Képzeljük el. Nyilván, itt most majd képzelődni kell. Felmerült bennem, hogy nem figyelmeztetek senkit erre. De ebben a szövegben, mint Hajas Tibor, öntörvényű leszek.
Tehát leverten érkeznek. Egy férfi és egy nő. Egy koncertre. Hogy miért? Nem tudjuk pontosan, de sejthetjük, hogy kurva nagy szarban vannak. Rohadtul nem jött nekik össze semmi eddig az életben. Nincs pénzük, nincs almafájuk, a gasztroenterológushoz is csak decemberre kaptak időpontot. Ilyesmik.
Egy tökös angyal aztán intézett valamit, és akkor bevállalták a koncertet. És itt vannak. Azért jöttek, hogy valamit csináljanak magukkal. Szerelmesek akarnak lenni, de ez csak tipp. Top levertségűzési technika. Képzeljük el. Nem nehéz.
A levertségüket. Lehetőségek: lógatják a fejüket. Az egészet. Hát, persze. Vagy csak az orrukat. Kedvetlenül tolják az IQOS-t a bejáratnál. Vagy meggyúrnak egy cigit. Talán szürcsölnek is valamit mellé. Pár lájk pedig röppen a feedben. De így vagy úgy, látszik rajtuk, szomorúak, mint egy vajas kenyér. Vagy mint egy busz. Vagy mint a halak a Tescóban. Ennyiből érthető talán. Azért egy utolsó még belefér: annyira levertnek tűnnek, hogy még Sebestyén Balázs jópofáskodó retorikai fordulatai sem érintenék meg őket.
Ez a levertség viszont elképesztően jól áll nekik. A nőnek és a férfinak is. Bizony. A levertség nem válogat. Konkrétan unisex. Érdekes, filmekben valahogy mindig jól áll a levertség a hősnek. Meg a hős haverjainak is. A szerelméről ne is beszéljünk. Van ez amúgy, hogy a világba vetettség megfelelő és hiteles átélése – vagyis a levertség – vonzóvá teszi az embereket. Hogy bár a staminád meg a mental health pontjaid drámain lecsökkenek, a szervezet +10 auraponttal ellensúlyozza a helyzeted. Ki tudja. Aztán az is lehet, ez az alapállapot, a pozitivitásra nevelés pedig ezt a kúl és termékeny levertséget veszi el tőlünk? Előfordulhat.
De nem hangzik jól.
És akkor ott állnak. Leverten. A férfi meg a nő. Mi lesz itt. Senki sem tudja. Képzeljük el. A szórakozóhely lassan megtelik. A sarki Fornetti felől pogácsa- és túróstáskaszag szivárog a bulizók felé. A levegő hőmérséklete legyen mondjuk 21℃. Jönnek a város vagabundjai is nagy, öles léptekkel, hogy titokzatos nyelven hozzáférjenek valami jelentőshöz. Ők is levertek. Csak nem tudnak róla, vagy tudnak, de nem mutatják ki, mert nem tudják, hogyan kell, vagy tudják, de nekik pont nem áll jól. A szcenárió tehát nem lehet más, minthogy rádöbben a levert férfi és a levert nő, hogy milyen lehetőségeik vannak a levertség közös megélésében. Vagyis: annyira közhelyes minden, mint egy joghurtreklámban. Vagyis: nem találkozik össze a tekintetük egy nagyon-nagyon pici pillanatra sem.
Csak most. Most viszont igen! A levert férfi, aki legyen Tibi, és a levert nő, aki legyen Tamara, összenéznek. Végre! Mondom én, és mondhatja minden képzeletét mozgósító olvasó. Mire várhattak? Tibit gondolom lekötötték a kommentek Hont András bejegyzései alatt, és képtelen volt észrevenni, hogy van valaki, aki nem is olyan messze tőle szintén levert. És mit csinálhatott Tamara? Szerintem költség-haszon elemzést folytatott, hogy megvegye-e a Vinteden kinézett blúzt, ami őrült stílust kölcsönözhetne neki. Mondjuk azt tehát: a fiatalok kósza, rossz szokásaikba feledkezve majdnem elkerülték az összenézést.
Amikor Tibi megpillantja Tamarát, úgy ítéli meg, hogy Tamara bizony extatikus, fantasztikus, nagyon szerény, gyönyörű lény. Persze, ahogy szokás ilyenkor, beleszeret, és fejben már meg is szervezi a következő 60 évre közös életük minden pici részletét. Hogy miket fognak enni, inni. Sok zöldséget! Sok gyümölcsöt! Laktózmentes tejet! Hogy a diákcsemegéből majd utoljára hagyják a mandulákat, és egy speciális rituálé keretében fogyasztják el ezeket az ínyenc finomságokat. Szombat délelőttönként bacondzsemet ügyeskednek majd össze, néhány puszi és ölelés kíséretében.
Nagy mágus ez a Tibi!
Tamaránál kevésbé játszik ez a szerelem első látásra dolog. Ő párkapcsolat terén más íveket használ. Bár neki is feltűnik, hogy a Tibi micsoda macsó. Meg van róla bizonyosodva, hogy tapasztalt bliccelő, aki nagyon határozottan küldi el a kurva anyjukba a BKV-ellenőröket, ha úgy hozza a helyzet. Mindenesetre ő még nem fantáziál közös mandulázást a mi Tibinkkel.
De ez nem baj. Van ideje Tibinek, hogy lenyűgözze Tamarát. Nem is húzza az időt. Hol vannak már a kommentek Hont András bejegyzései alatt! Tibi most már Tamara-üzemmódba kapcsolt. Odalép a lányhoz. Még mindig levert. Annyira, hogy konkrétan beférne a Balaton nevű zenekarba. Ennek ellenére lenyűgöző határozottsággal szólítja meg Tamarát. Csak annyit kérdez: te szereted a pralinét?
Tamara néz. Nem hiszi el a kérdést. És tudjátok, miért nem?
Mert Tamara imádja a pralinét. Gyerekkora óta imádja. És most itt egy férfi, aki rátapintott a gyenge pontjára!
Igen, nagyon szeretem – válaszolja.
Örülök, mondja Tibi, és bemutatkoznak egymásnak. Elképesztő, az emberek azt hiszik, a pralinék ártatlan kis cukorhalmazok, de nem, nagyon nem. Sokkal többek ennél – magyarázza Tibi lendületesen. Tamara okézza a kijelentést, és hozzáteszi: tudtad, hogy a praliné eredetileg Franciaországból származik? Legalábbis a legenda szerint. A 17. században Clément Jaluzot, a francia Praslin herceg szakácsa véletlenül készítette el az első pralinét: cukorba forgatott mandulát, amit aztán a hercegről neveztek el praline-nek. Tibi szóhoz sem jut.
Micsoda tudás! Micsoda felkészültség!
Egy kívülálló az gondolná, na, megint egy kellemetlen csajozási kísérlet, ahol az időjárásról fecsegnek, hogy aztán elfelejtsék egymást 3 perc után. De nem. Itt bizony – ahogy látjuk – komoly témázások vannak. És milyen jó, hogy betekintést nyerhetünk ebbe a praliné köré szerveződő kis afférba!
Még 13 percig beszélgetnek a pralinékról. A formákról, a gyártókról, a csomagolásokról, a töltelékekről, és természetesen a világ praliné-nagyhatalma is szóba kerül. Ezt követően lemondanak a koncertről, vesznek két Fantát, felpattannak egy nátriumsárga villamosra, elmennek a legközelebbi Mannába és felfedezik a hazai pralinéválasztékot. Felnyitogatják a dobozokat, csodálják a kis finomságokat, de pénzük már nincs, hogy vásároljanak. A biztonsági őr rájuk is száll emiatt, elküldi őket, pralinézzanak máshol, ne a Soroksári úti Mannában. Hát, jó, legyen – gondolják mindketten, hisz szerelmesek, és pralinézni máskor is lehet.
Sok érdeklődő mondat és szenvedélyes csók után végül az éjszakaira várva Tamara megkérdezi: milyen címet adnál a ma estének? Tibi gondolkozik, majd rávágja: ahhoz mit szólsz, hogy Pralinéterror a Soroksári úton?
Kiváló – válaszolja Tamara. És odabújik Tibihez.
A Miről írták a dalt? című nyílt pályázatunk meghirdetésével párhuzamosan tíz szerzőt is felkértünk, hogy írjanak nekünk egy-egy 1957 és 1992 között született magyar dalhoz kapcsolódó novellát, tárcát, karcolatot, amely a kiválasztott dal szövegére vagy annak egy részére reagálva önálló történetként is értelmezhető. Falcsik Mari szövege ide kattintva olvasható. Kiss László szövege ide kattintva, Baksa-Soós Attila szövege itt, Halász Rita írása ide kattintva érhető el.
Szerző: Nagy Dániel
Nyitókép: Víg Mihály a Kassák Klubban. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
