„Hunplugged” – életútinterjú Vas Zoltánnal

2018. december 24. - beatkorSzaki

vaszoltan_kep.jpg

„VasZoli” egyike azoknak a hazai blues-arcoknak, akik a közép-európai környezetbe ágyazva szólaltatják meg egy másféle „kisebbség” közérzetét, és akinél az említett tradíció felhangjai, illetve a magyar rögvalóság mindenkori rezgései szerves kavarodásban hallhatóak. Ezzel együtt azon kevés dalszerző közé tartozik, akiknél a dalszöveg – a Cseh–Bereményi- vagy a Dévényi Ádám-szerzeményekhez hasonlóan – egy-egy novellányi háttéranyagot is rejthet magában; ez esetben megannyi Örkény-egypercessel van dolgunk, vagyis olyan groteszk helyzetdalokkal, „abszurdoidokkal”, melyeknek hatására váratlanul szájra fagynak a mosolyok, miközben nevetésben oldódnak fel a szorongások is.

Papp Máté:
Hogyan kezdődött a zenélés nálad? Mik voltak az első támpontok, kik az első játszótársak? 

Vas Zoltán:
Általános iskolában kezdődött, körül voltam véve olyanokkal, akik már akkor zenéltek, hegedültek, gitároztak, valamiért liberálisabb is volt a szellemiség abban az iskolában, ahova jártam, így – mikor már minden érdeklődőnek került gitárja, amit be is vihettünk a suliba – megengedték, illetve elnézték a tanárok, hogy a szünetekben zenéljünk, óra közben meg oda voltak támasztva a hangszerek a falhoz. Egyébként az első hangszer, amin prüntyögni kezdtem, apám mandolinja volt, olyan ötödik-hatodik osztály körül vehettem a kezembe, aztán az egyik karácsonyra, általános iskola vége felé megkaptam az első gitáromat. A szomszéd Gábor Pétertől tanulgattam rajta játszani, ő a Bergendyben zenél, és nem mellesleg Kovács Andornál tanult. A suliban Illés- meg Omega-számokkal próbálkoztunk, persze a Felkelő nap háza meg Greenfields-féle nemzetközi slágerek mellett. Aztán a Móricz gimiben (ahova egyébként sok későbbi neves zenész járt Katona Kláritól kezdve Dés Lászlón és Szemző Tiboron át Kozma Andrisig) már inkább bluesos dolgokat szedtünk le magunknak: John Mayallt, Ten Years Aftert, Led Zeppelint. Itt alapítottuk a Hit nevű triónkat, amelyben Harangvölgyi András gitározott, Szente László dobolt (ő amúgy szaxofonozott is, amikor később Kassai László átvette a dobverőt), én meg énekeltem és basszusgitároztam. Akkor még saját dalokról nemigen volt szó, bár azért voltak instrumentális darabok, amelyek elég vad zenék voltak, de sikerült szép címeket adnom ezeknek, például hogy Őzikék a nádasban. Volt egy kissé keleties, arabos melódiájú szerzemény is, annak meg az volt a fantáziacíme, hogy Amikor virágba borulnak a musztafák.1971-ben egy budaörsi amatőr fesztivált nyertünk ezzel az együttessel, egyebek közt a Good Morning Little Schoolgirl című dallal. Amikor a következő évben indultunk, már Deák Bill Gyuláék bandája is szerepelt, Sztár volt a zenekaruk neve. Alakult a gimiben egy zongora-basszus-dob dzsesszformáció is Szente Lászlóval és Dáni Jánossal, amivel pedig a Budapesti Pop-Rock-Jazz Napokon nyertünk díjat. A gimnázium után volt még egy elég jó nevekből álló együttes: Dés László zongorázott és szaxofonzott, Gőz Laci pozanozott, Dáni Jancsi zongorázott, Harangvölgyi András gitározott, Zátonyi Tibor trombitált és Karcsi (bocs, a vezetékneve nem jut eszembe) dobolt, én pedig basszusoztam, énekeltem. Aztán jött Becze Gabi bőgőzni, Baló István pedig dobolni, cserélődtek a tagok, én már nem voltam a bandában.

Papp Máté:
Mi volt az első saját szerzemény, amit fel tudsz idézni? 

Vas Zoltán:
Hogy mikor született az első saját hülyeség? Mondjuk, 1972-ben, de nem mondom meg, hogy melyik. Amit már úgy vállalni is tudok, az a Romlott fagylalt blues. Egy konkrét történés ihlette: volt egy a sajnálatos esemény, amikor egy szigetvári cukrász kacsatojással fertőzött fagylalttal mérgezett meg egy csomó embert – szalmonella, ugye. Felelősségre vonták a tagot, aki viszont még azt is megcsinálta, hogy mikor bezárták a boltját, éjjel odament, és feltörte a zárakat, reggel pedig eladta a maradékot. Ja, de ennek a dalnak volt egy előző változata, a Romlott lecsó blues, az is megtörtént eset volt, nálunk otthon.

Papp Máté:
Hogyan folytatódott a dalszerzés, milyen fórumokon mutattad meg a dalaidat első körben? 

Vas Zoltán:
Az 1970-es évek közepe táján keveredtem le a Váza dalosklubba, amit akkor a Muszty-Dobay zenész házaspár vezetett. Sok mindent Dobaytól lestem el gitártechnikailag. Berki Tamás már akkor is előadott bluesos nótákat, és Lengyel Jóska barátom is játszott már akkoriban bluest, szóval voltak egypáran, akikkel rokonléleknek éreztem magam. Nagyon szerettem J. B. Leonir gitáros-énekes fekete manust, különösen az Alabama blues című számát. Tőle eredt az első magyarításom is: „Soha nem megyek vissza Tatabányára…” – így ültettem át hazai környezetre a dalt. Aztán még egy csomó mindent fordítottam innen-onnan. 1977-ben léptem fel a Ki mit tud?-on az Építők napján című számommal, echte pickinges gitártechnikával, Pernye András a zsűriből meg is dicsérte. A későbbiekben bejártam az országot, voltak olyan időszakok (például a KISZ Központi Művészegyüttes Folkpódiuma keretében), amikor sokat játszottunk, utaztunk mindenfelé. Reggel találkoztunk a Rottenbiller utcai székház előtt, beszálltunk egy nagy buszba, és elindultunk egy háromnapos turnéra. Volt, hogy havonta többször is. Ott volt Dévényi Ádám, a Voga-Turnovszky duó, Krulik Zoltán a Szélkiáltóval, a Kolinda, a Gépfolklór, Dinnyés József, Boros Lajos is játszott, aki a Folkpódium koordinátora volt. Krulik Zolival nemrégiben találkoztam hosszú idő után a Nyitott Műhely előtt, egy fél órát eldumáltunk a járdán, nagyon jól esett, de ritka, hogy így összefutok valakivel a régiek közül. Utóbb, amikor a saját bandáimmal vagy akár egyedül mentem vissza olyan helyekre, ahol ezzel a csapattal voltunk, örültem annak, hogy voltak, akik még a Folkpódiumról emlékeznek rám. Ahogy ezek a helyek és fórumok egymás után fölszámolódtak, szűkült a terepe ennek a műfajnak, csökkentek a megnyilvánulási lehetőségeink. Az egyetemi klubok a régi rendszer csökevényeinek minősültek, viszont lett sok minden más, másfelé fordultak a lehetőségek. Egyre több lett az olyan kocsma vagy más vendéglátóhely, amely élőzenés helyszínként is működött – csak ott meg nem feltétlen az kellett, amit én csinálok. Nem úgy értem, hogy magas művészet lenne, amit művelek, de hogy a lelkem apró rezdüléseit adjam elő a marhapörkölt fölött, az nem nagyon ment.

Papp Máté:
Más szempontból nem számítottál „bűnrészes” kulturális ellenállónak a múlt rendszerben? 

Vas Zoltán:
Régen tudtam, hogy sok koncerten ott ül egy civil ruhás rendőr. Egyszer Dévényivel voltunk Siófokon játszani. Másnap a metrón odajött egy fiatal srác, hogy: „szia, Vas Zoli, te figyelj, én voltam kirendelve tegnap a siófoki koncertetekre, hogy rendben vannak-e a szövegek, minden rendben volt!” Aztán leszállt. De voltak olyanok is, hogy ukk-mukk-fukk hirtelen le lettek mondva fellépések. Mikor Cseh Tamást is próbáltuk hívni a Folkpódium előadásaira, ő hárított, úgy gondolta, hogy úgyis figyelnek minket külön-külön, és így együtt könnyebb nekik. Lehetett benne valami, de udvarias különállás is lehetett ez a részéről.

Fotó: magyarnarancs.hu.

A teljes interjú szövege ide kattintva érhető el.

Az interjút Papp Máté készítette.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr3114512446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.