Az 1970-es évek elején meglepődve hallottam három barátomtól, hogy ők szerelmesek Koncz Zsuzsába. 12-13 évesek voltunk akkoriban. Csodálkoztam ezen, mert én csak a korombeli lányokba tudtam belezúgni, Konczra úgy néztem, mint egy szimpatikus, fiatal felnőtt nőre: szeretem benne az énekesnőt, szeretem a dalait, de hogy gyengéd érzelmek fűzhetnének hozzá… Soha nem is találkoztunk… 14 évvel idősebb is nálam, szóval a szerelmes vonzódás elképzelhetetlen volt számomra.

Közben persze kicsit azt éreztem, mint sokan mások is, hogy mintha mégis ismerném személyesen. Sokat láttam a televízióban, hallottam a rádióban, megjelent a fényképe újságokban, úgy tűnt, mintha a környezetemben élne, hasonlóképpen, mint más, bizonyos híres és népszerű emberek, például Kovács Kati, a tévébemondó Takács Marika, vagy Roger Moore, az Angyal.

Úgy 1980-ban történt, az egyik szerelmes barátom egy sörözés során egyszer csak énekelni kezdett:

„Ha Koncz Zsuzsával járhatnék egyszer,
az lenne találka az igaz szerelemmel…”

Kérdeztem tőle, hogy hát ez meg mi? Cseh Tamás, válaszolta. Csak néztem. Egyik lemezén sincs ez rajta, mondtam. Erre elmesélte, hogy egy idősebb haverjának magnószalagon vannak régi, amatőr felvételei Cseh Tamás dalokból, ő átvette az anyagot magának kazettára, és most ez a kedvence. Már nem volt szerelmes Koncz Zsuzsába, de azért nagy átéléssel adta elő.

1995-ben Cseh Tamás 52-ik születésnapján a Merlin Színházban Mácsai Pál, Koncz Zsuzsa akkori párja gitárral a kezében a mikrofon mögé lépett, és előadta: „Ha Koncz Zsuzsával, járhatnék egyszer…” Derültség fogadta a produkcióját, a nézőtéren ülő Koncz nevetés közben kicsit meg is hatódott.

Szívmelengető néhány perc volt.

Az 1970-as évek elejétől Koncz Zsuzsát, Kovács Katit és Zalatnay Saroltát tehetségük és népszerűségük folytán a „nagy hármasként” emlegették. Emlékszem, társaságban, ha róluk esett szó, mindenki elmondta, hogy melyikük a kedvence, és miért. Én nem nagyon tudtam megnevezni a favoritomat, mert fej-fej melletti pozícióban jegyeztem őket. Kovács Kati és Zalatnay dalai túlnyomórészt a fülbemászó hagyományos tánczenét képviselték, csíptem a számaikat, többféle populáris stílusban szólaltak meg, ezen belül a könnyed slágereik mellett felbukkantak rockos beütésűek is. Mindkettőjüknek volt egy-egy határozott rockos időszaka, akkor, amikor az LGT-vel dolgoztak együtt, igazából mindkét énekesnő esetében a Presser-, Frenreisz- és Somló-szerzeményeket kedveltem a legjobban Adamis Anna szövegeivel. Koncz nem kirándult ide-oda a műfajok és a stílusok között, mint a kolléganői, nála a rockzene volt az alap. A minőségből soha nem engedett, köszönhetően annak, hogy állandó zeneszerzőkkel, az Illés, majd később a Fonográf tagjaival dolgozott együtt, és a magas színvonalat garantálta állandó szövegírója, Bródy János is. Aztán gimnazista koromban, a hetvenes évek közepe táján egyértelműen Koncz mellett tettem le a voksot.  

A hetvenes évek vége felé, amikor már fiatal felnőttként elég jól átláttam Koncz munkásságának produktumait, konstatáltam, hogy a dalai jelentős részét számba véve az énekesnőnek háromféle arca, vagy úgy is mondhatnám, énje érhető tetten. A komoly nő, a szerelmes nő és a butácska kislány.

A komoly nő kemény hangzású, tempós, vagy éppen lágyabb megszólalású dalai odafigyelős, elgondolkodtató szövegeivel a legjobbak közé tartoztak a magyarországi könnyűzenei kínálatban. Miért hagytuk, hogy így legyen, Élünk és meghalunk, Jelbeszéd, Ha én rózsa volnék… Mint tudjuk, ezek a nóták nem ritkán politikai áthallásokat is hordoztak, és a „rejtjeles üzenetek” a Sanzonbizottság nemtetszését váltották ki. A komoly nő megzenésített verseket is énekelt, az első verslemeze, a Kertész leszek 1975-ben jelent meg. Neki köszönhető, hogy azok a fiatal rajongói, akik történetesen aludtak irodalom órán, vagy akik nem szerettek verses köteteket lapozgatni, szuggesztív előadásában megismerhették József Attila, Radnóti Miklós, Nagy László, Devecseri Gábor és más költőink fontos verseit.

A szerelmes nő slágerei szomorúságról (Elszállt a nyár), vágyakozásról (Mondd el, ha látod őt), reménykedésről (Későre jár, kedvesem), búcsúzásról (André), lemondásról (Zöldszemű srác) szólnak. Nemcsak a kiragadott példáim, hanem szinte az összes többi szerelmes dal is besorolható ezekbe a kategóriákba. Bevallom, nekem nem hiányoznak a rózsaszín boldogságos számok, hiszen a gyötrődő, tépelődő szerelmes nőnek van igazán köze a való élethez.

A butácska kislány érdekes karakter, ugyanis észrevehető, hogy a butácska kislány esetenként nem is annyira butácska. Én nem tudtam azt kérem, Egy csöpp kis ész, Szinga-linga, Zöld szemem kék… Valójában a butácska kislány – igaz, hogy egy csöpp kis esze sincs, és zöld szeme kék – egészen jól látja az őt körülvevő világot, és okosakat is tud mondani… Lehet, hogy Koncz butácska kislánya csak játssza a butácska kislányt? Például az egyik kedvenc számomban meghökkentően szellemes, és olyan áthallásos gondolatfutamot közöl, amellyel beférne a komoly nő kategóriába.

„Én nem tudtam azt kérem, hogy sárga a rózsa,
Akkor is, ha van még, ki vörösnek mondja.”

Úgy vagyok Koncz Zsuzsával, hogy nekem az Illéssel, majd a Fonográffal való együttműködésének az időszaka az igazi, a hetvenes évek és a nyolcvanas évek első fele. A Szörényi–Bródy, az Illés–Bródy, a Tolcsvay–Bródy szerzemények. Nálam a legjobb nagylemeze az 1979-ben kiadott Valahol. Az LP anyaga a zene és a szöveg tekintetében nagyszerű egységet alkot. Könnyű kiskabátban… A város fölött… Élünk csendesen, Légy óvatos, Őszinte bohóc… Magányról, kétségekről, szerelemről, reménytelenségről, reményről és a nagyvárosról énekel. Az egyik dalhoz a nem felhőtlen, ám felelőtlen fiatalságom egyik sztorija kapcsolódik.

1979 Szilveszterét egy barátom házibulijában töltöttem, és Újév délelőttjén többedmagammal ébredeztem a kissé romos nagyszobában. Az ágyakon és a földön fiúk, lányok feküdtek, és mindenfelé üvegek, poharak, ételmaradékok hevertek. Egyszer csak a házigazda a közös józanodást elősegítendő feltette Koncz Valahol című nagylemezét. A srác másnap vonult be kötelező sorkatonai szolgálatra, ezért úgy érezte, neki még kicsit rá kell töltenie, és behozott egy üveg bort. Beszélgettünk, barátunk felállva vidám sztorikat mesélt, jól meghúzta az üveget, és pár másodperc múlva az ital sutty, vissza is jött belőle. Nem jött zavarba. Tenyerét a szájához kapva felfogta az „anyagot”, majd a kezét gyors mozdulattal a háta mögé rejtette, és mintha mi sem történt volna, dumált tovább. Nagyon röhögtünk rajta. Erre a fiú nevetve, látványos ugrással lehuppant egy székre, ami összetört alatta, miközben Koncz Zsuzsa éppen azt énekelte, hogy „hát jöjj és nézd kedvesem, így élünk csendesen…”

Koncz 1985-től kezdett el dolgozni a KFT-vel. Tolcsvay László továbbra is állandó zeneszerzője maradt, írt neki dalokat Gerendás Péter, Cipő, Závodi Gábor és sokan mások is, és jóllehet, Bródy írta továbbra is a dalszövegeit, az „új világa” már nem igazán fogott meg. Már csak felületesen követtem a munkásságát. Valószínűleg azok közé a zenekedvelők közé tartozom, akiknek a kora fiatalságukban megismert, és kedvenc előadójától a kora fiatalságukban megismert és megszeretett nóták a legkedvesebbek, és azokat hallgatják, éneklik élethossziglan.

Talán kimondhatjuk, hogy Koncz Zsuzsa leghíresebb száma a Ha én rózsa volnék. A Megkötöm lovamat című magyar népdal dallamára írt új szöveget Bródy, ami az egyszerűségével és letisztultságával üt nagyot. Vajon a Ha én rózsa volnék akkor is olyan nagy népszerűséget ért volna el, ha történesetesen nem tiltják be? Nem tudom. Gondolom, a cenzúra eleve nem szerette a dal (tulajdonképpen ártatlan) őszinteséget, mert ki tudja, mi rejlik mögötte, de az egyértelmű politikai áthallások eldöntötték a nóta sorsát. Érdekes, hogy a Jelbeszéd című nagylemez 1973-ban megjelenhetett, és csak a boltokba kerülése után verte ki az elvtársaknál a biztosítékot. A Ha én rózsa volnék mellett a Jelbeszéd és az Egy fiatal költő emlékére is szúrta a szemüket, és miután már 50 ezer példányt eladtak az albumból, a többit visszavették az üzletekből, és bezúzták. A Ha én rózsa volnék a rádióban és a televízióban tiltólistán szerepelt, majd pár év múlva a tévé feloldotta a tiltást. A nagylemezt 1983-ban újra kiadták. 1981-ben a legendás A koncert című Illés-bulin műsoron volt a Ha én rózsa volnék. Koncz valamilyen hangbéli gikszer miatt nem tudta végigénekelni, lement a színpadról, és Bródy, mentendő a helyzetet, maga énekelte el. Érdekes, hogy A koncert című filmben elhangzik, de a nagylemezről már lehagyták.

Az 1980-as években baráti társaságommal többször is elmentünk a KEK-be (Kertészeti Egyetem Klubja) Koncz Zsuzsa koncertre. Ma is bennem van a bulik családias, meghitt hangulata, amely az énekesnő közvetlenségén és a pár szás fős fiatal közönség lelkesedésén alapult. Mindenki nagyon várta, hogy jöjjön már a Ha én rózsa volnék. És a buli végén jött is. És ahogy minden Koncz-koncerten bevett szokás volt, a közönség finoman jelezte a rendszer elleni tiltakozását. Amikor az énekesnő odaért, hogy „És ha egyszer rajtam lánckerék taposna”, akkor óriási taps tört ki. Az utolsó versszakot Koncz zenei kíséret nélkül adta elő, és a publikum vele együtt énekelte:

„Ha én zászló volnék, sohasem lobognék.
Mindenféle szélnek haragosa lennék.
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek.”

A dal elhangzását követően a közönség szétszedte a házat.  

A barátaimmal mi még fokoztuk a rendszer iránti nemtetszésünket. Az utolsó sort úgy énekeltük, hogy „S nem lennék játéka a keleti szélnek”.

A Beatkorszak blog oldalán megjelent egyik régebbi írásomban már említettem, hogy volt szerencsém 2020-ban Koncz Zsuzsával interjút készíteni. A beszélgetésünk előtt arra gondoltam, hogy az énekesnő már hogy unhatja a kérdéseket, amiket a riporterek évtizedek óta feltesznek neki. Aztán kiderült, hogy nem is unja annyira. Jókedvűen és részletekre menően válaszolt, és láthatóan kifejezetten élvezte a közös időutazást. Ennek nagyon örültem. Sohasem tanulmányoztam az énekesnő pályafutásának történetét olyan mélyrehatóan, mint mondjuk a rock szakírók, persze azért voltak ismereteim vele kapcsolatban, így aztán az interjúban elhangzottak a részéről olyan infók, történetek is, amelyekről még nem volt tudomásom.

Elmesélte, hogy az 1960-as évek vége felé alakult meg önszerveződéssel a Budapesti Ifjúsági könnyűzenei Klub, amelynek zenész tagjai egy, a Royal Szállótól kapott helyiségben jöttek össze rendszeresen. Zenéltek, zenéről beszélgettek, az alapítótagoknak feladataik is voltak, például tehetséges zenészek felkutatása és felléptetése. Zsuzsa nevetve jegyezte meg, hogy rá mint alapítóra, a klub egyetlen női tagjára a fiúk semmilyen feladatot nem bíztak. Szerinte a skacok úgy vélték, jó lenne, ha a klubban azért a nőket is képviselné valaki, és ez lett ő.

Felelevenítette, hogy 1967-ben Az Ezek a fiatalok című film bemutatását követően az Uránia moziban koncertet tartottak, amelyen az Illés zenekar mellett ő is előadta az filmben elhangzó számait. Halálra izgulta magát, mert új dalokat kellett bemutatnia a színpadon, ráadásul magyarul… Ugyanis addig főleg angolul énekelt a fellépésein. Ez volt az első alkalom, hogy csak saját, vagyis magyar nyelvű számokat énekelt.

Természetesen szó esett a Koncz-lemezek, nóták betiltásáról is. Meglepődtem azon, hogy az ő első tiltása nem „saját jogon”, hanem az Illés zenekar letiltása kapcsán történt. 1970. márciusában adták Leventéék azt az ominózus interjút Londonban a BBC-nek, amelyből a közismert óriási balhé kerekedett: Budapesten nem léphettek fel, és a Magyar Rádió nem adta le a számaikat. Koncz Zsuzsa Szerelem című nagylemeze akkoriban jelent meg, a rádió pedig közölte az énekesnővel, hogy nem fogják játszani az LP dalait. Aztán megkereste őt a rádió egyik könnyűzenéért felelős elvtársa azzal, hogy náluk házon belül vannak kiváló saját szerzőik, ők írnának Zsuzsának dalokat, és azok mehetnének a rádió műsoraiban. Koncz elhárította az ajánlatot, mondván, hogy ő örömből énekel, és másmilyen dalokat nem szeretne. Annak azért örült, hogy a visszautasítását követően a rádió újabb retorziókat nem alkalmazott.

Megkérdeztem tőle, melyik a pályafutása legkedvesebb korszaka, illetve a kedvenc nagylemeze. Reménykedtem, hogy az én kedvenc korszakomat, az illésest említi, és a Valahol című albumát. Azt válaszolta, minidig az a legkedvesebb időszaka, amelyben épp benne van, a jelen, de még a jövő is jobban foglalkoztatja, mint a múlt. Az éneklés a szenvedélye. A régi nagy sikereihez hasonlóan az utóbbi időkben felvett lemezei is aranylemezek, nagyon szereti az legújabb számait, és úgy veszi észre, hogy az összetartó erő a közönsége és közte mostanában inkább fokozódott, semmint lanyhult volna.

Amikor felhívtam Koncz Zsuzsát, hogy felkérjem az interjúra, azt mondta, tele a naptára. Egy vidéki koncertre készül, utazik, próbákra jár, és folynak az új nagylemezének a felvételei (Szabadnak születtél, 2020.), keressem két hét múlva. Kerestem. Ugyanezt mondta, és még néhányszor „lejátszottuk” ugyanezt a beszélgetést, koncertre készül, utazik, próbák, nagylemez. Elcsodálkoztam, hogy 74 évesen még szakadatlan lendülettel és sokat dolgozik, de aztán gyorsan megvilágosodtam. A 70 feletti kortársai, akiknek az egészsége engedi, ugyanígy koncerteznek, és nagylemezeket készítenek. Naná, hogy ő is…

Az utóbbi időben Koncz Zsuzsa még mindig ugyanúgy koncertezik, mint az interjúnk idején. A Jelbeszéd 2.0 turnéval járja az országot. A hetvenes rockzenészek és táncdalénekesek mellett vannak nyolcvanasok is, akik még aktívan nyomják, csak Hobót, Kovács Katit, Zoránt és Korda Györgyöt említeném. Mától fogva Koncz Zsuzsa is a nyolcvanasok táborában folytatja. De hát megmondta, a szenvedélye az éneklés.

Budapesten 2026. április 29-én az UP Rendezvénytérben ad koncertet.

Boldog Születésnapot kedves Zsuzsa!

Szerző: Kabai József

Nyitókép: Fortepan / Kriss Géza

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.