Nem lett úszónős a felsőtestem mostanában, kérdezem Lucast a fürdőszobából. Lucas, mint George Lucas, A jedi visszatér, Howard, a kacsa. Az én Lucasom egy multiban középvezető, egy céges rendezvényen ismertem meg, amikor palacsintaportrét készítettem róla. Ilyen szépnek még senki se látta őt, ezt mondta, aztán összejöttünk. Ennek hét éve, azóta együtt, én locsolom reggelente a muskátliját. Ronda egy virág.
Piros, a piros szín meghozza az étvágyat, és egyre több csendéletet festek, leginkább a hűtő tartalmát, megrágott paprika mellett zacskós Pilos túródesszert. Muszáj időnként portrépalacsintát is sütnöm, a festményeimet nem veszik. Igyekszem úgy tenni, mint akit ez nem zavar, Winston Churchill szerint egy festő úgyis boldog, mert sose magányos, a fény és a szín, a béke és a remény kíséri őt a végső pillanatokig, de legalábbis a nap végéig. Túl piros az a muskátli. Lucas nem hallja a kérdést, úgyhogy kiabálva megismétlem. Szerinte a kalapácsvető felsőtestig nincs probléma.
Lucas pár hete felvetette, hogy lehet, ADHD-s vagyok, elég csak megnézni a képeimet. Bosszúból jó nagy fejet rajzoltam neki, amikor filctollal vázoltam fel a családot a gyereknek. Ezt nézd Nyuszika, anya, baba, és a nagyfejű apa. Azóta se néztem utána a figyelemzavar tüneteinek, túl elfoglalt vagyok. Lucas szerintem számítógépesjáték-függő, és amit gondolok, az általában úgy van. Lucas számítógépesjáték-függő. A Civilization VII. az aktuális kedvenc, a kanadaiak a tundrán elég jók, bár Lucasnak sokszor nehéz eldöntenie, milyen vallást terjesszen a kontinensen. Egy másik képernyőn Az utolsó szamurájt szokta nézni, lenémítva, kivéve a csatajeleneteknél, ott előkerül a fülhallgató. Lényegében elvagyunk egymással. Lényegében, ha nem vesszük ide a hiányokat, de hát minden kisgyerekes házasság ilyen, lényegében jó, kivéve a hiányokat.
Megvagyunk.
Lucas szerint jól festek, ő pedig jól választ dinnyét a Lidlben. A magszegénynél különösen jól dönt, megszagolja, forgatja, kopogtat, megint szagol, dönt. Ilyenkor boldog, mert ügyesen választott, és mi is boldogan esszük a dinnyét. A jókedv kitart a szezon végéig, utána baj van, mert a gránátalmát nem lehet szagolni, vagy kopogtatni, sőt, lényegében finom szokott lenni az összes, a gránátalma maga a stabil C-vitamin- és mangántartalom. A dinnyeszezon vége nehéz időszak, hogy fog így mosolyogni Lucas.
A jókedvvel is bajom van, Lucas mosolyogva mondja, hogy szerinte szerelmes vagyok, csak nem belé, sós a frankfurti levesem, és merengve törlöm fel a kenyérmorzsát a padlóról, úgy merengek, pont úgy. Egy mosolygó férj felesége mereng úgy. Kellemetlen história. Nem válaszolok, nézek magam elé. Ébresztő, Csipkerózsika, mondja Lucas, és a számítógép felé halad.
Lucas szerint nem vagyok őszinte magamhoz, ezért festem folyton a hűtő tartalmát, be kéne vallanom ezt a szerelem dolgot, mármint, hogy az nem rá, hanem valaki másra irányul. Még mindig fenntartja, hogy másba vagyok szerelmes. Mert ugye a leves. Lucas beviszi a dinnyedarabot a számítógép mellé, még mag sincs benne, kiabálja, és veszi fel a fülhallgatóját.
Bedobom a piszkos rongyot a mosogatóba, idegből.
Leülök a vászon elé, olyan dolgokra gondolok, amik nem történhetnek meg. Elpirulok, rajzolok egy rózsaszirmot, elakadok, hátradőlök, becsukom a szemem. Elő kéne vennem a Lidl katalógust inspirációhoz, a hűtő tartalmát már múlt héten lefestettem. Elkezd esni az eső, becsukom az ablakot. Átfestem a rózsaszirmot paradicsomra, így már kerekebb az egész. Winston Churchill szerint az iskolázatlan ember számára igen hasznos idézetgyűjteményeket olvasni. Elteszem a telefonomat a zsebembe, erre a kitérőre nem érek rá.
A plátói szerelem a lekvárosüveg kívülről nyalogatva, ezt graffitizte valaki a buszmegálló falára. Ezzel lehetne valamit kezdeni, lekvárosüveg, lerajzolhatnám, elsőre jó, a háttérbe valami elütő, kontrasztos dolgot festenék. Csak ne pirosat. Valójában ezt a graffitis idézetet is a neten találtam, elteszem megint a telefont, a rohadt életbe.
Festek még egy rózsaszirmot, azt is átsatírozom, még egy paradicsom. Rendet rakok a nappaliban, húzom el a kanapét, te jó ég, ezek meg hogyan, hogyan kerültek ide. Visszatolom a kanapét, majd máskor összeszedem a sok ceruzát és piszkot. Bambulok, Lucas hangosan köp egy magot a másik szobában, visszaülök a vászon elé, paradicsom. Lucas hangosan felnevet, bekapcsolom a régi zenelejátszót.
Másnap reggel befejezem a festményt, négy paradicsom van rajta, Lucas meglepődve nézi, szép lett, csak hát a már megint az a kurva hűtő, ráadásul azt hitte, hogy a pirosat nem is szeretem, mondanám neki, hogy úgyis nemsokára megutálom a paradicsomban is a pirosat, de hát szerintem Lucas fejben már a tundrán van, mit szerintem, amit gondolok, az általában úgy van. Mindegy is, Lucas veszi vissza a fülhallgatót, kezdődik a csatajelenet Az utolsó szamurájban, és a kanadaiak vallása is kérdés, van itt teendő rendesen, vajon mit mondana erre Churchill?
A Miről írták a dalt? című nyílt pályázatunk meghirdetésével párhuzamosan tíz szerzőt is felkértünk, hogy írjanak nekünk egy-egy 1957 és 1992 között született magyar dalhoz kapcsolódó novellát, tárcát, karcolatot, amely a kiválasztott dal szövegére vagy annak egy részére reagálva önálló történetként is értelmezhető. Falcsik Mari szövege ide kattintva olvasható. Kiss László szövege ide kattintva, Baksa-Soós Attila szövege itt, Halász Rita írása ide kattintva érhető el.
Szerző: Keömley-Horváth Boglárka
Nyitókép: Az A. E. Bizottság együttes 1982-ben. Balról: ef Zámbó István, Wahorn András, feLugossy László, Kukta „Kokó” Erzsébet, Szulovszky „Joni” István. Fotó: Fortepan / Hidas Gyula
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
