Woodstock után tizenkét évvel fesztiválozni Dorogon? Remekül hangzó ajánlat volt ez a szervezőktől, még akkor is, ha Dorog nem Woodstock és persze a P. Mobil, az Edda, a Karthago nem Jimi Hendrix, Santana vagy Joan Baez. Akkoriban viszont, lelkes hard rock-rajongóként, ha úgy tetszik, csövesként kihagyhatatlannak bizonyult és közel négy évtized után is kijelenthető: szegényebbek lennénk, ha nem mentünk volna el.
Harmadikos középiskolásként az ember nem foglalkozik politikával, azonban ráérez az őt körülvevő világ visszásságaira – nem véletlenül szereti a P. Mobilt, a Beatricét, illetve visel farmert, bő kockás inget és alföldi papucsot, nem beszélve a hosszú hajról, sőt a bátrabbak esetében a fülbevalóról. Valójában ekkor jelentek meg az első fájdalommentes füllyukasztós ajánlatok a kozmetikai szalonok kirakataiban, de voltak lelkes háziasszonyok is, akik otthon űzték ezt az ipart. Egy lyukasztás ezüstözött lencsével együtt 300 forintba került, ekkoriban a srácok párosával jelentkeztek be Gizikénél belövésre, így megfelezhették a költségeket. Én például Tepsi barátommal csöngettem be egy békéscsabai, Lencsési lakótelepi ház nyolcadik emeleti lakásába, ahol négy-öt otthonkás nénike kávézgatott, s amikor meghallgatták a kérésünket – egy-egy lövés a bal fülekbe – nem tudták, hogy reagáljanak, röhögjenek vagy szörnyülködnek. Akkoriban az Alföldön még nem volt menő a fülbevalós fiú.
Nyolc-tíz fős baráti társaságunknak Esztergom-Kertvárosban kellett leszállnia a vonatról, mely egyébként tömve volt hozzánk hasonlókkal, nem beszélve a helyszínről és az oda vezető néhány perces gyalogútról. Korábban is megfordultam már néhány nagyobb koncerten, de ez a több ezres tömeg szinte sokkoló volt, a szó jó értelmében, hiszen hatalmas erőt mutatott: otthon mindig mi voltunk a kisebbség, akár az osztályban, akár a kisváros szórakozóhelyein, akár a családban. Itt viszont felsorakozott az összes csöves vagy nevezzük akárhogy (azért vagyok kissé távolságtartó, mert idővel én is kiszerettem a nem sokkal később hiteltelenné vált „őszinte, kőkemény” világból.)
A dorogi rockfesztivál nem csak a Sziget VIP-szektorából nézve volt csapnivalóan szervezetlen. De kit érdekelt ez akkor: kevés volt az ivóvíz? Volt egy csomó kannás borunk (mégpedig garantáltan szőlőből készült). Nem volt árnyék? Félmeztelenül napoztunk. Az egész városban kiürültek a boltok? Egy napot ki lehet bírni kaja nélkül. A színpad majdnem összeomlott? Ja, ezt csak később olvastam, állítólag nem sok híja volt a tragédiának, de szerencsére ezt is megúsztuk.
1981 még jó éve volt a magyar rockzenének, így a fesztivál felhozatala is remek élményt nyújtott. Bár a P. Mobil ekkorra újabb válságon esett túl, hiszen már nemcsak Vikidált, hanem Bencsik Sándort és Cserháti Istvánt is nélkülözniük kellett, de nagylemezük még mindig nem volt, ami emelte a hitelesség-barométert. A kor másik nagy rockbálványa az Edda volt, mely később fura utakat járt be, különösen annak frontembere, azonban itt, Dorogon még az első két albumot előállító dream team zenélt együtt, azaz Slamó, Zsöci, Bartha Alfonz és Csapó György voltak a banda tagjai Pataky Attila mellett.
A Hobo Blues Band is csak az első lemezén volt még túl, a jelentős fordulatot hozó Kopaszkutya bemutatóján is innen vagyunk, tehát lényegében az ős-Hobó produkcióját élvezhettük sok Rolling Stonesszal, Doorsszal és persze a Póka Egon–Földes László páros legendás első dalaival. Fontos, hogy ekkor még Bill is tagja volt a HBB-nek, tehát őt is a tömeggel együtt ünnepelhettük. Akárcsak az Új Skorpiót: a mai napig Frenreisz munkásságának legjobb időszakának tartom ezt a trió felállást, melyben Tátrai Tibusz gitározott és Papp Tamás dobolt. A Karthagót is szerettem még annak idején: itt jelentették be, hogy megszületett Gidófalvy Attila kislánya. Hááát, kedves Gidófalvy Boglárka, rohan az idő, nemsokára te is negyven leszel…
A dorogi rockfesztivál plakátja. Forrás: Rockmúzeum
A lista azonban korántsem teljes: hiányzott a line-upból a korszak legmarkánsabb társadalomkritikus bandája, a Beatrice. A jól értesültek tudni vélték, hogy Feróékat betiltották, ami csak formálisan volt igaz, hiszen kisebb koncertjeiket megtarthatták, azonban sem Dorogra, sem az augusztusi óbudai hajógyári nagy fesztiválra nem hívták meg őket, sőt Feró a hajógyári rendezvény után oszlatta fel zenekarát.
Vasárnap hajnalban vert seregként hagytuk el a Schmidt-villa udvarát és adtuk át magunkat a több órás vonatútnak. A csöves jelzőnek most legalább volt értelme: az összes állomást, pályaudvart, illetve vonatot éhes, fázó, másnapos, kócos tömeg szállta meg, mely kifogyott cigarettakészlete miatt dekkvadászatra, lejmolásra kényszerül, remek alapot adva a pártsajtó szocialista életmódot védelmező, vagy csupán az extrém látványosságokra fogékony publicistáinak.
A vert sereg ezután egy forró fürdő után megette a vasárnapi húslevest és a rántott húst, a nyolcvanas évek pedig egész más irányt vettek: a rockzene hihetetlen módon felhígult, őszintesége gyorsan elveszett, feltört az új hullám egyszerre termelve igazgyöngyöt és szemetet, megerősödött az egyszer használatos popzene. A mélyben azonban már készülődtek a nagy dolgok és akinek volt füle a hallásra, nem sokkal később az URH-ban, Európa Kiadóban, Kontrollban, a VHK-ban kereste és találta meg az önmegvalósítás új formáit. Mi több, ennek a kultúrkörnek köszönhetjük, hogy újabb tizenkét év elteltével nekünk is lett saját Woodstockunk, a Sziget.
Szerző: Korbely György
Nyitókép: Fortepan/Urbán Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
