Szomjas György (1940–2021) a magyar populáris kultúra talán legfontosabb vizuális dokumentátora volt. Ahogy mondani szokta, számára 1956 két szempontból is meghatározó élményt jelentett: egyrészt gimnazistaként átélte a forradalmat, másrészt bejött az életébe a rock and roll. Aztán tősgyökeres urbánus fiatalként 1972 karácsonyán Sebő Ferencékkel együtt ő is megszédült Széken, Kali néni táncházában, majd egy akkoriban készült, de dobozban maradt 15 perces idegenforgalmi propagandafilmben összehozta a folkot a progresszív dzsesszrockkal. A hetvenes évekbeli betyárfilmjeivel (Talpuk alatt fütyül a szél, 1976, Rosszemberek, 1978) újszerű hangütést hozott a magyar filmművészetbe, 1981-ben pedig ő rendezte a betiltás határán billegő Kopaszkutyát. 2021. április 7-én bekövetkező halála előtti hetekben – hét menetben – Szomjas György a diktafonomba mesélte az életét. Az alábbi részletet a közösen tervezett memoárkötet könnyűzenei vonatkozású passzusai alapján készítettem.

Hogyan jutunk el a betyárfilmjeidtől a Kopaszkutyáig?

A Talpuk alatt fütyül a szél nagy sikert aratott a mozikban, de úgy éreztem, túl jólfésültre sikeredett, nem igazán vagyunk szinkronban az akkori, sokkalta keményebb világgal. Ragályi Elemér nagyszerű operatőr, de rájöttem, másfelé kell mozdulni, úgyhogy a következő betyárfilmben, az 1978-as Rosszemberekben ismét a rockerfazon Halász Misivel forgattam. Elhatároztam, hogy gonoszabbra veszem a történetet, és a Rosszemberek valóban minden szempontból keményebb film lett. A mozikban változatlanul sikert aratott, miközben a kritikusok megint nem tudtak mit kezdeni vele. Ezt követően a szakmában úgy könyveltek el, mint aki népszerű kalandfilmeket rendez, aminek nagyon örültem, hisz a népszerű magyar film mindig is hiánycikknek számított. És innen már csak egy lépés volt, hogy az akkori betyárokról készítsek filmet.

Így született meg a Kopaszkutya?

Igen. Emlékszem, mekkora szám volt, amikor 1978-ban Hobo saját zenekart alapított. Baksa anno megengedte neki, hogy a Bem rakparton a Kex-koncerteken időnként elhörögjön egy-egy számot, meg később a P. Mobillal is fellépett párszor, de senki nem gondolta volna, hogy belőle énekes, pláne, hogy sztár lesz. A legelső időkben a MOM kerek csarnokában játszottak, és kézenfekvőnek tűnt, hogy velük készítsek filmet. Meg Schuster Lórival. Módszeresen jártam a koncertjeikre, jegyzetelgettem a poénokat, amiket aztán a filmben felhasználtam.

A Kopaszkutya című film forgatása. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás.

Amikor beadtad a forgatókönyvet, senki sem problémázott rajta?

Képzeld, nem. Nyilván azt gondolták, biztos ennek is sikere lesz, hadd csinálja. Az elvtársaknak fogalmuk se volt, hogy ez a film igazából miről szól. Csak akkor döbbentek rá, amikor a Tabán oldalában meglátták a húszezer gyereket. Pedig ugyanott május elsején a Mini és az LGT bulijaira rendszeresen kétszer annyian gyűltek össze. De az elvtársak ezeket a koncerteket nem látták, hisz a Magyar Televízió nem adta őket, ők meg nem jártak ilyen helyekre. Két nappal a – különben csak szájhagyomány útján terjedő – koncert előtt a rendőrség behívatta a gyártásvezetőmet, Fogarasi Istvánt, hogy erről szó sem lehet. Mire Fogi onnan fölhívta a KISZ KB-t. És miután nem sokkal korábban épp egy ilyen utolsó pillanatos lemondás miatt kezdtek el őrjöngeni az összegyűlt fiatalok, inkább engedélyezték a tabáni koncertet. Ami aztán rendben lement.

Utólag mennyire kellett megvágnod az anyagot?

Nem annyira az egyes jelenetekkel, hanem a film egészével volt baja a hatalomnak. Jellegzetes epizód volt persze, amikor bejöttek a szovjet tisztek az öltözőbe, és autogramot kértek a srácoktól (a jelenetet újrajátszottuk a 2011-es Kopaszkutya kettőben), amiből később balhé lett. Illetve nem lett balhé, mert bele sem kerülhetett. Sajnos én is tudtam, hogy ez egy védhetetlen jelenet. Mást viszont nem kellett kivágni. Pont az volt a lényeg, hogy igazából ők sem tudták, mi a baj vele. Erdősék pedig csak későn szereztek tudomást róla, mert ez a film más csatornán futott.

A Kopaszkutya forgatása. Középen, szemüvegben Szomjas György. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás.

De a Kopaszkutya dalait tartalmazó nagylemez megjelenését azért sikeresen megakadályozták, nem?

Az már az ő területük volt. A minisztériumba a tárgyalásokra amúgy nem is Erdős, hanem Bors Jenő járt be, és elszántan próbálta megfúrni a filmet. Magam nem lehettem jelen, csak Köllő Miklós stúdióvezető, akit hideg zuhanyként ért a támadás, mert azt gondolta, a sikeres betyárfilmek után megint itt van egy fiataloknak szóló népszerű film. A tárgyalásokon viszont elhangzott – ezt is Köllő közvetítette –, hogy a fiatalok „fel fogják szakítani a széksorokat a moziban”. Próbáltam volna mondani, hogy ez élőben sokkal keményebb, ütősebb, mint az, ami a mozivásznon látható lenne, de idáig el sem jutottam. Még szerencse, hogy egyes lelkes szolnoki szervezők előzetesen bemutatták a filmet a helyi mustrán, ahol persze nem történt atrocitás, ott sem szakították fel a fiatalok a széksorokat, úgyhogy erre már tudtunk hivatkozni. Majd nem sokkal később maga Aczél György hívott fel, hogy „Szomjas elvtárs (sosem voltam párttag), a kollégáim úgy tájékoztattak (sosem árulta el, hogy ő látta-e vagy sem), hogy bemutathatjuk ezt a filmet”. Nem is lett belőle semmi baj.

Hobo viszont a későbbi nyilatkozataiban sokszor igyekezett magát elhatárolni a Kopaszkutyától, mondván, a pályáján sokáig gondot jelentett, hogy a filmben ráosztott szereppel azonosították. Te miként élted ezt meg?

Némi malíciával azt szoktam erre mondani, hogy Hobo utólag jött rá, hogy nem ő volt a főszereplő. Lényegében megcsinálta azt, amire kértem, de ez valóban nem az ő útja volt. A Kopaszkutyát Lóri, Bill, Egon, Hobo és én tettük össze, mindenki hozzátette a magáét, mindenkinek megvolt benne a maga szerepe. Bill ott lakott, Egon pedig nem messze onnan az úgynevezett városi házak egyikében – amelyeket a negyvenes évek végén Erdélyből átmenekült családoknak építettek –, így ismerték egymást és a miliőt, plusz megtalálták azt a bizonyos légó-pincét, amiben forgattunk. Sorolhatnám. Szóval Hobo csak az egyik komponens volt a film összerakásában.

Szomjas György. Fotó: Demeter Miklós.

Ugorjunk picit előre az időben, 2011-re, amikor is elhatároztad, hogy harminc év után megnézed, hová jutottak a Kopaszkutya szereplői. A Kopaszkutya kettőből viszont Hobóék nyomására kihagytad Schuster Lórántot. Muszáj volt így bevállalnod?

Nem akarok belemenni a részletekbe, de 2010-ben szakmai szempontból abszolút a perifériára kerültem. A Kopaszkutya kettő esetében két komoly hibát is elkövettem. Egyrészt, hogy ezt a címet adtuk neki, mert hiába próbáltuk jelezni, hogy voltaképpen egy dokumentumfilmről van szó, a nagyközönség számára ez mégsem lett evidens. Ennél azonban sokkal súlyosabb gond – amit nagyon sajnálok –, hogy Lóri kimaradt. Egyetlen más filmemmel kapcsolatban sem kényszerültem még rá, hogy olyan kompromisszumot kelljen kötnöm, amit nagyon nem jó szívvel vállaltam. Amikor Hobóék bejelentették, hogy Lóri nem lehet benne a filmben, azt kellett volna mondanom, hogy bocs srácok, akkor ez a film nincs. Ráadásul ezt nem is az elején közölte Hobo és Bill, hanem csak azután, hogy felvettük velük az első beszélgetést. Később a kamera előtt is megmagyarázták a döntésüket, de a végén kérték, hogy ezt a részt vágjam ki a filmből. Én meg kivágtam. Akkoriban anyagilag is meg voltam szorulva, meg úgy éreztem, hogy egy magánbefektetővel (a teqballos Huszár Viktorral) szemben ezt nem tehetem meg.

Pillanatkép a Kopaszkutya forgatásáról. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás.

1981-ben, a Kopaszkutya után amúgy miért nem folytattad a rockvonalat?

A filmet követően megrendült a pozícióm, ezért inkább más témákat kerestem. Így született meg a nyolcvanas években a Könnyű testi sértés, a Falfúró vagy a Mr. Universe, miközben nyakig benne voltam filmszakmai ügyekben. Sokadmagammal azon dolgoztunk, hogy kialakítsuk a magyar filmgyártásnak azt a fajta decentralizált struktúráját, amelyre hivatkozva később mondhattam, hogy a rendszerváltozás nálunk már a nyolcvanas évek elején megtörtént. Miközben a politikai változásokkal egy időben újra a táncházasok felé fordultam, mert Halmos Bélával beszélgetve rá kellett döbbennünk, hogy egy korai tévéfilmet (Székely Orsolya: Hajnalban indultunk…, 1973) leszámítva még nem készült olyan film, amely a maga valóságában mutatja be a mozgalmat. Így született meg a Mulatság, amelyet a Téka-táborban forgattunk. Ahogy mondani szoktam, négy napig még a cipőmet sem vetettem le. Minden éjjel ruhástól zuhantunk be a sátorba. Egyik nap Sára Ferenc kitalálta, hogy legyen hajnalköszöntés. Fél ötkor Feri, Dresch Mihály és még valaki furulyával elkezdték a muzsikát, és ahogy lassan jártak körbe a táboron belül, az emberek úgy ébredtek fel és csatlakoztak. A végén már kétszáz méteres sorban kígyóztak, le a halastó partjára, ahol Feri és Misi is belegyalogoltak a vízbe, megmártóztak, majd vitték vissza a tömeget a táborba. A végén pedig bevonultak egy nagy csűrbe, és kezdetét vette az igazi buli. Na, arra aztán mindenki felébredt.

A Szomjas Györggyel készült életútinterjú teljes szövege ide kattintva olvasható.

Szerző: Jávorszky Béla Szilárd

Nyitókép: Dénes Zoltán

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.