Ómolnár Miklós ontotta a jobbnál jobb rocktörténeti könyveket a nyolcvanas évek végén. Ennek jegyében nyit ez a kötet: „Már megint egy rockkönyv.” Hála Istennek! Tény, hogy a sajtótörvény hatályba lépésével a létező szocializmus haláltusája során olyannyira liberalizálódott a lemez- és könyvkiadás, hogy kinyílt egy szelep. Már nem fékeztek semmit, a valós igények kielégítése egyre kevésbé volt kontrollálható.
A magyar rockzene legfontosabb bölcsője a Bem Rakpart, törzshelye, kiindulási pontja volt ez a hely a Sakk-Mattnak, a Kexnek, némileg a Syriusnak és legfőképpen a Mininek. A Rakpart afféle progresszív szigetnek számított 1968-tól, és a nagy progresszív hullám 1973-as megtörésével egyfajta mentőcsónakként is funkcionált, a Mini évtizedekig tartott itt fenn klubot. A Bem-rockparty jó összefoglalása a hőskornak.
Illő módon és megérdemelten helyet kap a könyvben a szinte teljesen „önjáró” és bátran autonóm Kuhajda Istvánnénak, a hely főnökének és az említett zenekarok kvázi óvónénijének a története is.
Érdekes három évtized múltán olyan szemmel olvasni ezt a könyvet, hogy már 1989-ben nosztalgikus a hangulata. És nem, a rockzene azóta sem halt meg, még ha a Bem Rakpart 2020 végén be is zárta kapuit.
Ómolnár és Rózsa a bevezetőben kinyilvánítják, hogy nem szálazzák szét a könyvben, ki mit írt. Ómolnár stílusa azért beazonosítható, tetten érhető, ahogy elképzelt újságcikkeket „idéz”, megírja, amit meg kellett volna írni. Érdekes a szerzőpáros története a tekintetben is, ahogy a rendszerváltás hajnalán még közösen jegyeznek egy könyvet, aztán egészen ellentétes politikai irányba indulnak el.
A kötet – azon túl, hogy kiváló publicisztikai összefoglalása egy korszaknak – fontos és ritka interjúkat is tartalmaz. Tolcsvay Bélával például nemigen olvasható máshol ilyen hosszú beszélgetés, de a Tátrai Tibor-interjú is unikálisan önfeledt. 1987 őszén Tibusz, túl a HBB-n és a Tátrai Band első lemezének megjelenése idején imponálóan szabadszájúan és hányavetien oszt mindenkit, aki szóba kerül. A rocktörténeti kánon néhány darabja is más megvilágításba kerül, például a Syrius felbomlása is. Dám László Rockszámla című könyvében Baronits a második ausztrál út meghiúsulásával kapcsolatos verziójához képest Tátrai egész más okokat sorol fel. Itt rögzül a rocktörténeti kánonba a triós Skorpió felbomlása is, „teljes fényében” idézve az utolsó tátrais korszakban tervezett Skorpió-dal szövegét, a Kelekótya Julcsát. Pikáns, hogy miközben Tátrai leszedi a keresztvizet az interjúban Hobóról is, a könyv megjelenésekor már újra a HBB tagja.
Bármennyire is értékes ez a könyv, azért rögzítettek egy-két „mákostésztát” is, mint például, hogy Török Ádám viszi Zalatnayt a Scampolóba (71. oldal), Ádit Presser hallgatja meg a Dogsban (72. oldal), vagy hogy Ádi azért hagyja ott a Sakk-Matt próbát, mert Radics egy füzetlapon elé teszi, hogy „Meni dipresso, gat tu májszó” (73. oldal), ezzel azt sugallva, hogy Török Ádámnak nem felelt meg az angol kiejtés… Miközben Ádi 1971-ben képes volt a Hey Joe-t úgy bekonferálni, hogy „Dal egy mexikói parasztról, aki megtagadta az adófizetést”, vagy a Sunshine Of Your Love-ot azzal, hogy „A napfény szerelmese vagyok”. Kissé inkonzisztens, ahogy a 76. oldalon a Mini kezdetét 1968 végére teszi, miközben a 39. oldalon egy Mini-koncertet hirdet a képmellékletként csatolt plakát 1968. április 26-i dátummal, rajta a tagok felsorolása, de nyoma sincs se Török Ádámnak, se Závodi Jánosnak. Apróság, de azért mégis.
Az is nehezen értelmezhető, hogy a borítón szereplő utcatábla Bem-rockparty 5-8-at jelez, miközben a Bem rakpart 6. szám alatt található az épület.
Talán a 38. oldalról eredhet az a közkeletű tévedés, miszerint a Cream N.S.U.-ja az NSZK autómárkáról szól, miközben az a Non Specific Urethritis, vagy beazonosítatlan nemi betegség rövidítése. Vagy, ahogy a 102. oldalon megismétlődik a Ki kicsoda a magyar rockzenében? tévedése, miszerint Miklós Tibor beatkorszakbeli zenekara a „Febrice” volt, miközben az a Febris. Mondjuk a Miklós Tiborral készült interjú kiváló összefoglalása a Korong történetének. A kötetben helyet kapnak olyan sztorik is, melyek Ómolnár Pengék és halakjából kimaradtak, mint például Óvári László Sajt, a Sakk-Matt menedzserének történetei. De a kötet meg is előlegez egy másik munkát, a 126–131. oldalakon közölt interjút később Ómolnár A megszökött nemzedék című könyvében bontja ki bővebben.
És egy utolsó kritikai megjegyzés: lehetett volna legalább eggyel nagyobb betűmérettel nyomni ezt a kötetet.
Egyébként kötelező olvasmány.
Ómolnár Miklós–Rózsa Péter: Bem-rockparty, Közművelődési Kiadó, Budapest, 1989.
Szerző: Bálint Csaba
Nyitókép: Fortepan / Rubinstein Sándor
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
