A magyar zenerajongók érdeklődése nem csupán lengyel és keletnémet zenekarok koncertjei iránt volt mérsékelt, elmondhatjuk ugyanezt a csehszlovák vendégek esetében is. Önállóan nagyon ritkán adtak koncertet az északi szomszédból érkezett bandák, általában magyar együttesek előzenekaraként szerepeltek, vagy különböző fesztiválokon színesítették a kínálatot. A Collegium Musicum és a Fermáta igényes zenéjére egy szűk rétegnek volt igénye, de például az Olympic, a Prognoza, a Plavci vagy a Pražský výběr magyarországi előadásait már kevesen tudják felidézni. Az újságok koncertajánlói az esetek többségében megírták a csehszlovák bandák érkezését, de a beszámolók nagyrészt elmaradtak, így még azt is nehéz pontosan rekonstruálni, hogy mely fellépések valósultak meg bizonyosan, és melyek maradtak el.
Tánczenekarok érkeztek már az ötvenes évek közepétől Csehszlovákiából: vendégünk volt például a brnói Gustav Brom nagyzenekara 1960-ban és 1963-ban, vagy a 17 tagú Kamil Lochman tánczenekar 1964-ben, de talán Karel Vlach zenészei aratták a legnagyobb sikereket. A zongora, bőgő, gitár, dob, öt szaxofon, négy trombita, négy pozan felállású, több énekest is foglalkoztató nagyzenekar 1955. július 23-tól augusztus 9-ig vendégszerepelt először Magyarországon, és vidéki, valamint budapesti műsoraikban csehszlovák zeneszerzők kompozíciói mellett Irving Berlin és Glenn Miller darabjai is szerepeltek.
A Pesti Műsor augusztus 5-én megjelent kiadása egy aznapi Csajkovszkij parkbeli koncert mellett a következő napra a Margitszigeti Dózsa Tenisz Stadionba is hívta a könnyűzene rajongóit, 9-én pedig a Népstadionban lehetett megcsodálni Karel Vlach tánczenekarát és vokálegyüttesét. Ez a nagy érdeklődés talán pont annak szólt, amit a Művelt Nép negatívumként hozott fel a lap augusztus 21-én megjelent számában:
„Szólni kell azonban a Vlach-zenekarnál tapasztalt hiányosságokról is. Például a dekadens játékstílus és az úgynevezett divatos amerikanista tánczene kiküszöbölésében – amelyben mi az elmúlt esztendők során számottevő eredményeket értünk el – csehszlovák barátaink még nem jutottak el minden tekintetben a fordulatig.”
Az 1957 szeptemberében adott hét hangversenyükön szintén zsúfolásig megtelt nézőtér fogadta őket, ezen a turnén még „modernebb” muzsikával rukkoltak elő, hiszen volt csacsacsa, mambó és Bill Haley is. Újabb hét év elteltével azonban hiába hirdette öles szalagcímen a Magyar Nemzet, hogy 1964. július 4-én a Kisstadionban újra koncertezik Vlach zenekara, két nappal a fellépés előtt már arról értesítette a belépővel rendelkező rajongókat a Népszava, hogy „technikai okok miatt” a XI. kerületben található Bartók Színpadon lesz a fellépés. Ennek a helyszínváltozásnak talán az volt az oka, hogy a beatzenekarok megjelenésével kevésbé voltak már érdekesek ezek a formációk.
Ne feledkezzünk meg Karel Gottról sem, hiszen az énekes több évtizedes karrierje során Magyarországot sem hagyta ki. Az „Isteni Kája” három különböző időpontra szóló budapesti koncertplakátját találtam meg a hetvenes évekből a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében. Az Erkel Színházban 1971. december 13-án lett volna az első fellépés, de az valamiért elmaradt, pontosabban négy hónappal későbbre halasztották. A Film-Színház-Muzsika 1972. április 29-én arról számolt be, hogy „a prágai festőakadémia bukott növendéke, a későbbi elektrotechnikus” tíz nappal korábban valóban fellépett Pesten, sőt 1975 decemberében ismét az Erkel Színház vendége volt Gott. (Abból a műsorból 1976. április 24-én a televízió nézői is kaphattak egy 50 perces ízelítőt.) 1984. október 8-án a csehszlovák kultúra napja alkalmából lépett a Budapest Sportcsarnok közönsége elé, ahol is a „Gott Karcsi vagyok” mondattal, magyarul köszöntötte a rajongókat. Nagyon vegyes műsorral lépett színpadra, hiszen volt Mozart, Gershwin, Chaplin, magyar népdalfeldolgozás és részlet a Macskákból. A Televarieté című tévéműsor számára 1987 márciusának első felében készültek vele felvételek, amikor két napon át volt a Budapesti Kongresszusi Központ vendége. A kétszer 25 perces műsort összesen négyezer néző tekintette meg a helyszínen.
Benkő László a Film-Színház-Muzsika 1971. szeptember 11-én piacra dobott számában kiemelte a Flamingo, a Collegium Musicum és a Blue Effect nevű csehszlovák zenekarok teljesítményét, miután az Omega látta az együtteseket a III. Nemzetközi Prágai Beatfesztiválon még áprilisban. Benkő arról is beszélt a riportban, hogy a magyar közönségnek is meg kellene ismerni ezen csapatok egyéni játékát, hiszen „nyugodtan felvehetnék a versenyt a legképzettebb angol beatzenekarokkal.”
Az Omega próbált is tenni annak érdekében, hogy a szocialista országok legjobb muzsikusai bemutathassák tudásukat magyar színpadokon:
„A csehszlovák Collegium Musicum és az Omega között már két éve barátság alakult ki, amikor közösen szerepeltek a prágai, majd a pozsonyi beatfesztiválon. A barátságból most közös turné lett; a virtuóz progresszív muzsikát játszó Collegium Musicum Magyarországra jön. Február elejétől egy hónapig az Omegával országos turnéján közös koncerteket ad a két neves együttes” – írta a Magyar Ifjúság 1973. február 9-én.
(A Collegium Musicum egy villámlátogatás keretében már hazánk vendége volt két koncert erejéig 1972 novemberének legvégén. Az Nemzetközi Koncertigazgatóság segítségével a legnagyobb ifjúsági klubok – a Kertészeti Egyetem Klubja és a Műegyetem E-klubja – hívták meg a külföldi együttest. A KEK-ben a Generállal léptek fel a szlovák vendégek, az E-klubban pedig a Bergendyvel koncerteztek, írta az Esti Hírlap 1972. november 25-én.)
Az 1973-es februári turnén számtalan városban szerepelt a két zenekar – egy decemberi, a Kisalföldben megjelent cikk szerint 35 alkalommal léptek fel az Omegával –, köztük Győrben is: „A műsor első felében a háromtagú pozsonyi együttes szerepelt. Stílusuk legjobban az egykori Nice-éhoz hasonlítható. Hosszú, jól kidolgozott kompozíciókat, feldolgozásokat mutattak be nagy sikerrel” – olvasható a Kisalföld március 1-i számában. Február 6-án Szolnokra két koncert volt tervezve, és itt „jazz-beatként” reklámozták a zenekarok stílusát. Ez a fellépés biztosan megvalósult, hiszen nyolc évvel később egy Fermáta-koncert kapcsán a megyei lap 1981. december 12-én arra emlékezett vissza, hogy a Collegium Musicum előadása után fellépő Omegát csak „a tisztes múlt, és az elfogult rajongók »műsora« mentette meg a füttyszótól” 1973-ban.
A hetvenes évek második felében szolidaritási fesztiválokon bukkantak fel Marián Vargáék, de ezeken a seregszemléken már nem volt olyan nagy a siker. 1977. május 1-jén a szentendrei Pap-szigeten szerepelt a Collegium Musicum, ahol a VIT jegyében szolidaritási koncertet hozott tető alá az ORI, a Nemzetközi Koncertigazgatóság és a Budapesti Műszaki Egyetem KISZ-bizottsága. A rendezvényről készített tudósítás azt emelte ki, hogy a Ki mit tud?-on nem sokkal azelőtt feltűnt Kaszakőnek nagyobb volt a sikere, mint a csehszlovák zenekarnak. A következő esztendőben a Szolidaritási Rockfesztivál vendége volt a Collegium Musicum a kőbányai vásárvárosban, pechükre pont azon a napon, amikor mindenki a Piramisra és a P. Mobilra várt: „Lírai orgonaszólóval akartak indítani, de a nagy füttykoncert rádöbbentette őket arra, hogy ezelőtt a feldühödött közönség előtt jobb lesz, ha előnyben részesítik a gitárokat, a dobot. (…) Így aztán végig kitartottak a keményebb hangzás, a feszes ritmus mellett, és sikerült is valamelyest csökkenteniük (vagy inkább túlharsogniuk) a pémobil-kórusokat” – írta meg az Egyetemi Lapok 1978. október 30-án.
A Népszavában 1974. november 23-án egy nyúlfarknyi cikk tudatta az érdeklődőkkel, hogy két nappal később a „Koncert jazz-rock session” sorozaton a Mini, a Syrius és a Gonda együttes társaságában fog koncertezni a csehszlovák Fermáta a Ganz-Mávag Művelődési Központban. A Fermáta valóban felléphetett ekkor Magyarországon, hiszen 1976. március 9-én a csehszlovákiai magyar nyelvű Új Ifjúságban Tomáš Berka megemlítette, hogy a Syrius meghívására már kétszer voltak Budapesten, és ott született a Pro Syrius című szerzeményük is. (Sajnos a discogs.com-on nem találtam ilyen című dalt a zenekartól hanghordozón megjelentetve.)
A Fermátát az Ifjúsági Magazin 1977 márciusi kiadása mutatta be részletesebben a magyar közönségnek, megemlítve azt is, hogy a Collegium Musicum volt tagjai alakították a bandát. A Pulzus című könnyűzenei tévéműsor 1980. novemberi adásában is szerepeltek, ahol előadták Dunajská Legenda című nagylemezük nyitódarabját. Az adásban Fedor Frešo basszusgitáros arról beszélt, hogy a pozsonyi Lýra fesztiválon megmutatták a csapat utolsó nagylemezét Presser Gábornak. Így indult az a kapcsolat, aminek következményeként az LGT-vel együtt léphettek fel december második felében Érden, Kaposváron, Gödöllőn és Budapesten. A következő év nyara Komárom-Esztergom megyében érte őket, amikor is a dorogi rockfesztivál vendégeként 1981. június 27-én ők is színpadon voltak a Schmidt-villánál, ezt követően pedig még egy hétig turnéztak Hobóékkal az Ifjúsági Magazinban 1981. június 1-jén megjelent beharangozó szerint. Galambos Géza, a Corpus együttes gitárosa megerősítette, hogy az ifiparkos és a komáromi koncertek bizonyosan megvalósultak, hiszen ezeken a fellépéseken a váci zenekar is szerepelt.
De még ezzel sem ért véget a Fermáta 1981-es látogatássorozata, hiszen az East társaságában. november 30. és december 15. között újra színpadra lépett hazánkban a csapat. A december 4-i veszprémi fellépésükről hosszú beszámoló található a megyei lapban a koncertet követő napon, de a cikkből csak annyit tudunk meg, hogy a közönség jól érezte magát. A hat nappal későbbi szolnoki fellépést értékelő írásban pedig a Szolnok Megyei Néplap újságírója inkább az East játékát emelte ki, míg a vendégegyüttesről mond egyaránt jót és „rosszat” is:
„A vendégegyüttes számaiban a feszes szerkezet, a precíz játék hívta fel a figyelmet. Biztos kezű mesterei a hangszereknek. Különösen a basszusgitáros virtuóz teljesítménye ragadtatta el a nagyérdeműt. (…) A Fermáta szerzeményeiben a bevezető részek eléggé elnyúltak, kiismerhetőkké váltak, a zárások direktsége néha túlzottan populáris volt. Nem éltek kellően a dinamikával. Az állandóan erős hangerő az érthetetlenség, az élvezhetetlenség határáig sodorta a muzsikát, amely kissé (és esetenként) nyersnek tűnt.”
Azok a rajongók sem maradtak le teljes az együttes magyarországi vendégszerepléséről, akik nem vehettek részt személyesen valamelyik koncerten, hiszen 1982. január 5-én délelőtt a rádió III. műsora részleteket adott a Fermáta Olimpia moziban tartott előadásából.
Szerző: Hortobágyi Gábor
Nyitókép: Karel Gott. Fotó: Oleghomola
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
