
Mit akar ez a kis krapek azzal a bazi nagy szaxofonnal? – néztek egymásra az az idő tájt Budapesten mind népszerűbbé váló Omega együttes tagjai, amikor egy 17 éves, kissé esetlen megjelenésű fiú megjelent a próbateremben. A srác nem jött zavarba. „A meghallgatásra jöttem, azt mondták, szaxist kerestek, itt vagyok.” A teremben szinte megállt a levegő.






Pálffy Zsuzsa a magyar táncdaléneklés ikonikus alakja, aki nem mindennapi pályafutásának kétharmadát Kanadában töltötte. Ezúttal azonban a karrierje kezdeteiről, a Magyar Rádió énekképzéséről, és a színpadi rutin megszerzéséről beszélt nekünk. Kiderül továbbá, hogy miért utasította vissza, hogy fellépjen Toronto legelegánsabb szállodájában.
1972-ben, immár Debreczeni Ferenccel a dobok mögött jelent meg az Omega első, Laux József és Presser Gábor távozását követően készült lemeze, az Élő Omega. Az albumcímben szereplő jelző utalhatott arra is, hogy koncerten rögzített dalok sorakoznak a korongon, de kifejezhette azt is, hogy az átalakulást követően továbbra is vitális Kóbor János csapata. A félszáz éve megjelent, és a GrundRecords gondozásában hamarosan újra a boltokba kerülő lemezről Herskovits Ivánnal beszélgettünk.