Viaszosan tükröződik leheletem a Michigan-tó mélyen elterülő felszínén. Huszonnegyedik emeleti, fémszerkezetes üveghomlokzatú lakásunk persze pont nem erről híres. Sokkal inkább a hangos bulikról, a rendőrségi kivonulásokról, Lulu narancssárga pop-installációiról, faterja, Mies építészeti világmegváltásáról és naná, hogy a piáról. Ebben a városban össznépi az ivászat, amióta a húszas években törvénybe foglalták a szesztilalmat. Az emberi elidegenedés sebhelyes arcú, pikareszk leirata. Erről szól a helyi múlt, Saul Bellow már csak tudja. Ital nélkül boldog és egészséges az amerikai. Tök abszurd, nem is értem! Nyilván, azóta mindenki vedel, mintha kötelező lenne.
::: Lulu, kész vagy?
::: Richie megígérte, hogy nem kezd a New York-i banda…
::: Zsinórban a tizenharmadik koncertjükre megyünk, de még mindig nem tudom megjegyezni a nevüket.
::: Velvet Underground, de ma sem kezdenek, amíg oda nem érünk.
::: Oké, ha Rich mondja! Lulu, azért lassan indulhatnánk már.
Gyöngyhajú lány és megérdemel engem.
Akármeddig hajlandó vagyok rá várni, de a biztonság kedvéért töltök még két Pushcart Tony-t. Azért itt a városban van tisztelet és hagyomány. Egy koktél őrzi az önfeláldozó bevándorló nevét. Ha Anton nem ugrik elé, Roosevelt meghal, minden máshogy alakul és ez a koktél is inkább a Warkid Franklin nevet kapja. Vagy hasonlót.
::: Baby, feldobok egy neonrúzst és kész vagyok. Hozd ide, kérlek, a boám, az arany Omega karórám, aztán már csak a flitteres fülvédőmet kell megtalálnom a táskámban.
::: Szerintem a faterodnak igaza van: a kevesebb több.
::: Érdekel is engem! Ha minden szavát megfogadnám, hasat eresztenék, háromrészes öltönyben járnék a Poor Richie’s-be, és joviális mosollyal szívnám a kubai szivarokat.
::: Azt már biztosan nem. Tudod, embargó van pár éve. Bagó embargó.
::: Tényleg, nem láttad a cigimet? Nem kubai, hanem szerencsés.
Megkeresem a puha csomagos Lucky Strike-ot, megfordítom a We’ve Gotta Get out This Place kislemezt, amit végre kiadott az MGM Amerikában, és lakásunk szentélyéhez, a falba süllyesztett bárpulthoz lépek. Trükkösen nyílik: egy antilopfej szarvait kell rodeós mozdulattal elfordítani. Mintha éppen le akarnád teríteni az állatot. Pontosabban, le akarnád teríteni egy kitömött állat fejét. Micsoda önteltség! Felsőbbrendűségünk újabb bizonyítéka. Na, mindegy. A furnérozott bárajtó vígan perdül ki a falból.
Sárgás fényben világítanak a jégkockák, csillámló fémlapon sütkéreznek a koktélpálcák.
::: A tervezésnél arra azért gondolhatott volna a faterod, hogy itt Chicagóban is Boston shakernek hívják a koktélkeverőket.
::: Baby, ne legyél már olyan gonosz, tudom, hogy állatira bírod az öregem.
::: Valóban, csak az a gáz, hogy túl tökéletes.
Itt van Corbusier. Vagy Frank Lloyd Wright. Náluk azért befigyelt néhány elhanyagolható épület is. Tegnap az egyetemen pont arról mesélt nekünk a prof, hogy az alkalmazott művészet eszmei szakaszai összehasonlíthatóak meghatározó képzőművészek korszakaival. Ez mindenkinél így van, csak Lulu apjánál nem. Az ő esetében, mintha csecsszopó baba korában alakult volna ki az építészeti sarokpontok iránti szeretete, a fémgerendák imádata és az épített környezetének letisztult formavilága.
::: Faterodnál még az idősebb kori szentimentalizmusával sem hígulnak fel a textúrák.
::: Egy kicsit se hígulnak? Nem keverednek nála? Még egy icipicit sem mosódnak össze, mint például, amikor bekerül az egyik piros bugyim a fehér nadrágjaid közé?
::: Lulu, ne most kezdd, indulnunk kell!
::: Azért elég izgató nem, amikor az én kis apró, csipkés, hártyavékony piros bugyim pont valahogy bekerül a te vastag, erős…
::: Lulu, kész az italod. Tettem bele jeget is.
Szeszélyes csaj, amióta ismerem. Szerintem Elvis róla is énekelt a Girls! Girls! Girls!-ben: small and sassy. Egyvalamit pedig különösen jól tud. Lehetetlen pillanatokban kezd el velem incselkedni. Ha rohanunk valahová, azaz nulla időnk van. Ha tömegben, vagy meghitt fogadáson táncolunk szűk frakkban. A metrón, az Oriental színházban, a 24 West Randolph Streeten, vagy a Loopban egy Godzillás vagy Russ Meyeres B-filmen, amelyektől köztudottan félek. Mármint nem a hatalmas mellektől, hanem a dühöngő szörnytől.
::: Lulu, gyere, nézd!
Teljes összhangban mazsolányivá zsugorodunk, óvatosan hasra ereszkedünk, és a szőnyeg vastag plüssének rejtőzködésében elkúszunk az üvegfalig. Együtt hullámzunk, mint az Illinois-i szélben kifeszített amerikai zászló. Nem. Inkább együtt hullámzunk, mintha nem is egy szerelmespár, hanem egy önmagával teljes szimbiózisban élő miniatűr egység lennénk, mely az örökérvényű szerelmet ábrázolja egy hullámvonalban megmerevedett szoborként, mondjuk a Burnham park kellős közepén.
::: Szerintem a Burnham parkból repült ide.
::: Dehogy, baby! Nézd meg jobban!
Megint Lulunak van igaza. Vízcseppek domborodnak a madárka farktollain és a lábain is, szóval a nedves vízről jött, nem a száraz parkból. Az üvegen keresztül farkasszemet nézünk egy észak-amerikai kardinálispinttyel. Hello, cardinalis cardinalis. Mi lenni homo sapiens, homo sapiens. Három farkas, hat szemet néz, kettő ember, egy pinty, hányan csehek, ha öt török, öt görög és aton aludátusz, odausz, visszausz?
::: Lulu, tisztára, mintha kifestetted volna a szexi kis szemeit a fekete szemtusoddal. Egy jól tusolt madár.
::: Nem inkább beat madár? Pont ritmusra lépeget.
Már a harmadik refrén-körnél járunk, a dal változatlanul hasít. Jók ezek az Animals-dalok. Nem lassulnak be, végig nyomatják a tempót. Nincs megállás, csak a halál lehet a hirtelen vég. James Dean is simán elnézte a lemenő napban szembe jövő kocsit.
Az aztán tényleg hirtelen jött.
::: Faterod milyen kocsit vezet?
::: Tudod, hogy nincs jogsija. Egyébként a sárga Oldsmobile-ra gondolsz?
::: Aha.
::: De miért?
::: Ja, semmi. Mr. Olds nem is gondolta volna, hogy Lansing, vagy éppen Detroit lesz a halálosztó város.
::: Most ezt miért mondod?
::: Istenítjük a márkákat, pedig szeretteink váratlan elmúlásáért felelnek a Boeingek, a Sikorskyk, Fordok, Porschék és a többiek.
Miért kell mindenkinek és mindennek nevet adni? Ki akarja egy halálos fegyvernek kölcsönözni önnön nevét? Mekkora baromság! Valaki kilövi egy másik ember agyát, és büszkén emeli fegyverét az ég felé. Egy jó kis Winchesterrel durrantottam fejbe. Oh, lord! Lezuhant egy Beechcraft három zenésszel. Végül is, korrekt! Lényegében Mr. and Mrs. Beech lelkén szárad, hogy Buddy Holly csak két szólólemezig jutott, de legalább örökre összeégett nevük a tragédiával. Az emberi ego határtalan, a fejlődés útja kiszámíthatatlan. Egy biztos. A hatalomvágy és a kényelem az egyik legfőbb motorja mindkettőnek.
::: Babykém édes, még egy slukk ital, egy korty cigi és dobbantás.
::: Oké, kicsi Lulum.
Ha most azt csipogta volna, hogy ugorjak le innen a Lake Shore Drive tetejéről, tuti leugranék. Nem bírok ellenállni Lulunak. Az apja egyébiránt Frencisnek hívja. Régimódi, poros név. Amikor összejöttünk, kénytelen voltam átkeresztelni fiatalos, divatos Luluvá. Generációs különbség.
::: Baby, ne ábrándozz! Induljunk végre, a beállás rég lement, szerintem már csak ránk várnak.
::: Amúgy honnan ismered aaaaaaa Velvet Subway-t?
::: Velvet Underground, és a faterom mutatta. Szerinte nagyon menők.
Na, akkor a generációs különbséget is kipipálhatjuk. Lulu csodálatos, megérdemlem őt.
A Miről írták a dalt? című nyílt pályázatunk meghirdetésével párhuzamosan tíz szerzőt is felkértünk, hogy írjanak nekünk egy-egy 1957 és 1992 között született magyar dalhoz kapcsolódó novellát, tárcát, karcolatot, amely a kiválasztott dal szövegére vagy annak egy részére reagálva önálló történetként is értelmezhető. Falcsik Mari szövege ide kattintva olvasható. Kiss László szövege ide kattintva, Halász Rita írása ide kattintva érhető el.
Szerző: Baksa-Soós Attila
Nyitókép: Kilátás a chicagói John Hancock Center 94. emeleti kilátóteraszáról dél felé. Fotó: Fortepan / Gábor Viktor
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
