Együtteseink diadalútja a baráti országokban nemcsak koncertezést foglalt magában, hanem szép számú megjelenést is a helyi médiában. Dolgozatomban a magyar rockzenei hanglemezek megjelenési módjait és elterjedését mutatom be a hetvenes-nyolcvanas évekre koncentrálva. Nem időrendi ismertetést, hanem országonkénti bemutatást választottam. Ennek oka, hogy az egyes országokban eltérő volt a magyar előadók jelenlétének intenzitása, illetve a forgalomba kerülő lemezek fajsúlya és fontossága is, amit egyébként mindenhol magának a hanglemeznek mint szórakoztatóeszköznek az elterjedtsége határozott meg, nem pedig az adott előadók népszerűsége vagy ismertsége. A hagyományos tánczenei és folkzenei előadók kiadványaival most érdemben nem, csak érdekes példákként foglalkozom.
A béketábor országaiban állami tulajdonban vagy szoros állami felügyelet mellett működtek a hanglemezkiadók és -forgalmazók. Néhány országban egyik vagy mindkét tevékenységet monopolhelyzetben levő vállalat űzte, másutt előfordultak látszólagos, vagy akár valódi konkurensek is. Egy-két esetben bátorkodom megjegyzést tenni a kiadott lemezek általánosan gyenge technikai színvonalára. Igazából majdnem minden országban előfordultak átlag alatti kivitelezésű lemezek, de ez többnyire csak időszakosan, esetlegesen fordult elő, a kérdést inkább csak a korabeli vásárlók helyzetét jellemzendő érintem.
Bulgária
Az ország egyetlen lemezkiadóját Balkantonnak hívták. Saját gyárral is rendelkezett, amely a vásárlók számára emlékezetes maradt a – mi tagadás – egyenletesen szegényes gyártási minőség miatt. Bulgáriában nem jelentek meg magyar rocklemezek. Az MHV-val folytatott kereskedelem révén kis számban lehetett magyarországi kiadású korongokat kapni. Magyar vonatkozásai az Arany Orfeusz Dalfesztiválokhoz kapcsolódó helyi lemezeknek vannak, 1968–1975 között néhány magyar fesztiváldal (például Zalatnay Sarolta Szi Szpomnyam [Open Your Hands] című száma a Gosztyi na Zlatnijat Orfej című EP-n, vagy Szűcs Judith I Have an Earth című száma a Golden Orpheus '73 – Awarded Songs And Singers című nagylemezen) is megjelent Balkanton-kiadványokon. Ezek mind tánczenei felvételek voltak.
Csehszlovákia
Északi szomszédunknál hagyományosan fejlett volt a lemezkiadói infrastruktúra, hiszen a rendszerváltás előtt három kiadó is működött az országban. A legrégebbi és egyben a legnagyobb a Supraphon volt, majd 1967-től működött a Panton, 1971-től pedig az Opus.
A csehszlovák kiadók a hetvenes évek elejétől lelkesen forgalmaztak és jelentettek meg magyar rockzenei albumokat. Legtöbbjük a Supraphonnál, néhány pedig az Opusnál látott napvilágot. A kiadás különféle konstrukciókban valósul meg. Többször előfordult, hogy a magyar rockalbumot saját kiadásban, licenc alapján adtak ki. A csomagolást különböző módokon oldották meg, az Omega Élő Omega című nagylemeze például a magyarországitól teljesen eltérő borítót kapott, míg az LGT Mindenkiének borítója felhasználta az eredeti motívumait, az LGT második csehszlovákiai albumának fedele pedig csak a nyelvében tért el az eredetitől. Ráadásul több Supraphon-kiadványt Magyarországon gyártattak, így történt például az első két említett album esetében is.
Magyar kiadvánnyal indult a Supraphonnál a hetvenes évek végétől kiadott Ruleta című sorozat, amely a béketábor országainak könnyűzenéjét mutatta be, országonként egy-egy lemezen. A sorozat 1979-ben megjelent magyar albumán az MHV-tól licencelt felvételek szerepeltek.
Többször került sor magyar előadókkal önálló felvételek készítésére, amelyek magyar vagy angol nyelven kerültek csehszlovák kiadású lemezekre. Így jelent meg Zalatnay Sarolta cím nélküli albuma 1975-ben. A felvételek még 1973 szeptemberében készültek, a lemez egyik felén az első stúdiófelvételeit készítő Skorpio kíséri Zalatnayt. Az Német Demokratikus Köztársaság lemezkiadója ugyanezt az albumot licencelte, így ez a lemez Amiga címkével is ismert. Több változatban és nagy példányszámban kelt el az LGT 1975 októberében Prágában felvett albuma. Érdekesség, hogy az LGT mindhárom említett csehszlovákiai albuma cím nélkül jelent meg. Az 1975-ben felvett album az újrakiadásain viszont megkapta a Motor City Rock címet.
Jugoszlávia
Tulajdonképpen nem tartozott a béketáborba a balkáni ország, nem is volt igazi „popgyarmat”, mégis érdemes kitekinteni az ottani helyzetre. Infrastruktúrája decentralizált volt. Jugoszláviában a hatvanas-nyolcvanas években három-négy nagyobb és több kisebb lemezkiadó is működött, igaz, néhányuk csak pár évig. Ezek a lemezcégek adott esetben konkurensekként is tudtak viselkedni, többször előfordult például, hogy egy előadó egyiktől a másikhoz szerződött át.
Jugoszláv kiadványok nem jelentek meg magyarországi előadókkal, csak a hatvanas évek végén látott napvilágot néhány magyar tánczenei felvétel. Ezek között egyébként volt saját produkció és licencelt felvétel is. Saját produkcióra példa a Koncz Zsuzsa és Bakacsi Béla két-két számát tartalmazó EP, az utóbbira pedig az 1967-es táncdalfesztivál négy dalát tartalmazó EP. Viszont megjelent néhány nyugati licenclemez magyar együttesekkel, így a belgrádi RTB kiadta az Omega III, The Hall of Floaters in the Sky és a Time Robber című albumait, a zágrábi Suzy Records pedig az 1974-ben, Angliában felvett LGT-albumot jelentette meg.
A hetvenes-nyolcvanas években az MHV nagy mennyiségben importált jugoszláv kiadványokat, feltételezhető, hogy egy részükért cserébe magyar lemezek kerültek déli szomszédunkhoz.
Lengyelország
Hasonlóan Csehszlovákiához, itt is több kiadó működött, a Muza, a Pronit vagy a Veriton. Sajnos, e helyt is meg kell emlékeznünk az általánosan gyenge gyártási színvonalról – értve ez alatt a hangfelvételek minőségét, a lemezpréselés hanghűségét, a borító tartósságát, kivitelét –, noha annak idején két hanglemezgyár is működött az országban, Polskie Nagranie gyára Varsóban, a Pronité pedig Pionkiban. Kevés lengyel kiadvány jelent meg magyar előadókkal, inkább a Hungarotontól importálták a magyar dalokat.
A helyi magyar vonatkozású kiadványok általában saját produkcióban készültek, és több ízben nagy példányszámú, ismert albumok lettek. Ilyenek az LGT In Warsaw és a Generál Rockin’ and Rollin’ és Heart of Rock című lemezei. Érdekes eset a Skorpio MHV-tól licencelt kislemeze, amelyre a Gyere velem! című Magyarországon kiadott albumukról került fel két szám. A kislemez a Tonpress kiadónál jelent meg, kiadói egyenborítóban.
Érdemes megjegyezni, hogy az LGT In Warsaw című albuma annak ellenére, hogy állami lemezcégnél jött ki, tulajdonképpen kalózkiadvány, mivel az előadó hozzájárulása nélkül rögzítették és tették közzé az LGT 1976. márciusi, varsói koncertjének hanganyagát. Ráadásul Szántó Péter Ilyen a boksz? című könyve szerint az album kiemelkedően magas, állítólag egymilliót meghaladó példányban fogyott. A felvett hanganyagból három kislemezt is közzétettek, amelyek számai részben fedik a nagylemezét. A három kiadvány egyébként két különböző kiadónál jelent meg.
NDK
A keletnémet állam monopolista lemezkiadóját egyszerűen Német Hanglemezek Népi Tulajdonú Vállalatnak (VEB Deutsche Schallplatten) hívták, amelynek több, műfaj szerint elkülönülő márkája volt. Könnyűzenei lemezeik Amiga név alatt jelentek meg. A keletnémet piac ellátására született a legtöbb fajta kiadói, terjesztői megoldás. Fontos körülmény, hogy itt volt a legnagyobb kiadói- és valószínűleg közönségigény is a helyi nyelven való megszólalásra. Más országokban is volt ilyesmire példa, de messze nem a Kelet-Németországban tapasztalt módon. Az Amiga-kiadványok majdnem mindig saját felvételeket tartalmaztak, amelyeket általában német nyelven készítettek az előadókkal. Ilyen dalokkal az Illésnek és a Bergendynek jelent meg önálló rockalbuma az NDK-ban, mindkettő 1972-ben. Kislemezeken és válogatáskiadványokon pedig felbukkantak az Omega, a Generál, a Locomotiv GT, a Hungaria és a Fonográf német nyelvű számai.
Licencelt, eredeti nyelvű lemez kivételként jelent meg az Omega című nagylemez 1972-ben. Erre az együttes harmadik lemezéről tettek egy bő válogatást, kiegészítve két dallal az első albumukról. A gondos szerkesztők a dalszövegek kivonatos német fordításait is közzétették a hátsó borítón, ami nem volt egyedi eset az Amiga gyakorlatában. Saját nyelvű, de keletnémet illetőségű stúdiófelvételre is csak kivételes példát tudunk: a folkzenét játszó Kaláka zenélhetett magyarul az Amiga stúdiójában.
A keletnémet kiadó szerkesztői szerettek különféle szempontok alapján összeállított válogatáslemezeket is közzétenni. Ezekre bőven jutott magyar előadók dalaiból, amint fentebb is említettük. Ezekre a lemezekre szinte minden esetben német nyelvű felvételekkel kerültek fel a magyar előadók. Kivételként említhető az Omega Törékeny lendület című berlini koncertfelvétele a Hallo nr. 9. című lemezen, igaz, ebben az esetben a lemez teljes anyag hasonló, béketáborbeli előadók élő, saját nyelvű felvételeiből lett válogatva.
Egyedi kísérletnek bizonyult, amikor 1970-ben az MHV saját kiadásban jelentetett meg zenekari válogatáslemezt, kifejezetten keletnémet exportra. Ez volt az Omega Ensemble Budapest című kiadvány. Erre főleg az Omega első, kisebb részben pedig a második albumáról válogattak dalokat. Az Egy lány nem ment haza és a Szeretnék visszamenni hozzád című számok – mindkettő az első albumról – felbukkantak a már említett 1972-es keletnémet Omega-válogatáson is, ami némi következetlenséget mutat a német szerkesztő részéről.
Mindezeken túl az NDK-ban folyamatosan lehetett kapni magyar kiadású lemezeket, tehát az ottani közönség rendszeresen hozzájuthatott magyar kedvencei eredeti felvételeihez is.
Románia
Electrecordnak hívták a román állami lemeztársaságot, amely a rendszerváltásig monopolhelyzetben működött. Kevés külföldi produkciót adtak ki. A magyar rock történetéhez összesen egy kiadványuk kapcsolódik, mégpedig az Echo együttes 1967-ben Bukarestben felvett EP-je, amely egyébként az együttes első stúdiófelvétele is volt. Ezen túlmenően önálló kiadványként csak Koós János EP-je készült, helyi tánczenekar kíséretével, három évvel később.
Romániában kis választékban és példányszámban időnként lehetett kapni magyar lemezeket az Electrecord és a Hungaroton között fennállt cserekapcsolatnak köszönhetően. A merev diktatúrában élő Románia hatóságainak meglehetősen negatív hozzáállása miatt a lemezek terén nem lehetett az országot magyar „popgyarmatként” emlegetni. Megjegyzendő, hogy a kevéssé iparosodott országban a hanglemezek nem is voltak annyira népszerű termékek, mint például Magyarországon vagy Csehszlovákiában.
Szovjetunió
A hatvanas évek elejétől monopóliumként a Melogyija adott ki lemezeket a Szovjetunióban. Igazából konszernként tevékenykedett, hiszen több stúdiója és lemezgyára az ország egymástól távol eső pontjain is működött. Moszkva, Leningrád, Riga, Tbiliszi és Taskent adott helyet ezeknek.
Tulajdonképpen csak egy szovjet kiadású magyar rockzenei projektről tudunk: A kenguru című film zenéjének a megjelentetéséről. A magyar kiadvány licencelt változatát jelentették meg, de a számlistán változtattak, így két dal lemaradt – Kovács Kati Nem biztos semmi és az Omega Never Feel Shame –, ugyanakkor lemezre került két itthon kiadatlan szám Delhusa Gjon Mondj valami szépet és a Generál Hányszor mondtam neked című dalai. Az album címe egyszerűen Vengerszkaja Esztradára, azaz Magyar tánczenére változott, a borítóra pedig a film egyik jelenetének fényképe került. Emellett két EP-t is forgalomba hoztak, amelyek számait a nagylemezről vették át. Az EP-ket több éven át, több présüzem is gyártotta, többfajta borítóval. Ezek is a Vengerszkaja Esztrada címet viselték, továbbá néhány borítóváltozaton feltüntették a lemezen szereplő előadókat is. Megjegyzendő, hogy előfordult az is, hogy a valószínűleg sokadszorra utánnyomott lemezborítóra sikerült az egyik lemez sorszámát és a másik lemez előadóit nyomtatni.
A szovjet közönség folyamatosan hozzájuthatott magyar kiadású rocklemezekhez a Melogyija és az MHV közötti cserekapcsolatnak köszönhetően. A szovjet export kedvéért a hetvenes évek elején több magyar kiadvány kapott az eredetitől eltérő borítóváltozatot. Az Illés és a Bergendy albumain csak a feliratokat cserélték orosz nyelvűre, a Hungaria, a Neoton és a Tolcsvayék és a Trió nagylemezei viszont eltérő csomagolásúak lettek. A két előbbi kiadvány – stílustalan módon – egy virágos rétet ábrázoló fényképpel ellátott egyenborítóban jelent meg, a Tolcsvay-lemez pedig egy ifiparkos koncertfotóval, amelyen a figyelmes szemlélő a Scampolo együttest azonosíthatta. Ez utóbbi exportalbum saját címet is kapott, ami Nye placs, dorogaja, azaz Ne sírj, kedvesem volt.
A magyar hanglemezeken 1976 és 1981 között rendszeresen feltüntették az album címének és a dalcímeknek az orosz fordításait is. A gyakorlat megszűnése valószínűsíti a szovjet export nagymértékű visszaesését.
Izgalmas korlenyomatok
Megállapítható, hogy a magyar könnyűzene kelet-európai „popgyarmatai” az adott országok lemezkiadói és -kereskedői a saját lehetőségeik mentén igyekeztek kielégíteni a helyi vásárlói igényeket. Erre országonként eltérő keretek között került sor, ahogyan eltérő módon aránylott egymáshoz a magyar import és a helyi kiadványok választéka, példányszáma is.
Különös módon a Nyugaton leginkább elterjedt gyakorlatra, tehát egy adott album változatlan formában való licencelésére és helybeli kiadására csak viszonylag kevés példa akadt. Ezt a legtöbb országban az eredeti, magyar kiadások importjával váltották ki.
A helyi kiadások néhány helyen (például a Szovjetunióban és Lengyelországban) az importot kiegészítő szereppel bírtak, máshol, mint az NDK-ban viszont elsősorban a saját kiadványokkal igyekeztek a keresletet kielégíteni.
Így születhetett meg egy sajátos paletta a magyar előadók külföldi lemezeivel, illetve felvételeivel, több ízben is izgalmas, érdekes korlenyomatot is adva az utókor számára.
Szerző: Kovács László
Nyitókép: Az Omega a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában, 1971-ben. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
