Koncz Zsuzsa 1985-ben már húsz éve volt a pályán, az Újhold pedig, a külföldi megjelenéseket is beleszámolva a huszadik albuma volt. Herskovits Iván az Ifjúsági Magazinban találóan jegyzi meg, hogy az énekesnőnek vannak összegző lemezei (Jelbeszéd, Elmondom hát mindenkinek, Valahol, Menetrend), amiket a szakma egy része, és így a közönség is misztifikál. És vannak a továbblépők, a Szerelem, az Élünk és meghalunk, a Ne vágj ki minden fát, a Kertész leszek, amik sokszor izgalmasabbak. Az Újhold ez utóbbi kategóriába tartozik.

A legelső lemezem, amin az Illés mellett, más zenekar is szerepelt, egy kvázi útkereső lemez volt. A második albumnál, a Szerelemnél már tudtam, hogy az Illés hangzása, munkamódszere felel meg nekem a legjobban. Az Újholdnál is ez volt a helyzet, azzal a különbséggel, hogy már sokkal kiforrottabb előadó voltam, és tudtam, mit akarok zeneileg is. Még ha nem is mindig sikerült világosan kifejeznem magam – mondta a Volt egyszer egy beatkorszaknak Koncz Zsuzsa.

Az 1979-es Valahol még a jellegzetes Fonográf-hangzást hozta, de a két évvel későbbi Menetrenden már több dal, így a Holnapra kész, a Vendégek és az Ajánlás is újhullámok felé mutattak már.

Bornai Tibor és Laár András már a KFT megalakulása előtt, a hetvenes évek végén kísérték az énekesnőt, de a Szörényi Szabolcs és Bródy János által 1981-ben írt Kárpáthyék lánya volt az első, amit Bornai hangszerelt és a – közben megalakult – KFT kísért. A következő mérföldkő az Újhold volt, az újhullám pedig az 1987-es Fordul a világgal tetőzött.

Az énekesnő 1981 és 1985 között sokat koncertezett itthon és külföldön, járt ismét Amerikában, illetve mellett a KFT-vel Kubában is. Megjelent két német albuma, javított minőségben kiadták újra a Kisvirágot, majd 1983-ban, tíz évvel a botrányos betiltás után a Jelbeszédet is. Az ehhez kapcsolódó turnéból készült az első élő lemeze a Konczert. A német albumokra modernebb köntösbe bújt régi dalok kerültek, amik mai füllel elég gagyin szólnak. Ellentétben az Újholddal, ami hangzásban is állja az idő próbáját, bár a keverés hagy némi kívánnivalót.

„Aki ma fenn van holnap lekerülhet, / ami ma nem megy, holnap sikerülhet. / Valóra válhat ami csak álom ma még.” „Ami ma fényes, holnap kifakulhat, / aki ma bent van holnap kivonulhat. / Lehet még úgy is, ahogyan szeretnénk.” Majd a refrénben kéri azt, aki látja a változást, mégis szótlanul teszi a dolgát, hogy tartsanak össze, bírják ki együtt a fordulatig.

Szigorúan a saját asszociációm, hogy a „Te, aki szótlan a lelked adod” sorról a Tizenhat tonna jut az eszembe. Csak most nem a vállalat, hanem a rendszer tartja meg magának a lelkeket. Koncz, aki nyilván többet tud a dal hátteréről ezt vitatja, ugyanakkor működő intertextualitás.

A hangszerelés és a zenei megoldások kicsit emlékeztetnek a Menetrend-lemez Holnapra kész című nyitószámára. Mindkettő dobbal indul, nagy szerepet kapnak bennük a billentyűsök, az ének a refrénről hasonlóan kanyarodik vissza az intróra és fontos szerepet kap a basszus, illetv a szaxofon. A Holnapra kész zenei ötletekben gazdagabb, a Ne hagyj engem viszont Dés László szaxofonjátéka miatt remek, illetve a verzében kontrázó basszus miatt lesz jellegzetes, jól felismerhető. A lemez útkereső jellege dacára Koncz az Újholdról több dalt is kiforrottnak, időtállónak tart. Az egyik ezek közül a Ne hagyj engem.

Az Alvajáró az első a gyönyörű, lírai zongorás darabok (Ősz elején, Késő van) sorában, amiket Bornai az énekesnőnek írt. Az álmodozó első versszak szépen megágyaz a szöveg témájának, a valóságtól elrugaszkodott, a holdfénytől elvakított, örök köröket rovó alvajárónak. Érdekes párhuzam, hogy a Valaholon megjelent A város fölöttben a nagy álmok álmodója felrepül, ám a földhözragadt ember átkától ikaroszi zuhanásba fordul. Most mintha a földhözragadt ember próbálna repülni, de csak „Kezét magasba tárja, mint szárnyszegett madár. / Repülne fel az égbe, s körbejár.” A zongorás ábrándozásból a zenekar berobbanása, és egy valódi dörrenés riaszt fel mindenkit, csak az alvajárót nem. Ő továbbra is csukva tartja a szemét, hogy ne lássa a szakadékot, ami fölött halad.

A szövegíró (a többi dalhoz hasonlóan itt is Bródy János) szomorú idegenkedéssel figyeli a botladozást. Ezt a második versszaktól a szintetizátor riffje is szépen szimbolizálja. Ellenpontozza viszont az ábrándos zongorához illeszkedő finom, üveghangokkal díszített basszusjáték, nagy valószínűséggel II. Lengyelfi Miklós. Koncz Zsuzsa mély átéléssel, gyönyörűen énekli a dalt, és legalább ennyire jó az énekre reflektáló szólógitár. A játékstílus és a sound alapján inkább Laár Andrásra tippelnék Móricz Mihály helyett. Ha valóban Laár, akkor ez a legjobb gitározásai egyike, bár az egész lemezen remekel a szólógitár. Hatásos, ahogy a dal elúszásában több sávon is hallhatjuk a gitárt, bár pont ezért Márton András egy háromra beütött cintányér ütései már-már túl direktek.

Az Újhold tíz dalából hetet Bornai írt, egyet Bródy és kettőt Móricz. Az Örökzöld holdfény az egyik az utóbbi kettő közül. A hangszerelés; a szintetizátorok, a dús akusztikus gitár és a modulált szaxofon szólója (meg az alatta hallható csörgő) kicsit a Fonográf Visszatérés című dalára emlékeztet. Bár az Örökzöld holdfény kicsit töltelék dal, mégis jópofa játéknak tekinthető. Dallamvezetésében és a harmóniamenetben a hatvanas évek beatkorszakát idézi, csak szép, csillogó nyolcvanas évekbeli kabátba bújtatva. Mintha fityiszt mutatna a nosztalgiazenéből merítő Hungariának és Dolly Rollnak, hogy lehet giccs nélkül is ötvözni a régit az újjal. A szövegben a holdfény-tematika kap új megvilágítást. A lírika Németh Lehel Reszket a hold a tó vízénjére utal, amit a lírai én (de talán maga Bródy is) fiatalként gyűlölt, azonban az idő és az öregedés megszépített.

Érdekes kapcsolat fűzi össze a Volt márt a Ne hagyj engemmel. A verzék a kilátástalan helyzeteket sorolják; „Volt már, amikor tévedtek az álmodók. / Volt már, hogy sötéten égett minden fény.” „Volt már, hogy zárultak az ablakok.” Utóbbi egyszerre utal az önkéntes vakságra, hogy az ablakot záró nem akarja látni a kinti világot, és a Ha én rózsa volnék „Ha én ablak volnék…” kezdetű versszakára. Majd a felvezetésben és a refrénben „De mindig volt egy hang, vigasztalt, hogy ne hagyd magad, s ne félj. / Hiszen eljön a nap és ez nem marad így tovább…” Mintha a Ne hagyj engemben megszólított lelkét adó, holnapokat látó biztatását hallanánk. Erre ráerősít a refrénzáró sor: „valaki számít rád”, aminek a változata a Ne hagyj engemben még refrén nyitóként hangzik el: „van aki számít és van aki kér…”

A dal hangzása igazi, hamisítatlan KFT. Felfedezhető benne Márton András jellegzetes elektromos dobhangzása, bicegő játékstílusa, II. Lengyelfi ízes elektromosbőgő játéka, Bornai effektjei, melódiái. Előbbiből a dudaszerű az egyik legmegkapóbb, utóbbiból a refrénkíséret az igazán fülbemászó. A dalnak jót tesz a vokál, gazdagítja a hangzást, erősíti a hatását. Koncz álmodozó, szomorkás hangja a verzében és biztató, szuggesztív ereje a refrénben szép egységet alkot.

A Köszönöm egy igazi Bródy-költemény. Tudod, az állja a sarat, a versenyt az idővel. Bármikor elővehető, elénekelhető. Mindig érthető, örökérvényű – lelkesedik fel Koncz, amikor megemlítem, hogy ezt még pár éve is hallottam a koncertjén. 

A Köszönöm igazi ereje valóban a szöveg, mivel zeneileg leginkább a Mama kérlek című, Bródy-dal távoli unokatestvére. Még a gitár-, és harmonika hangszerelése is hasonlít a két dalban. A főhős köszönetet mond a szerelmének, hogy megtalálta, támogatta, mindig mellette állt, és elismeri, nélküle most sehol sem lenne. Ám szerelmes daltól szokatlanul, Bródy csavar egyet a sztorin és a lírai én köszönetet mond azért is, hogy a másik megérezte, mikor fejlődtek el egymás mellett, hogy neki már másra van szüksége, és elengedte. Záró gondolatként a dal főhőse inkább bele se gondol, mivé vált volna, ha együtt maradnak. Helyette hálás, hogy elváltak, és szépen emlékezhet a szerelmükre. Kevés az ilyen érzékeny, szépen szakítós dal. A megjelenő kapcsolati működést pedig érdemes lenne tanítani.

A lemez írásakor már érezhető volt, hogy a társadalom mélyén készülőben van valami változás. Ami addig volt, azt mi nem szerettük, elutasítottuk és nagyon készültünk már, hogy jöjjön egy fordulat. Az Újhold cím is azt jelezte, hogy itt egy új korszak jön. Ugyanakkor kicsit előreszaladtunk. Az, hogy erre még nagyjából öt évet várni kell, nem volt benne a pakliban – sóhajt Koncz Zsuzsa.

Az énekesnő az album kiforrottabb, időtállóbb dalai közé sorolja a címadó Újhold kelt felt is.

Itt is felfedezhetők a jellegzetes KFT-s vonások. A dal intrójában a kórusos billentyű mintha a Balatoni nyár előképe lenne, de a többi billentyű-effekt is sok KFT-dalban visszaköszön. Ahogy Márton jellegzetes tamozós dobkísérete is a refrénből. Itt még nagyobb valószínűséggel Laár gitározik. Legalábbis a refrén aláfestése, a szóló dallamvezetése is rá utal.

A dal zenei és hangszerelési ötletei kiválók. A szintetizátor felütéses berobbanása és a türelmetlen, pulzáló kíséret, a felvezető kiállás, és Koncz hangjának az előre-hátra visszhangosítása, majd a dob és a szintetizátor arrangementje. A refrénben a nyugtalanul jobbra-balra ugráló billentyűtéma és a kiállás, ahol II. Lengyelfi hol a billentyűvel, hol Laárral, hol pedig egyedül játssza be a választ Koncz énekére. Lengyelfi basszuskísérete amúgy is remek, főleg a verzékben. azzal, hogy egyre nem játszik, furcsa, bizonytalan billegést ad a feszes dalnak.

A szöveg önmagáért beszél. A sötétben való botorkálás a Volt már gondolatmenetének folytatása. Ám ott még a várakozás szólal meg, itt már a biztos tudat, hogy elindult a változás. Szintén az én asszociációm, hogy tizenkét évvel korábban, a Jelbeszédre nem kerülhetett fel József Attila Bolyongok című Bródy-megzenésítése a „merre nincs csillagfény, arra fogok menni, / ott fognak engem igazán szeretni” sorok miatt. Itt mintha erre válaszolna Bródy: „Hiába mentem én a csillagfény után, / mindig ott találtam magam a szakadék oldalán”. A csillagfény elég egyértelmű utalás a szocializmusra, szemben például az Alvajáró holdfényével.

Bródy kedvelt metaforája a szél. Az Előrejelzéshez leginkább egy korai Koncz-dal, A szél kapcsolódik. „Senki meg nem mondja, mit senki se tud, / hogy a szél honnan jön és hova fut.” Bár eszembe jut A széllel szemben is. „S aki a széllel szembeszáll, / az sem tudja, hogy merre jár a szél.” De vajon az Előrejelzésben a széllel szembeszálló még mindig az a lázadó, aki a Fonográf-dalban? Ez esetben az a félelem jelenik meg, hogy még az se lehet biztos a változásban, annak milyenségében, aki a meglévő rendszer ellen lázad. Vagy a Fonográf-dal a visszájára fordul, és már az száll a széllel szemben, aki nem akarja meglátni a változást.

A refrén mindkét esetben figyelmeztetés: igen, a jelek mutatnak valamit, de ezek alapján teóriákat gyártani nem érdemes. Hisz amíg nincs itt a változás, nem tudjuk, milyen lesz.

Az énekesnő nagyjából a lemez zenészgárdájával turnézott Amerikában, ahol keleti előadókként sok tapasztalatot gyűjtöttek a világpiac működéséről. És amit láttak, nem mindig tetszett nekik.

Viszont így a rendszerváltás környékére már volt egy elképzelésünk arról, hova terjeszkedhet, fejlődhet a zeneipar. Nagyon sok naivitás volt ebben, és nagyon sok minden nem jött be, de voltak konkrét elképzeléseink, hogy hogy kéne csinálni – meséli Koncz.

Az Előrejelzés az egyik legjobb dal az albumon, a zenei váltásai roppan izgalmasak, A dobsound, a tamozós kíséret, a verze ötletes lábdob kísérete, a gitár (vegyük úgy, hogy Laár) ízes közéjátszásai, Bornai szintetizátoros függönyei, a refrénben megvillanó zongora futamai, II. Lengyelfi stílusos brummogása vérbeli KFT-s dallá teszik az Előrejelzést. Kár, hogy a keverésben az elektromos bőgő iszonyúan elöl van, így a refrénben ledominálja az éneket. A bőgőszóló hangulatos, és a szaxofonszóló alá behozott téma is látványos… már mint hallványos, csak annyira elől van a hangképben, hogy hiába Dés remek játéka, a bőgő elvonja a figyelmet.

Nekem ez a dühös, invenciózus dal az egyik kedvencem az albumról. Mint sok más Koncz-dal, a Nem igaz is értelmezhető párkapcsolati- és rendszerkritikus dalként. Ránézésre az előbbi: egy olyan társról szól, aki azt hiszi, hogy nélküle a másik semmire se menne, minden lépését ő irányítja, és ha eltűnne az életéből, a lírai én mást már nem is találna. A dal főhőse egyidőben szintén hitt ebben, de mára már átlát a szitán, helyesebben a másik mosolyán, és látja, hogy csak manipulálta, kihasználta őt a párja, és valójában jobb lenne nélküle. Ez voltaképpen a Köszönöm torzképe. Amivé az a kapcsolat válhatott volna, ha a társ nem ismeri fel mire van szüksége a szerelmének.

1985-re a kádári jólét mélypontra került, egyre több repedés látszott a rendszer falán, az új „zárókő”, Gorbacsov pedig végképp ingataggá tette az építményt. Ilyen légkörben, a lemez tételei között egy ilyen dal tényleg inkább rendszerkritika. Ha igen, meg kell jegyeznem, hogy az elmúlt tizenhat év alapján volt némi igaza a manipuláló, hatalmaskodó „társnak”, hogy nélküle a magyarok semmire se mennek.

A cenzúra békén hagyta az egész albumot.

Cenzúra tekintetében a rádió volt a legkeményebb, a televízió pedig a legliberálisabb. A lemezgyár tulajdonképpen a Jelbeszéd betiltásáig nem nagyon törődött velünk. Az az eset megmozgatta az elvtársi fantáziát. Tudod, ilyesmi úgy történik, hogy egy káder szeretne a pályáján vagy a káderi létben előbbre jutni, és keres magának valamit, amivel felhívhatja magára az elvtársak figyelmét. Idővel visszakövettük, és tulajdonképp a Jelbeszédnél is ez történt. És utána egy pár évig tényleg nagyon komolyan figyelték és cenzúrázták Bródyt. Emiatt a folytatás is megkérdőjeleződött, nálam biztos, de talán nála is. Bár erről konkrétan sose beszélgettünk. Az én álláspontom az volt, hogy ha tudjuk azon a színvonalon folytatni, ha a szövegek olyasmikről szólnak, amit érzek és interpretálni tudok, akkor csináljuk. Bródy pedig, ha nem is túl nagy lelkesedéssel, de benne volt. Sőt, ismerve őt egy kicsit közelebbről, szerintem neki még…, hogy is mondjam..., kihívást, örömet jelentett kerülgetni a kelepcéket, elmondani azt, amit akart. Nem örült neki, de érdekes bújócskának tartotta. Meg én is. A hanglemezgyáriak pedig; Bors Jenő és a nagyon szidalmazott Erdős Péter benne voltak a játékban. Támogattak bennünket, annak ellenére, hogy a Jelbeszédnél leginkább ők ütötték meg a bokájukat – világít be a kulisszák mögé Koncz Zsuzsa.

Az album másik Móricz Mihály dala, a Nem igaz egy kirobbanó, hangszeres játékban ötletes dal. A bevezető szépen építkezik, a végén jól hangzik a gitár-billentyű válaszolgatás. Ugyanez igaz a verzékben a labdaként dobált témára az elektromos bőgő és a szintetizátor között. A gitár ötletes riffje nagyon jó színt ad a refrénnek, a csörgő pedig még tovább erősíti a dal zaklatottságát. Koncz nagy szenvedéllyel, dühvel énekel, csak sajnos a hangképben túl hátra keverték, a verzékben a középen „labdázó” bőgő és szintetizátor, a refrénben a gitár meg a hangos, éles csörgő vonja el a figyelmet.

A Szaloncukor a humoros, ironizáló vidámságával kicsit kilóg a lemez álmodozó, szorongással teli reménykedéséből. Az énekesnő pályáján vannak hasonló humoros dalok, például az Én nem tudtam, mégis ez a reggae-s, újhullámos, hamisítatlan KFT-dal kicsit idegenül hangzik tőle. Laár vagy Bornai hangján jobban el tudnám képzelni. Koncz azért kihozza belőle a maximumot, de a Szaloncukor így se nő fel a lemez többi dala mellé. Főleg, hogy két nagyon erős szám, a Nem igaz és az Esti közvetítés közé került.

A dal egyrészt az Újhold előtti években nyugaton látott, és Magyarországra is lassacskán begyűrűző fogyasztói társadalom infantilizáló reklámplakátjainak rajzol szamárfület. Másrészt zeneipar-kritika is. Ekkoriban túltengett ugyanis a slágerlistákon a Dolly Roll, az R-go, az Első Emelet könnyed, jól táncolható, de nem túl mély zenéje. Ezt az értelmezést erősíti a „receptre írta fel a doktor úr nekünk.” Az énekesnő nevezte el Erdős Pétert Erdős doktornak. Bródy pedig már a Fonográfban is „köszönetet” mondott a „doktorúrnak.”

Az Ifjúsági Magazin az Alvajárót, az Előrejelzést és az Esti közvetítést tartja az album három legjobb dalának. A megállapítással mélyen egyetértek. Az Esti közvetítés légies, fájóan szép dal. A 1987-es Fordul a világon A város közepén lesz ehhez hasonlóan apró gyöngyszem.

Tudod nálam a lemezlezáró daloknak többnyire mostoha a sorsa. Mindig az hagy bennem konkrét nyomot, amit többször éneklek színpadon. És az Esti közvetítést nagyon keveset játszottuk – mondja Koncz.

Pedig Koncz éneke kifejező, érzelemteli. A verzékben jól adja át a lefekvés előtti dudorászó merengést, a refrénben pedig egyszerre hallható a bemondó győzködő optimizmusa és a lírai én kiábrándultsága.

Az Előrejelzésben a dal főhőse figyelmeztet, óvatosnak kell lennünk a jelek értelmezésénél. Az Esti közvetítésben a rádióbemondó hurráoptimizmussal biztat, hogy a csapatunk már nincs fölényben, a játék is kapkodó, de azért egész jó a helyzet, különben is, vár még ránk egy forduló. A dal a Szaloncukor megcsavarása, mert figyelmeztet, a kincstárból kiutalt jókedv lehet ragadós, könnyen fogyasztható, de a valóságban fárad a csapat, és vesztésre áll.

A szám hangszerelése, zenei megoldásai kiválóak. Horváth Kornél kongajátéka visszafogott, mégis összetartja a verzéket, a refrénben pedig az első ütemekben megtört dob pedig jól illeszkedik a szöveghez. Az intróban a billentyűtéma dallamos, és sűrűsége ellenére lebegő hatású. A verzékben a gitár arpeggiója, különösen az utolsó soroknál az üveghangos játék olyan, mint egy lassan behúzódó függöny, de ugyanennyire megkapók a refrének közéjátszásai is.

Az Újhold az lett, aminek alkotói szánták: előhírnöke Koncz Zsuzsa pályáján egy újabb lépcsőfoknak, és egy nagy változásnak a társadalomban. A dalok a mából visszatekintve is megállják a helyüket, sőt, mostanában majdnem úgy, mint 1985-ben.

Szerző: Juhász Tamás

Nyitókép: Koncz Zsuzsa az Élő segély Afrikáért koncerten, 1985. decemberében. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.