„Hogy mikor, hol és ki játszotta Magyarországon először az új zenét, ma már nehéz kideríteni. Hiányoznak a dokumentumok, legfeljebb a zenészek, rajongók bizonytalan emlékezetére támaszkodhatunk” – fogalmazott az első magyar rocktörténeti könyv szerzője, Sebők János 1983-ban. „Ezek szerint – folytatja – itthon először 1956 nyarán a balatonfüredi mólón hangzott fel a rock and roll egy recsegő hangszóróból. A varázslat csak néhány percig tartott, mert gondos kezek a sétáló üdülők megbotránkozó tekintetének és hangos nemtetszésének hatására elnémították a lázadó-lázító hangokat, 1956 őszén pedig sokkal vadabb hangok és véresebb események terelték el a figyelmet az új zenét kísérő jelenségekről” – olvassuk a Magya-rock. 1.-ben.

A helyzet érdemben azóta sem változott, ma is jobbára csak a „bizonytalan”, egymásnak ellentmondó visszaemlékezésekre támaszkodhatunk akkor, ha az ötvenes évek első felében az Egyesült Államokban kialakuló új típusú populáris zene hazai kezdeteit kutatjuk. A különböző szerzők különböző időre teszik és különböző eseményhez kötik ezt, természetesen nem függetlenül attól, minek – rock and roll, beat, pop és így tovább – a történetét írják meg, és mit is tekintenek művük tárgyának. A „magyarock” újabb históriás könyvében már Sebők János és Jávorszky Béla Szilárd is egy másik dátumot jelölt ki „történelmi időpontnak”: 1957. március 19-ét, amikor Kovács Andor dzsesszgitáros, a Martiny együttes tagja közreműködésével rögzítették az Elvis Presleynek tulajdonított Rock and Roll című számot, valójában a Bill Haley-hez köthető Rock Around The Clock instrumentális verzióját, valamint Martiny Lajos – szintén instrumentális – szerzeményét, az Itt a rokit, amelyek rövidesen hanglemezen is megjelentek. A szerzőpáros „egyszeri csodának” tekintette, hogy a rock and roll – Kovács Andor jóvoltából – 1957 elején megjelenhetett Magyarországon.[1]

A „csoda” azonban a jelek szerint nem egyszeri volt. Martinyék műsorában már február 10-én, a Fővárosi Operett Színházban történt fellépésük alkalmával szerepelt a Rock and Roll[2], február 16–17-én pedig – Ákos Stefi és Kazal László közreműködésével – már kifejezetten Rock és Roll címmel adtak műsort a mezőgazdasági szakszervezet, a MEDOSZ Jókai utcai színháztermében.[3] Az Egressy Színpad Kodály-termében Ördöngös hangszerek címmel induló hanglemezbemutató-sorozat tematikájában szintén szerepelt a rock and roll: március első hetében Bill Haley számait mutatták be.[4] A Pesti Műsor aktuális lapszámai alapján 1957. március 15-étől esténként a Budapest Varietében, június 1-étől szombaton, vasárnap és csütörtökön a margitszigeti Majakovszkij Színpadon láthatta a közönség A mambótól a rock and rollig című zenés-táncos „villámrevüt”; ezt június 21-től egy „szatirikus revü” váltotta, amelyben már csak egy zeneszám erejéig, de szerepelt a Rock and Roll. Ezen kívül március 31-én, majd április 28-án az Erkel Színház Tánczene című műsorában a Martiny együttes Ákos Stefivel előadta a tévesen itt is Elvis Presley-nek tulajdonított Rock and Roll című számot. Április 7-én a Zeneakadémián (!) rendezett Tavaszi tánczene című programban, melyen fellépett Holéczy Ákos és zenekara, Petress Zsuzsa, Kabos László, Záray Márta, Vámosi János, Kovács Erzsi, szintén szerepelt egy rock and roll egyveleg.

Mint ahogy június 22-én a Dózsa György úti Parkszínpad Tánczenével a világ körül című programjában is. A június 23-án és 30-án a Vasas Pasaréti úti teniszstadionjában rendezett Modern jazz műsorban pedig egy „Rock and Roll revüegyüttes” lépett fel. A nyár folyamán játszott rock and rollt a margitszigeti Dózsa Stadionban a lengyel Jan Walasek és zenekara, augusztus elején a Dobpárbaj keretében a kőbányai Csajkovszkij Parkban Orlay Chappy, a szigeti Majakovszkij Színpadon tartott éjszakai „jazzfesztiválon” a Holéczy együttes – méghozzá az első magyar rock and roll számot, Martiny Lajos és Szenes Iván szerzeményét[5] –, az augusztus–szeptember folyamán a Fasor Színpadon tartott Jazzkarneválon pedig Ray Eiffel, itt rock and roll táncbemutatóra is sor került. A „Rock and Roll” szerepelt augusztus 24-én a MOM Kultúrház Egy vidám szombat este című előadása és augusztus 31-én, szeptember 1-én és 8-án a Majakovszkij Színpad Házasság is lehetséges című „vidám zenés élőújság” programjában is.

Márciusban már a vidéki városokba is eljutott az új zene: Győrbe Fóthy János zenekarának Pergő ritmusok című műsorával – fellépett még Ákos Stefi, Zsolnay Hédi, Putnoki Gábor és Csonka Endre – érkezett meg a „régóta kíváncsian várt új zeneszám”, a rock and roll.[6] A helyi lapok beszámolói alapján tánczenekarok, táncdalénekesek és szalontáncosok közreműködésével rendezett műsorok részeként márciusban Szolnokra, áprilisban Gyöngyösre és Hódmezővásárhelyre, májusban Székesfehérvárra, Szegedre és Nyíregyházára is eljutott a rock and roll. Még a füredi Anna-bálra is betört, ahol nagyobb sikere volt, mint a keringőnek és a csárdásnak, és a legjobb rock and roll-táncos díját is kiosztották, melyet egy fővárosi gimnazista lány nyert el.[7] És hogy teljes legyen a kép: az 1957 tavaszán a Szovjetunióban szereplő magyar esztrádegyüttes programjában is szerepelt valami, amit rock and rollnak neveztek, az illetékesek ugyanis utólag szóvá tették, hogy Orlay Chappy zenekarának műsora „az amerikai jazzvilág képeit tükrözte vissza”, ami a közönség csalódását váltotta ki, hiszen „a Rock and Roll zenéje idegen a szovjet néptől. Chappy műsora pedig csupa ilyen slágerből állott.”[8]

Arról is vannak információk, hogy a rádióban felhangzott az új zene. Az 1956-os melbourne-i olimpiáról hazatérők Gerevich Aladár vívó élménybeszámolóját állítólag egy Bill Haley-szám fűszerezte. Július végén pedig, a Tessék választani! című rádióműsorában a korszak ünnepelt színésznője, Ruttkai Éva kérésére tettek be egy rock and roll-számot, amelyet a műsorvezető szerint Elvis Presley, valójában Bill Haley adott elő – a tévedésre a szatirikus lap glosszaírója hívta fel a figyelmet.[9]

A magyar rock történetét is szeretjük úgy elképzelni és elbeszélni, mint amely a kommunista hatalommal szemben, azzal dacolva, sőt azzal harcolva létezett. A fenti tények azonban ellentmondanak ennek. Hiszen nehéz a „hatalom” elleni lázadásról beszélni, amikor a hivatalos állami intézmények által szervezett, a hivatalos állami intézmények által kiadott sajtótermékekben nyilvánosan meghirdetett rendezvényeken adtak elő – részben „tánczenésített” – rock and roll számokat. A stúdióban lehetett „stikában” felvételt készíteni, lemezt kiadni azonban aligha. 1956 júniusában például a hanglemezgyár stúdiójában az amerikai követségnek köszönhetően több jazz zenész részvételével vettek fel egy szalagot, amelyet sikerült kijuttatni, és november végén az Amerika Hangján, Willis Conover legendás műsorában került adásba; Martinyék felvételét azonban az egyetlen MHV adta ki itthon, hivatalosan. De sokat mond az is, ahogy 1957 tavaszán a Belkereskedelmi Minisztérium Kirakat című közlönye reklámozta a címlapon szereplő Wurlitzer-gyártmányú zenegépet: „Egy forintért Rock and Rollt, Mambót és sok más jobbnál jobb külföldi táncszámot játszik.”[10]

A jelenséget a pártállami nyilvánosságban sem fogadta általános és egyöntetű idegenkedés. A szakszervezetek központi lapja, a Népakarat így tudósított 1957 februárjában: „Rock and Roll! Rock and Roll! Jön a Rock and Roll! Itt a Rock and Roll! Legalább is ettől visszhangzott a hirdetés, amely a Móricz Zsigmond Kultúrotthonba csalt és most itt ülök és várom a Rock and Roll-t. Az első szám már ízelítő volt az új zenéből: az öt jelenlevő hangszer gazdái jóvoltából – Martinyék igazán értik a dolgukat – pokoli zörgést csap, minden zeng és zakatol és igazán el lehet képzelni, milyen nehéz dolga van, aki erre táncolni akar. […] Gyors, mint a géppuska, sőt gyorsabb. Ha arra gondolok, hogy nyugati sajtójelentések szerint erre dobálják egymást a táncosok, elhűlve gondolok némelyik ismerősöm testsúlyára. Nem dobálnám. Erre az ütemre főleg nem. Hisz ezt dobolni is strapa! De milyen! Kovácsról dől a veríték… Viszont: őszintén bevallom, érezzük a ritmust, szinte láthatóvá válik a tánc. Hát még ha tényleg látni lehetne! És ezt mondja a közönség is. Miközben kifelé tódul és a ruhatárban Rock and Rollozik, azt emlegeti: ha már az egész estének ezt a címet adták, mutathattak volna is valamit a táncból. Így csak olyan volt, mint a szüret, amin nótáznak, de bor nélkül.”[11]

Az állampárt lapja, a Népszabadság újságírója is nyitottan állt a dologhoz, és bár némi ironikus távolságtartással számolt be az Ördöngös hangszerek című lemezbemutatóról, tudósítása nem volt kifejezetten ellenséges: „Sorra csendültek fel a »szolidabb« táncdalok (még az Isztanbult is aránylag hidegvérrel hallgatta meg a főleg serdülő ifjúságból álló közönség), amikor végre a bolondos Rock and roll következett, Bill Haley és Elvis Presley néhány lemeze.” A nézők reakciója – rángatózása, hangoskodása – nem tetszett az újságírónak, annak elülte után azonban „lehetett élvezni a vidám, tüzes zenét, mindenki jókedvre derült. Záróráig folyt az újrázás, utána is a Dohány utca és a Síp utca sarkán hosszú ideig álldogáltak kis csoportok, hogy közös erővel rekonstruálják a Rock and Roll egy-egy taktusát. Bill Haley és Elvis Presley biztosan csuklott hazájában… – Az a jó – találta a fején a szöget egy 20 esztendő körüli fiatalember –, hogy ebbe a Rock and Rollba bármilyen marhaságot bele lehet énekelni, senki sem veszi észre.”[12] A szolnoki bemutatóról tudósító helyi újságírónak szintén tetszett a ritmusos, modern zene, igaz, a táncot „ízléstelen”, „idegbajos” rángatódzásnak találta.[13]

Sándor Kálmán az Élet és Irodalom legelső számában a tömegízlés kiszolgálásának elrettentő példájaként hozta fel „a magyar művelődés sötét égboltozatán” megjelenő értéktelen zenés darabokat, valamint a Móricz Zsigmond Kultúrház programjában szereplő Dobpárbaj és Rock and Roll című műsorokat.[14] Pár héttel később ugyanitt Bogáti Péter többek között „a kultúrotthonok Rock and Roll műsorával” érvelt amellett, hogy az irodalmi és művészeti életben nem a dogmatizmus feltámadása, hanem éppen ellenkezőleg, a túlzott engedékenység jelenti a fő veszélyt.[15] Április 10-én a Magyarország című hetilap az Erkel Színházban rendezett rock and roll bemutató miatt támadta az Országos Filharmóniát.[16] Az április 1-én a gyöngyösi kultúrházban tartott, A szambától a rock and rollig című műsorról a helyi tudósító kifejezetten elszörnyedve számolt be.[17] A hódmezővásárhelyi bemutató kapcsán is szóvá tették, hogy az ilyen estek „a nyugati slágerek világába vezetnek és ezek még akkor is károsak az amúgy is féktelenül burjánzó jampectánc képviselőjére, ha nevelő szándékkal, vagy féktelen paródiával tűzdeljük körül”.[18]

A KISZ lapjában Komornik Ferenc szintén arról értekezett, hogy – noha Pesten senkit sem érdekel és senkinek sem hiányzik – majdnem minden esztrádműsorban parodizálják a rock and rollt, amivel csak a népszerűsítéséhez járulnak hozzá, megkockáztatva a nyugatihoz hasonló „Rock and Roll-botrányok” kirobbanását.[19] A szerző pár héttel később az „igazi” dzsessz kapcsán, annak védelmében írt „az új őrületről és az azt kísérő botrányokról”. Hazai szakembereket is megszólaltatott. Martiny Lajos – aki az első magyar rock and roll felvételt készítette, maga is írt és rendszeresen adott elő ilyen szerzeményt – úgy nyilatkozott, hogy „zeneileg ez a felfújt sláger (sláger és nem több!) semmi újat nem adott a jazznek”, a rock and roll csak „egy »hangzatos« névvel ellátott közönséges boogie”, amely rövidesen kimegy a divatból.[20]

A „magas” kultúrát védő, ellenséges, gúnyolódó, kritikus hangok ellenére azonban a rock and roll zavartalanul terjedt a hivatalos szórakoztatóipari csatornákon keresztül, nemcsak a fővárosban, hanem szerte az országban is. Ami persze azt is jelentette, hogy a rock and roll már akkor sem volt tiltott jelenség, amikor feltűnt a kádári művelődéspolitika horizontján. Nyilván figyelembe kell venni, hogy a hatalmát lassan megszilárdító kádári vezetés 1957 elején még nem volt olyan helyzetben, hogy az élet minden területére kiterjedően visszaállítsa a pártállami kontrollt. Ez relatív mozgásteret biztosított a kulturális és szórakoztatóipari intézményrendszer, a zenekarok és az esztrádműsorok összeállítói számára. Talán nem véletlen, hogy a rock and roll a hatalom konszolidációját követően, 1957 őszén szinte teljesen eltűnt a hivatalos műsorokból.

A házibulikban és a budapesti zenés szórakozóhelyeken azonban továbbra is táncolták a fiatalok. És – 1957 végétől, éppen akkor, amikor a profi zenekarok műsoráról lekerült a „roki” – egyre többen elkezdték játszani is. Ez már a közismert történet, ám az itt elmondottak alapján talán érdemes volna rock and roll kettős honfoglalásáról beszélni.

Szerző: Takács Tibor

Nyitókép: Rock and rollt tácolnak a Nagymező utca 17. alatti Budapest Táncpalotában, azaz a Moulin Rouge-ban. Fotó: Fortepan / Faragó György

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

[1] A magyarock története 1. Harmadik kiadás. Budapest, 2009, 12., 14.

[2] Pesti Műsor, 1957/1., 9.

[3] Népakarat, 1957. február 14., 5.

[4] Népakarat, 1957. február 15., 2. Népszabadság, 1957. március 3., 6. Pesti Műsor, 1957/4., 13.

[5] Esti Hírlap, 1957. augusztus 6., 2.

[6] Kisalföld, 1957. március 14., 5.

[7] Esti Hírlap, 1957. július 30., 3.

[8] 144 előadás, 20000 kilométer… Egy szovjet turné tanulságai, Film Színház Muzsika, 1957/9., 9–10.

[9] Ludas Matyi, 1957. augusztus 15., 11.

[10] Kirakat, 1957/1., 2.

[11] Népakarat, 1957. február 17., 16.

[12] Népszabadság, 1957. március 10., 6.

[13] Tiszavidék, 1957. március 21., 5.

[14] Élet és Irodalom, 1957. március 15., 3.

[15] Élet és Irodalom, 1957. április 12., 2.

[16] Magyarország, 1957. április 10., 16.

[17] Új Úton, 1957. április 13., 4.

[18] Csongrád Megyei Hírlap, 1957. április 19., 4.

[19] Magyar Ifjúság, 1957. június 1., 4.

[20] Magyar Ifjúság, 1957. június 29., 4.