Benkő Róbert 1969 elején került az akkor már öt éve működő, eredetileg Phantoms nevet viselő Non-Stop együttesbe, amelyben számos, a későbbiekben országosan ismert zenész, így Somló Tamás, Victor Máté vagy Závodi János is játszott. A zenekar többször fellépett országosan ismert sztárzenekarok előtt, folyamatosan járták az országot, sikerrel szerepeltek több táncdalfesztiválon, az 1971-esen a Lélegző furcsa hajnalon című dallal második helyezést értek el, azonban sajnos nem kaptak lehetőséget nagylemez készítésére. Benkő 1973-ban kikerült a zenekarból, ám ekkor már egyébként is a dzsessz felé fordult a zenei érdeklődése. Most a kezdeti évekről, az első stúdiózásról, a Kexről mesélt nekünk, és arról is, hogy miként haverkodtak össze az Omega tagjaival. Mit jelentett a zenekaron belül a vérstáb és mi a baj a tánczenével? Ez is kiderül.

Bár a Fender cég 1951-ben már piacra dobta az első basszusgitárt, de az ötvenes években csupán elvétve használták ezt a hangszert, akkor még leginkább nagybőgős volt a zenekarokban, valamint a szólisták mögött.  Feltételezem, hogy önnek sem a basszusgitár volt az első hangszere.

Pontosan, zongorával kezdtem. A hatvanas évek elején megérkeztek a rockzene első fecskéi, és engem is magával ragadott ez a stílus. A szüleimtől kaptam egy gitárt, és beiratkoztam egy tanárhoz, klasszikus gitárt tanulni, apám ugyanis azt mondta, hogy nem baj, ha zenélek, de akkor vegyem komolyan, kezeljem szakmaként. Én egyébként kezdettől fogva basszusgitáros akartam lenni, aminek nem volt különösebb akadálya, ugyanis az akkori beatzene nem igazán igényelt különösebb virtuozitást, ami a basszusgitárt illeti.

Játszott a Non-Stop előtt zenekarban?

Igen, bár annak a formációnak még csak neve sem volt. A József körút 5. szám alatt próbáltak, egy pincében, a tagok többsége abban a házban is lakott. Én úgy kerültem be a bandába, hogy egy ismerősöm tudta, hogy basszusgitározom, és beajánlott. Emlékszem, volt egy elektroműszerész barátunk, ő készített nekünk erősítőket, a fotókon látható Voxok mintájára szépen bevonta bőrrel a cuccot. Eleinte mikrofonunk sem volt, hanem megfordítottuk a hangszórót és abba énekeltünk. Kispesten volt egy szakmunkásképző iskola, és az ottani bulikon – fogalmam sincs, hogyan kerültünk oda – elkezdtünk játszogatni. Sikerünk volt, a lányokkal is rögtön könnyebben lehetett ismerkedni. Volt egy pályázat a budakeszi művelődési ház házi zenekari posztjára, amit megnyertünk. Akkoriban elég lepusztult állapotban volt az épület, azóta viszont szépen rendbe hozták. De a lényeg, hogy minden héten lehetett játszani. A Kék Csillag zenekar tagjai is ott ültek a zsűriben. Emlékszem, hogy egyszer játszottunk valahol Újpesten is.

Ez nagyon érdekes: adott egy zenekar, hívják őket fellépni, és nincs nevük.

Nem volt ez olyan meglepő, hiszen olyan hatalmas igény volt a beatzenére, hogy az volt a legfontosabb: a fiatalok hallhassák élőben a dalokat. Akkor már egyébként volt nevünk, Bees, majd volt még egy, de arra már nem emlékszem.

Amikor belépett a zenekarba, voltak már saját dalok, vagy pedig az Egyszer volt, hol nem volt tekinthető az első saját szerzeménynek?

Voltak, csak az volt az első, ami ismert lett. Még rádiófelvételeik is készültek, egy Zsibvásár címűre határozottan emlékszem. Én az Egyszer volt, hol nem volt kapcsán voltam életemben először stúdióban, az megrendítő élmény volt. Kiderült ugyanis, hogy nagyon hebehurgyán játszom. Jó ugyan a tempó, de megfogom a hangot, és arrébb húzom, vagy pedig nem találom el jól a húrt. A második felvétel után már nagyon kellett koncentrálnom. A stúdió nagyon őszinte kritikus: könyörtelenül rámutat minden hibára, illetve hiányosságra, amit koncerten nem vesz észre a közönség, sőt, van, amikor a zenész sem.

Ön előtt ki volt a Non-Stop basszusgitárosa?

Oravecz János. Szóval az év elején bekerültem a zenekarba, és nyáron jött a táncdalfesztivál.

Sajnos az 1969-es, valamint az 1971-es és az 1972-es ráncdalfesztivál felvételeit is letörölték. Milyen emlékei vannak ezekről a szereplésekről?

Én akkor találkoztam az úgynevezett tánczenei szakmával, és már akkor sem tetszett. Nagyon belterjes volt. Ahhoz, hogy továbbjussunk, közönségszavazatokra volt szükség, de a zenekar biztosra akart menni, úgyhogy elindult egy hadjárat. Ugye nyílt levelezőlapon lehetett szavazni, így aztán éjszakákon át töltögettük a lapokat. Nekem nem volt hozzá kedvem, de nem lehetett szabotálni a dolgot. Továbbjutottunk ugyan, a dal pedig meg is jelent kislemezen, de tegyük hozzá, hogy a rock akkor még nagyon korosztályhoz kötött zenének számított, nem volt akkora tábora, mint a táncdalénekeseknek.

A korszak egyik ismert koncertszervezője, az idősebb Rónai Egon valahogy megismerte a zenekart és betett minket egy esztrádműsorba. Ő nemcsak szervezett, hanem konferált is. Volt egy-két táncdalénekes, mi kísértük őket, de volt egy önálló blokkunk is. Ott tanultam meg blattolni. Ugye az énekes kiteszi eléd a lókottát, harmóniákkal, dallammal, és gyerünk. Addig ugye az volt, hogy megtanultam egy számot és eljátszottam, de ezt külön meg kellett tanulni.

Hol volt a zenekar klubja?

Az első a Tiszti klubban, a Zichy Géza utcában, egy nagyon szép, régi villában, ott volt a zenekar próbahelye is.

1970 egyik tragikus eseménye a tavaszi tiszai árvíz. Júniusban rendeztek egy jótékonysági koncertet a MOM Művelődési Házban, amelyen a Non-Stop is fellépett.

Én ott láttam először a Kexet, tetszett, amit csináltak. Egyébként nem volt lehetőségem megnézni őket, mert akkor koncerteztünk, amikor ők. Játszott az Omega is, akikkel abban az évben volt egy közös ORI-turnénk. Egy hónapos központi műsor volt, úgy nézett ki, hogy az első részben volt egy divatbemutató, valamint táncdalénekesek léptek fel, például Szécsi Pál, és mi kísértük őket, majd nekünk is volt egy önálló blokkunk, a szünet után pedig jött az Omega. Jól összehaverkodtunk, és elhívtak minket vendégzenekarnak a Kisstadionban tartott koncertjükre. Fellépett a Neoton is. Arról a koncertről szerencsére több fotóm is van és a plakátot is megőriztem.

Emlékszem, a három nagy banda cucca volt összerakva, ennek ellenére nem volt jó a hangzás. Szokatlan volt számunkra, hogy a hátunk mögött fel volt tornyozva a Marshall-erdő, nem voltunk ehhez hozzászokva. A dob, valamint a basszusgitár ugye alapról ment, az éneknek pedig nem volt akkora lökete, hogy igazán betöltse a stadiont. Egy nagy cuccot összerakni, az egy külön tudomány, nemcsak műszaki, hanem esztétikai értelemben is. Az akkori road gárda még csak akkor tanulta a szakmát.

Abban az évben megjelent a zenekar első kislemeze, rajta a Tudja meg a papád és a Van lány még című dalok, ennek ellenére 1970 végén Sabathiel távozott a zenekarból. Számomra ez mindig is érthetetlen volt: közös turné az Omegával, boltokba kerül az első hanghordozó, az énekes pedig kilép.

Ott kezdem, hogy az akkori Non-Stop inkább a Beatles-féle harmonikus zenét játszotta. Sabathiel a Beatlest szerette, az feküdt neki, a kinézet is stimmelt, Lennonra hasonlított, több Beatles-dalt is műsorra tűztünk, ezeket ő énekelte. Vágó Paja is ezt a vonalat kedvelte. Ezzel szemben volt az úgynevezett vérstáb, akik a kemény zenét kultiválták. Ezen kívül Gézának volt egy magánéleti konfliktusa Zádorral, ez volt a kilépésének a másik oka.

Nem sokkal ezután megismerkedtünk Victor Mátéval, ő akkor zenei rendezőként dolgozott a Magyar Rádióban, ennek kapcsán találkoztunk. Fodor Ákos költő mutatta be, aki dalszövegeket írt nekünk. Nagyon tetszett neki a zenekar, és elkezdett dalokat írni nekünk, majd később csatlakozott is az együtteshez. Volt egy rádiós koncertünk a huszonegyes stúdióban, amelyen az első nekünk írt dalait játszottuk, de az teljes kudarc volt. A dalok tele voltak páratlan ritmusokkal, szóval képzelheted a közönség reakcióját…

Pedig nagyon igényes zene volt, de a publikum nem volt rá vevő. Tény, hogy nem dallamcentrikus muzsika volt, a dallamok csak a zenével együtt éltek meg. Az egyik barátom, aki szintén tagja volt a Rádió gyerekkórusának, mondta is, hogy ő nem tud ezzel mit kezdeni. Akkor Kalmus József énekelt, akinek nagyon jó, szőrös hangja volt. Sajnos már nincs meg a felvétel, pedig sokáig őrizgettem, még Kalmust is kérdeztem, mikor találkoztunk, de sajnos neki sincs meg. Egyébként, ahogy a Syrius, majd a Theatrum, mi is írtunk komplexebb darabokat: egy instrumentális szvitet, azt Zádor komponálta.

A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

Szerző: Dragojlovics Péter
Nyitókép: Kalocsai Richard
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.