Balázs Boglárka édesapját a szovjet hatalomátvétel után elbocsátották a postáról. Így lett zenész, és játszott mások mellett Tabányi Mihállyal és Holéczy Ákossal is. Az énekesnő a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójában kezdte a pályát, aztán letette az ORI- és OSZK-vizsgát. Mesélt nekünk a Dáliáról, az Ifiparkról, és arról, milyen volt „pénzért vagy egyéb szolgáltatásért” énekelni.

Milyen zenei hatások érték Önt gyermekkorában?

A nővérem már szépen zongorázott, amikor én az első dallamokat elkezdtem dalolni, de a későbbiek során is sokat segített egy-egy zeneszám elsajátításában. A lányom, Csilla is nála tanult kilenc évig zongorázni. Apám is, aki miután elküldték postától, zenészként folytatta az életét, még Tabányi Mihály zenekarában is játszott nagybőgősként, így bejárta a világot. Sajnos nem éltünk sokáig együtt, nagyjából ötéves lehettem, amikor otthagyta anyukámat, aztán később el is váltak. Mindenesetre az anyukám, a nővérem és én sokszor mindig énekeltünk otthon, méghozzá három szólamban. Nagymamám gramofonján is rengeteg zenét hallgattunk, közöttük sok operett volt. Négyszobás lakásban éltünk, az egyik szobában két zongorával, melyek közül az egyik angol, a másik bécsi mechanikás volt.

Édesapjáról köztudott, hogy még Tabányi Mihályé mellett is több híres zenekarokban játszott.

A legnagyobb név Holéczy Ákos volt, ebben az együttesben zongorázott Bágya András és Dégel Károly, két énekesnőjük Hollós Ilona és Ákos Stefi pedig a korszak két legelismertebbje volt. Nagyon szerettem őket, óvodába nem is jártam, őket hallgattam, amikor csak tehettem és mindent énekeltem velük. Alig voltam hároméves, amikor Ákos Stefi egyszer azt mondta nekem, hogy olyan szépen énekelek, hogy biztosan énekes leszek. Erre elkomorodtam és azt vágtam rá, hogy én nem leszek énekesnő, hanem fül-orr-gégész, hogy meggyógyítsam azokat a gyerekeket, akiknek fáj a fülük. Nekem ugyanis sokszor fájt abban az időben a fülem, és az orvos nagybátyám, Kratochwill Ede, Duci bácsi mindig meggyógyított.

Mindig is fül-orr gégész szerettem volna lenni, és az álmom valóra vált. De amikor énekesnő lettem, akkor is folyamatosan konzultáltunk nagybátyámmal a hangszalagjaim aktuális állapotáról, aminek később nagy hasznát vettem.

Hangszeren is megtanult játszani?

Ötéves koromtól zongorázni tanítottak, ahogy a nővéremet is, a Postás Zeneiskolában. Nem szerettem gyakorolni, így aztán többször magamra haragítottam a tanárnőmet, aki, miután már harmadszor vagy negyedszer vétettem ugyanazt a hibát, egy szék karfájával rá akart csapni a kezemre. Én persze elkaptam a karomat, úgyhogy a zongora billentyűi sérültek meg. Ezután mondta anyukám, hogy hagyjam abba a zongorázást.

Nagyobb koromban Gyermán Istvánnál tanultam hegedülni, de nála sem gyakoroltam. Emlékszem, egy ebéd alkalmával – hegedűleckéink során mindig nálunk evett – ő maga ajánlotta fel, hogy hagyjuk abba, amibe én persze gyorsan és könnyű szívvel beleegyeztem. Hegedülni egyébként szintén a Postás Zeneiskolában kezdtem, Zipernovszky Mária, Zipernovszky Károly unokahúga volt a tanárom. Nagy megdöbbenésemre, amikor egyik télen Mária néni eltörte a lábát, és a lakására kellett mennem gyakorolni, mert egy iskolai hegedűversenyre készültünk, a férje, Ráth-Végh István nyitott nekem ajtót. Óriási megtiszteltetésként éltem meg, hogy egy ekkora tudású ember azzal törődött, hogy beengedjen engem a Dohány utca 2. alatti lakásukba, ráadásul az ő dolgozószobájában tartottuk ezt a kivételes hegedűórát.

Nem sokkal később pedig letette az Országos Rendező Iroda (ORI) vizsgát.

Az ORI-székházban, a belvárosi Semmelweis utca 1. szám alatt tartották a vizsgákat nagynevű szakmabeliek előtt. Az ORI igazgatóján, Keszler Pálon kívül ott volt Faludi Rezső is. Első alkalommal sikeresen vettem az akadályt, Balassa P. Tamás kísért zongorán két zeneszámban, egy lassúban és egy gyorsban. Közben mellesleg kiderült, hogy ez nem is annyira evidens, voltak pályatársaim, akiknek ez nem ment első alkalommal, Németh Jóska például tudtommal kilencedszerre ment át az ORI-vizsgán. Ami tetszett az ORI-engedélyem megszövegezésében, az az volt, hogy felsorolta, hol és milyen típusú helyeken léphetek fel – köztük volt az Operaház is – „pénzért vagy egyéb szolgáltatásért”. Persze szó sem volt arról, hogy mondjuk tojásokkal fizettek volna ki bennünket a későbbiekben, de nagyon viccesnek találom a mai napig ezt a megfogalmazást.

Mennyire keresett jól egy kezdő énekes 1963-ban Magyarországon?

Eleinte jó ideig, négy évig 150 forint volt a gázsim fellépésenként, aztán többszöri emelés után, 1969-ben 350 forinttal hagytam ott a pályát. Ebben az évben a kezdő orvosi fizetésem 1300 forint volt, tehát alig több mint három fellépés áráért mentem el egy egész hónapra dolgozni a kórházba. De ez akkor engem nem érdekelt, orvos akartam lenni.

Az ORI-vizsga után egyből beindultak az ORI-turnék és a magánszervezésű haknik is?

Hogyne, belekerültem a könnyűzenei élet sűrűjébe, nagyon sok helyre hívtak. Az ORI-n kívül még a Szövetkezetek Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Közös Vállalata (VOSZK) szerződései biztosítottak számomra elég sok fellépést vidéki vendéglátóhelyeken. Meg kell mondanom, jól kerestem, olyan hétvége nem volt, hogy ne lett volna fellépés, az ORI pedig hétközben is foglalkoztatott.

Ám azt hozzá kell tenni, hogy a legelitebb körbe nem tartoztam bele, így például nem emlékszem arra, hogy a Halló, itt Balaton! című produkcióba beválasztottak volna.

1964-ben a Módos-vokállal énekeltem, gyakorlatilag én is az együttes tagja voltam, együtt léptünk fel, de számos rádiófelvételt is készítettünk. Ugyancsak ebben az évben pedig Deák Tamás írt nekem egy dalt Végem van címmel, amivel a Magyar Rádió Tessék választani! című vetélkedőjén harmadik helyezést értem el. Abból látszik, hogy kifejezetten nekem írta a dalt, mert szerepel benne az a sor, hogy „[t]udós könyveimet bújom”. De az orvosi tanulmányaimat sohasem hanyagoltam el, volt, hogy alig aludtam a vidéki fellépéseinkből hazatérőben egy-két órát, és máris mennem kellett az előadásaimra.

Amikor pedig a Kamara Varietében éjszaka próbáltunk, másnap mennem kellett az egyetemre, majd este, színházi időben előadás következett ugyancsak a Kamara Varietében. Hétköznap egy, vasárnap kettő vagy három előadás várt itt rám. Többi között Feleki Kamill is fellépett ugyanebben a produkcióban, én pedig Nádas Gábor dalát énekeltem, amelyet erre a célra írt nekem.

A Budai Ifjúsági Park szintén emblematikus helyszíne volt az ifjúság szórakozásának. Itt is fellépett?

Itt és annak téli szórakozóhelyén, a Dália Klubban is. Az Ifiparkban ismertem meg a Bergendy-együttest. A zongoristájuk, Auth Ede lett később a férjem. 1969. április 1-ig nem történt köztünk semmi, majd két hónapi járás után határoztuk el, hogy még abban az évben összeházasodunk. A megbízatásaim mindig kerek egy hónapra szóltak a Dáliában és az Ifiparkban, ezekben az időszakokban minden este fel kellett lépnem. Alapvetően azt énekeltem, amiket a Bergendyék játszottak, javarészt rock and rollokat és twistet, de azért én is javasolhattam számokat. Azért nem volt ennek olyan nagy jelentősége, mert lényegében hasonló volt a zenei ízlésünk. A magyar és az olasz slágereket preferáltuk, de amikor elindult a táncdalfesztiválok sorozata, onnantól kezdve a magyar dalok kerültek túlnyomórészt előtérbe.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Szerző: Csatári Bence

Nyitókép: Kalocsai Richard

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.