Volt egyszer egy beatkorszak

„Kölyökkorom óta fontos nekem a progresszív zene” – interjú Török Ádámmal

2021. április 30. - beatkorSzaki

Török Ádámot már tízévesen elbűvölte Bartók és Kodály világa, a szalagos magnóról hallott első rock and rollokra pedig hastáncot lejtett a szoba közepén. A Mini élén tömegeknek játszott kompromisszummentes, underground zenét. Korábban kérdeztük már az 1971-es Illéssel-, és egy évvel későbbi LGT-vel…

Tovább

„Isztambul a miénk, de nem százötven évre” – magyar rockzenekarok a nagyvilágban

A magyarok zenei tehetsége méltán világhírű, szinte minden korban szórakoztatták a közönséget magyar muzsikusok és énekesek a királyi udvaroktól a legszínvonalasabb lokálokon át a komolyzenei koncerttermekig. Amikor a beatzene az 1960-as évek legelején Magyarországot is meghódította, a…

Tovább

„Ordít, bömböl, visít” – A Lőrinci Ifjúsági Park

Mészáros Zoltán, aki a hetvenes években Lőrinc és Pestimre MHSZ-titkáraként tevékenykedett, az itt működő Fonó és Szövőgyár miatt „női kerületnek” nevezte a tizennyolcadikat. Persze éltek és dolgoztak itt azért férfiak is, hiszen a Téglagyárnak, a Budapesti Kőolajipari Gépgyárnak és a Kistextnek,…

Tovább

„McCartney-ék is ugyanezt csinálták Angliában” – interjú Pétersz Miklóssal

Pétersz Miklós Bencsik Sándor gyerekkori barátja és zenésztársa volt, együtt játszottak Samu első zenekarában is. Mesélt nekünk építőtáboros dobozgitározásról, a Kefírről, aminek Cream-számok voltak a repertoárján, és elárulta azt is, miért és merre kanyarodott el a zenétől.

Tovább

PÁLYÁZAT: Zenekaros relikviákról szóló történeteket várunk!

Filléres emlékeink

Szimatszatyor, Ricse-kendő, tagsági igazolvány. Egy aláírt szalvéta, egy tépett fénykép vagy egy megsárgult levél. Fiatalságunk vágyott és féltve őrzött kincsei. A Volt egyszer egy beatkorszak-blog szerkesztősége, az NKA Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület a tavalyi Hogyha hallom én, minden az…

Tovább

„Kahthago, Kahthago, nem jó név ez” – interjú Szigeti Ferenccel

Annyi története van, hogy egy vastagabb könyvbe sem férnének el. Valószínűleg sok százat már ezeregyszer elmesélt. Éppen ezért egy Szigeti Ferenc-interjú nehézsége épp a látszólagos könnyedségében rejlik, hiszen csak szemelvényeket tudunk felvillantani a néhai Sigma és Corvina együttesek…

Tovább

Ómolnár Miklós hangfalakat tologat – óvatos himnusz A rock napszámosairól

Újraolvasó – Hogy szólnak a beatkönyvek a 21. században?

Nehéz erről a könyvről ömlengés nélkül írnom. Gyerekkorom, rocktörténeti érdeklődésem eszmélésének egyik sarokpontja volt ugyanis A rock napszámosai című Ómolnár Miklós-kötet. És mióta az egyik fejezetének szereplőjéről, Nemes Lászlóról önálló könyvet írtam, pláne a szívem csücske a téma.

Tovább

„1-2-3-4, és gyerünk!“ – interjú Sipos Péterrel a Tűzveszélyes című Hungaria-lemezről

A Hungaria együttes 1971 tavaszán Fenyő Miklós, Sipos Péter, Barta Tamás, Csomós Péter, Tóth József felállásban készítette el második, Tűzveszélyes című nagylemezét. Ebből az alkalomból a Kanadában élő Sipos Péterrel, az együttes akkori basszusgitárosával és szerzőjével készítettünk interjút.

Tovább

„A boldogság még vihart kavar, de szól a dal” – ötven éve alakult a Locomotiv GT

1970 tavaszán az Ifjúsági Magazin játékos szavazást hirdetett. A játék célja az volt, hogy az újság olvasói állítsanak össze egy képzeletbeli „szuper együttest” a népszerű beatzenekarok tagjaiból. Kicsit később ezt a „versenyt” a zenész-szakma berkein belül is megrendezték, a két voksolást 1970…

Tovább

„Egy egész nemzedék a zenében ismert magára” – interjú Bródy Jánossal

Hetvenöt éves a magyar dal apja. Bródy Jánossal megörökölt nyakkendőről, a hazai rocktörténet origójáról, klubok előtt kígyózó végtelen sorokról, hajnalig tartó szalagavató bálokról, sörben és virsliben rendezett gázsikról, és a szólókarrierje beindulásáról is beszélgettünk.

Tovább
süti beállítások módosítása