Hogy kicsoda Kishorváth? Meg a Gróf? Hogy ti nem tudjátok, kicsoda Kishorváth meg a Gróf?! Hát jó, elmesélem akkor a legnagyobb szilágysági diszkóválságot, ami három hétig tartott, és ami után nem játszottak többé a falusi diszkókban rock-számokat, még éjfél után vagy közvetlenül zárás előtt sem. A kilencvenes évek legelején, jó, legföljebb a közepén játszódhatott ez a történet, és bár nem emiatt halt ki a diszkókból a rock-zene a Szilágyság falvaiban, mégis, amit el fogok mondani, szorosan összefügg a rockzene eltűnésével a táncparkettekről. És ez, gondolom, szerte Erdélyben ismerős jelenség volt, meg talán Magyarországon is, bár azt nekünk nincs honnan tudnunk, akkoriban nehézkes volt még az utazgatás Magyarba – útlevél, valuta, tartózkodási engedély, minden nyavalya kellett hozzá.

Szóval, a Kishorváth meg a Gróf háborújával kezdődött minden. Úgy kezdődött, ahogy látszólag minden háború kezdődni szokott, valami piszlicsáré semmiséggel. Ám mindenki tudta, hogy a háttérben régi sérelmek munkálnak, őrölnek és rágnak, és az egésznek a szépséges temesvári Vikihez volt köze, aki a nyári vakációt a faluban töltötte, és minden este pontban nyolckor lement a Berettyóra (vagy ahogy itt mondták, a Berekjóra) megfürdöni, mert a nagyszüleinél nem volt fürdőszoba. Szépséges szőke haját is megmosta minden este import samponnal, aminek habjai illatosan úsztak a Berekjó felszínén, a Felszegtől le az Alszegig, mámorító levendulaillatba burkolva a falut. Kishorváth esténként a fiúkkal focizott az óvoda udvarán, egészen sötétedésig, de amikor temesvári Viki samponfelhője a Berekjón elérte az óvodát, a labdát szándékosan átrúgta a kerítésen, bele a folyóba. A kopott bőr megszívta magát temesvári Viki levendulaillatával, és a mérkőzés hátralévő perceiben mindenki kapus szeretett volna lenni, hogy kézbe vehesse a labdát. A taktika sem működött este nyolc után, nem passzolt senki, sőt, mindkét csapat összes játékosa egyként vetette rá magát a labdára, mintha amerikai focit játszottak volna, és állandóan hencet kellett fújni. Meccs után Kishorváth a nagyapja pincéjében a hosszúhajú haverjaival, köztük a Gróffal, akik bőrdzsekiben és farmerben jártak és sohasem fociztak, megittak egy-egy pohár bort, majd miután visszacsempészték a kulcsot az asztalfiába, kiültek a Berekjó partjára zenéről beszélgetni. Rockerek nem fociznak, győzködték Kishorváthot, akinek mellesleg hiába volt a legnagyobb tekintélye közöttük, sohasem bírta rávenni a haverjait, hogy beálljanak. Pedig a rocker csapat mindenkit legyőzne, sóhajtozott.

Azon a nyáron, amikor temesvári Viki illata először úszott le a Berekjón, a Gróf, aki nem mellesleg a helyi diszkó dj-je is volt, nem Kishorváthékkal bandázott, hanem éppen horgászott a folyón. Hiába harapott rá egy méretes domolykó a horogra akasztott vérvörös meggyre, hiába vitte az úszót a hal mélyen a víz alá, a Gróf csak letette a botot a partra, és a Vén Európát kezdte el énekelni. Kishorváth, aki ismerte temesvári Vikit, mert szomszédok voltak, tudta, hogy Viki épp az európai tanulmányokra jutott be Kolozsvárra, szóval Kishorváth mindenkinek azt kezdte el terjeszteni, hogy a Grófnak nem volt honnan tudnia, hogy Viki melyik egyetemre felvételizett, és hogy a Gróf mindent tőle, Kishorváthtól tud. Az európai tanulmányokat is, tőle, Kishorváthtól, és nem rögtön, hanem csak később kezdte el énekelni, és nem is énekelni, hanem amikor temesvári Viki megjelent a diszkóban, berakta a Vén Európát, ám mire lefutott a dj-pultból, és megkerülte a bárpultot, majd átverekedte magát a tömegen, addigra Kishorváth már temesvári Vikivel táncolt, és ezt a Gróf sohasem tudta megemészteni.

Pedig még a mikrofonba is bemondta, hogy ezt a számot temesvári Vikinek dedikálja.

Kishorváth azon a nyáron elvitte temesvári Vikit a régi vízimalomhoz, aminek kereke szomorúan hevert évtizedek óta a mesterséges mederben, ahonnan több méteres magasból zúdult alá a víz. A malomhoz csak a nagyok járhattak fürödni, mert veszélyes örvényei több embert a mélybe rántottak már. Kishorváth állítólag bevitte a vízesés fátyla mögé temesvári Vikit, és ott megcsókolta. Egyesek szerint más is történt, de nem tudni biztosan, ami viszont biztos, hogy a Grófnak ez nem esett valami jól. Sőt, mélyen megharagudott Kishorváthra, és többé nem volt hajlandó rock-számokat betenni a diszkóban, éjfél után sem, amikor már a tömeg kezdett hazafelé szállingózni. Utálják, érted, nem azért jönnek diszkóba, hogy rockzenét hallgassanak, mondta Gróf Józsibának, a tulajnak, akinek a rockerek elsírták a bánatukat.

Temesvári Viki szeptemberben hazament, de Kishorváth és a Gróf barátságát örökre romba döntötte. Faluról jártak a városi középsuliba, ingáztak, busz vitte őket be minden reggel. Gróf a hetes busznál kopaszra nyírt fejjel jelent meg, és ezután a busz első felében ült, nem ment hátra a rockerek közé többé. Kishorváth megvonta a vállát. Ha nem, hát nem, így is vannak elegen a bandában, sőt, ha a zoványiakat meg a somlyaikat is hozzá számítja, egész szépen mutatnak. Egyvalamiben azonban elszámolta magát, és nem vette figyelembe az intő jeleket. Sorra érkeztek ugyanis az aggasztó hírek a porci tetőn működő diszkóból, meg a berettyószéplaki, ippi, kémeri, nagyfalusi és valkói diszkókból, hogy rock-számokat már elvétve sem játszanak. Itt-ott a Berekjó felső folyása menti falvakban még előfordult a nyár elején, hogy a lassúzós fél órába belefért egy-egy Metallica, i can’t remember anything, vagy Omen, mindig gondoltam rád, bárcsak mindig tudnád, esetleg Pokolgép, csak az itt, csak a most, a máshol a máskor nincsen, amelyek záró szakaszában a rockerek gyors félkört alkothattak, lesből támadva terpeszállásba helyezkedve elkezdhették lóbálni, rázni és dobálni a hajukat, kezükben a láthatatlan gitárt tépve. Még egy-egy Republic is belefért, hoppá-hoppá, Beatrice mindenképp, utálom az egész huszadik századot, mi jöhet még nem tudom, olyan, mint egy rémálom, de ezeket már zárás előtt, utolsó számként kezdték el játszani, mielőtt felkapcsolták a villanyt, vagy már a szám közepén felkapcsolták, amiről mindenki tudta, hogy haza kell menni, és akkor ott álltak a rockerek félkörben, headbangeltek és nagyon boldogak voltak, míg a zenét le nem tekerte a dj.

Szóval, Kishorváth egyáltalán nem vette figyelembe a súlyosbodó helyzetre mutató jeleket. Egyesek szerint azért, mert már ekkor kész terve volt, mások szerint pedig azért, mert temesvári Viki nem válaszolt egyetlen levelére sem, és ez elhomályosította legendás tisztánlátását. Akárhogy is volt, nemcsak a diszkóbeli helyzet, hanem a Gróf is megváltozott. Amikor egy vasárnap délutánra meghirdette a rock- és metálkazetta és -lemez gyűjteményének vásárát, hosszas rábeszélésre Kishorváth is megjelent nála. Addigra a kollekció jelentős részét szétkapkodták a haverjai, Kishorváth csak olyan kazettákat és lemezeket talált, amelyek neki is megvoltak. Ennek ellenére megvásárolta tőle a Pokolgép Adj új erőt albumát bakeliten. Nem váltottak túl sok szót a Gróffal, a Gróf elvette a pénzt, Kishorváth a hóna alá csapta a szerzeményét, és kisétált a házból. Az egésznek olyan hangulata volt, mint egy temetésnek, jegyezte meg később, csak virágot felejtettem el vinni.

A Grófot leírták, nem számított többé rockernek.

Azt azonban nem gondolta volna Kishorváth, hogy a Gróf valóban nem tesz föl többé rockot a diszkóban. Eltelt egy hétvége, még egy, aztán amikor a harmadikon is hiába várták készültségben Kishorváthék, hogy a söntés mellől berohanhassanak a parkettre, ha végre felsír a gitár, úgy döntöttek, nincs miért befizessenek a diszkóba. Azon a pénzen kint is álldogálhatnak, sörözhetnek, minek hallgassanak végig több órányi nyálzenét.

Józsibának, a tulajnak még ez is belefért. Az volt az igazság, hogy Kishorváthékat nélkülözhetetlen kellékeknek tartotta, a diszkó imidzséhez tartozóknak, mindegyiküket ismerte, olykor segítettek ládát cipelni, ha meg balhé tört ki, számíthatott rájuk. A diszkó népe is jóban volt velük, ha egy kis levegőhöz akartak jutni, vagy beszélgetni akartak, Kishorváthék ott voltak és bárkivel szívesen szóba álltak. A fordulat akkor következett be, amikor Kishorváth kitalálta, saját bulit szervez a Kultúrotthon kistermében. A belépés ingyenes, amolyan házibuli jellegű, lesz mindenféle a terítéken, rockzene is, minden órában három szám, magyarázta az embereknek a diszkó előtt. Nem akart száz százalékig rock-estet tartani, mert az a csajokat elriasztotta volna. Hiába, új világ van, a lányok zenei ízlése megváltozott, nekünk nem kell megváltoznunk, de engedményeket kell tennünk.

A méhecske sem válogat, ha berepül a virágoskertbe.

Persze, az első alkalom mégiscsak rock-estre sikeredett, mert a bandán kívül elég kevesen jöttek el, akik meg eljöttek, azok éjfél előtt átmentek a diszkóba. Kishorváth változtatott, fényeket szerzett be, jobb hangfalakat kért kölcsön, megjavított egy kiszuperált füstgépet, és következő hétvégén már teltház volt a kisteremben.

Józsibá nézte a foghíjas tömeget a diszkóban, az italfogyasztás drasztikus visszaesését, és felment a dj-pultba. Csak most tűnt fel számára istenigazából, hogy a Gróf feje kopasz. Hát veled meg mi van, kérdezte csodálkozva, de persze annyira nem érdekelte a dolog, hogy megvárja a választ. Sejtette anélkül is, hogy a Gróf kopasz feje és a rockerek távolmaradása összefügghet. Helyette közölte a Gróffal, hogy a rockereket vissza kell csábítani a diszkóba. El kell terjeszteni, hogy éjfélkor újra betesznek egy Beatricét vagy egy Oment, lehet jönni. Ám ez a vérszemet kapott Kishorváthnak már nem volt elég. Többet akart. Körülbelül azt, amit a saját bulijában elért: minden órában legalább egy rockosabb számot. Megüzente ezt Józsibának, aki kikérte a Gróf véleményét. A Gróf fogta Józsibát, és egy hétvégén körbejárták a környező falvak diszkóit. Hallasz te itt valahol rockzenét, vagy látsz rockereket, tette fel a költői kérdést a Gróf. A világ megváltozott, közölte Józsibával, aki döbbenten látta, hogy a Grófnak igaza van. Viszont a népeket vissza kellett csábítani, mert nagyon kongott a kassza, és a karácsony is közeledett, ezért levitte a belépő árát, új füstgépekbe fektetett be és vásárolt egy stroboszkópot, amilyen csak a porci diszkóban volt abban az időben.

Kishorváthnál lassan, de biztosan fogyni kezdett a közönség, végül csak a rockerek maradtak. Beköszöntött a karácsony, Józsibá diszkójában hemzsegtek az emberek. Józsibá Mikulás-sapkával a fején üldögélve szedte a belépőket és nyomta a neonfényben érvényesülő pecséteket az emberek kézfejére. Láthatóan várt valakit. Valakiket. Karácsony volt, megüzente Kishorváthéknak, hogy itt a helyük, és hogy ő kezeskedik afelől, hogy 11 órakor lejátsszák nekik, csak nekik az Omen Fagyott világját, a Pokolgép Tépett madarát vagy legrosszabb esetben a Vén Európát, csak jöjjenek el. Figyelte a tömeget, egyetlen hosszú hajú, bőr- vagy farmerdzsekis, felvarrós alakot sem látott közöttük. Elmúlt fél tizenegy is, de Kishorváthék még nem bukkantak fel. Háromnegyed, sehol egy rocker. Végül 11 előtt öt perccel meglátta őket felfelé battyogni a lépcsőn. Elöl Kishorváth, mögötte a rocker banda. Kishorváth megállt Józsibá előtt, kezében egy tízlejes volt. De Józsibá nem vette el a pénzt, ellenben nyomott egy pecsétet Kishorváth kézfejére. Ez egy hónapig is látszani fog, közölte Kishorváthtal jelentőségteljesen.

A rockerek bevonultak a pulthoz, sört rendeltek, pár méterre álltak meg a táncparkettől. Józsibá is bement, intett a Grófnak. Tizenegy óra volt. A rockerek előtt kettévált a tömeg, Kishorváthék pedig egészen a dj-pultig vonultak. Libasorban, kibontott, tépett hajjal, ahogy azt kell. A tömeg egy része tapsolni kezdett, a másik fele értetlenül bámult. Na, mi lesz, néztek a Grófra, akin fejhallgató lógott, egyik kezével a füléhez nyomta a szerkezetet, a másikkal a keverőpult potméterét fogta.

Kishorváth terpeszben állt, egyenesen a Grófot nézte. A Gróf állta a pillantását, és egy nagyon hosszú pillanatig néma csend borult a diszkóra, az egész egykori termelőszövetkezeti boltban megfagyott a levegő. Mindenki lélegzetvisszafojtva nézte kettejüket, olyan volt, mint egy spagetti-western párbaja, kezek csípőnél, tekintetek villannak, füst gomolyog a lábuk előtt, méregetik egymást.

És akkor a Gróf feltekerte a potmétert.

Így lett vége a rock-zenének a szilágysági diszkókban.

Soha többé nem játszottak Oment, Pokolgépet, de még Metallicát sem. A rockerek kikoptak a diszkókból, egy generáció felnőtt, majd még egy, nem csoda, hogy nem tudod, ki az a Kishorváth, meg kicsoda volt a Gróf.

A megalázott rockerek pedig csendben vonultak ki a diszkóból, a tömeg éppen úgy utat nyitott nekik, mint amikor befelé jöttek, Józsibá hiába kérlelte, rángatta őket, semmit nem használt, megvert sereg vonul egy műfajjal a fülükben, kitörölhetetlenül, voltak szép napok, voltak ünnepek, és hiába szól a háttérben a lakodalmas teknó, és hiába mosolyognak gúnyosan az árulók a dj-pultban, mert Kishorváthék tudják, a rockzene örök, és ha vége is van valaminek, az csak az ittre és csak a mostra vonatkozik, a világvége még kurva messze van.

Szerző: Szabó Róbert Csaba

Nyitókép: A Pokolgép együttes koncertjére várakozók az Olimpiai Csarnok mellett. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.