelelő helyen voltam az ORI-büfében, mert ha másvalaki áll ott, akkor az kerül be a Generálba. Mi napok múlva már utaztunk, és az is egy hihetetlen élmény volt, mert akkor már igazi sztárzenekarban játszhattam. Elmentünk például Hollandiába, először jutottam ki nyugatra, ami óriási különbség volt a vasfüggöny mögötti keleti blokkhoz képest.

Külföldön a zenekarok a 99%-a vendéglátózott, de mi nem úgy mentünk oda, hanem volt egy számunk az Everybody Join Us, amit egy angol zeneszerző írt. És ez a dal Hollandiában a slágerlista első helyére került. Így aztán mi úgy érkeztünk meg, mint nagy sztárok: interjúkat adtunk, tévéfellépéseink voltak. Révész beszélt angolul, meg én is tudtam valamennyire, szóval mi adtuk az interjúkat.

Fernbach Erika:
Merre játszottatok még a Generállal?

Szigeti Edit:
Voltunk Nyugat-Berlinben is. Igazából az NDK-ban sokszor turnéztunk, és amikor Nyugat-Berlinbe meghívtak minket, akkor az volt a trükk, hogy olcsóbb volt az NDK-ban lakni, így metróval minden nap átmentünk Nyugat-Berlinbe. Őrület volt, amit mi ott rendeztünk: akkor éreztem életemben először a currys virsli a szagát. Cipő- és ruhaboltokba jártunk, olyan trikókat vettünk, amire újságminta volt rányomtatva, nem egyszínű, mint amilyet a Corvin áruházban lehetett kapni. Teljesen meg voltunk őrülve. Volt olyan farmer, ami patchworkös volt, kockákból állt, meg itt cipzár, ott cipzár, a képregényes ruhák, amik most megint divatosak, ezeket mind megvettük. Sokkhatás volt az egész, annyira jól éreztük magunkat. 

Fernbach Erika:
Elég ritka volt, hogy nyugatra kijutott egy magyar zenekar. Hogyan szerveződtek ezek a fellépések? 

Szigeti Edit:
Én annyira nem láttam át ennek a szervezését, de az biztos, hogy a zenekar nagyon jó volt, és abból lett a probléma, hogy befutott az együttes, jöttek a felkérések, ide kéne menni, oda kéne menni, de elakadtak a turnék és a fellépések az adminisztráción. A Vasfüggöny mögött másképp működött a bürokrácia, egyáltalán az útlevélhez jutás is. A nyugatiak nem értették, hogy mi történik, miért nem vagyunk mobilisak, hiszen mindent az ORI-n keresztül kellett intézni. Igazából ezen bukott meg a külföldi vonal, mert mi nyugaton is jók lettünk volna, sőt német területen is sokat játszottunk, volt közös fellépésünk, tévészereplésünk, olyan zenekarokkal, mint a Chris Norman-féle Smookie vagy a Middle of the Road, akik akkor a legnagyobb sztárok voltak. Ma már talán nem is emlékeznek ezekre a zenekarokra, de mi velük együtt turnéztunk, volt, hogy együtt buliztunk. Énekeltünk, gitároztunk a lányokkal, táncoltam Chris Normannel. Hihetetlen élmények voltak ezek, igazi nyugati sztárokkal koncerteztünk együtt. 

Fernbach Erika:
A Generál mellett még a Mikroliedben is tag voltál.

Szigeti Edit:
A Generál és a Mikrolied egyben volt, egy projekt volt. 

Fernbach Erika:
A Mikroliednél is sok tag volt, gyakran váltakoztak az énekesnők. Mi volt ennek az oka? 

Szigeti Edit:
Igen, mindenki ment ide-oda, először volt Selényi Hédi, de jöttek a gyerekek, a terhesség miatt abbahagyta. Tagja volt még Várszegi Éva, aki átment a Cini és a Tinikbe, és az ő helyére kerültem én, de még vokálozott a Mikroliedben Bódy Magdi is, szóval össze-vissza jöttünk-mentünk. De volt egy olyan felállásunk is, hogy General Girls, Csuka Mónikával és Herczku MarivalVégül is Marikával csak ketten voltunk a Generálban, és így csináltunk egy csomó lengyel turnét, ezt még utólag kiaknáztuk, mert akkor már nem volt meg a csajos-Generál, hanem a Charlie-s formáció volt már. Borzasztóan zavaros ez, már én sem tudom követni... (nevet) 

Fernbach Erika:
A Generálos időszak mettől meddig tartott az életedben? 

Szigeti Edit:
1973-ben kerültem a Generálba, és két évig voltam tagja a zenekarnak. Nem volt sok idő, viszont azok a számok ma is ismertek, a Százéves kúttól kezdve még sorolhatnám. Ha ma játsszuk ezeket egy koncerten, az emberek őrjöngenek. 

Fernbach Erika:
Hogyan lett vége a közös munkának a Generállal, te léptél ki?

Szigeti Edit:
Nem igazán emlékszem, hogyan lett vége... Még végigcsináltunk egy nagy turnét, és utána a fiúk talán keményebb hangzást akartak. 

Fotó: www.szigetiedit.hu.

Az interjút Fernbach Erika készítette.

A teljes interjú szövege ide kattintva érhető el.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2614498518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.