A címben olvasható jól ismert szlogen hallatán a mai a hatvanasoknak, hetveneseknek ver hevesebben a szívük. Ezeknek a korosztályoknak Magyarországon a Teenager party az ifjúságukat, a zeneszeretetet, a szabadságvágyukat jelentette.

A rock and roll-láz az ötvenes évek második felében Nyugat-Németországot is elérte, az ott állomásozó Egyesült Államok hadseregének helyi rádióadói, az AFN (American Forces Network), illetve a BDN által, az „amcsiadók” vadul nyomták a tengerentúli muzsikát, népszerűsítették az általuk kitalált új életérzést.

A rock and roll-hangzás nem csak a nyugatnémet fiatalokat varázsolta el. A SZER müncheni stúdióból sugárzott adása inspirálta a magyar beat nemzedéket is. A Nagy Generáció Cseke László rádiós lemezesládájából táplálkozott, a rádiós szerkesztő műsorai életre szóló élményt jelentettek, hangja, személyisége, zenei kínálata döntően befolyásolta az akkori ízlést.

Ekecs Géza (azaz Cseke László), Budapesten született 1927. március 24-én, 1951-ben érkezett Münchenbe, ahol csatlakozott a Szabad Európa Rádióhoz. Magyarországi családját féltve álnevet választott, így lett az Ekecs-ből, Cseke, a fordítva olvasott vezetéknévhez pedig a második keresztnevét kezdte használni.

A fiatal, 24 éves újságíró először a monitoring osztályon dolgozott. Amint arról volt már szó, az ötvenes évek végén a nyugat-németországi amerikai katonai rádiók vadul játszották a rock and roll-lemezeket, a német tinédzserek begőzöltek a tengerentúli móditól. Bill Haley, Chuck Berry, Little Richard, Jerry Lee Lewis, Fats Domino, Roy Orbison és a király, Elvis Presley varázslata hatással volt mindenkire, a Szabad Európa Rádió vezetősége pedig meghallotta az idők szavát. Csekét bízták meg a zenei műsoruk szerkesztésével és vezetésével, aki azonnal bele is fogott a műsorkészítésbe. Komoly verbális bökkenő akadt: Géza dadogott, iszonyatos önfegyelemmel alakította ki sajátos „beszédtechnikáját”, a jellegzetes „csekés” hanglejtést. Általában amerikai és angol lemezeket játszott, viszont a Teenager party szignálja a korabeli német „slágerfilm” zenéje volt: „Teenager Melodie” volt. Ezzel is jelezte, hogy az adás Münchenben készül, ahol a német fiatalok is előszeretettel „majmolják az amcsikat”. 1959. március 31-én indult el az adás, és eleinte hiányzott a visszacsatolás, majd 2-3 év után a londoni és müncheni címre özönleni kezdtek a jeligés levelek, képeslapok. Cseke kifejezetten kérte a hallgatóságot, hogy senki se írja a borítékra feladóként a saját nevét, mert jeligére lehetett zeneszámot kérni. Így játszott dalt például a „a farmotoros giliszta”, „az özvegy péklegény bosszúja”, esetleg a „lökhajtásos lótetű” kedvéért.

Az ifjúság igényeire a szerkesztők nem voltak tekintettel, ezért ők más forrásokból tájékozódtak. A Szabad Európa Rádió Teenager party című műsorából ismerték meg a zenei újdonságokat, Csekétől hallhatták először a beat és a rock világsztárjait, a Beatlest, a Rolling Stonest, az Animalst vagy a Pink Floydot.

„Itt Cseke László beszél, a Tinédzser partit hallják, a 19, 25, 31 és 49 méteres rövidhullámon”.

Cseke, élő, pörgős informatív műsorral jelentkezett, de fájó módon közel sem volt zavartalan a rádióhallgatás, az éteri jel gyakran hullámzott, a kommunista hatalom ideológiai szempontok alapján szűrte a nyugati szellemiséget, az adás hallgatását zavarták, sőt tiltották is!

A zajból és a recsegésből mégis kihámozható volt a DAL, amely a SZER-ből érkezett. A müncheni stúdióban ülő rádiós anélkül, hogy erről tudomása lett volna, beattörténelmet írt, műsorai kaput nyitottak a nagyvilágra, reményt adtak egy lázadó szellemű korosztálynak.

A hőskorszakban a magyar srácok, a Tesla, a Mambo és a Vörös Szikra magnók büszke tulajdonosai hangyaszorgalommal rögzítették a nyugat beatzenei kincseit. Cseke szakadatlanul kapta a jeligés leveleket. Egészen 1993. október 31-ig, amikor a SZER befejezte a működését.

Hajnal Gábor öreg rókának számít a szakmában, hosszú pályafutása során a pop-rock műfaj minden szintjén kipróbálta magát. 1966-ban a Liszt Ferenc téri könyvklubba szervezett Scampolo- és Echo bulikat szervezett. 1970-től az Egyetemi Színpad alkalmazásában állt, az évtized elején felléptette a műfaj krémjét. Diszkózott Csepelen, a Munkásotthonban a Ferm klubnapjain. A Danuviában a közönségkedvenc „tini” Generál-bulik hangulatteremtője volt! A Syconor, Nevada és más együttesek koncertjein konferált, és még sorolhatnánk. Ott volt szinte minden kilométerkőnél. A fáradhatatlan műsorszervező így emlékezett Csekére:

„1996-ban Koltay Gábor, a Budapesti Szabadtéri Színpadok igazgatója telefonált, elmondta, hogy megjelenteti Cseke László életrajzi könyvét, egyúttal felkért, hogy segítsem a kiadvány promotálását. Ajánlatát szinte már a hihetetlen kategóriába soroltam, Cseke fiatalkorom hatalmas bálványa volt, formálta a zenei ízlésemet.

A Szabad Európát tilos volt hallgatni, ha elkaptak elvitt a rendőr. Pedig a »Szabcsi«-ból jött az igazság, a zenei muníció. Hol lennének a beatesek, ha nem lettek volna Cseke műsorai?

Azonnal igent mondtam, csupán az volt a kérésem, mutasson be a legendának. El lehet képzelni mennyire izgatottan vártam a személyes találkozót, óriási megtiszteltetés volt korszakos egyéniséggel megismerkedni. A Lord Major nevű étteremben találkoztunk, és Cseke nagyon művelt, udvarias entellektüel benyomását keltette, néhány mondat után gyorsan felajánlotta a tegező viszonyt.

A könyv népszerűsítésére a következő volt az elgondolásom. Miután különféle rockzenekarok számára rendszeresen országos turnékat szerveztem, nem voltam fővároscentrikus, így aztán vidéki körutakat ajánlottam a rádiós ikonnak. Akkoriban az országban működött nagyjából 50-60 vidéki rádió, azt találtam ki, hogy mindegyikbe személyesen elmegyünk Gézával, aki szerepel egy órát a helyi állomásokon. A műsort követően pedig dedikálja a könyvét. Tetszett neki az ötlet.

Miután a Szabad Európa Rádió 1993. október 31-én megszűnt, a Danubius Rádióban folytatta a Teenager party című legendás műsorát, minden második hétvégén vonattal utazott Budapestre. Célszerű okokból az Astoria Szállóban lakott, az volt ugyanis legközelebb a Bródy Sándor utcai rádióstúdióhoz.

Délelőttönként a Danubiusban előre felvettek 2-3 adást, a műsorok rögzítését követően maradt elég ideje a késő délutáni vidéki fellépésekre. Szervező-menedzserként országszerte bőséges rádiós kapcsolattal rendelkeztem, munkakapcsolatban álltam a helyi média munkatársaival. Felhívtam őket, néhányuknak szinte kiesett a telefon a kezéből, amelyik rádiónál pedig nem volt kapcsolatom, felajánlottam a lehetőséget, akarnak-e műsort csinálni Cseke Lászlóval?

»Eljön a Cseke hozzánk?« –  kérdezték hitetlenkedve. »Igen, egyeztessünk időpontot.«

Az Astoria éttermében találkoztunk, ittunk egy kávét és útra keltünk. Az utazások alatt rengeteg időnk volt, sok órát beszélgettünk zenéről, rádiózásról, politikáról, az életéről. Azt mondta, 1949-ben megérezte, hogy hazánk felett borús fellegek gyülekeznek, ezért barátjával közösen intettek búcsút a szerveződő szocializmusnak. Csehszlovákia irányába hagyták el az országot, mert Ausztria felé akkor már sokkal bonyolultabb lett volna a határátlépés. Rengeteg hányattatás után került Párizsba, ahol sok költő, író elődjéhez hasonlóan igen szerény körülmények között tengődött, egy padlásszobában húzta meg magát. Célja nem változott, újságíró szeretett volna lenni. Sikerült ismeretségre szert tennie, hallotta, hogy az amerikaiak Münchenben »A Szabadság Hangja« jelszóval rádióállomást indítanak. A Szabad Európa magyar szekciója 1951-ben kezdett el sugározni, Ekecs Géza felvételt nyert a stábba, immáron Cseke László néven adásszerkesztő vált belőle.

Mesélt az egzotikus útjairól is, az utazás volt ugyanis az egyik nagy hobbija, a másik pedig a filmek. Imádta a negyvenes, ötvenes évek amerikai moziját, és a Szabad Európa Rádiót rendszerint ő tudósította a rangos európai filmfesztiválokról. Cannes, Velence és Berlin állandó vendége volt.

Amikor megérkeztünk az adott rádióba a stáb szinte vigyázzban állt, úgy köszöntötték a legendát, a dedikált Cseke-könyvek pedig aranyat értek.

Látva a hatalmas izgatottságot, fokozott érdeklődést felvetettem Gézának, volna-e kedve alkalmanként egy órás zenés bulit, egyfajta diszkót is tartani, ahová eljöhetnének az egykori hallgatói, rajongói a szálloda nagytermébe, elegáns helyi étterembe, Művelődési Házba.

Rábólintott. A hangtechnikát előre leszerveztem, és miután a SZER-nél egyszemélyes műsorokat vezetett, technikus nélkül, saját maga indította el és keverte a műsorait, nem okozott gondot neki a CD-lejátszó elindítása és a hangmixer kezelése sem.

Megszólalt a híres szignál, majd a jellegzetes, összetéveszthetetlen orgánum, és akkor mindenki elalélt a boldogságtól. Mindenki másképpen mutatta ki a rajongását. Sokan elérzékenyültek, volt, aki sírva fakadt. Az egykori SZER-hallgatók titkos álma teljesült, a bálvány ott volt velük. Megjelentek az egykori jeligés levelek írói is: »Emlékszik még arra a bizonyos jeligére? Én küldtem!«

Az egyik úton az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne egy Teenager party CD-t megjelentetni. Felkerestem a Szigeti Ferit a Zebránál, aki ugyancsak megilletődött a Csekével történt találkozáskor. A lemez a korszak mementójaként sikeres lett!

Emlékezetes perceket éltem át a váci rádióban. Cseke László és Komjáthy György közös műsort vezettek. A technikai helyiségben vártam, hogy az ikonikus rádióssok kezdjék az adást. Komjáthy Gyuri kiszólt: »Gabi, gyere be közénk, valaha te is diszkóztál!« A műsor elején mindenki saját maga mondta be a nevét:

A Mikrofonnál? Cseke László, Komjáthy György… Hajnal Gábor!

Néhány évvel később a Petőfi Csarnokban szervezett Lemezbörzén találkoztunk. A főszervező Csabai Matyi minden alkalomra hívott ismert személyiségeket, sztárvendégeket. Akkor Cseke László és Komjáthy György voltak a díszvendégek, én pedig a rendezvény egyik műsorvezetője. A backstage-ben örömmel üdvözöltem, poénkodtam: »Géza, mikor megyünk egy újabb haknira?« Vette a lapot: »Veled, Te nem bírod az éjszakázást…«

Amikor pedig a magyar rockzene nagyságairól készítettem a Rocktévének portrésorozatot, a Cseke-interjú sem hiányozhatott. Kiutaztunk Münchenbe, ahol szépen berendezett, ízléses kispolgári lakásán fogadta a stábunkat. Szobája falán lógott a vasfüggöny kis darabja nemzeti szalaggal átkötve…

Pályafutásom során szinte mindenkivel megismerkedtem a hazai pop-rock szakmában, külföldi világsztárok koncertjén konferáltam, jeles sportolók, színészóriások társaságát élvezhettem, de visszagondolva, életem legfontosabb találkozása az, hogy megismerhettem Ekecs Gézát, azaz Cseke Lászlót!” – fejezte be az emlékezést Hajnal Gábor.

A fenti szöveg részlet Gusztafik Tibor Lemezlovagok című, készülő könyvéből.

Szerző: Gusztafik Tibor

Nyitókép: Rózsavölgyi Gyöngyi / Wikipedia

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.