„Akkor is rock and roll, ha elzavarnak otthonról…”

Fenyő Miklós emlékére

2026. február 08. - beatkorSzaki

Január 31-én távozott a Földről Fenyő Miklós. Úgy hiszem, mindannyiunknak szüksége van egy kis időre, amíg elfogadjuk, hogy nélküle haladunk tovább, de a felfoghatatlant talán felfoghatóbbá teszi az a rendkívül sokszínű zene, amit egy jókora csomagban ajándékként hagyott itt nekünk. Életművének egyes részei kitörölhetetlenül a magyar társadalom lelkébe ivódtak, bizonyos más, fontos és értékes részletek fölé viszont – érthetetlen módon – a feledés fátyla borult. Ezek felidézésével szeretnék ideiglenesen elbúcsúzni Fenyő Miklóstól, a csodálatos szerzőtől, muzsikustól, a lenyűgöző előadótól.

Fenyő Miklós együttese, a Hungaria hangfelvételekben őrzött története (s egyben Fenyő Miklós első, hanglemezen megjelent szerzeménye) Matlaszkovszky Miklós néhány lehúzott gitárakkordjával kezdődik. A banda úgy szól, mint a Yardbirds. A felvételen Csomós Péter az esküvője miatt nem tudott megjelenni, így a már évek óta Fenyő Miklós mellett kitartó barát, Dolly is velük tartott a Rottenbiller utcai hangstúdióba. A Ne vedd el az időm az egyik első Fenyő–S. Nagy szerzemény. A dal harmóniamenete rendkívül ötletes, Fenyő zeneszerzőként már az első pillanatokban rendkívül meggyőző, pontosan tudja, hogy mit akar hallani a stúdió négysávos magnetofonján.

A Hungaria az 1967/68-as Ki Mit Tud? győzelemmel országos ismertséget szerzett, illetve vívott ki magának, nagylemezhez mégis csak az 1970-es évben jutottak. Az együttes felállása ekkorra némileg átalakult. A Hungariába került a régi Szent István parki haver, Sipos Péter basszusgitáros és az igazi(nak tűnő) zenei társ, a Fenyőhöz hasonlóan Chuck Berry, Hollies, Beatles és country rajongó Barta Tamás gitáros is.

Az első nagylemez a Koncert a Marson címet kapta és számos más, nagyszerű szerzemény mellett helyet kapott rajta A babonás lány című kompozíció is. A dal alapjai még a Syconor-örökségből valók, mert némileg a Rolling Stones Down Home Girl című számát visszhangozzák. Ám Fenyő Miklós leleményességének köszönhetően ez a hangulat a gyönyörűen formált refrénben teljességgel eltűnik, új szintre emelve ezzel a kicsit a Led Zeppelin és – Sipos basszustémájának köszönhetően – a Shocking Blue Love Buzz című számának hatását is magán viselő heavy rockot. Fenyő Miklós énekesként egyre magabiztosabb, de vele tökéletesen egyenrangú Barta Tamás gitározása is ezen a felvételen.

1970 végére a Hungaria muzsikusai kifogástalanul összeszoktak, hamar össze is állt második nagylemez zenei anyaga. Az album felvételei az 1971-es év elején zajlottak, de a Lemezgyár még 1970 végén a piacra dobott két kislemezt, melyek egyikén megtalálható volt az Eredeti rubin című Fenyő Miklós–Révész Tamás szerzemény is.

A dal tökéletes bizonyítéka a Hungaria csúcsformájának és ezzel együtt ez a szerzemény, ez a felvétel tekinthető Fenyő Miklós első (nem csak énekesi) csúcsteljesítményének a Hungaria együttesen belül. Énekszólamának duplázása makulátlanul sikerült, nem is csoda, ha ezt a stúdiótechnikai eljárást egész karrierje alatt kiváltképp kedvelte. A Hungaria 1970-ben szokatlanul keményen húz a dalban, figyelemreméltók a finom játékok a tempóval – különösen Barta Tamás gitárszólója alatt. A basszusgitárra Sipos Péter zongorahúrokat feszített, amellyel csak fokozta a dal nyers, erőteljes és piszkos megszólalását.

A Hungaria 1971 januárjában úgy vonult be a Rottenbiller utcai stúdióba, hogy a nagylemez felvételei, valamint a már tavasz elejéig lekötött koncertek teljesítése után feloszlik. Az album felvételei két hét alatt elkészültek, ám a Hanglemezgyár emberei a „feloszlás” miatt úgy döntöttek, hogy azt csak egy eszköztelen „egyenborítóban” dobják piacra.

A lemez záródala, a Ringass el álom volt, amelyet Fenyő Miklós azon a Bösendorfer zongorán írt, amit a régi Syconoros zenésztárs, Révész Tamáséktól kért kölcsön, és amelyet a Szent István körúton, gyalogszerrel cipeltek el Fenyőék lakásába. A dalra S. Nagy István írt szöveget, aki úgy érezte, hogy ez a legjobb kompozíció azok közül, amiket Fenyő Miklós a (Tűzveszélyes című) nagylemez kapcsán megmutatott neki.

Egy dal a fűről (vagy bármilyen más kábítószerről) és annak hatásairól 1971-ben, magyar hanglemezen…

1971 tavaszán jött el tehát az a pillanat, amikor nyilvánvalóvá vált: a Hungaria együttes nem tud „csak úgy” feloszlani, mert a Hungaria név mögött elsősorban Fenyő Miklós áll, aki – amíg a „búcsúzó” felállás a lekötött előadásokat teljesítette – újra is szervezte zenekarát. Ám nem mehetünk el szó nélkül egy, még a „régi” Hungariával készített kislemez mellett, melyen a Rohanok hozzád című Fenyő–Révész szerzemény is megtalálható. A dal megszólalása nagyon amerikai, Fenyő visszanyúl a doo-wop hagyományai szerint építkező akkordfűzésekhez. (A dal hangzásán érezhető a Beatles The Ballad of John and Yoko című számának hatása, de érdekes, hogy amihez Fenyő Miklós 1971 elején „visszatalált”, oda John Lennon majd csak 1980-ban jut el a [Just Like] Starting Over című dalában.) A lényeg azonban nem is ez: Fenyő Miklós énekesként Elvis Presley eszköztárában kutakodik – lazán és ismét csak magabiztosan…

Fenyő Miklós egész élete során bízott a tiszta tehetségben. Ezt igazolja, hogy amikor a Hungaria újraépítéséről volt szó, nem félt kockáztatni, meghívott a zenekarába kevésbé ismert muzsikusokat is. Így kerülhetett a Hungariába 1971 tavaszán Szűcs Antal Gábor a Szivárvány együttesből, vagy épp a Fekete testvérek (Gábor és Gyula) a ZÉGÉ nevű formációból. Ezzel a felállással mindössze egy kiváló kislemez (A hosszúhajú Éva / Dr. Skizofrén) készült, aztán Fekete Gábor elhagyta az együttest, hogy – egy kis kitérőt követően – majd a Skorpio dobosa lehessen. 1973 elején Sipos Péter visszatért és magával hozta a Juventus együttesből Csurgai Attila dobost és Kékes Zoltán gitárost is.

Így alakult ki az a rövid életű Hungaria-felállás, melyben Szűcs Antal Gábor és Kékes Zoltán is gitározott. Ezt a hangszerelési lehetőséget – lemezgyári támogatás híján – mindössze két, a Magyar Rádióban készült felvételen tudták stúdió körülmények között kihasználni. Az egyik dal ezek közül a Ne add el a lelkedet című Fenyő–S. Nagy-szerzemény, amelyben a Hungaria úgy hangzik, mint a Wishbone Ash.

Az 1973 tavaszán lebonyolított szovjet turné után Szűcs Antal Gábor átigazolt a Skorpio együttesbe. Csurgai Attila helyére 1974 tavaszán Szikora Róbert érkezett a Ferm együttesből, ezzel kialakult a Hungaria legtartósabb felállása: Fenyő, Sipos, Kékes és Szikora.

Az együttes Kelet- és Nyugat-Németországban turnézott, fellépéseiket mint afféle „Beatles-tribute” játszották végig. Többé-kevésbé ez az imidzs határozta meg ekkoriban magyarországi karrierjüket is, amely ebben az időszakban aligha volt annyira sikeres, mint az évtized fordulóján. Az együttesnek hiába volt számtalan saját szerzeménye (Fenyő Miklós ezekben az időkben is pont olyan termékeny volt, mint ezt megelőzően vagy akár majd később is), azokat legfeljebb csak a Rádióban rögzíthették, ám ezek nem minden esetben jelenhettek meg még kislemezen sem. Itt fontos leszögezni, hogy Fenyő Miklós sosem tartozott a Hanglemezgyár (különösen Erdős Péter) kegyeltjei közé, azt a néhány felvételt, amit készíthettek, leginkább S. Nagy István közbenjárásának, vagy Sipos Péter kapcsolatainak köszönhették.

Ezek közül a felvételek közül fontos kiemelni két szerzeményt. Az első az 1974-ben megjelent Szerelemre hívlak című dal, mely pontos lenyomata annak, hogy Fenyő Miklós és Sipos Péter – ha másként nem is – zenei értelemben véve mennyire egy húron pendülnek. Mindketten otthonosan mozogtak a Beatles és a Hollies világában, a kisujjukban volt mindaz, ami a hatvanas évek első felének beatzenéjét meghatározta és zenei értelemben is ellenállhatatlanná, vonzóvá tette. A Szerelemre hívlak akkordmenete tökéletes, maximálisan alátámasztja azt, amit a dal kapcsán számomra Fenyő Miklós felidézett: Ő a Beatlesen belül leginkább Paul McCartney rajongója volt.

A másik fontos dal 1975-ből való, a címe: Rázd fel. Ismét egy Fenyő–Sipos-szerzemény és arra mutat rá, hogy a Hungaria a Beatles-fazon mellett reflektált a friss popzenei történésekre is. A felvételen a banda úgy hangzik, mintha a Sweet és a Status Quo keveréke lenne, ám a felszín alatt ez a szám nem más, mint egy „modern-twist” nyakon öntve az elektromos gitárok zuhatagával, a Fenyő–Kékes–Sipos tengely hasító vokáljával és a mindezt összefogó (inkább szorító) erős kompresszióval.

A Hungaria 1977-ben benevezett a Metronóm ’77 fesztiválra (amely tulajdonképpen az 1977-es táncdalfesztivál volt), Boldogan élj, amíg meg nem halsz című dalt adták elő. Ez nem tartozott a legerősebb szerzeményeik közé, de azért mesteri, ahogyan keveredik benne a Beatles-modor és a disco. Erdős Péter mindenesetre azt ígérte nekik, hogyha bekerülnek a döntőbe, tárgyalhatnak egy vadiúj Hungaria-nagylemezről.

A banda végül döntős lett, Erdős Péter be is hívatta Sipos Pétert (nem Fenyő Miklóst!), hogy megbeszéljék az album elkészítésének részleteit.

A Hungaria 1978 elején stúdióba vonult, fel is vették a félig saját, félig pedig Beatles dalokból álló anyagot, ám a Lemezgyár az utolsó pillanatban elállt a magnószalagok hanglemezre vágásától. Nagylemez híján az együttesnek csak a németországi fellépések jelentettek viszonylag bizonytalan megélhetést és 1979-ben, az egyik ilyen turné után Sipos Péter úgy döntött, hogy nem utazik haza a többiekkel, nyugatra disszidál…

Fenyő Miklós és a Hungaria újra nehéz helyzetben találta magát. Sokáig úgy tűnt, hogy a zenélés teljesen megfeneklett, így Fenyő sportújságírói állást vállalt, több ízben kosárlabdameccsekről is tudósított.

Aztán elérkezett 1980. Hogy mi történt ezután, azt már rengetegen leírták, a Hungaria legsikeresebb felállásának története egyike a legszélesebb körben ismert magyar könnyűzenei sztoriknak. Ami Fenyő Miklós szempontjából talán a legnagyobb jelentőségű volt benne, hogy szerző és alkotótársnak egy teljességgel hozzá méltó, hozzá hasonlóan „őrült” kalibert kapott Novai Gábor személyében. Mint ahogy a rövid életű, de annál viharosabb sikereket arató Hungaria-felállás fennállása alatt kiderült, a hattagú Hungariában hat, egyenként is fergeteges tehetségű előadó és muzsikus talált helyet. Pontosabban inkább talán az történhetett, hogy ebből a hat emberből Fenyő Miklós hozta ki a legjobbat, a legtöbbet, akik ezután már egy egészen más minőségben vettek részt a magyar könnyűzene történetének formálásában.

Mindannyian új magaslatokba emelkedtek.

Persze, kiváltképp igaz volt ez Fenyő Miklósra, aki – például az Eszelős szerelemben – ismét élete egyik legjobbját alakítja, és miközben „a parkban bolyong és a cukorkát eszegeti”, a leghitelesebben hozza azt a „lököttséget”, ami a rock and rollhoz mindenképpen kell, és amit nem is hozhatott Magyarországra máshonnan, kizárólag csak Amerikából…

Az előadás, az egész zenekar, a felvétel minősége az utolsó hangig hiteles, minden kritikán felül álló… és mégis: még mindig a lemezgyári támogatás hiányában – nagyon-nagyon nehezen sikerült ezt a közönség elé tárni hanglemezen.

Ám végül – Erdős Pétert kijátszva – megjelent a Rock and Roll Party című album és amit elindított, azt aligha kell ezen sorok között bemutatnom, részleteznem.

Fenyő Miklós ezekben az években emelkedett fel oda, ahol aztán távoztáig (és természetesen azon is túl) marad(t). A Rock and Roll Party után kitalálta a Hotel Menthol koncepcióját, amely száz százalékosan működni tudott, majd a Hungariával elkészítette életének mesterművét, az Aréna című nagylemezt. Az album felvételei előtt távozott a zenekarból Szikora Róbert, helyére Fenyőék két fiatalt is leigazoltak, Flipper Öcsit és Zsoldos Gábort.

Az Aréna minden pillanata tökéletes, a rajta szereplő muzsikusok mindegyike ekkor jutott fel karrierje csúcsára, a nagylemezen mindenki élete legjobbját nyújtja. Itt van Dolly a Végzetes futballistával, Novai a Rolling Stonesos Hidrogén bulvárral és Kékes Zoltán is megénekli a falra kanyarintott szerelmeslevelek történetét. Minden maradéktalanul a helyén, Fenyő Miklós saját magát és a többieket is hergeli, inspirálja, a magaslatok meghódítására ösztökéli. A legjobb példa erre talán a Sztriptíz bugi, amelyben Kékes Zoltán olyan hitelességgel szólaltatja meg a rockabilly-stílusú gitárjátékot, mint soha senki azelőtt és azóta sem talán…

A siker elementáris erejű volt és a Hungaria tagjai ezt mind magukénak érezték. Hiába a hirtelen felszínre törő, szinte határtalan előadói tehetségek, hiába Novai Gábor Fenyő Miklóséhoz tökéletesen illeszkedő zsenije, a Hungaria Fenyő Miklós együttese volt. 1983 derekán kenyértörésre került sor és Fenyő Miklós magára maradt. Ismét. Készített egy remek szólólemezt, melynek nyitódalában ki is fejezte mindazt, amit éppen akkor a továbbiakról gondolt: akkor is rock and roll, ha elzavarnak otthonról!

Az albumot a Lemezgyár direkt egy napon jelentette meg az első Dolly Roll-nagylemezzel. Csak a jó ég tudja mi lehetett ezzel a céljuk, ám az tény, hogy Fenyő Miklós lemezét vették meg kevesebben. Ez ebben az esetben mindössze csak azt jelentette, hogy Fenyő Miklós nem engedett az eredeti célokból, bár kicsit poposabb hangzású, de rock and roll alapú zenét játszott a Chips, Cherry and the Chaps társaságában is.

Egy rövid zenei kitérő következett az 1984-es Jól nézünk Miki című break albummal, majd 1985-ben Fenyő Miklós visszatért ahhoz, amit a legjobban szeretett: a rock and rollhoz. Ismét – ezúttal utoljára – újjáalakította a Hungariát és felvették a Van, aki forrón szereti című nagylemezt.

Az 1985-ben megjelent Hungaria-album – a lemezgyári „szakemberek” szerint – megbukott, ám az igazság talán inkább az lehetett, hogy azt akarták, hogy a lemez ne legyen sikeres. (Nem ez az egyetlen ilyen eset a hazai hanglemezgyártás történetében.) Ekkor Fenyő Miklós elé állt a Hungaroton könnyűzenei „részlegének” akkori vezetője (aki a magyar könnyűzenének ugyancsak óriási károkat okozott) és kifejtette, hogy mivel a Hungaria nagylemeze „megbukott”, ezért Fenyő Miklós – egy időre legalábbis – búcsúzzon el a lemezkészítéstől.

Fenyő válasza erre újfent némi kockázatvállalás volt, miszerint saját költségen előállít egy produkciót, valamint ennek kapcsán egy lemezanyagot, és amennyiben a Lemezgyár ebből sem tud eladni 100 ezer darabot, akkor nem tart igényt sem jogdíjra, sem költségtérítésre, hanem önként veszi a kalapját.

A Modern Hungaria a profizmus iskolapéldája a hazai lemezkiadás (és szórakoztató zene) történetében. Ebben a produkcióban Fenyő Miklós „tettestársa” Bodnár Attila volt, aki végülis komolyan vette a Modern Talking stílusára hajazó zenei és látványvilágot. (Bár igaz, hogy a látványban az ABBA is inspirálta őket). Fenyő Miklós nem csinált mást, mint a saját elképzelései szerint írta a dalait, melyeket legfeljebb egy kicsit más ruhába öltöztettek a stúdióban… de a gyökerek mindvégig „ugyanazok” maradtak.

Például a Féltékeny szív – természetesen a Beatles-stílusú Hungaria hangszerelésében – megjelenhetett volna egy kislemezen mondjuk 1974-ben vagy 1975-ben is a Sipos–Kékes vokállal fűszerezve.

Fenyő Miklós minden pillanatban (meg)dolgozott a sikerért. Mint már említettem, a látszat ellenére sosem tartozott a támogatott előadók közé, őt mindig a sikerei igazolták, folyamatosan bizonyítania kellett. Talán ez az oka annak is, hogy dalait nem „fújta el a szél”, hogy producerként is sikeres tudott lenni (Step, Park, Cherry együttes, Szandi) miközben sikerült „átmenekülnie” a – zenei és a szó egyéb értelmeiben véve is – szabadabb kilencvenes évekbe, ahol már szinte háborítatlanul építhette fel megingathatatlanul stabil lábakon álló szólókarrierjét.

Sajnos csak egy ízben, de egy közös barátunknak köszönhetően volt szerencsém találkozni Fenyő Miklóssal. Átbeszélgettünk majdnem egy éjszakát, miután véget ért a meccs. Temérdek dolog szóba jött, de sajnos csak egy töredéke annak, amiről szerettem volna (még) beszélgetni vele. Bámulatosan viselkedett, rögtön az elején megengedte, hogy tegezzem, komolyan vett, partnernek tekintett. A tekintetünk akkor találkozott először úgy igazán össze, amikor a Hollies együttes jött szóba. Nem mondta ki egyikünk sem, mert nem mondhatta ki… mert mindketten éreztük, hogy ilyen szentségtörést nem, semmiképp sem lehet elkövetni… tehát nem mondtuk ki… hogy „te, hát ezek a manchesteriek jobban énekeltek a liverpooliaknál…” Nem, ilyesmit nem… Soha, még egymás között sem…

Amiért így az írásom vége felé leírtam ezt a számomra rendkívül sokat jelentő történetet annak oka az, hogy ezzel elmondhassam: Fenyő Miklós egész életében rajongott azért, amit csinált! Nemcsak a rock and rollért, hanem a zenéért, zenélésért, alkotásért eleve, egyáltalán. Mint a legtöbb zseni, ő sem műfajokban, főleg nem műfaji korlátokban és szabályokban gondolkodott. Életműve tele van rendkívüli dalokkal, rendkívüli dalszövegekkel melyekben nem fedezhető fel semmiféle mesterkéltség vagy erőlködés. Lazán ömlött belőle minden és ez számomra igazolást nyert azon az éjszakán, amikor beszélgethettem vele.

Vele, aki sokkal kevesebbet mutatott meg magából, mint ami valójában volt. Ennek oka talán – a hosszú zenekari létezésből fakadó – sebzettsége lehetett. Ám minden sebe ellenére őszinte tisztelettel beszélt mindenkori kollégáiról, mert Fenyő Miklós az érzelmek embere volt.