A magyar filmtörténetben is találkozunk a Házibulihoz, a Malackodókhoz vagy a Meglógtam a Ferrarivalhoz hasonló, nem ritkán felnőtté válási történetekbe szőtt és játékos „bulifilmekkel”. Bacsó Pétertől a Szerelmes biciklisták, bizonyos szinten Szabó Istvántól az Álmodozások kora, Kardos Ferenc és Rózsa János klasszikusa, a Gyerekbetegségek, Banovich Tamástól az Ezek a fiatalok vagy Kovácsi Jánostól a Cha-cha-cha mind felidézhetik bennünk a nyugati, illetve hollywoodi coming of age történeteket.
Persze a magyar fiatalok „bulijába” sokszor sötétség és könny is vegyül, főleg az 1960-as és az 1970-es évek fordulójától kezdve, pontosabban a reformok megtorpanása után, az úgynevezett konzervatív gazdasági és politikai fordulatot követően. Szabó Istvántól az Apa játékosságát és a Megáll az idő (Gothár Péter) hatvanas évek-nosztalgiáját beárnyékolja egyrészt az apahiány, másrészt a magyar közelmúlt és annak negatív hozománya, a langyos állóvízszerű jelen.
Az említett alkotások egy része persze úgynevezett szerzői film, amelyek célja nem elsősorban a szórakoztatás, hanem – ha mégoly személyes hangvételben is, de – a magyar múlt és jelen elemzése, a mindenkori fiatal nemzedék helyzetének és közérzetének vizsgálata és bemutatása. A kritikusok és filmtörténészek a szerzőiség és a műfajiság határmezsgyéjén egyensúlyozó Dobray György kultikus alkotását, a Szerelem első vériget szokták ezekkel a komolyabb, analitikus szerzői filmekkel szembeállítva a „magyar Házibuli-filmnek” titulálni. Ám mint kimutattuk korábbi cikkünkben, a filmet negyven év távlatából újranézve nem egészen ez a helyzet. Persze, Dobray és Horváth Péter műve sok olyan zenés és humoros-játékos jelenetet tartalmaz, amelyek a hollywoodi és nyugat-európia tinivígjátékokhoz közelítik, azonban már a trilógiát elindító Szerelem első vérig is hajlamos az elkomorodásra. A kamaszszerelem kibontakozásával párhuzamosan előkerül az idősebb generáció illúzióvesztettsége, rossz közérzete, a betegség, a halál és az abortusz fajsúlyos kérdésköre is. Mindezt hangulatában leköveti Demjén Ferenc keserédes slágerei mellett az a néhány dühös, new wave zeneszám, amelyet a főszerepet alakító Berencsi Attila (Beri Ary) és Czakó Ildikó (Gombóc) adnak elő a cselekmény során.
Úgyhogy a Szerelem első vériget nem lehet azzal „vádolni”, hogy egyszerű és könnyed Házibuli-variáció lenne. A fiatal felnőttkorra koncentráló folytatás, a Szerelem második vérig pedig még inkább eltávolodik a könnyed tinivígjátékoktól, sőt ez egy kifejezetten komor második rész, amelyben Dobray visszaszorítja, groteszkbe fordítja a játékosságot, valamint Demjén és Dés László számai helyett Berencsiék dühös és apokaliptikus performanszait helyezi előtérbe. Ez által kifejezi nemcsak a korabeli, rendszerváltáshoz közeledő fiatalság közérzetét, hanem Beri Ary ambivalens hangulatát is, amelybe a nem kívánt hírnév miatt került az első és második Szerelem-film forgatása és utóélete során.
Persze az első két Szerelem-film kellőképp populáris alkotás lett, tehát primer szinten (sztárok, zenék) is rezonált a korabeli fiatalokkal. Az 1986-ban bemutatott Szerelem első vérig zajos sikert aratott, közel 1,5 millió nézője volt a hazai mozikban, és az évtizedek során kultklasszikussá vált: a 2010-es években regényformában is megjelent, valamint a közelmúltban digitálisan felújították. Korlátozott számban a MAFILM még a Demjén Ferenc által előadott főcímdalt is terjesztette kislemezen. Az 1988 januárjában debütált Szerelem második vérig az Erdélyi Z. Ágnes és Somogyi Lia által szerkesztett, 1989-ben megjelent Filmévkönyv adata szerint visszafogottabban, de így is szépen teljesített a mozikban, több mint 724 ezren nézték meg a bemutatója évében. Sikerük titka egyrészt az, hogy a nyolcvanas években divatosak voltak az ilyesfajta tinivígjátékok, másrészt Demjénék slágerei és a két sztárarc, a Fügét alakító Berencsi és az Ágotát, szerelmét megformáló Szilágyi Mariann kellőképp vonzók voltak a szélesebb közönség számára. Ez a vonzalom azonban nem volt kölcsönös, sőt Berencsi állítása szerint kifejezetten teherként élte meg a hírnevet.
A rendező lányával, Dobray Saroltával beszélgetve a következőt nyilatkozta a Nők Lapjának:
„Én egyszerűen csak nem úgy voltam összerakva genetikailag, hogy alkalmas legyek rá, hogy ezzel a bizonyos szempontból nagy szerencsével éljek, vagy együtt éljek. Mert mindig olyan helyzeteket hozott, amiben nem akartam benne lenni. Mert idegesített, mert nem az én világom volt.”
Állítása szerint a „művésznevét”, a Beri Aryt is sokan félreértelmezték, holott ezt nem ő választotta magának nagyképűségből, egyszerű gúnynév volt, amit az egyik haverjától kapott. A Szerelem-filmek beskatulyázták őt „Beri Arynak”, és úgy véli, ez rányomta bélyegét a könnyűzenei karrierjére is. Jellemző konfliktus volt egy vagy több koncertjén, hogy bár ő a saját számukat (Napfény, eső) akarta előadni, sok „rajongója”, aki a film miatt jött el, a Szerelem első vérig főcímdalát várta el tőle. Holott az nem ő, abban nem az ő személyisége tükröződik, hanem Demjén Ferencé és Dés Lászlóé. Ez egy művészi és identitás-konfliktust eredményezett, amelyet így foglalt össze a már idézett interjúban:
„Másnap, ahogy a Szerelem első vériget elkezdték játszani a mozik, a hetes buszon mentem épp a filmgyárba. És akkor egy srác odamutatott rám a barátnőjének: ott van! Egy perccel később egy másik brigád meg elkezdett röhögni: nini, a köcsög gyerek a filmből! Na mondom, innentől tényleg ez lesz?! És még csak délután kettő volt… Abban a pillanatban megszűnt az a típusú nyugalom, amiben egészen addig éltem. Hogy sétálok dúdolgatva a vakvilágba. Onnantól elkezdtem előttem járni, és hátrafordulva figyelni önmagam.”
Berencsi persze később Gazdag Gyula kultikus bűndrámájában, a Túsztörténetben és Szabó Ildikó Hótreáljában megmutathatta egy másik arcát, azonban az ő karrierjét inkább egy korábbi Gazdag-film, az Elveszett illúziók címe jellemzi jobban. Az első két Szerelem-filmmel jött sztárság kényszerpályára állította őt és szertefoszlatta a romantikus illúziókat a progersszív zenéléssel kapcsolatban. Ez a probléma abszolút megjelenik a Szerelem második vérigben, még markánsabban, mint az első részben. Ha a trilógiát záró Szerelem utolsó vérig címe lehetne szintén az „Elveszett illúziók”, akkor a középső epizódé az, hogy „Az illúzióvesztés útján”. Ez megjelenik már a film első nagyjelentében is, amelyben Füge és Gombóc a bandájukkal előzenekarként fellépnek egy koncerten. A közönség másra számít, nem egy újhullámos-punkos dalra és performanszra, így agresszíven reagál Fügéékre, kifütyülik őket, és az egész koncert káoszba torkollik. Ennek eredménye az is, hogy a káoszban a tömeg maga alá gyűri a várandós főhősnőt, Ágotát, aki emiatt elvetél. Kudarcos koncert, meg nem értett művészek és elvetélés – ezek mind akarva vagy akaratlanul, de felidézik mindazt, ami Berencsivel mint „tinisztár” szerepébe kényszerült, meg nem értett new wave előadóval történt a Szerelem első vérig közönségsikere következtében.
Igaz, a Filmvilág meglehetősen ironikus hangvételű korabeli negatív kritikájában (Filmvilág 1980/1., 61–62.) Szemadám György ugyanolyan komolytalan és üres Házibuli-másolatnak tartotta a Második vériget, mint az elsőt.
„Hol van itt már »ifjúsági probléma«?! Hol vannak A kis Valentino rendőrei és verekedős pincérei? Hősünk a rendőrséggel csak mint szexuális problémával találkozhat: szerelme ugyanis unokahúga egy infantilis rendőrnek, akinek egyetlen problémája, hogy hol lehetne egy jót kefélni a mama tudta nélkül. Hősünk, Füge, akit notóriusan kerülnek a komolyabb konfliktusok, unalmában aztán annyit teng-leng erre-arra, hogy történetébe szinte minden belefér” – írta Szemadám.
Ha újranézzük a filmet, ezzel a cinikus szövegrésszel nem igazán lehet egyetérteni. Sőt, a Szerelem második vérig illeszkedik a kései Kádár-korszak apokaliptikus filmjei (Bódy Gábor: Kutya éji dala, Gothár: Idő van, Jancsó Miklós: Szörnyek évadja) sorába, mert egy szétmálló, széteső, kaotikus világot mutat be a videoklipszerű zenés jelenetein keresztül is. A nyitómontázs még ugyanolyan konszolidált és némileg reménykeltő, mint az első részben. Demjén és Dés Mit szeretnél hát című száma szól, miközben Füge fut, buszozik, stoppol, hogy odaérjen az említett koncertre. Jellemző, hogy a természetből, a mezőn keresztül tart a betonút és a civilizáció felé, tele vágyakkal, álmokkal, és olyan érzésünk van a „vadon” elhagyása és a dal hatására, hogy az integráció, a normális családi élet reményével is.
„De mindig volt ki a földön járt, s a széllel szemben nem ordibált / És mindig volt aki széllé vált / Ki felrepül és égig száll” – meséli a dalszöveg, és bár megjelenik benne a bizonytalanság és a konformizmus, egyúttal a siker, „ez égig szállás” is.
A refrén még határozottabban ugyanezt sugallja: „Annyi minden vár még rád. / Most van itt a perc, hogy indulj hát! / Messze még a boldogság, / Percről percre nő a távolság.” Ezek alapján a Szerelem második vérig lehetne egy olyan tipikus hollywoodi film is, amelyben a bohókás, tetterős, aktív főhősünk a kezdeti bukdácsolás ellenére felnőtté érik és elnyeri a boldogságot, azaz sikeressé válik a karrierjében és megszerzi a szeretett nőt, akivel elindulnak a közös jövő és a letelepedés útján.
Dobray azonban nem ilyen filmet készített, és a koncerten eluralkodó káosszal egyértelművé is teszi, hogy ez nem egy romantikus tinidráma vagy komédia lesz, ami az amerikai sikermítoszt reprodukálja a magyar közegben, főleg, hogy attól teljesen idegen. Demjénék szerelmes dala után a hazai rögvalóságot, illetve a fiatalok erre adott dühös reakcióját jelképezi és foglalja össze Gombóc és Füge, illetve Beri Ary dala, a Mindenki alszik. „Átok ül a falakon” – zengi Füge, majd később hozzáteszi: „Rövid lesz a szerelem”. A közös soruk pedig a következő: „Mindenki alszik, pihen ha fáradt / Süket a város, meghalt az utcazaj / Rossz ízű könnyek marják a torkomat / Valakit szemben ugyanígy fojtogat / Szinte ugyanaz”.
A „rövid lesz a szerelem” direkt utalás arra, hogy ez a történet miként fog végződni, hiszen a Szerelem második vérig nem a szerelem beteljesüléséről, hanem a kapcsolat tragikomikus működésképtelenségéről szól. Egy „se veled, se nélküled”, illetve „már nem, még nem” állapotot jár körbe, amiből képtelenség kimozdulni. A „süket a város, meghalt az utcazaj” is egy nyomasztó statikus helyzetet juttat eszünkbe, amiről a „nagy egészre”, az ország 1980-as évek végi állapotára is lehet asszociálni. Ahogy nem működik Füge és Ágota kapcsolata, úgy nem működik már az államszocializmus sem, ennek ellenére csak nem akar megszűnni, ami mindkét fél (nagyban a társadalom és a hatalom) számára teher, mindkét oldalt megmérgezi valamilyen módon.
A „még nem, már nem” állapot és a káosz több szinten is megjelenik a filmben. Gyuszi, Ágota egyébként már házas, de válására kész udvarolója (ez is egy „még nem, már nem” állapot) például visszatér, hogy megszerezze a főhősnőt. Ám ezúttal már nem egy konszolidált és konformista férfiként jelenik meg, hanem az amerikai kultúra bűvöletében, divatos motoros szerelésben, pólóján az amerikai zászló látható és a „Hair” feliratot is elcsíphetjük. Ám Gyuszi nem lázadó, nem igazi hippi, sőt attól, hogy „szelíd motorosnak” öltözik, konformista, aki csak unalmas konformizmust tud kínálni Ágotának – igaz, legalább anyagi stabilitást is. Mindenesetre ő tökéletes groteszk torzója mindannak, ami az országban történt a szétmálló államszocializmus utolsó, átmeneti éveiben: betört a nyugati kultúra és életmód, ami csábító a puha diktatúrába belefásult fiatalok számára, de az itteni vadhajtása nem biztos, hogy elhozza számukra a megváltást. Sőt, egy újabb szürkeséggel és nihillel kecsegtet.
Ugyanolyan zsákutca ez, mint Füge (vagy Beri Ary) számára az „örömzenélés”, csak másképp. Közel van tehát a rendszerváltás és a szabadság, de „messze még a boldogság”, ahogy a főcímdalban hallhatjuk, és nem is biztos, hogy ebben a szabadságban mindenki részesül. Főleg az nem, akinek – mint Fügének – szertefoszlanak az illúziói. „Én mindig szabad vagyok. I am a free man” – mondja, amikor Afrikából hazatérő, majd ismét elutazó örökgyerek apja otthagyja neki a kocsit. Az autó – akár Gyuszi öltözete és motorja – az amerikai kultúrkörben a szabadság egyik legfontosabb eszköze. Státuszszimbólum, ami – mint azt John Lukacs is megírta Az Egyesült Államok 20. századi története című könyvében – a mobilitást, tehát az utazás szabadságát, tulajdonképpen magát a szabadságot garantálja. Mármint a saját autó, amelyre a saját sikeres karrierje során szert tesz az egyén. Ám Füge hangsúlyosan kölcsönkapta apja kocsiját, és zenei karrierje eléggé döcög. Professzionálisan is egy köztes állapotban leledzik, ezért „teng-leng erre-arra”, ahogy a Filmvilág kritikusa írta. Csakhogy nem „unalmában”, hanem azért, mert egy „már nem, még nem” életet él egy széthulló és kaotikus világban.
Ha egy Gothár- vagy Jancsó-filmben történnek szürreális, a cselekménylogikát, illetve a cselekményvilág addig lefektetett szabályait felrúgó események, azt általában dicsérik a kritikusok és filmtörténészek, ám ha egy populáris film, mint a Szerelem második vérig teszi ezt, azt hibaként róják fel neki. Dobray György érezhetően és tudatosan úgy komponálta meg a filmet, hogy az jelenetről jelenetre egyre vadabb legyen, hiszen a romantikus kapcsolattal párhuzamosan mállik szét Füge zenei karrierje és válik egyre kaotikusabbá a cselekményvilág. Rendkívül furcsa, szinte groteszk, ahogy Gombóc és Füge elpróbálják a „Ne higgy nekem” című másik dühös new wave-dalukat egy lepusztult, tipikus szocialista teremben, amiről azt is hihetnénk első látásra, hogy egy menza. Aztán ez „élesben” még szürreálisabb hatást kelt, önálló videoklippé érik a neonfényekkel, a mindent beborító füsttel és az előadók már-már démoni hatású sminkjével és jelmezével a cselekmény későbbi részében. Beszédes az is, hogy a Szerelem második vérigben kétszer is elhangzik a „Ne higgy nekem”, amelynek legjellegzetesebb soraiban „savanyú bűz marja szemem”, és „Valami van, nem megy az idő / Szökik a gáz, fogy a levegő”. Apokaliptikus-szürreális előadás csupa apokaliptikus metaforával és képzettársítással.
A klipek mellett egyéb szürreális és groteszk képsorok is megjelennek a filmben, amelyek arra utalnak, hogy a magyar valóság kezd szilánkokra hullani, illetve a feje tetejére állni. Ilyen az, amikor Gyuszi az amerikai motorjával megtámadja Füge kocsiját, és ilyen az a jelenet is, amelyben egy népviseletes asszonykórus tagjai vonulnak a lépcsőn a lepusztult panelházban, miközben Füge és Gyuszi a motoron ülve a liftben verekednek. Ezek a képsorok akár az Idő vanba vagy a Szörnyek évadjába is bekerülhettek volna, és ugyanúgy a káosz eluralkodását érzékeltetik, mint Gothár művében a színes bőrű BKV-s domina vagy a furcsa robbanások, halálok és feltámadások Jancsónál.
Dobray művében egy többszörösen is fullasztó végállapot jelenik meg személyes-magánéleti és szakmai-professzionális szinten egyaránt. Füge nem tud előrelépni kapcsolatában, sőt az elvetélést követően egyre inkább távolodik Ágotától, aki külföldön tanul és építi karrierjét. Ezért a fiatal férfi kényszerpályára kerül, egy másik, futó kalandba bonyolódik, ami csak elmélyíti az eredeti kapcsolat válságát. Ő nem az a romantikus és türelmes hős, aki kitartóan vár szerelmére, főleg, hogy érezhetően bizonyos szinten irigy is Ágotára, aki kijut külföldre, azaz kiszabadul a magyar „már nem, még nem” valóságból – vele szemben, aki rétegzenéjében legfeljebb csak belülről támadhatja ezt a darabjaira hulló, de szűnni nem akaró realitást, nem menekülhet előle, sőt félő, hogy maga alá temeti.
A Szerelem második vérig kitér a hazai könnyűzene helyzetére is Fügéék bandája és menedzserük, Sörös elvtárs (Inke László) szintén mérgező kapcsolatán keresztül. Az örömzenélés és a hivatalosan megzabolázott koncertezés feszülnek itt egymásnak, amennyiben Sörös egyik embere megpróbálja megtanítani a tagokat arra, hogyan viselkedjenek „helyesen” a színpadon. Ám a Füge – és Beri Ary – által képviselt new wave lényege éppen a spontaneitás, az újszerűség és az érzelmek szabad áramlása. Bárminemű beszabályozottság ellehetetleníti az őszinte, tehát jó performanszt. A menedzser pedig meglehetősen negatívan nyilatkozik a fiatal tehetségekről: „Szeretem az ifjúságot. Se hangja, se technikája. Csak önérzet. Egyéb nem is kell. Sőt, már az se kell. Semmi se kell. Hát akkor röpüljetek egyedül!” Olyan ő, mintha a korabeli „popcézár”, Erdős Péter karikatúrája lenne, aki ha nem tudja ráerőltetni akaratát a fiatal zenészekre, ha a bandát nem tudja betagozni a rendszerbe, akkor inkább elsüllyesztené. Ráadásul Gombócnak szexuális jellegű ajánlatot is tesz burkoltan, tehát semmilyen értelemben nem jó pártfogó. Inkább megfojtja és elijeszti a tehetségeket, semmint gondozza.
„Gyermekek, törjetek minden álmot szét! / A semmire a semmi az nem lehet mentség” – kiáltják a „Ne higgy nekem” előadói. Ez az üzenete annak, amit Sörös elvtárs cinikusan mondott, és rajta keresztül ezt üzeni a késő Kádár-korszak társadalmi-politikai establishmentje is a Fügéhez hasonló ambiciózus fiataloknak. Vagy: ambiciózus fiatal? Amikor a film végén ismét találkozik Ágotával és a Tiszán csónakázva szóba kerül, hogy a lány családja mit vár el a fiútól, az utóbbi így fakad ki: „Mit tudjátok ti, mire vagyok képes, mikor még én sem tudom?!” A cseppet sem idilli újraegyesülésbe belerondít egy vihar is, jelezve, hogy a kapcsolat már nem lesz a régi, a „sötét fellegek” beárnyékolják azt. Ez a bizonytalanság tükröződik végtelenül ironikus „esküvőjükben” is, amelyen Ágota kimondja a „boldogító nemet”, majd elszaladnak, elkocsikáznak a semmibe. Vagyis a semmi csak alternatíva lett a semmire. Semmi, mert Dobray a záró szekvenciában snittről snittre szó szerint is eltávolodik az esküvőjükről elszökő hőseitől, végül már csak egy madártávlati képen látjuk őket. Ha egyáltalán képesek vagyunk még lekövetni a szegedi Tisza-kanyarban, hogy hol járnak és merre tartanak.
Hasonló lezárás ez, mint az amerikai ellenkultúra és az úgynevezett „Hollywoodi Reneszánsz” művészeti irányzat egyik emblematikus klasszikusáé, a Diploma előtté. Csakhogy az ottani menyasszonyszöktetés egy valódi lázadó tett, még ha a szerelmes fiatalok felett is ott lebeg a bizonytalanság sötét felhője. A Szerelem második vérigben azonban nyilvánvaló, hogy ezek a fiatalok nemcsak a társadalmi konvenciók és elvárások, hanem egymás elől is menekülnek. Kapcsolatuk olyan labilis, mint az áradó Tiszán a zivatarban imbolygó csónakjuk, Füge zenei karrierje vagy a nyolcvanas évek végén a nyugati típusú kapitalizmus felé tendáló ország. A bizonytalanságot és átmenetiséget erősíti Demjén dala, ami kíséri a záró képsorokat: „Ez a perc, mi nem volt eddig sosem / Rajtad áll, hogy nyersz, vagy vesztesz velem.”
Berencsi Attila elmondása szerint ő maga hasonló átmeneti, bizonytalan állapotban volt már akkor, amikor Dobrayék felkérték a Szerelem első vérig főszerepére. Dobray Saroltának így emlékezett vissza:
„Egy kora tavaszi délután befordultam a Belgrád rakpartnál a sarkon, szólt a zene a fülemben, és egyszer csak elfogyott a pillanat. És akkor azt mondtam, a francba, Attila, ennyi volt, kinőtted… És másnap már nem fésültem hátra a hajam, nem vettem fel a hegyesorrú cipőm. Vége volt. És ebbe a nihilbe jött a Szerelem első vérig. Erre a nemtörődöm hangulatra és mosolynélküliségre hitték azt az emberek, hogy ez valami nagyon tudatos dolog. Holott én csak annyit tudtam, hogy olyat csinálok, amit nem akarok. Ez a furcsaság tűnt olyan érdekesnek, emiatt tartottak lázadónak.”
A folytatásban szerepe tulajdonképpen szinkronba került a valódi helyzetével – ám ezt követően éppen, hogy kilépett ebből a szerepből, majd pár további film után a filmiparból is. Több mint egy évtized múlva tért csak vissza a Szerelem utolsó vérigben utoljára, ami az apokalipszis előtti kaotikus és bizonytalan állapotot megjelenítő középső rész után a posztapokaliptikus helyzetet jeleníti meg több értelemben. De ez már egy másik történet.
Szerző: Benke Attila
Nyitókép: Jelenet a filmből. Forrás: YouTube
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
