A címben idézett rövid összefoglalóval ajánlja a Pesti Műsor 1984. augusztus 29-ei száma Jancsó Miklós és Hernádi Gyula alig két héttel korábban, augusztus 16-án bemutatott mozifilmjét. A következő hónapokban született elemzések és kritikák sűrűjéből különös módon „kiviláglik” ez a mondat: tömörségében tárgyilagosságot és talán burkolt elmarasztalást fedezhetnek fel azok, akik ismerik a filmet és valamelyest tájékozottak korabeli fogadtatását illetően is.

Benkő László 1984. augusztus 10-én, néhány nappal a premier előtt azt mondta az Esti Hírlap riporterének: „[…] ha egyszer ennek a filmnek a sztoriját megírnánk, izgalmas fejezetet tenne ki történelmünkben.” A rendelkezésünkre álló archív források, valamint az együttes tagjainak visszaemlékezései alapján jelen cikkünkben arra teszünk kísérletet, hogy felvázoljuk az Omega, Omega, Omega történetének főbb fejezeteit.

Első lépésként a film apropóját jelentő jubileumi koncertsorozat előkészületeit kell felidéznünk, amelyet az Omega huszadik születésnapja alkalmából, 1982. november 11. és 14. között tartott az év elején átadott Budapest Sportcsarnokban. Az együttes tagjainak visszaemlékezései nem egyeznek meg abban, hogy az eredeti tervek szerint hány előadásból állt volna a sorozat; Kóbor János 1982 júliusában a Hétfői Híreknek úgy nyilatkozott, hogy november 8. és 15. között hat hangversenyt adnak, egy húsz évvel későbbi interjúban pedig elárulja, hogy a tárgyalások tíz (!) koncertnapról kezdődtek. Mihály Tamás ezzel szemben úgy emlékszik, először csupán három előadásról volt szó.[1] Mindenesetre 1982 októberére kialakultak a végleges koncertdátumok, azzal a kiegészítéssel, hogy a november 13-i és 14-i előadásokat a szervezők „az ország különböző részeiből érkező fiataloknak” szánják, s hogy a „Budapest Sportcsarnok ezen a két estén csak az övék” (Pest Megyei Hírlap, 1982. november 13. – vö. Mihály Tamás üdvözlésével a november 14-i koncertfelvétel elején: „Szeretettel köszöntjük egész Magyarországot!”). Tekintettel arra, hogy a koncertekre negyvenezer jegy elővételben elkelt, az együttes és a Sportcsarnokot üzemeltető Népstadion és Intézményei arra a megegyezésre jutottak, hogy november 15-én, hétfőn is tartanak egy előadást – tudjuk meg a Déli Hírlap november 4-ei számából. Arra vonatkozóan, hogy összesen hány fő vett részt az öt koncerten, nem áll rendelkezésre pontos adat. Ennek oka valószínűleg az, hogy

 „a pénztárak, számozatlan belépőket kiadva, legalább másfélszer annyi jegyet adtak el, mint amennyi […] a Sportcsarnok ülőhelyeinek a száma”

– tudjuk meg a Film Színház Muzsika 1982. december 4-ei cikkéből, amely megjegyzi még, hogy a „színpad előtti állótér is zsúfolásig megtelt.” A szervezők tudomása szerint a Sportcsarnok alkalmanként 10-12 ezer néző befogadására volt képes, így becslések szerint összesen nagyjából 60 ezer fő láthatta a koncerteket.[2] A ráadáskoncertre végül nem 15-én, hanem 16-án került sor, mégpedig Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárának halála miatt: november 15-ére ugyanis gyásznapot hirdettek. Brezsnyev halálhírére és annak következményeire Kóbor János így emlékezett a Dalia Lászlónak adott interjúban:[3]

„A buli napjának reggelén viszont arra ébredtem, hogy marha furcsa zene szól a rádióban. Jönnek a hírek, s a TASSZ jelenti, hogy éjjel elhunyt Leonyid Iljics Brezsnyev. Állítólag nem szerdán halt meg, de pechünkre csütörtökön reggel jelentették be. Hívom Gyula bácsit, Jancsó beszél Aczéllal, aztán meglátjuk, mit lehet csinálni. Kiderült: jó, hogy Gyula bácsi és Jancsó van, mert velük Aczél szóba állt. A jegyeket eladták, mit lehet tenni? A buli lemehet, de ha a legkisebb rendzavarás van, akkor Jancsó, Hernádi, Omega, ilyen nevek nem is voltak. Gyula bácsi visszafogta magát, aznap a csajokon fekete bugyi volt.”

A sajtó az ünnepi koncertsorozat január 1-ei bejelentése óta kíváncsian várta a rendezvénnyel kapcsolatos részleteket, köztük a választ arra a kérdésre, hogy az együttes miért a Jancsó–Hernádi alkotópárost kérte fel az előadások rendezésére. A magyarázatot Benkő László adta meg a Dunántúli Hírlap 1982. március 15-i számában:

„Tudjuk, a közönség ennyi éves sikersorozat után is egyre mást, egyre újabbat vár tőlünk […] Éppen az említett hazai közönségigény, s a sportcsarnok egyszerre sok ezer nézője miatt fogadtuk nagy örömmel Jancsó Miklóst és Hernádi Gyulát. […] A koncertek látványát mi már sem lézerrel, sem más módon nem formálhatjuk tovább, nekünk kizárólag a zenére kell összpontosítanunk. Önerőből már nem tudunk többet nyújtani, kell a rendező, akinek elmondjuk, hogy mit akarunk. A látvány és zene stílusegységét szigorúan megszerkesztett forgatókönyvvel lehet megvalósítani. Nem titkolt szándékunk: műfajt szeretnénk teremteni.”

Bár az együttes tagjaival készített korabeli interjúkban olykor eltérő magyarázatokkal is találkozunk, a források túlnyomó része megerősíti, hogy az ötlet az Omega billentyűsétől származott:

„Benkő Laci imádta Jancsót, és addig kapacitált minket, míg ráálltunk, hogy Budapest Sportcsarnokbeli koncertjeinket ő rendezze.” – emlékezik vissza a felkérés eredetére Molnár György 2021-ben megjelent könyvében,[4] hozzátéve: „Bár látszólag nagyon messze álltunk egymástól, mégis több közös vonást lehetett felfedezni bennünk, mintsem elsőre gondolni lehetne.”

A nemzetközi elismertség mellett Molnár a sajátos szimbólumrendszert említi közös vonásként: „Mi a dalszövegeinkben, Jancsó az általa kialakított filmnyelvvel hozott létre olyan jelrendszert, amelyet sokféleképpen lehet/lehetett értelmezni.”

Benkő nyilatkozatai és Molnár visszaemlékezése alapján világos: az Omega a Jancsó–Hernádi alkotópáros hírnevére alapozva szeretett volna olyan koncertsorozatot szervezni, amely nemcsak a 20 éves jubileum méltó megünnepléséhez járulhat hozzá, hanem tengerentúli terveik megvalósításában is hasznukra lehet. Jancsóék a koncertfelvételek felhasználásával ugyanis mozifilm készítésére is vállalkoztak, amelyet az együttes később VHS-verzióban is forgalomba hozhat. Ehhez tudni kell, hogy az Omega 1980-ban „igazolt át” nyugatnémet kiadójától, a Bellaphontól a WEA-hoz, amelynél korábbi menedzserük, Peter Hauke vállalta képviseletüket, célul tűzve ki az amerikai piac meghódítását. A terv első lépése a Working című nagylemez elkészítése volt (magyar változata 1981-ben jelent meg Az arc címmel), ám a lemez nem hozta meg a várt áttörést. A megjelenést követő néhány hétben jól fogyott Nyugat-Európában, később azonban nem övezte jelentősebb érdeklődés.

A következő kísérlet az Omega XI című album és hozzá kapcsolódóan a Budapest Sportcsarnokban forgatott koncertfilm terjesztése lett volna, amely iránt egy amerikai tévécsatorna máris érdeklődést mutatott – olvashatjuk az Esti Hírlap 1982. november 18-ai cikkében. Sokan merész ötletnek tartották az alkotópárossal való együttműködést, attól tartva, hogy Jancsó Miklós improvizatív stílusa nehézséget jelent majd az együttes számára.

 „Ettől egy kissé mi is félünk. Ugyanis mi hosszú idő óta egy meghatározott koncepció szerint készülünk. Improvizációra a koncert közben csak a zeneben van lehetőségünk, másban aligha”

 – reagált a Tolna Megyei Népújság kérdésére Molnár György 1982. november 11-én. Jancsóék és az Omega a Sportcsarnok februári átadása után azonnal hozzáláttak helyszín tanulmányozásához, és annak belső elrendezésében máris jelentős módosításokat terveztek. Hogy a megálmodott látványelemek és tánckoreográfiák minél jobban érvényesülhessenek, a színpadot nem a küzdőtér végén, hanem a nézőtér teljes hosszában, a pálya mentén építették fel, tudjuk meg a Pest Megyei Hírlap 1982. november 13-i cikkéből. A színpad szokatlanul nagy méreteiről, az együttes rendelkezésére álló „több szintes játéktérről” több napi- és hetilap beszámolt, megemlítve azt is, hogy

Mint a későbbi beszámolókból kiderül, Banovich Tamás nem csupán a díszletekért felelt, hanem mint „a magyarországi rock egyik elismert filmes »szociográfusa«” irányította is a koncertfelvételeket (Dunántúli Napló, 1982. november 15.). Molnár György könyve[5] világítja meg igazán Banovich szerepét:

„Szerencsére ott volt Banovich Tamás. Ő rendezte 1967-ben az Ezek a fiatalok című kultikus zenés filmet, amelyben az Omega is játszott. Ő volt a koncertünk és a film látványtervezője. Jött-ment, nézelődött, mint aki épp csak arra jár. […] Aztán elment Jancsó mögött, és odavetette a szája sarkából: Pipi, ez szar. És Jancsó abban a pillanatban változtatott. Banovichra hallgatott. Így aztán ő volt az, aki szép lassan összerakta az egész produkciót.”

A színpadi előkészületek és az együttes próbái tehát jól haladtak, nem úgy a film forgatókönyve. A legelső ötletek között felmerült, hogy Drakula gróf és Báthory Erzsébet lesz a show két főszereplője, ám erről később lemondtak az alkotók – emlékeztet a Filmvilág 1984. augusztusi száma. Az Esti Hírlap riportere 1982. november 2-án, a koncertsorozat kezdete előtt kilenc nappal (!) faggatta Hernádi Gyulát, mit láthat majd a közönség a színpadon:

„A Hasfelmetsző Jack című regényem sztoriját – amely az ünnepi könyvhéten jelent meg könyv alakban, s nem azonos az évekkel ezelőtt bemutatott darabommal, hanem annak a regényesített változata – leegyszerűsített formában énekli el az Omega együttes. Természetesen közben más nóták is elhangzanak; amelyek hangulatukban, filozófiai gondolatiságukban kapcsolódnak a regény motívumaihoz. […] Mondhatnám azt is, hogy egy comic strips [sic!] típusú kalandos, érzéki tartalmú folytatásos krimi, valamint kép- és zenesorozat sajátos keveréke lesz a négy este.”

Az egy héttel később, november 9-én tartott sajtótájékoztató előtt csípte el ugyancsak az Esti Hírlap újságírója Benkő Lászlót, aki a várható műsorról így nyilatkozott: „Korábban gondoltunk a Hasfelmetsző Jack bemutatására, de rájöttünk, hogy ezt a darabot az Omega nem tudja vállalni a szoros, feszes dramaturgiája miatt, ezért döntöttünk a változtatás mellett”. A forgatókönyvvel kapcsolatos bizonytalanság sajtókörökben egyre nagyobb kíváncsiságot, az együttes tagjaiban pedig egyre növekvő feszültséget keltett. Benkő László szavaival:

„[A] novemberi premier egyben világpremiernek is számít. Meghívtuk a lemezipar külföldi irányítóit, menedzsereit is. A tét óriási: a produkcióval az Omega új korszaka kezdődhet, s meghódíthatjuk az amerikai közönséget.” (Dunaújvárosi Hírlap, 1982. október 26.)

Hogy miként alakul a koncertek forgatókönyve, a várva-várt sajtótájékoztatón sem derült ki, sőt, mint az Esti Hírlap cikkéből megtudjuk, „annak ellenére, hogy Jancsó Miklós neve szerepelt a meghívón, a filmrendező nem jött el a beszélgetésre. Kóborék elmondták: halvány fogalmuk sincs róla, mi is lesz néhány nap múlva a színpadon. Ők a zenét garantálják.”

S hogy miből állt a koncertek zenei kínálata? A Pesti Műsor november 10-ei cikkéből idézünk:

„Bár az időpont jubileumi, mégsem a nosztalgia a mottó, a kompozíciók kiválasztása az előretekintés jegyében fogant. […] Az Omega XI igazi premiernek számít, s szövegeiben is meglepetéseket tartogat.”

Ugyanitt Benkő hozzáteszi:

„Sülyi Péter eddigi legjobb, legkiforrottabb verseivel dolgozhattunk […], bár tematikusán elszakadtunk a space-rocktól, hangszerelésben mégis ennek a világnak jellemző effektusaival, tónusaival operálunk, ahogyan a hangszerkezelési metódus is sajátságosán Omega maradt.”

A koncert programja az új albumról válogatott hét dal (Ajánlott útvonal; Alvajáró; Szemközt a rózsaszínnel; A Hatalom Színháza; Téli vadászat; Kenyér is információ; Kötéltánc) mellett az előző album, Az arc legnépszerűbb felvételeiből (A nagy folyó; Kemény játék; Életfogytig rock and roll; Az arc; A holló; Az üzenet), valamint „régi sikerdalokból” (Tízezer lépés; Gyöngyhajú lány; Nem tudom a neved; Addig élj; Időrabló; Léna; Ezüst eső; Őrültek órája) állt össze – idézhetjük fel D. Szabó Ede beszámolójára (A hangverseny leírása, Magyar Ifjúság, 1982. december 17.), valamint a Magyar Nemzetben 1982. november 10-én megjelent Benkő-interjúra támaszkodva.

Hozzá kell tennünk, hogy a közönség Benkő László megjelenés előtt álló instrumentális szólólemezéből, a Lexikonból is kapott ízelítőt (a Jubileumi koncert dupla albumán az Atlantis című szám hallható), amelyet szerzője egy interjúban az Omega XI „előtanulmányának” is nevezett (Ifjúsági Magazin, 1982. október).

A közönség és a sajtó részéről is nagy várakozás övezte a jubileumi koncertsorozatot, ami egyáltalán nem meglepő, főként, ha figyelembe vesszük, hogy az együttes ekkor már két éve nem lépett fel Magyarországon (bejárta azonban Európa számos országát, s nagy sikerű koncerteket adott Lisszabontól Zürichen, Hannoveren és Athénen át Isztambulig).

Szerző: Takács Nándor

Nyitókép: Az Omega tagjai 1981-ben. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

[1] Mihály Tamás: Sportcsarnok, ötször. In: Basszus! Omega! Noran Libro, Budapest, 2014., 140. o.

[2] Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A magyarock története 1. A beatkezdetektől a kemény rockig. Budapest, 2009., 265. o.

[3] Dalia László: Omega. Régi csibészek. In: Dalia László – B. Molnár László: A dal ugyanaz marad. Media Nox Kiadó, Budapest, 2002., 60. o.

[4] Molnár György – Tóth Péter: Omega a gitár mögül. Alexandra Kiadó, 2021, 103. o.

[5] Molnár György – Tóth Péter: Omega a gitár mögül. Alexandra Kiadó, 2021, 107. o.