33 Stefánia, Gammapolis és az elhalálozott ifjú költő – A magyar pop-rock dalszövegek rejtélyei

2026. január 08. - beatkorSzaki

A világ mindenféle misztikummal van tele. A magyar pop- és rockdalok szövegének világában is számos titokzatos elem jött szembe velem, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni. Nehezen értelmezhető szövegrészletek, magyarázatra szoruló nevek, számok, vagy éppen az egész dalszöveg talányos volta. Ezek között akadnak olyanok, amelyeket ma sem értek, és vannak olyanok, amelyek titkáról idővel lehullt a lepel. Következzen néhány példa a hosszútávú memóriámból – nyilván jónéhány hasonló megbújik a honi slágerfelhozatalban.

Koncz Zsuzsa – Egy fiatal költő emlékére (1973)

Az 1980-as években barátaimmal ifjú felnőttként szerettük, és sokat hallgattuk ezt a dalt. Mivel a szöveg nem nevesíti a költőt, ezért újra és újra felmerült bennünk a kérdés: végül is kiről énekel Koncz Zsuzsa? Kisebb vitákat követően két erős jelöltünk versengett a befutó címért, József Attila és Petőfi Sándor, de halványan szóba került Ady Endre is. Elsősorban a szöveg két részlete ragadta meg a figyelmünket.

„Jelkép lett a név, de forró fejét kőbe vésve láthatod sok íróasztalon”. Abban egyetértettünk, hogy a „forró fej” mind Petőfi, mind József Attila esetében megáll, de a „kőbe vésve láthatod sok íróasztalon” inkább csak Petőfire vonatkozhat.

„Gondold el, ha most is élne, hányan támadnának haraggal reá”. Úgy véltük, hogy ez a mondat kilövi Petőfit, hiszen ki támadná és miért a mi lánglelkű, szabadságharcos költőnket? József Attila, igen, ő lehet megosztó személyiség… Végül is soha nem jutottunk konszenzusra, és én a mai nem tudom, hogy kiről szól a dal.

Koncz Zsuzsa – A Kárpáthyék lánya (1984)

Amikor a szocializmusban szocializálódott zenefogyasztó valamelyik magyar dalban a szövegbe szervesen nem illeszkedő számnevet hall, azonnal beindul az agya: vajon mit üzen nekünk titkosan, esetleg politikai vonatkozásban az előadó? A nevezett leány, aki Józsefváros mélyén nevelkedett az ötvenes években, és első szerelmével a sarki cukrászdába járt stefániázni, 1956-ban disszidált, és évek múltán hazalátogatott Magyarországra.

„A Kárpáthyék lánya elmegy a cukrászdába,
És befizet harminchárom Stefániára.”

Miért pont 33-ra? A baráti körömben számtalanszor feltettük magunknak a kérdést, de nem jöttünk rá. Mindössze a krisztusi kor jutott eszünkbe, csak hát a Megváltó bizonyos tortaszeletekkel bajosan hozható össze. Azon az állásponton voltunk, hogy nem lehet véletlen a 33 Stefánia, és bár szerettük volna, sehogy sem tudtuk ’56-hoz kapcsolni. Hat évvel ezelőtt volt szerencsém Koncz Zsuzsával interjút készíteni, és a beszélgetésünk végén nekiszegeztem a kérdést. Nevetve mesélte el, hogy a 33-as számnak eredetileg nincs jelentősége, csak a dal elkészülte után 5 évvel később nyert értelmet. Bródy János kiváló jövőbelátónak bizonyult, hiszen az ’56-os forradalom és az 1989-es rendszerváltás között éppen 33 esztendő telt el. Zenészkörökben azóta is mulatnak azon, hogy a szövegíró milyen zseniális vátesz, már 1984-ben látta a bekövetkező, biztató jövőt.

(A fiatal költőt viszont sajnos elfelejtettem megkérdezni Koncz Zsuzsától.)

LGT – Szól a rádió (1977)

„Bár Skoff Elzát és Filotás Lilit kevesen ismerték,
Azt tudta minden hallgató, hogy a hangjuk milyen szép.”

Azt hiszem, hogy ez a két név a magyar rocktörténelem dalszövegeinek legismertebb „értetlensége”. Annak idején mindenki csak pislogott, senki sem értette, hogy mi is hangzik el a szövegben. Én azt hittem, hogy két külföldi énekesről van szó, és próbáltam kitalálni a nemzetiségüket, sikertelenül.

A kilencvenes években egy házibuliban előállt az egyik barátom azzal, hogy ő kinyomozta, ki a két személy. Skoff Elza, és Filotás Lili. A Lilit Vilinek érttem, és magamban egy grúz énekest, Filotásvilit képzeltem el, akit a hallgatók örömére szép hanggal áldott meg a sors. Jóval később olvastam valahol, hogy két rádióbemondónőről emlékeznek meg a fiúk. Annyira különös nevek ezek, hogy nem is nagyon tudtam megjegyezni őket, újra és újra meg kellett néznem a neten a dal szövegét, természetesen ellenőriztem e sorok írása közben is.

Szörényi Levente – Utazás (1973)

Az énekes első szólólemezének címadó száma középkelet-európai bezártságunk idején némi ízelítőt adott a szabad világból. Levente beugrott az autójába, és nyugat felé vette az irányt. St. Pölten, Brüsszel, Huesca, Nizza, Monte Carlo… És közben természetesen Párizsban is megállt, és itt van egy titokzatos epizód, ami szöget ütött a fejembe.

„A Szajna parti lépcsőn egy sráccal beszélgettem, ki bágyadtan mosolygott,
(Mmm) és ajándékképpen egy dobozkát felém nyújtott.”

Vajon mi volt abban a dobozkában? A barátaimmal azt gyanítottuk, hogy bizonyára kábítószer… A fiú bágyadt mosolya is mintha a narkóra utalna. Nyilvánvalóan azért feltételeztünk „anyagot”, mert a drog a nyugat és a szabadság egyik szimbólumának számított akkoriban. Sohasem lettem a kábítószerfogyasztás-téma szakértője, ám később, felnőtt fejjel azzal már tisztában voltam, hogy ha valamilyen cuccal megkínálnak, akkor nem egy dobozkát fognak átnyújtani, vagyis a Szajna parti lépcsőn Szörényi valami mást kaphatott. Az eset sejtelmes leírása felspannolja a zenehallgató érdeklődését… Évekig törtem a fejem a megfejtésen, manapság már azt gondolom, talán nincs is itt semmi talány, pusztán egy helybéli és az utazó találkozásának barátságos és meghitt néhány percéről tudósít a dal.

Omega – Régi csibészek (1968)

A második refrén után, Benkő László trombitaszólója előtt Presser vidáman és hangsúlyosan angolos kiejtéssel bemond valamit… Én már gyerekkoromban úgy értettem, hogy „miszter Rogers”. Később több barátom is megerősítette, igen, miszter Rogers hangzik el, már csak azt kéne tudnunk, hogy ki a fene az, és hogy kerül a Régi csibészekbe. Az élet úgy hozta, hogy néhány éve Pici bácsival egy rövid e-mail interjút készítettem, és kihasználva a lehetőséget megkértem, árulja el, ki ez a fickó. Azt írta vissza, hogy nem tudja, sőt, igazából azt sem érti, hogy miről beszélek. A válaszából úgy vettem ki, hogy nem igazán szeretné taglalni ezt a témát, úgyhogy nem forszíroztam. Később eszembe jutott, hogy a Google a barátom, megnézem a nóta dalszövegét, biztos-e, hogy miszter Rogers.

„Óh, régi csibészek, nem ismernek engem meg,
Nézik, mit nézek, aztán tovább mennek.
Szuper lesz.”

Meglepődtem. Mi az, hogy szuper lesz? Tuti nem ezt mondja Presser. Meghallgattam többször a számot, és arra jutottam, hogy a „szuper dzsessz” sanszosabb. Na mindegy. Bármi is az, nekem már mindig miszter Rogers lesz az inkriminált rész. (Ti mit hallotok itt?)

Omega – Gammapolis (1979)

„Oly hosszú volt a huszonhárom év,
S oly messze van az én hazám.
Időm lejárt, a Földet elhagyom,
Mert Gammapolis vár reám.”

Erdős Péter, majd a rádió cenzorai révén támadt egy kis évszámbalhé. Az LP angol verziója 1978-ban előbb készült el, mint a magyar, Kóbor a felvezetésben azt énekli, hogy „oly hosszú volt a 35 év”, jelezve ezzel a saját életkorát. A magyar változatban úgy akarták felvenni, hogy „oly hosszú volt a 33 év”, a szám a zenekar tagjainak átlagéletkorára utalt volna. Nos, ez nem tetszett Erdősnek, mert 1978-33=1945, helytelenítette, hogy az Omega idekeveri a felszabadulás évszámát. Közölte, hogy legyen 23 év. Ebből lett a legnagyobb baj, ugyanis az LP 1979-ben került a boltokba, és 1979-23=1956. A lemezt nem vonták vissza, de a Magyar Rádió nem volt hajlandó lejátszani a Gammapolist. Meckynek újra fel kellett énekelnie az első sort, amelyben már 29 év szerepel, ezt a variánst játszották a Tánczenei Koktélban. Több kifogást már nem emeltek a cenzorok.

Hogy mi az a Gammapolis, pontosabban a név milyen jelentést hordozhat, azon hosszú ideig nem törtem a fejem. Konstatáltam, hogy az Omega űrkorszakának számos szereplőjéhez (időrabló, ezüst eső, bíbor hölgy stb.) hasonlóan a Gammapolis is egy fantáziaszülte motívum, de amig a többi az adott nótákban könnyen értelmezhető, addig a Gammapolis nem. Tulajdonképpen csak az elmúlt években kezdett foglalkoztatni a Gammapolis-ügy: üzenni akar az Omega valamit? Azzal tisztában voltam, hogy a gamma a görög ábécé harmadik betűje, valamint a fizikában és a mértanban használatos egységek neve, a polis jelentése város, szóval Gammaváros, ám az ismereteimet számba véve nem lettem okosabb.

Utánanéztem a neten, és olvastam vélekedéseket, amelyek szerint a Gammapolis jelentése Nekropolis, vagyis a halottak városa, hiszen a dalszöveg is e felé az értelmezés felé mutat. Hát, nem tudom. Én cseppet sem vagyok meggyőződve arról, hogy a halottak városáról lenne szó. A teljes szövegben a földi léttől való búcsúzkodás mellett kétségkívül elvágyódást érzek egy távoli, misztikus világ felé, a fent idézett első versszak konkretizál is: ideiglenes földi tartózkodásomat követően visszatérek messzi hazámba, a Gammapolisra.

Republic – A 67-es út (1993)

A 66-os utat (Route 66), mindenki ismeri, ha máshonnan nem, elbeszélésekből, filmekből, a beatirodalomból és a rockzenéből. Az Egyesült Államok leghíresebb országútja közel 4000 kilométer hosszú, 8 államon halad át, Chicagót és Santa Monicát köti össze. Talán a legismertebb nóta, amely megénekelte az utat, az az 1946-ban készült rhythm and blues darab, a Route 66. Chuck Berrytől Nat King Cole-on át a Rolling Stonesig sokan előadták. Amikor megjelent a Republic dala, a 67-es út, nekem egyértelműnek tűnt, hogy valahogy a nevezetes 66-osra kellene asszociálnom. Az volt a bökkenő, hogy sehogy sem ment az asszociáció. Ez a 67-es út egyáltalán nem volt híres, sőt, nem is hallottam róla, ahogy szerintem a közönség jelentős része sem. Nos, azért később okosodtam: megtudtam, hogy a 67-es út létezik Magyarországon, Szigetvárt köti össze Kaposváron keresztül Balatonszemessel.

„Nagy esők jönnek és elindulok, elmegyek innen messze,
A 67-es úton várhatsz rám dideregve.”

A teljes dalszöveget tanulmányozva sem derült ki számomra, hogy mi köti Cipőt a 67-es úthoz. Hosszú, tudatlanságban töltött évek után végre felfedeztem, hogy a Republic az első koncertjét 1990-ben Balatonszemesen adta, vagyis a 67-es út közelében, valamint Cipő a dalt egy kaposvári lányhoz, volt feleségéhez írta. Fény derült hát a nagy rejtelemre.

A 67-es út című dal utóéletét ismerjük. 2019-ben az út gyorsforgalmi szakaszán megnyílt az első magyar zenélő út, a külső sáv szélére hajtva 500 méter hosszúságban a Republic slágerének dallamát hallgathatjuk.

Illés – Miért hagytuk, hogy így legyen? (1968)

Az utolsó példám nem a szövegében rejtélyes, esetében valami egész másról van szó. 1969-ben mutatták be a magyar mozik Az oroszlán ugrani készül című krimivígjátékot, amelyben az Illés zenekar, illetve a dal a film több, emlékeim szerint három pontján tűnik fel, mondhatjuk úgy, teljesen értelmezhetetlen módon. Az oroszlán ugrani készül igen különös vállalkozás volt. Magyar filmesek elkészítették a James Bond-filmek paródiaszerűségét úgy, hogy Magyarországon akkoriban a 007-es ügynök-sorozat egyetlen darabját sem vetítették még, vagyis az eredetit egy moziba járó sem látta. Ezt a vicces akciómozit Dubrovnikban és a tengerparton forgatták, Illésék váratlanul és teljesen indokolatlanul jelennek meg, és Levente belekezd: „azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa…”

Hogy miért volt szükség a banda szerepeltetésére? Bujtor István mellett akcióhősként láthatjuk többek között Papp Lacit és Koós Jánost, a főgonosz asszony szerepében pedig Psota Irént, és ez a szereposztás maga a meghökkentő (bár szórakoztató) képtelenség. Talán épp a képtelenséget fokozandó iktatták be Szörényiéket, hadd mulasson a nép? Mindez persze csak egy félkomoly magyarázat lehet, mindenesetre a lemezgyári cenzúra részéről problémás szövegű szerzemény a filmnek köszönhetően jelenhetett meg lemezen.

A rendező Révész Györgyről tudni lehetett, hogy szerette az Illés zenéjét és szövegét. Miután a dal a film kapcsán már átment a (filmgyári) rostán, 1969-ben kiadták kislemezen, a film betétdalaként. Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy a rendező, akarva, akaratlanul nagy szolgálatot tett az együttesnek, illetve a sárga rózsának, ami felettébb üdvözlendő.