Ha a nyolcvanas években egy baráti társaság ráunt a kocsmára, diszkóra, vagy nem akadt semmilyen koncert, akkor egy jó házibulival mindig ki lehetett váltani bármely szórakozási formát. Néha volt apropó. Születés- vagy névnapok, esetleg szilveszter, de nem feltétlenül kellett megideologizálni az összegyűléseket.

A szervezés a mai digitális világban jóval egyszerűbb, akkor azonban komolyabb logisztikai kihívás volt összetrombitálni a meghívottakat. De megoldódott, olyan nem volt, hogy azért nem jött el valaki, mert nem tudott a házibuliról. A feladtok le voltak osztva. Valaki az ételt, más a piát hozta, de a legfontosabbat a zenét és a hangosítást, mindenkor hozzáértő intézte. Ez utóbbit persze akkor, ha az adott helyszínen – mint az esemény neve is mutatja, valamilyen lakásban – nem volt valami komoly hifi-berendezés.

Legtöbb esetben a szülők engedték át a pecót a fiataloknak – bár az „átengedés” kissé eufemisztikus, hiszen sokszor nem is tudtak róla. Esetleg egy furcsa folt a panellakás padlószönyegén, vagy egy kanapé hátuljára ragadt rágógumi sejtetett valamit a szombat éjjel történtekből. A menőbb szülőknek volt hifi-tornya lemezjátszóval, kazettás magnóval és komplett hangfal-szettel.

Szubkultúrától függött, milyen zene szólt, illetve, hogy a zene volt-e a fő motívum a partin. Diszkókedvelő popperek és digók házibuliján fontos volt a kiváló minőségben megszólaló, a más esetben diszkóban hallható toplistás dalok hallgatása. A társaság avatott figurái hozták a kazettáikat. Bakelit-lemezeket nem szívesen mozdítottak ki otthonról, mert tisztában voltak azzal, hogy némi alkohol fogyása után ezek nem lesznek biztonságban.

Térjünk ki itt a korszakra jellemző komoly lerészegedésekre is. Igen, manapság is isznak a fiatalok, de egyéb tudatmódosító szerek is jelen vannak, melyek akkoriban elérhetetlenek így elképzelhetetlenek voltak. És lehet bár, hogy a legkülönbözőbb zenék szólaltak meg a házibulikon, az italozás tekintetében nem volt eltérés.

Egy belvárosi nagyméretű polgári lakásban például, mely albérlet volt, így ritkaságszámba menő helyszínnek számított, nyolcvanvalahányban összegyűlt egy nagyjából 20-25 fős baráti társaság. Valaki szerzett egy zenekari erősítőt, hangfallal. Mondani sem kell, ennek hangereje miatt a szomszédok nyugalma komoly veszélyben volt. Így nem kellett sok időnek eltelni ahhoz, hogy megjelenjen a rendőrség, kérdőre vonva a fiatalokat, mi ez az éktelen csendháborítás. Ráadásul az akkor legmenőbb nyugati new wave bandák zenéje szólt, melyekről sem a szervnek, sem pedig a szomszédoknak nem voltak ismereteik. Mivel kisebb vita után csökkentették a hangerőt, a hatóság emberei elvonultak és folytatódott a buli. Ebben a lakásban viszonylag sok helyiség volt, a nagyméretű konyhában a lányok ipari mennyiségben készítették a magyar házibulik elmaradhatatlan túlélő ételét, a zsíroskenyeret pirosarannyal és savanyú uborkával. De belefáradtak – bulizni akartak ők is – így csak egy lány maradt ott, akinek a fiúk kicipelték a tévét, hogy ne unatkozzon. A cipelést sűrű elnézéskérések között egy olyan szobán keresztül tették meg, ahova „váltásban” párok vonultak vissza, némi intim együttlétre. Az éjszakai rendőri incidens után nem maradt el a visszavágás. Másnap, vasárnap reggel, a hangfalat kirakták a nyitott ablakba, és teljes hangerővel rátolták a Duran Duran Notorius című számát.

Zengett az utca, tán még két háztömbbel arrébb is hallható volt a dal.

A punkok sem maradtak ki a házibulizásból. Még ma is emlegetik azt a háromnapos monstre eseményt, mely a CPg gitárosa és vezető figurája, Benkő Zoltán Güzü nagymamájának hattyastelepi kis kertes házában zajlott le. Az már nem tudható pontosan, hogy a mama hol tartózkodott, mindenesetre ő nem vett részt az eseményen, annyi bizonyos. Zene itt is szólt, és bár nem belvárosi „úri” szomszédok voltak, de az itteniek is besokalltak végül, úgyhogy a fakabátok előbb-utóbb ide is befutottak. Miután meglátták a sok furcsán öltözködő és színes hajú fiatalt, az egyszerűség kedvéért mindenkit igazoltattak. Mivel körözött személyt nem találtak, végül továbbálltak. Viszont nem hagyták annyiban a dolgot, azt mondták, hogy visszajönnek, és ennek bizonyítékaként odaállítottak egy fiatal rendőr srácot, hogy addig ő vigyázzon a rendre. Ennél rosszabbat nem is tehettek volna vele, mert nem volt egy perc nyugta sem. A fiúk nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy őrt áll, folytatták ott, ahol abbahagyták. A lányok viszont rászálltak szegényre. Szóval tartották, udvaroltak neki, bár hozzáérni nem mertek. Kínálták cigivel, piával na és az itt is jelen lévő zsiroskenyér-pirosarany kombóval. Becsületére legyen mondva, a fiatal rendőr becsülettel végezte munkáját, bátran helytállt, így a kollégái visszaérkezésekor nem maradt szégyenben.

Külön kategória a szilveszteri házibuli. Akkoriban természetes volt, hogy az év végét házibuliban ünnepeljük meg. Nyolcvanhét telén, érdekes egybeesésként, két közeli téliesített hétvégi ház volt a helyszín egy-egy baráti társaság számára. Az egyik diszkós popperek gyülekezete volt, míg a másikban pankok mulatoztak. Néhányan mindkét csapatban ismertünk barátokat, így előbb-utóbb a két helyszín között nagy jövés-menés kezdődött.

Újév napján már akadtak olyanok, akik azt sem tudták, eredetileg melyik házba érkeztek eredetileg.

Szilveszterkor persze a zsíroskenyér mellé került némi egyéb finomság is, a mai napig elhagyhatatlan virsli. Hogy miként alakult ki a Kádár-rendszerben, hogy a szocialista élelmiszeripar kvázi hulladékterméke lett az éjféli fő étel, na, ez megérne egy külön kutatást.

Jómagam részese lettem egy kellemetlen eseménynek. Az aktuális buli egy lánynál volt, akinek a szülei eléggé lazák voltak ahhoz, hogy míg ők a szomszédban töltik az év végét, kabarét és egy híres amerikai filmet nézve, azalatt a lakásukban lehetett partizni. Addig ment is minden simán, amig éjfél előtt 20 perccel anyuka át nem jött a hűtőben várakozó virsliért, amit mi nagyjából egy órával korábban az utolsó falatig elfogyasztottunk. Amikor ezzel szembesült, éktelen haragra gerjedt, és válogatott szidalmakat üvöltve lehordott minket mindenféle idiótának. Hát igen, akkoriban nem csak a tinédzserek fogyasztottak alkoholt. Pár nappal később bocsánatot kért, bár tulajdonképpen igaza volt, mert a magyarok bele tudnak betegedni, ha véletlenül nem kapnak a boltban virslit Szilveszter délután három órakor.

Létezett pár fős, tévénézős, meghittebb buli is. Amikor a diszkós haver kölcsönadta a videómagnóját, néhány menő kazettával, és magyar hangalámondással nézte meg a kis társaság a Szörnyecskéket vagy a Terminátort.

Hogy aztán a fülünkben csengjen Arnold Schwarzenegger legendás szava, visszajövök!  

Szerző: Magyar Ernő

Nyitókép: Házibuli a hetvenes évek közepén. Fotó: Fortepan / Fortepan

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.