„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje” – mondta Pálmai Zoltán, aki először egy esküvőn, villákkal bizonyította be Kovács Gyulának, hogy ígéretes dobos. Megtudtuk, kik voltak a konziban az évfolyamtársai, de arról a két csodálatos évről is beszélt, amit a Theátrumtól kapott. Továbbá kézzelfoghatóvá tette, mekkora dolog volt 70 forintot keresni a hetvenes évek első éveiben.
Melyik gimibe jártál?
Az I. László Gimnáziumba, zseniális hely volt, olyan iskolatársakkal, mint Révész Sándor, Póka Egon, Balázs Fecó, Pomázi Zoli. 1973-ban érettségiztem, de közben már doboltam és magánórákra jártam Kovács Gyulához.
Hogyan lettél beatrock rajongó?
A mostohabátyám gitározott, volt egy zenekara, Shadows-dalokat játszottak. Nálunk próbáltak, és imádtam. A mai napig, ha meghallom Hank Marvint, minden azonnal eszembe jut és magam előtt látom a Jolana-, Tornado- és Graziella-gitárokat. Minden bejött nekem is, amit a bátyámék hallgattak: a Beatles, a Rolling Stones. Zenekart alapítottunk a gimiben, ez volt a Virginia, a Ki mit tud? döntőjéig jutottunk, de abban az évben, 1972-ben a Generál tarolt.
Miért a dobot választottad?
Mert mással, többel kecsegtetett, mint a zongora, habár a mai napig bánom, hogy nem tanultam meg jobban zongorázni.
Volt már hangszered akkoriban?
Udvaroltam egy lánynak, aki a postán dolgozott és a stemplit ütötte a borítékokra egy gumipárnán. Szereztünk egyet, valahogy kirajzoltuk onnan. Elkezdtem gyakorolni, aztán apai ágon felbukkant Rosenberg Tamás, aki akkor már híres dobos volt, az esküvőjén találkoztam Kovács Gyulával. Mondtam neki, hogy dobolni akarok, azt mondta, itt ez a két villa a tányérok mellett, mutassak valamit.
Felvett magántanulónak, és én nagyon elkezdtem gyakorolni.
Gimiből azonnal felvettek a konziba?
Igen. Méghozzá egy nagyon erős évfolyamba. A dobosok: Németh Gabi, Herpai Sanyi, de Gőz Laci és Dés Laci is évfolyamtársaim voltak. Nagyon szerettem oda járni. Nem volt az a bigott jazz-szemlélet, már Billy Cobham-, George Duke-, és George Benson-lemezeket hallgattunk. Akadt is gondunk emiatt a kiszenekari gyakorlaton Deák Tamással és Friedrich Karcsival, aki állandóan megbuktatott, habár sokat játszottunk együtt a Syrius-hajón. Másnap mégis mindig meghúzott. Szeretem és nagyon tisztelem őt! Mikor konzis lettem, nagy szerencse folytán bekerültem az igazgató úr, Gonda János zenekarába. Köllő Miklós pantomimcsoportjával akkoriban adtuk elő az Elcserélt fejek és 1973-ban a Szarvassá változott fiú című darabokat, amelyek zenéjét Gonda János szerezte. Ez utóbbit Visegrádon mutattuk be a Silvanusban, gyönyörű körülmények között, mert a Dunát mint élő diaporámát, belekomponálták a díszletbe. Berki Tamással, Kósa Zsuzsával és Balázs Gáborral alkottuk a zenekart, Gonda János zongorázott. Óriási lehetőség volt ez nekem, gondolj bele: tizenkilenc éves voltam akkor. Gonda tanár úrtól mintegy előlegként kaptam egy piros működési engedélyt, az egyénit, miközben a többiek még csak a kollektív, a szürke engedéllyel rendelkeztek.
Mellette a híres konzis zenekar…
Az első komoly zenekarom a Theátrum volt, mint sok társamnak a konzin. Nagyon elkapott a progresszív rock is Szűcs Lacának köszönhetően, vele a Theátrumban csak ilyen bandáktól játszottunk, mint az If, a Soft Machine, a Nucleus, az EL&P, a Chase, a Blood Sweat & Tears. Le kellett szedni, megtanulni és lejátszani a dalaikat. Kaptam a Theátrumtól két olyan csodálatos évet, ami meghatározza az egész életemet. 1973-ban a „nagy” Syrius előtt játszottunk a Tabánban. Torontáli Pisti meghalt, Dandó Péter meghalt, Kovács Péter meghalt, maradtunk ketten Szűcs Lacával, mint annak a korszaknak a még élő tanúi. Vele rendszeresen találkozunk. Pár éve elkészítette nekem az EL&P: Tarkus zenei alapjait zongorával, Hammond orgonával, takt-jellel, mert én Tarkus-őrült vagyok. Vannak is terveim a darabbal.
Másrészt a Theátrum katapultált téged a magyar rockzene élvonalába…
Nemcsak engem: Fekete Gabi, Németh Gabi, Donászy Tibi mind megfordultak a zenekarban, de ebből nem lehetett megélni: a Bem rakparton volt a klubunk, 32 forintos gázsival. Rengeteget kellett gyakorolni, viszont megtanultál nagyon jól dobolni!
Másrészt rangot jelentett a zenekar tagjának lenni.
Aztán a P. Mobilba kerültél.
A hiánygazdálkodás jellemezte a rockszakmában az előrejutás lehetőségét. Póta Cuci elment a Generálba, mi éppen a Vár Klubban játszottunk, egyszer csak láttam Schustert és Bencsiket bejönni. Buli után csomagoltam is és mentem a Mobilba, ahol azonnal 70 forintot kerestem alkalmanként, és rengeteg bulit játszottunk. Gondold el: akkoriban, vagyis 1973-ban 5,6 forintba került egy liter benzin, 12 forint volt a rántott szelet, 6 forint volt egy csomag cigi gyufával, na, mekkora volt akkor 70 forintot keresni?
Ismerted őket korábban?
Akkoriban még nem volt divat egymás koncertjeire járni. Nagyon szimpatikus volt számomra a trió-zene, mert Bencsik Samu, Losó Laci és én adtuk a zenei alapot, Huszár Györgyi és Laci énekeltek. Később megérkezett Vikidál Gyula, majd Kékesi László, és hol volt még Cserháti István?
Már az elején megírtátok a máig legnagyobb P. Mobil-dalokat.
Bizony! Azóta sem tudsz elmenni úgy egy falunapra, hogy ne hallanád a Kétforintos dalt vagy a Menj továbbot. Ma már szinte minden zenekar tribute-zenekar. Minden klasszikus csapatnak van egy, de akár több is. Utánzó zenekarok.
Milyen volt a hangulat akkor a P. Mobilban?
Ott kezdtük a profizmust és meg kellett tanulnunk mindent. Akkoriban alkalmanként öt menetet játszottunk. Ebből négy óra tánczene és egy volt a P. Mobil a saját dalainkkal. Megtanítottuk az egész országgal, hogy nálunk milyen dalok születtek. Például a Rocktóber…, aztán a Honfoglalás. Vissza a tagokra: ott mindenki érdekes egyéniségnek számított. Nyilván én is. Viszont mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át: turnézni, próbálni, dalokat írni, műsort összeállítani, amiben Lóránt zseniális! Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje. Onnantól kezdve nem volt kecmec. Ettől kezdve jegyzem én a nagy P. Mobilt.
A teljes interjú ide kattintva olvasható.
Szerző: Rozsonits Tamás
Nyitókép: Kalocsai Richard
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
